-273 °C

Elhunyt a világ legidősebb bohóca

 

2014.10.03.

Floyd Creeky Creekmore szombaton az amerikai Montana állambeli otthonában hunyt el szívbetegség következtében. A világ legidősebb bohóca kilencvennyolc éves volt. 

 

Az egykor farmerként és házépítéseknél dolgozó férfi az 1980-as években csatlakozott a Shriners International jótékonysági szervezethez, amely cirkuszi előadásokat szervezve gyűjt pénzt kórházak támogatására.

 

bohóc1

 

Creeky 2012-ben került be a Guinness-rekordok könyvébe: az akkor kilencvenöt éves férfit a világ legidősebb aktív bohócaként jegyezték be. Bár egy korábbi agyérkatasztrófa következtében előadásából ekkorra kimaradt már a zsonglőrködés, színes köpenyét és sárga kalapját továbbra is rendszeresen magára öltötte, hogy örömet szerezzen a kis betegeknek. Nem sokkal rekorderként való elismerése után hunyt el felesége, Betty Creekmore, akivel hetvennégy évig voltak házasok. Ezután Creeky, bár részt vett a Shriners bohócainak találkozóin, többé nem öltötte magára bohócöltözékét és nem lépett fel. Utoljára júliusban mutatott be egy trükköt egyik barátja kilencvenedik születésnapján.

 

bohóc2

 

“Sokan csak végigélik az életüket és semmit nem csinálnak szenvedéllyel. Benne azonban megvolt a szenvedély. Egész lényével belevetette magát” – mondta elhunyt édesapjáról Dave Creekmore.

 

Forrás: MTI

IMPRESSZUM ADATVÉDELEM FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT