Köhögés és szemgyulladás is utalhat nemi betegségre

 

2014.10.20.

Nemcsak a nemi betegek, hanem a nemi betegségek száma is növekszik: mára hatszor annyi vírus, baktérium és gomba okoz fertőzést, mint néhány évtizede – hívja fel a figyelmet Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézet egyetemi tanára, a Semmelweis Médiasarok oldalán. Ráadásul van olyan fertőzés, ami évekig tünetmentes, és akár köhögés vagy szemgyulladás is utalhat nemi betegségre.

 

Nem feltétlenül szükséges az egyéjszakás kaland után mindenkinek kivizsgáltatnia magát, ám az együttlétet követő két hétben fokozottan figyeljenek magukra, mert a legtöbb nemi betegség tünetei ennyi idő alatt jelentkeznek. Ha viszketés, folyás, illetve kiütések jelennek meg a nemi szerven, mindenképp orvoshoz kell fordulni, ám vannak szexuális úton terjedő betegségek, amik nem feltétlenül csak a nemi szerven okoznak elváltozásokat – hangsúlyozza Dr. Nagy Károly.

A szem gyulladása például chlamydiára, a koordinációs problémák és a megduzzadt nyirokcsomók szifiliszre, a láz herpeszvírusra, a köhögés és a homályos látás pedig akár AIDS-re is utalhat. Előfordul, hogy a tünetek egy része egy időre elmúlik, majd hónapokkal, vagy akár évekkel később visszatér, ám addigra sokkal nehezebb a kezelés, gyógyítás. A betegek ráadásul tünetmentes állapotban is fertőznek, ezért úgy adhatják tovább a betegséget, hogy nem is tudnak róla.

 

image.aspx
Képünk illusztráció

 

A szexuális úton terjedő betegségek többsége egyszerű gyógyszeres kezeléssel gyógyítható. Probléma viszont, hogy mivel a manapság használatos jó minőségű készítmények két-három nap alatt megszüntetik a tüneteket, sokan nem szedik az előírt ideig. Tudni kell azonban, hogy a gyógyszer akkor pusztítja el teljesen a szervezeten belüli mikroorganizmusokat, ha tíz napig, két hétig, tehát már a tünetek megszűnését követően is szedi a beteg – emeli ki a szakember.

A legtöbb szexuális úton terjedő betegség újból elkapható, tehát az elszenvedett, kikezelt kór sem nyújt védelmet.
A fejlett világ társadalmi változásainak, a határok megszűnésének illetve az alkalmi kapcsolatok elterjedésének következtében számos eddig ismeretlen szexuális úton átvihető fertőző betegség jelent meg. Magyarországon a romló tendenciához a korábbi országos nemibeteg-gondozó hálózat tíz évvel ezelőtti megszüntetése is hozzájárult – mondja Dr. Nagy Károly.

Az orvosi diagnosztikai eljárások azonban sokkal fejlettebbek, számos betegség kimutatható otthoni gyorsteszttel is, éppen ezért nem kell robbanásszerű járványtól tartani – tájékoztat a szakember. Kapható már például olyan HIV teszt, ami húsz perc alatt nyálból kimutatja a fertőzöttséget. Tudni kell viszont, hogy ezeknek a teszteknek nem száz százalékos a biztonsága, ezért gyanú esetén, vagy ha fertőzést mutat ki, feltétlenül fel kell keresni a szakorvost.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kétszáz millió embert lehetne jóllakatni a Kínában elpazarolt élelmiszerrel

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral járó memóriaromlást

Bagdy Emőke: Pihenni muszáj!

Amitől jobb lesz a világ – az élet apró szépségei

 

ja – 2014.10.15.

Annak ellenére, hogy nagyvárosban élünk, a betonrengetegben, autóforgatagban, embertömegben időről időre felbukkan a természet, hogy megállítson, elgondolkoztasson, megmosolyogtasson minket. És azért is, hogy jobb emberek legyünk, emberibb világban éljünk. Ennek ékes bizonyítékaként alább néhány példa, ami megálljt parancsol nekünk a hétköznapok forgatagában.

