Éjszaka viharos széllel markáns hidegfront érkezik

 

2014.10.21.

Éjszaka Magyarországot nyugat felől markáns hidegfront éri el erős lehűléssel, viharos széllel, jelentős csapadékkal – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat, ami az egész országra adott ki különböző szintű – első-, másod-, illetve harmadfokú – figyelmeztetéseket. A viharos széllökések miatt több megyére és a fővárosra a legmagasabb szintű, piros figyelmeztetést adták ki: akár 110 kilométer/órás széllökések is lehetnek.

 

A front előtt, az éjszaka első felében a Nyugat-Dunántúlon intenzív zivatar is kialakulhat, felhőszakadás, viharos (70-80 kilométer/órás) szél, esetleg jégeső kíséretében. A front átvonulásával elsősorban a Dunántúlon és Pest megyében átmenetileg 100-110 kilométer/órásnál nagyobb széllökések is lehetnek.

 

Wind storm

 

Szerdán napközben is lehetnek viharos széllökések, de ekkor 90 kilométer/óra fölötti lökés már nem valószínű. A szél az esti óráktól kezd lényegesen mérséklődni. A Tiszántúlt leszámítva szerda estig területi átlagban 20-30, a Nagykanizsa-Eger tengely mentén 30-40 milliméter csapadékra is hullhat – írták.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd délutáni közleményében arra figyelmeztetett, hogy a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométeres óránkénti sebességet. Az ilyen erejű széllökések már faágakat szakíthatnak le, fákat dönthetnek ki, ami azon túl, hogy balesetveszélyes, közlekedési akadályokat is képezhet. Az ilyen erős szél megbonthatja az épületek tetőszerkezetét és megrongálhatja az áram- és távközlési vezetékeket is.

Kiemelték: akit a szabadban ér a viharos erejű szél, az keressen aluljáróban vagy épületben menedéket. A vihar idején közlekedők kerüljék el a fákat és az épületekről lelógó tárgyakat. Aki sérült, leszakadt elektromos vezetéket észlel, haladéktalanul értesítse a szakembereket.

A viharos időben az állatok viselkedése is kiszámíthatatlanná válik, ezért mindenkitől azt kérik, hogy figyeljen a háziállatokra. A katasztrófavédelem azt javasolja, hogy a vihar idején otthon tartózkodók zárják be a nyílászárókat és lehetőleg ne menjenek a szabadba. A ház környékén lévő könnyebb tárgyakat – kerti bútorokat, szerszámokat, cserepes növényeket -, amelyeket felkaphat a szél, vigyék be az épületbe. A vihar idejére áramtalanítsák az elektromos berendezéseket, a vihar után pedig vizsgálják meg, nem sérült-e meg a lakóház vagy bármelyik közművezeték. Aki a közműhálózat sérülését tapasztalja, értesítse a szolgáltatót vagy a 105-ös segélyhívó számon a katasztrófavédelem műveletirányítási központját.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

Instagram szűrőkön át a világ – Senki Szigete kritika

 

Szűcs Veronika – 2014.10.21.

Török Ferenc új filmje olyan, akár egy cefetül trendi absztrakt falfirka. A Senki Szigete színes és látványos álomvilág. Egy pillanatra magával ragad, ám végig felszínes marad, akárcsak elveszett, kallódó hősei.

 

A film helyszíne Budapest, ami itt korántsem az a város, amit mindannyian jól ismerünk. Valószerűtlenül szép díszletbe helyezik, ahol mindenki gyönyörű és minden pompás színekben vibrál. Városunk festett arcát gyakorlatilag megannyi Instagram szűrőkön át láttatja a rendező. A lebilincselő vágóképek akármit képesek elhitetni a nézővel, aki szinte függővé válik a látványtól.
Ebbe a pazar díszletbe érkezik meg a film egyik főszereplője a huszonéves Juli, aki vőlegénye és a házasság elől menekül Budapestre.

 

senki_szigete-1

 

A vonaton ruhát és majdnem személyiséget cserél egy vadidegen lánnyal és a fővárosba érve minden gond nélkül, elkezdi élni az ő életét ipari alpinistaként. Megismerkedik egy, a kínai maffia elől menekülő, bevállalós taxis lánnyal, Verával és egy szívtipró kosaras fiúval, hogy aztán közös lakásba költözve kialakuljon hármuk furcsa szerelmi háromszöge. Bár igazából nem is szerelem ez, mert a szereplők számára tulajdonképpen ismeretlenek a mélyebb érzelmek. Ugyanúgy átsiklanak felettük, akárcsak problémáikon. Mintha érzéseik, legyenek azok jók vagy rosszak, semmit nem jelentenének.

