Patrick Modiano kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

 

2014.10.09.

Patrick Modiano francia írónak ítélte oda a 2014. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely döntését Stockholmban jelentette be. Patrick Modiano munkái tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Múltról és jelenről, emlékezésről és feledésről, identitásról és bűnösségről szóló, mélyen emberinek tartott elbeszéléseivel számos olvasót szólított meg és tett rajongójává. Korábbi cikkeinket az idei Nobel-díjasokról itt és itt találjátok.

 

A testület indoklása szerint a hatvankilenc éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amivel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.

 

Patrick Modiano 1945. július 30-án született Párizs Boulogne-Billancourt nevű külvárosában. Apja olasz zsidó üzletember volt, anyja belga származású színésznő. Volt egy fivére, Rudy, ő azonban 10 éves korában meghalt. Középiskolai tanulmányait a Lycée Henri-IV nevű intézményben, Párizs egyik legerősebb gimnáziumában végezte, geometriatanára Raymond Queneau író, a Zazie a metrón szerzője volt, aki döntő szerepet játszott abban, hogy író lett belőle. Első regénye már 1968-ban megjelent La place de l’étoile címmel, és nagy visszhangot keltett. 1982-ig testvérének ajánlotta műveit.

 
 

Patrick Modiano munkái tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Múltról és jelenről, emlékezésről és feledésről, identitásról és bűnösségről szóló, mélyen emberinek tartott elbeszéléseivel számos olvasót szólított meg és tett rajongójává.

 

230609-126223-jpg_119958

 

Könyveiben – amelyek közül több magyarul is megjelent, például A kis Bizsu, a Sötét boltok utcája és a Dora Bruder – gyakran ír Párizsról, a francia főváros már-már önálló szereplőnek tekinthető műveiben. Írásaihoz családja történetéből és a német megszállás alatti eseményekből, valamint interjúkból, újságcikkekből is merít. Előfordul, hogy egy-egy szereplője több történetben is feltűnik, mint ahogy az is, hogy korábbi epizódokat jobban kibont későbbi műveiben, amelyeket Párizs és a történelem kapcsol össze.
Gyerekkönyveket és filmforgatókönyveket is ír, Louis Malle rendezővel közösen játékfilmet is készített Franciaország náci megszállásáról Lacombe Lucien címmel.

Patrick Modiano munkáját Franciaországban is számos kitüntetéssel jutalmazták. 1968-ban megkapta a Roger Nimier-díjat, 1972-ben a Francia Akadémia Nagydíját, 1978-ban pedig a Goncourt-díjat is. Francia írók közül legutóbb – 2008-ban – Jean-Marie Gustave Le Clézio részesült irodalmi Nobel-díjban, amely mellé 8 millió svéd korona (272 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália kritika

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia második évadáról

Filmpremierek a Magyar Filmhéten

 

 

Rosszul lett B.B. King, lemondta koncertjeit

 

2014.10.08.

Betegség miatt lemondta turnéjának hátralévő koncertjeit B.B. King világhírű amerikai bluesgitáros, aki a múlt héten lett rosszul a színpadon egy chicagói fellépés alatt.

 

A nyolcvankilenc esztendős King a chicagói House of Blues koncertcsarnokban lépett fel péntek éjszaka, amikor hirtelen rosszul lett. “Azonnal megvizsgálta őt egy orvos, aki kiszáradást és kimerültséget állapított meg nála, ezért a most zajló turné hátralévő nyolc koncertjét lefújjuk” – adta hírül a zenész honlapja.

 

BB-King
Fotó: thefabempire.com

 

King állapotáról egyelőre nem közöltek további információt. A Mississippi államban született Kinget minden idők egyik legjobb gitárosaként tartják számon. A Rolling Stone magazin 2003-ban harmadik helyre sorolta Jimi Hendrix és Duane Allman után. King számos gitárosra volt nagy hatással, köztük Eric Claptonra, és 1987-ben iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
A BB King: The Life of Riley (BB King: Riley élete) című dokumentumfilm a mississippi ültetvényektől kezdve egészen a nemzetközi hírnévig követi végig a veterán zenész életét.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Nőstény gepárdok Nyíregyházán

Bloggerünk Kiskunmajsán: miért nincs a Feszty-körképen rigó?