 

1. – A nagy csuszkamentés

Hétköznap délelőtt a város forgatagában intézem az intézni valókat. Hordozóba rám kötve a baba, két kezem tele csomagokkal. Sietek, már ebédidő van, a baba és én is elfáradtunk. Hirtelen egy színes kis gombolyagot veszek észre a járda közepén. Egy kismadár, egy cinke. Gyönyörű, törékeny, kiszolgáltatott. Először azt hiszem nem is él, ahogy felborzolódott tollakkal hever az úton, de aztán látom, fel-felemeli a fejét, ha egy cipő, egy babakocsi kerék túl közel suhan el mellette.

Piheg, látszólag haldoklik. Megtorpanok, átfut a fejemen segítenék, aztán mégis továbbmegyek. Intézem az utolsó bevásárlásokat, azonban a kis cinke már fészket rakott a gondolataim között. Visszafele is mellette visz el az utam, ott van, fekszik a betonon, az emberek nagy része észre sem veszi, de valahogy mindig megússza, hogy rálépjenek.

 

index
madaras.network.hu

 

Nem bírtam otthagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet –mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán éreztem. Elővettem a telefonom, hogy hívjam a férjet,  aki az irodában ül, mondván, keressen nekem madármentőt. Google a barátunk, a férj mégis csak egyetlen számot talál: egy hortobágyi szervezetét.

Ok, nem bírom ott hagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet – mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán érzem. Előveszem a telefonom, hívom a férjet, aki az irodában ül, keressen nekem madármentőt. A google a barátunk, a férj mégis csak egy számot talál egy hortobágyi szervezetét.

Hívom őket, azonnal felveszik, segítenének de nem tudnak, nincs olyan, hogy madármentő, hívjam az állatkertet, ajánlják. Az állatkertet hiába hívom, fel sem veszik. Telefonálás közben egyre nagyobb aggodalommal figyelem a –most már – kis barátomat, rá ne lépjenek. Ekkor veszem észre társam akadt, egy fehér hajú, kék szemű idős hölgy csatlakozik hozzám, most már ketten bámuljuk aggodalmasan a madárkát

„Ez egy csuszka, egy gyönyörű csuszka” – mondja a néni –hiába nem vagyok ornitológus – de valóban, a cinege nem ilyen színes. „Vigyük a parkba” – mutat az idős hölgy rövid gondolkodás után a többsávos autóút túloldalán lévő zöldre, „biztos megcsapta az autó, ott talán jobban magához tér”. Elszégyellem magam ,mennyivel praktikusabban gondolkodik a néni, mint én, de ő már cselekszik is, óvatosan felnyalábolja kismadarat és eltökélten elindul vele. A parkban hosszasan keresünk neki helyet, végül kiválasztunk egy napsütötte, védett, zöld fűcsomót, ahol kutya nem érheti el.

A kismadár úgy kapaszkodik megmentője kezébe, hogy az, alig tudja gyengéden letenni. „A lába nem törött „ -bizakodik a néni- „ itt talán magához tér”. „Ha pedig nem, akkor szép helyen hal meg” – ezt már egyszerre mondjuk ki – „a betonon mégsem pusztulhatott” –egyezünk meg egymásra mosolyogva.

Másnap délelőtt a parkon át visz az utam, a babám vidáman nézegeti ismét rám kötve a világot. Megállunk, ahol tegnap hagytuk a madarat, hűlt helye. Megélt-e vajon, vagy elvitte a macska? –töprengek. Felnézek, és kicsi a világ, az ősz hajú kékszemű néni közeledik mosolyogva felém.

“Őriztem ám a madárkát tegnap” – újságolja – „magához tért, szárnyát próbálgatta, biztosan erőre kapott. De jó, hogy találkoztunk!” Vidám szívvel köszönünk el egymástól.
Negyed óra múlva újból összefutunk. Abban a kifőzdében ebédel, ahova mi is járunk a babával. Azt hiszem új barátot találtunk!