Próbálnak ugyan menekülni felszínes értéktelenségük elől, vannak álmaik, de ezek az álmok ugyanolyan könnyen eldobhatók és lecserélhetők, mint a tüsi hajú taxis lány által hordott hosszú paróka. Panelek, tartozékok csupán. Fontos, hogy vannak, de az már nem lényeges, hogy ki teljesíti be őket, ha beteljesülnek egyáltalán.

 

20140612senki-szigete

 

A szereplők, ahogy ruhát, úgy álmot is cserélnek, úgymond felpróbálják mások életet, és fesztelenül belesimulnak az idegen sorsok tétnélküliségébe. Mindannyian menekülnek valami elől, hogy hová az teljesen mindegy, a lényeg, hogy elpucolhassanak a kínzóan mardosó felelősség elől.
A film gyakorlatilag egy ragyogóan színes lufi. Tulajdonképpen az az értelme, hogy nincs is értelme. Első pillanatban valahogy többnek tűnik ugyan, de szinte azonnal rá is jön az ember, hogy csak a színes máz, a díszlet varázsolta el.

A sorozatosan feltűnő képi szimbólumok, a kék szín, az ananász és a szárnyaló madár a szakadt taxi motorházán természetesen mind a vágyott trópusi szigetre és a szabadságra utalnak. Kicsit talán túl tolakodóan is, mintha Török jól a szánkba akarná rágni, hogy milyen gondolatok is ébredjenek bennünk a látottakról.

 

pic_20140921181540_bw8s5f60trb

 

A három főszereplő közül kitűnik Bánfalvi Eszter, aki a fékezhetetlen taxist alakítja. Természetessége kiegyensúlyozza Jakab Juli néhol fülsértő hangsúlyait. Mentségére szóljon, hogy forgatókönyvíró, nem pedig képzett színész.

A csibészes Mohai Tamás korrekt alakítást nyújt, viszont Stohl András karaktere teljesen feleslegesnek bizonyul a történet szempontjából, de ez nem feltétlenül csak az ő hibája. Az anya- lánya párost játszó Margitai Ági és Schell Judit között viszont megvan a kellő feszültség, ami némi lelkesedéssel tölti el a nézőt. A filmet igazából Keresztes Tamás menti meg a totális unalomba fulladástól. Az általa alakított szerelmes hajóskapitány figurája mindent egybevetve egyszerűen zseniális.

 

A Senki Szigete egy harmatgyenge próbálkozás valami mélyen egyedire. Csak megrögzött Török Ferenc rajongóknak ajánlott!

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Sokakat foglalkoztató kérdést vesz elő a Terápia

Az élet gyönyörűsége – Kafka utolsó szerelme

Pikáns testiség a múzeumban – rendhagyó esten jártunk

Birsalmasajt egyszerűen – avagy élet a világ innenső felén

 

2014.10.20.

A világ két részre osztható: vannak a szerencsések, akiknek terem a birsalma a kertjükben és a kevésbé szerencsések, akiknek nem. Úgyhogy ők menjenek a piacra, keressenek egy őstermelőt lehetőleg Zalából, és amíg nem késő, vegyenek birsalmát, hogy ezt a nagyon egyszerű őszi finomságot el tudja készíteni.

 

A  birsalmát sokféleképpen lehet használni: készíthetünk gyümölcslevest, önmagában vagy több más gyümölccsel keverve, de dzsem, kompót, mehet az almáspitébe is egy kevés. A lényeg viszont a sokáig eltartható birsalmasajt. (Az eltarthatóság persze a mennyiségtől függ, mert a nassolást nehéz abbahagyni) A gyümölcs feldarabolásához kell némi erő és egy igen éles kés, a többi azonban gyerekjáték. Lássuk, hogy készül.

 

Birshozzavalok

 

Hozzávalók:

– 3-5 nagyobb birsalma

– 1 citrom

– a gyümölcspép kilójához 50-70 dkg cukor (ennél kevesebb nem elég, mert nem “köt” meg)

– 10 szem szegfűszeg a főzővízbe

– 1 kávéskanál őrölt fahéj a gyümölcspéphez

– ízlés szerint dió, mandula, kesudió a díszitéshez

 

Elkészítése:

A birsalmákat megmossuk és egy kefével alaposan megsikáljuk, hogy a bolyhos részeket el tudjuk távolítani. A magházat és a hibás részeket kidobjuk, héjastul nagyobb kockákra vágjuk és annyi vízben, hogy épp ellepje, feltesszük főni. A szegfűszeget a főzővízhez adjuk. (Ha nagyobb mennyiséget készítünk, akkor a felkockázott gyümölcs áztatóvízébe tegyük bele a citrom felét, mivel a citromsav megakadályozza, hogy a gyümölcs megbarnuljon.) Nem baj, ha főzés közben szétesik egy kicsit.