Önkéntes orvosok indulnak Erdélybe 

Phelps önmagát keresi

 

2014.10.07.

Az amerikai úszószövetség hétfőn hat hónapra felfüggesztette Michael Phelpset, visszaléptette a jövő évi világbajnokságtól és megvonta tőle anyagi támogatását, büntetésül amiért a tizennyolcszoros olimpiai bajnok úszót a múlt héten másodszor is őrizetbe vették ittas vezetésért.

 

A bejelentett szankciók nem akadályozzák meg, hogy Phelps folytassa edzéseit North Baltimore-i klubjában, de 2015. március 6-ig eltiltják őt a nemzeti szövetség által rendezett versenyektől. Az amerikai úszószövetség emellett megállapodott Phelpsszel, hogy a versenyző nem lehet ott a jövő augusztusban Oroszország által megrendezendő kazanyi úszó vb-n.

 

article-2177613-142F41BB000005DC-904_634x422
Forrás: dailymail.co.uk

 

A CNN amerikai hírtévé vasárnapi híradása szerint minden idők legsikeresebb olimpikonja néhány nappal újabb ittas vezetési ügye után a Twitteren arról értesítette követőit, hogy egy olyan programban fog részt venni, amely segít neki abban, hogy jobban megértse önmagát.
Az olimpiai játékokon huszonkét érmet szerző úszót múlt kedden vették őrizetbe szülővárosában, a Maryland állambeli Baltimore-ban, amiért Land Roverjével 84 mérföldes óránkénti (135 km/h) sebességgel hajtott egy olyan szakaszon, ahol 45 mérföld per óra (72 km/h) a megengedett maximális sebesség.
A most huszonkilenc éves úszónak nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel ittas vezetés miatt. Tíz éve, 2004-ben, az athéni olimpia után nem sokkal egy hasonló eset miatt tizennyolc hónapnyi próbaidőre bocsátották.

 

Forrás: MTI/AP

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Végre megérkeztek Szegedre a medvék

Elhunyt a világ legidősebb bohóca

Szűk körben ünnepelt Brigitte Bardot

 

Őszi rizottó, ami nem rizseshús

 

2014.10.06.

Itt van az ősz, itt van újra, ahogy Petőfi Sándor mondta egykor, de most szó sincs dombtetőn ücsörgésről, Petőfi is csak azért nézelődött a dombtetőről, mert valószínűleg nem ismerte a sütőtökös rizottó titkát.

 

Mivel most van a sütőtökszezon, meg ősz is van ezért itt egy remek recept, mely pillanatok alatt elkészíthető és garantáltan nem marad belőle egy csepp sem a tányéron. Lássuk!

 

IMG_1343

 

Hozzávalók:

– 300 g arborio rizs

– 2 fej lilahagyma

– 1 fej vöröshagyma

– 3 gerezd fokhagyma

– közepes méretű sütőtök

– olívaolaj

– 0,5 dl vermut

– alaplé

– vaj

– parmezán

– tejszín

– só, bors

 

 

A vöröshagymát apróra összevágjuk, majd az olívaolajon megpároljuk. Fontos, hogy ne pirítsuk, vagyis ne karamellizálódjon, mert akkor megég a cellulóz és elrontja a rizottónkat. Szóval legyen üveges és semmiképpen se barna. Ekkor a lángot a legkisebbre vesszük, hozzáadjuk a rizst és kevergetjük, de itt is figyelünk, hogy ne piruljon, csak forrósodjon a rizsünk. Ha elég melegnek érezzük, hozzáöntjük a vermutot és hagyjuk, hogy elforrja a levét.

Most hozzáöntünk annyi (forró) alaplevet (ha nem rendelkezünk alaplével, használhatunk helyette vizet, de úgy nem az igazi!), hogy pont ellepje, Hagyjuk, hogy elfője a levét. Ekkor újból megismételjük az alapleves mutatványt, egészen addig, amíg olyan nem lesz a rizottónk, amilyennek szerettük volna. Van aki ropogósan szereti, mások egészen puhára főzik, ízlés kérdése. Most hozzádobjuk az apróra vágott lilahagymát illetve a fokhagymát is, ezek a ropogósságukkal izgalmassá teszik rizottónkat. Őket követi a vaj és a parmezán, majd az ízlés szerinti só és bors. A legvégén pedig beletesszük a sütőtökpürét.

 

Sütőtökpüré:

A sütőtököt hat egyforma részre vágjuk, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal és sütőben puhára sütjük (180 C, körülbelül 50 perc). A héjából kikaparjuk a tököket, majd vajjal és egy kevés tejszínnel turmixoljuk két percig. A turmixolás után szitán passzírozzuk át. Kész.

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Levi

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is itt, vagy nézelődj a Gasztro Akrobaták blogján!

 

MÉG TÖBB GASZTRO AKROBATA

cs2

Szent Mihály-napi süti

Ica Mama három csillagos hurkája

Újragondolt frankfurti leves kínai kelből

Holnaptól még a KINO is kinyit – ott is vetítik a Szabadesést

 

2014.10.05.

A magyar mozikban országszerte szeptember 25-e óta látható Szabadesés hétfőtől a hónap végéig minden nap megtekinthető a budapesti KINO moziban is. Aki a filmre jegyet vált, mindjárt két alkotást tekinthet meg: Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje Pálfi alkotásának kísérőfilmjeként megy a mozikban.

 

A Szabadesés című filmet szeptember 25-e óta vetítik a magyar mozikban országszerte, és a bemutatása óta eltelt egy hét alatt már több mint háromezerötszázan látták. Október 6-án, hétfőtől a film kedvéért a budapesti KINO mozi is programszerűen a műsorára tűzi az idei Karlovy Vary fesztiválon három díjat nyert filmet. A Szabadesést a hónap utolsó napjáig minden nap este nyolc órától tekintheti meg a közönség. A jegyek a vetítésekre egységesen ezer forintba kerülnek, a helyeket az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni.

 

image14

 

A Szabadesés a széles közönség számára is most újranyitó KINO mellett a fővárosban az Allee, Corvin, Mammut, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Uránia, Westend mozikban, vidéken Békéscsabán, Debrecenben, Kaposváron, Komáromban, Miskolcon, Szarvason, Szegeden, Szentendrén, Szigetszentmiklóson, és Szombathelyen látható a következő napokban.

Aki a filmre jegyet vált, mindjárt két alkotást tekinthet meg: Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje Pálfi alkotásának kísérőfilmjeként megy a mozikban. Tóth Luca Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett diplomája után a londoni Royal College of Art mesterszakán tanult tovább. Diplomafilmje, A kíváncsiság kora (The Age of Curious) idén a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján Annecy-ban különdíjban részesült.

 

palfi_gyorgy_karlovy_vary2

 

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legutóbbi, Szabadesés című alkotása a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon példátlan sikert ért el, elnyerve a zsűri különdíját, a legjobb rendezés díját, valamint az Europa Cinemas Label díját. A nemzetközi fesztiválszereplés ősszel további tekintélyes filmfesztiválokon folytatódik: a Szabadesés az október 9-én kezdődő jubileumi 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog szerepelni, Észak-Amerika legrégebbi versenyfesztiválja mellett pedig meghívást kapott az október 8-án kezdődő 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválra is.

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És mindegyikben van egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről. Íme az előzetes:

 

 

[facebook_like_button]

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Keresik az év szavát

Nem durvulnak A szürke ötven árnyalatában

Kulisszatitkok a Terápia forgatásáról