 

2.  – A kicsi törpe és az ő nagy kutyája

Péntek délután,  metró aluljáró. Hömpölyög a tömeg a mozgólépcsőkön, nekem is figyelnem kell  hova lépek,  hű társammal a babával. Egyszercsak látom, hogy torlódnak az emberek. Bosszús vagyok mert sietnék, kezem már a kicsi feje előtt, nehogy valaki meglökje a sokadalomban.

A bonyodalom oka egy törpe. Egy igazi kis törpe. Kisgyereknyi testen nagy kerek fej billeg, csúnya vonások, vén gyerek arc. A felfelé tartó mozgólépcsőn akar lejutni mindenáron, küzdve az ellenirányú tömeggel. Az emberek sodorják, ő kétségbeesett, látszik rajta teljesen meg van keveredve.  Egy csapat kamasz röhögni kezd rajta.

Fájdalmasan összeszorul a szívem, nem bírom látni, ahogy a kiszolgáltatottság és az érdektelen gúny összecsap. Szerencsére a feljárónál sorakozó ellenőrök már sietnek is a segítségére, kimentik a tömegből, faggatják merre menne, a lefelé menő mozgólépcsőhöz igyekeznek irányítani. Megoldódott a probléma, nem is törődöm vele tovább, a tömeggel együtt lemegyek a metróalagútba.

 

954590_777973362264756_1089351483_n

 

A mozgólépcső alján azonban megint bonyodalom. Egy biztonsági őr tart két kézzel egy szűkölő, csaholó, aranysárga bundájú, okos szemű kutyát. Az állaton megkülönböztető jelzés – segítő állat –  azonban ő egyáltalán nem viselkedik olyan higgadtan és megfontoltan, ahogy ezektől a képzett jószágoktól megszokhattuk. Tépi magát a biztonsági őr kezéből, törne át a tömegen, minden áron fel akar menni a lefelé jövő mozgólépcsőn.

Elvesztett valakit, villan az eszembe, valakit, aki rá volt bízva és, aki a mozgólépcső tetején ugyanígy küzd a tömeggel. A kicsi ember és a kutya egymást keresik!  Pár percbe telik csak, már kísérik is le a törpe emberkét a lépcsőn a kutyájához. Az állat két lábra állva öleli a gazdáját, akinél így jóval nagyobb. Széttéphetetlen barátság az övék, látszik az ölelésükből, ami nem akar szétválni. Befut a metró, hömpölyög a tömeg, ők nem szállnak fel. Maradnak. Ölelik egymást.

 

Mivel számunkra az ilyen jelentéktelennek tűnő, ám annál szívmelengetőbb történések bizonyítékok arra, mégiscsak gyönyörű világban élünk, titeket is csak arra tudunk buzdítani, hogy járjatok nyitott szemmel. Hogyha pedig veletek történt hasonló és szívesen megosztanátok a világgal, írjátok meg nekünk az info@popupcafe.hu címre „ami az én napomat megszépítette” jeligével.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Orosházára költözik az SOS Gyermekfalu

Mozambikban az ember kétszer sír – egy önkéntes beszámolója

Miért nincs a Feszty-körképen rigó? – bloggerünk kirándult a hétvégén

„Meg akartam mutatni, hogy a terapeuta is ember”

 

2014.10.15.

A terapeuta is ember – vallja Hagai Levi, a Terápia szellemi atyja. A népszerű sorozat eredeti forgatókönyvírója és rendezője a siker titkáról mesélt. A szakember elárulta, hogyan fogalmazódott meg benne a Terápia alapötlete, és hogyan vált a széria világszerte olyan népszerűvé, hogy epizódjainak segítségével egyetemi kurzusokat tartanak.

 

A Be Tipul című sorozat elnyerte az Izraeli Filmakadémia minden lehetséges díját, amerikai változata pedig a színészeknek köszönhetően Emmy és Golden Globe díjat is kapott. A drámasorozatból világszerte tizenhét adaptáció készült, a magyar változat az HBO saját gyártású produkciójaként látható. A Terápia megálmodója, Hagai Levi a sorozat alapötletéről és nemzetközi sikereiről mesélt.

