Újragondolt frankfurti leves kínai kelből

 

2014.09.29.

Együnk (több) levest! Ez a tartalmas étel jótékonyan hozzájárul a napi folyadék-pótlásunkhoz, (sajnos szinte mindenki kevesebbet iszik a kelleténél), nagyon egyszerű elkészíteni, nem kellenek hozzá költséges alapanyagok és remek kiegészítője egy hétköznapi családi ebéden az utána tálalt vajas morzsás pillekönnyű túrógombócnak.

 

Eredetileg a frankfurti leves kelkáposztával készült, mindenkinek lehetnek (rém)képei a menzán tálalt borzalmakról. A kínai kel amellett, hogy nem olyan szagos, mint a kelkáposzta (tehát a gyerekeknek is szimpatikusabb), alig kell főzni (és fontos is, hogy kicsit roppanós maradjon) magas fehérje tartalma miatt nagyon egészséges, nyersen, fóliába csomagolva jó pár napig eláll a hűtőben, ha úgy alakul, hogy megfeledkezünk róla. Az újragondolás az elkészítés módjában rejlik, íme.

 

Frankfurti alap

 

Hozzávalók (6-8 főre):
   

– 50 dkg kínai kel

– 25 dkg krumpli

–  25 dkg füstölt tarja

– 10 dkg füstölt kolbász

– 3 pár juhbeles virsli

– 1 közepes fej vörös hagyma

– 4 gerezd fokhagyma

– 5 dkg füstölt szalonna

– 1 csapott mokkáskanál őrölt kömény és fűszerpaprika

– só, bors ízlés szerint

– 2,5 l sonka lé vagy víz

– 2 evőkanál házi, sós reszelt zöldség

 

Elkészítése:

A füstölt szalonnát felkockázom, kislángon hagyom, hogy a zsírját kiengedje, ha picit megpörkölődtek a szalonnakockák rádobom a negyedekbe vágott füstölt kolbász. Pár percig együtt pirítom majd rádobom a felkockázott füstölt tarját és krumplit. (A krumplit célszerű akkora darabokra vágni, mint a virslikarika, a végeredmény így sokkal étvágygerjesztőbb lesz). Összeforgatom az őrölt köménnyel és a paprikával és felöntöm 2,5 l vízzel.

 

Frankfurti 1

 

A vörös- és fokhagymát, szemes borsot és két kanál házi sós reszelt zöldséget a nagyméretű tea tojásba teszem, és belelógatom a levesbe, felforralom és addig főzöm, amíg a krumpli majdnem tökéletesen puha. Ekkor teszem hozzá a szeletelt kelt és a felkarikázott virslit és pár perc alatt készre főzöm.

 

Frankfurti 2

 

A sokféle füstölt hozzávalótól kellően füstös lesz, nem kell kész füstös ízű leves kockát használni. (A húsvéti sonkafőzésből mindig megmarad lé, amit szintén dobozokban, adagokban szoktam lefagyasztani. Ehhez a leveshez tökéletesen használható, csak vigyázzunk, hogy ne legyen túl sós) Ha nincs sonkalé a víz is tökéletes, ilyenkor használom a házi, sós, reszelt zöldséget: 1 kg sárgarépa, 0,5 kg fehérrépa, 0,5 kg zeller, mosva, reszelve, kilónként 0,2 kg sóval összeforgatva, üvegekbe töltve és mehet a hűtőbe, nagyon sokáig eláll. Szuper ízletes, tartósítószermentes házi vegeta, alkalmanként 1-2 evőkanál bőven elég belőle.

Amikor készre főtt, kiveszem a teatojást. Azáltal, hogy a hagyma félék és a bors eltávolíthatóak, az aromájukat átadják ugyan, de a leves textúrája tisztább, lazább lesz. Rántás helyett egy szem nyers fokhagymát paszírozok még bele az intenzívebb íz kedvéért, keverek egyet rajta és lehet is tálalni.

 

Frankfurti 3

 

Tessék bátran kipróbálni!

 

Mamabella

 

Ha tetszett az írás, lájkold az oldalunkat Faceook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kakóscsiga, aminek a széle is olyan, mint a közepe

Zöldsaláta sült kacsamellfilével, grapefriuttal

Menő szendvics suliba vagy munkába