 

Birs1

 

Amikor megpuhult a gyümölcs leszűrjük, a levét felfogjuk, mivel nagyon finom ivólé, benne van a gyümölcs minden zamata. A visszamaradó birsalma darabokat lemérjük, a szegfűszeget kihalásazuk és kilónként 50-70 dkg cukorral, a citrom felének kicsavart levével, valamint a fahéjjal elkeverve elkezdjük kis lángon főzni. Addig hagyjuk a lángon (sajnos folyton kevergetve) amíg teljesen besűrüsödik és pöfögve fő. (Ha szeretnénk a folyamatot gyorsítani, botmixerrel pépesíthetjük.)

Amikor kész, hagyjuk kihűlni, majd vagy vízzel kiöblített, díszített formákba (például őzgerinc) merjük, vagy egy magasabb falú tepsibe egyengetjük és egy-két napig fedetlenül pihentetjük, szárítjuk. Ha megszikkadt, kiborítjuk a formából és vékony kendővel vagy tüllel letakarva hűvös helyre tesszük tovább száradni. Fogyasztás előtt formára vágjuk, a magvakkal díszítjük. Csak úgy magában is mennyei csemege, de kiváló ajándék is lehet belőle karácsonyra.

 

Birs2

 

Tessék bátran kipróbálni!

 

Mamabella

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt, ha pedig tobzódni szeretnél a Gasztro Akrobatikában, kattints ide!

 

MÉG TÖBB GASZTRO AKROBATIKA

cs2

Willy Wonka tortája, avagy séta a süti mennyországban

Quiche Lorraine, avagy a franciák pizzája

Fűszeres, mézes cékla csatni

Köhögés és szemgyulladás is utalhat nemi betegségre

 

2014.10.20.

Nemcsak a nemi betegek, hanem a nemi betegségek száma is növekszik: mára hatszor annyi vírus, baktérium és gomba okoz fertőzést, mint néhány évtizede – hívja fel a figyelmet Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézet egyetemi tanára, a Semmelweis Médiasarok oldalán. Ráadásul van olyan fertőzés, ami évekig tünetmentes, és akár köhögés vagy szemgyulladás is utalhat nemi betegségre.

 

Nem feltétlenül szükséges az egyéjszakás kaland után mindenkinek kivizsgáltatnia magát, ám az együttlétet követő két hétben fokozottan figyeljenek magukra, mert a legtöbb nemi betegség tünetei ennyi idő alatt jelentkeznek. Ha viszketés, folyás, illetve kiütések jelennek meg a nemi szerven, mindenképp orvoshoz kell fordulni, ám vannak szexuális úton terjedő betegségek, amik nem feltétlenül csak a nemi szerven okoznak elváltozásokat – hangsúlyozza Dr. Nagy Károly.

A szem gyulladása például chlamydiára, a koordinációs problémák és a megduzzadt nyirokcsomók szifiliszre, a láz herpeszvírusra, a köhögés és a homályos látás pedig akár AIDS-re is utalhat. Előfordul, hogy a tünetek egy része egy időre elmúlik, majd hónapokkal, vagy akár évekkel később visszatér, ám addigra sokkal nehezebb a kezelés, gyógyítás. A betegek ráadásul tünetmentes állapotban is fertőznek, ezért úgy adhatják tovább a betegséget, hogy nem is tudnak róla.

 

image.aspx
Képünk illusztráció

 

A szexuális úton terjedő betegségek többsége egyszerű gyógyszeres kezeléssel gyógyítható. Probléma viszont, hogy mivel a manapság használatos jó minőségű készítmények két-három nap alatt megszüntetik a tüneteket, sokan nem szedik az előírt ideig. Tudni kell azonban, hogy a gyógyszer akkor pusztítja el teljesen a szervezeten belüli mikroorganizmusokat, ha tíz napig, két hétig, tehát már a tünetek megszűnését követően is szedi a beteg – emeli ki a szakember.

A legtöbb szexuális úton terjedő betegség újból elkapható, tehát az elszenvedett, kikezelt kór sem nyújt védelmet.
A fejlett világ társadalmi változásainak, a határok megszűnésének illetve az alkalmi kapcsolatok elterjedésének következtében számos eddig ismeretlen szexuális úton átvihető fertőző betegség jelent meg. Magyarországon a romló tendenciához a korábbi országos nemibeteg-gondozó hálózat tíz évvel ezelőtti megszüntetése is hozzájárult – mondja Dr. Nagy Károly.