 

hagai_levi

 

Hagai Levi filmes pályafutása előtt pszichológiát tanult, és első diplomáját is ezen a területen szerezte.

 

Meg akartam mutatni, hogy a terapeuta is egy ember: vágyakkal, félelmekkel, haraggal és saját családi élettel. Amikor a páciensekkel szemben ül, nem egy fehér lap, ami bármit befogad, hanem visszacsatolásokkal teli, élő kapcsolat van a pszichológus és a terápiára érkezők között. Fontos volt számomra, hogy rávilágítsak: a páciensek nem őrültek, hanem normális, hétköznapi emberek, olyan problémákkal, amiket csak terapeuta segítségével tudnak feldolgozni.” – mesélt motivációjáról Hagai Levi.

 

A filmes szakember beavatott abba is, miért éppen a pszichológus – páciens kapcsolatot választotta a sorozat témájának.

 

Rendezőként mindig jobban érdekeltek az intim szituációk. A sorozat megírása előtt azon gondolkodtam, mi lehet a világon a legbensőségesebb helyzet. Számomra ez a terápia: a pszichoterapeuta és a páciense közötti bizalmi kapcsolat. Nagyon nehéz volt kiválasztani, hogy melyik eseteket írjam le, annyi történet és karakter volt, amit szerettem volna megmutatni az embereknek. Fontos volt számomra, hogy olyan történeteket vigyek színre, amikben egy kicsit mindenki megtalálja önmagát, és legalább részben azonosulni tud a karakterekkel. Ezért választottam a középkorú nőt, akinek nem sikerült férjhez mennie, vagy a lányt, aki nem szeretne felnőni.” – árulta el a rendező.

 

Az eredetileg késő esti sorozatnak induló produkció hamar óriási nézettségre tett szert, hétről hétre tömegesen ültette a TV képernyő elé az embereket.

 

„Mindenki erről beszélt, még a terapeuták között is állandó téma lett. Hatására rengeteg ember kezdett pszichológushoz járni vagy ment vissza a terapeutájához, így a sorozat a valóságos életre is hatást gyakorolt. A terapeuták nagyon hálásak voltak, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a valóságnak megfelelően ábrázolták őket. Egy valódi pszichológus az etikai szabályok miatt még családjának sem beszélhet munkája részleteiről.” – emlékezett vissza a rendező, aki azt is elárulta: az amerikai egyetemeken arra is használják a sorozatot, hogy bemutassák a hallgatóknak, hogyan zajlik egy terápia.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Pikáns testiség a Magyar Nemzeti Galériában

Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália kritika

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia második évadáról

Gyomorbavágó évadkezdést ígér A férjem védelmében

 

2014.10.13.

Október 15-én, az amerikai premierrel szinte párhuzamosan elstartol A férjem védelmében új, immáron hatodik évada! A Universal Channel sorozatának középpontjában ezúttal is Alicia Florrick viszontagságos magánéletét és karrierjét követhetik nyomon a magyar rajongók: a hatalmi harcok és a szerelmi szálak tovább bonyolódnak.

 

A Golden Globe-díjas sorozat onnan folytatja a történetet, ahol az ötödik évad végén abbamaradt: Diane a visszavonulás gondolatával kacérkodik, otthagyná saját cégét és betársulna a Florrick Argoshoz, de mindent jegelni kell, hisz az egyik meghatározó karaktert letartóztatják. A férjem védelmében persze nem áll meg itt: a díjnyertes színésznő, Julianna Marguiles által alakított chicagói ügyvédnő karrierje ezúttal a politika felé veszi az irányt. Hogy sikerül-e Alicia Florricknak a botrányos családi hátterét maga mögött hagyva idáig felkapaszkodnia, az a legújabb évadból kiderül.

 

The Good Wife

 

A kritikusok által sokat dicsért sorozat, a forgatókönyv, az életszerű történetek, karakterek és lüktető tempóban érkező események, továbbá a zseniális vendégszereplők (Michael J. Fox) teszik egyedivé A férjem védelmében című sorozatot.

 

The Good Wife

 

Julianna Marguiles az Emmy gálán a következőt nyilatkozta a vörös szőnyegen:

Aliciára bőven ráférne már, hogy a hatodik évad közepén valami igazán pozitív szerelmi kalandba keveredjen. Vagy csak ne legyen végre Peterrel. Mert egyszerűen nem működik a kapcsolatuk, bár a politikai vetületét nézve románcuknak az az igazság, hogy mindkettőjüknek szüksége van a másikra. Többek között ezért is lesz érdekes ez az évad, mert ezen az összeérhetetlen kettősségen lesz a hangsúly” – mondta a színésznő.

 

The Good Wife

 

Hogy hogyan alakul Alicia szakmai karrierje, vagy az egyre bonyolultabb szerelmi szálak milyen izgalmakat tartogatnak, arra A férjem védelmében legújabb epizódjai választ adnak.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia új évadáról

Rosszul lett B.B. King, lemondta koncertjeit

Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália kritika

Könyvek és újságok az évszázados időkapszulában

 

2014.10.10.

Évszázados időkapszula pecsétjét nyitották fel New Yorkban. A titokzatos bronz kapszula rég elhunyt Wall Street-i üzletemberek dokumentumait rejtette, melyek a várost kereskedelmi központként ünnepelték. Az emlék készítőinek szándéka szerint 1974-ben kellett volna kinyitni, de akkor erről elfeledkeztek.

 

Sebészkesztyűt viselő munkások távolították el a kapszulát 1914 óta zárva tartó huszonhat csavart szerdán a Historical Society (Történelmi Társaság) rendezvényén, nézők tömegének gyűrűjében.
Az emberek közelebb hajoltak, amikor a kupak levált, és Nick Yablon történész kiemelte az iratokat: a századforduló üzletembereit érdeklő témákról szóló dokumentumokat, könyvecskéket, újságokat, amelyek többek közt a tea-, kávé- és fűszerkereskedelemről, baseballról és bikaviadalokról szólnak.

 

időkapszula

 

A Lower Wall Street-i Üzletemberek Egyesülete és a történelmi társaság töltötte meg és helyezte el a kapszulát, hogy megünnepeljék a New Netherland Company 1614-ben kapott kereskedelmi engedélyének háromszázadik évfordulóját. Ez a társaság volt a fiatal gyarmatok egyik úttörő kereskedelmi vállalkozása és a város későbbi virágzó üzleti életének előfutára.
Az egyesület azt kérte, hogy 1974-ben nyissák fel a kapszulát, de idő közben erről megfeledkeztek, míg a társaság egyik manhattani raktárának gondnoka meg nem találta. A jó állapotban megőrzött papírok között igazi érdekességek is előkerültek: egy 1774-es keltezésű levél másolata, melyet az amerikai függetlenségi háború előtti évben a későbbi New York helyén épült gyarmat írt a brit fennhatóságú Bostonnak, hogy megsürgesse a gyarmatok egyesülését.

Volt egy távirat is a papírok között: 1914. május 23-i keltezéssel Martin Glynn New York-i kormányzó kívánt minden jót 1974 New Yorkjának. Abban az évben a város pénzügyi válsággal küzdött, a Lower Wall Street-i Üzletemberek Egyesülete már nem létezett.
A Történelmi Társaság gyakornoki programjában részt vevő középiskolások most új időkapszulát készítettek, amelyet 2114-ben kell majd felnyitni, benne van egyebek között Lady Gaga-koncertjegy, kézfertőtlenítő, jellegzetes, görög stílusú New York-i papír kávéspohár és a New York-i metró egy posztere is.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kihirdették a kémiai Nobel-díj idei győztesét

Örömében sírva fakadt a tudós – folyamatosan jelentik be a Nobel-díj eredményeket

Védett területet alakítanak ki a Csendes-óceánon