Az orvosi diagnosztikai eljárások azonban sokkal fejlettebbek, számos betegség kimutatható otthoni gyorsteszttel is, éppen ezért nem kell robbanásszerű járványtól tartani – tájékoztat a szakember. Kapható már például olyan HIV teszt, ami húsz perc alatt nyálból kimutatja a fertőzöttséget. Tudni kell viszont, hogy ezeknek a teszteknek nem száz százalékos a biztonsága, ezért gyanú esetén, vagy ha fertőzést mutat ki, feltétlenül fel kell keresni a szakorvost.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kétszáz millió embert lehetne jóllakatni a Kínában elpazarolt élelmiszerrel

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral járó memóriaromlást

Bagdy Emőke: Pihenni muszáj!

Rehab Critical Mass: Felvonulás a fogyatékossággal élőkért

 

2014.10.20.

Fogyatékossággal élők és a velük szimpatizálók vonultak fel tegnap a „RehabCritical Mass” mozgalom szervezésében. A résztvevők a minisztériumtól induló közös felvonulással a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére és azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra próbálták irányítani a figyelmet, amik haladéktalan megoldásra várnak.

 

„Akadálymentesítés, integráció, inkluzív oktatás, rehabilitáció, támogatószolgálat továbbfejlesztése és kiépítése 0-24 óráig, kitagolás, a tömegintézmények helyett lakóotthonok, munkalehetőségek biztosítása, védett munkahelyek, ápolási díj, a sérült gyermeket nevelők számára megfelelő juttatás.” Csak néhány téma, amiben a fogyatékossággal élők közössége egyenlő bánásmódot és az egyenlő esélyek megteremtését szeretné elérni. A rendezvényen – többek között – mozgáskorlátozottak, siketek és vakok próbáltak segíteni a hétköznapi embereknek abban, hogy jobban megértsék, átérezzék a fogyatékossággal élők nehézségeit.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Marjai János

 

Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek száma a 2011-es adatok szerint 457 ezer fő volt. Ehhez a csoporthoz, ha hozzászámoljuk a környezetüket – hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat -, akkor megállapítható, hogy nagyjából 1.8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete. A szervezők tudják, hogy a magyar társadalom szolidáris a fogyatékossággal élő emberekkel, de még szorosabb összefogásra van szükség ahhoz, hogy érezhető változás induljon el.

A vasárnapi felvonulás az Erzsébet téren zárult, ahol egyrészt kulturális programokkal – többek között a Budapest Bár és a Republic is fellépett -, másrészt a civil szervezetek bemutatóival – például AbilityPark, Láthatatlan kiállítás, KRESZ-park  -, várták a téma iránt érdeklődőket. A program talán segített abban is, hogy az egyszerű, hétköznapi ember könnyebben átérezze a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeit.

 

Fotó 1.
Fotó: Bődey János

 

Az esemény ötletgazdája Kiss Csaba, aki születése óta mozgáskorlátozott és jelenleg bibliai ismereteket oktat egy internetes iskolában. Nap mint nap tapasztalja azokat a nehézségeket és problémákat, amik kiszolgáltatottá teszik őt és sorstársait: „Célunk, a társadalmi összefogás a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javításáért. Elvárjuk, hogy sokan legyünk az eseményen, elvárjuk, hogy sokan aláírják a felvonuláson közzétett kiáltványunkat – amit aznap feltöltöttünk a peticio.hu weboldalra is – és elvárjuk a döntéshozóktól, hogy cselekedjenek.” – nyilatkozta a felvonulás előtt Kiss Csaba.

A szervezők – a szolidáris magyar társadalom hangjaként – abban hisznek, hogy egy ember értéke önmagában az emberben rejlik, és nem a gazdasági hasznosságában. Az elmúlt hetekben rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, magánszemélyektől, illetve cégektől érkeztek felajánlások, támogatások, és a Surányi Ádám által készített a hétperces youtube film – aminek címe: „Minden más és mégis minden ugyanaz” – nézettsége már elérte a hétezret. A felvonulás megszervezésében – aminek irányítója és mozgósító „ereje” Surányi Judit volt – önkéntesek „hada” vett részt, akiknek a nevét a hálás szervezők a Facebook oldalukon közzéteszik.

Egyikük Csordás Anett – aki a kilenc éves, halmozottan sérült kisfia miatt közvetlenül is érintett anyuka – tapasztalt szervezőként, az esemény egyik „motorja” volt és már a folytatást tervezi: „A mostani felvonulás csak a kezdet. Az elért és mérhető eredmények alapján szervezzük majd a tavaszi rendezvényünket, illetve kidolgozunk akcióterveket is.”

 

[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kétszáz millió embert lehetne jóllakatni a Kínában elpazarolt élelmiszerrel

Csokis tücsök New Orleans-ban

A Fehér bot napján bárki megtapasztalhatta, milyen vakon élni