Nagyon ritka, hogy vasárnap nem készül valami sütemény nálunk, mivel a kiskorúak a háztartásban erősen nehezményezik, ha nincs valami édesség, és rögtön jön a kérdés: Anya, nem sütöttél sütit? Mellé szemrehányó nézés is dukál… Így most jött el az ideje, hogy kipróbáljam ezt a kakaós, fűszeres tortát, és csak annyit tudok mondani, mennyei. Próbáljátok ki, és meglátjátok!
Az állaga sűrű, tömör, kellemesen fűszeres ízű, és már egy kis darab is a csokimennyországba, Willy Wonka karjaiba röpít minket. Könnyen készíthető recept, gyorsan elkészül, szóval mindenkinek ajánlom.
Hozzávalók:
– 16 dkg puha vaj
– 4 tojás sárgája
– 25 dkg barna cukor
– 16 dkg liszt
– 16 dkg darált mogyoró (mandulát is használhatunk)
– 2,5 dl tej
– 1 késhegynyi szegfűszeg
– ¼ tk. kardamom
– ½ tk. fahéj
– 12 dkg cukrozatlan kakaópor
– 2 tojás fehérje
– 1 csipet só
Díszítéshez:
– kb. 15 dkg porcukor
– kb. ½ dl. víz
– 2 ek. cukrozatlan kakaópor
Elkészítés:
A sütőt 170°C-ra előmelegítjük. A tojások sárgáját kikeverjük a barna cukorral, és körülbelül két percig keverjük. Hozzáadjuk a puha vajat, és jól eldolgozzuk.
A lisztet összekeverjük a darált mogyoróval, a fűszerekkel és a kakaóporral. A lisztes keveréket a tejjel felváltva a tojásos-vajas masszához adjuk. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és kézi erővel a tésztához keverjük (ügyeljünk rá, hogy minél kevésbé törjük össze a habot).
A tésztát sütőpapírral kibélelt, és az oldalán kivajazott és lisztezett tortaformába öntjük (természetesen készíthetjük másfajta formában is),
és az előmelegített sütőben légkeveréssel nagyjából harmiinc perc alatt megsütjük (ellenőrizzük egy beszúrt pálcikával, hogy megsült-e). Ha elkészült, körülbelül tíz percig hagyjuk a formában, majd kivéve egy rácsra helyezve teljesen kihűtjük. Megfordítjuk (a teteje valószínűleg túl hepehupás lett a díszítéshez, de ha nem akarjuk cukormázzal borítani, akkor megszórhatjuk porcukorral és már ehetjük is), a porcukrot egy kevés vízzel elkeverjük (mindig keveset adjunk hozzá, mivel vizet mindig könnyebb utólag pótolni), és amikor nem túl hígan folyóssá vált, ráöntjük a torta tetejére, és egy széles pengéjű késsel, vagy valami hasonló szerszámmal elsimítjuk rajta a cukormázat. Ha nem akarunk úgy járni mint én (a fehér máz már kezdett megkötni, amikor a kakaós mázzal kész lettem), akkor még előzőleg elkészítjük a kakaós mázat is: a kakaóport egy evőkanál porcukorral elkeverjük, és szintén vizet adunk hozzá. Egy kisebb nejlonzacskóba szedjük, aminek a sarkát kilyukasztva körbe mintákat húzunk a fehér cukormázba, és egy hurkapálcikával összehúzzuk (ha gyakorolunk, akkor nem lesz olyan rondácska, mint az enyém).
Itt pedig egy közeli kép, amit a gyerekek kérésére egy kis tejszínhabbal (ha lehet, házi, otthon felvert) is megkínáltam:
Jó étvágyat!
Gasztro Akrobata Noémi
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt, ha pedig szűretlenül mártóznál meg a Gasztro Akrobatikában, akkor kattints ide!
Évente csaknem kétszáz milliárd jüan, vagyis nyolcezer milliárd forint értékű élelem vész kárba Kínában – a szakemberek a túlzott élelmiszervásárlást kísérő pazarlásra, és az ezzel okozott károkra hívják fel a figyelmet a világ legnépesebb országában.
A hulladékká váló élelemmel becslések szerint több mint kétszáz millió embert lehetne jóllakatni – jegyezte meg az állami gabonahivatal igazgatóhelyettese, Vu Ce-tan, akit a Hszinhua hírügynökség idézett kedden. Vu arról is beszámolt, hogy ezenkívül nagyjából harmincöt millió tonna gabona a raktározás, a szállítás és a feldolgozás során keletkező veszteség. Korábbi jelentések szerint további tizenöt millió tonna vész kárba a háztartásokban.
A kínai szakemberek már évek óta igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét az élelmiszerellátás biztonságával összefüggő jelenségre. A jelentős művelésbe vont területekkel rendelkező kelet-ázsiai ország ugyanis szűkében van a földterületeknek és a víznek, s a mezőgazdaságot további próbák elé állítja a talaj és a víz egyre nagyobb szennyezettsége.
A világ lakosságának körülbelül húsz százaléka él Kínában, miközben az ország a termőföldek mindössze kilenc százalékával rendelkezik. Ennek ellenére élelmiszerekből 90-95 százalékban önellátó.
A kormány döntése alapján a mezőgazdaságilag megművelt területek nagysága az országban nem csökkenhet 120 millió hektár alá. Az idei tavaszi parlamenti ülésszakon elhangzott, hogy gabonából a termelői kapacitást 50 millió tonnával akarják bővíteni. Kína tavaly 602 millió tonna gabonát termelt.
Forrás: MTI
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
Az irodalmi ősz programsorozat részeként népszerűsíti hazánkban Kafkáról szóló regényét Michael Kumpfmüller, berlini író. A Goethe Intézetben tartott felolvasóesten jobban megismerhettük a szerzőt, és betekintést nyerhettünk a könyv megírásának kulisszatitkaiba is.
Kumpfmüller, aki saját bevallása szerint elég későn, harminckilenc éves korában kezdett írói babérokra törni, kellemes hangulatú beszélgetést folytatott Forgách Andrással a Goethe Intézet előadótermében. Forgách, aki maga is író, dramaturg és műfordító, közelebb hozta kérdéseivel a hallgatósághoz német kollégáját.
Michael Kumpfmueller – Forrás: www.zeit.de
Kumpfmüller regényeiben meghatározó szerepet kapnak a társadalmat érzékenyen érintő kérdések. Alakjainak elsősorban igazságot kíván szolgáltatni, és előszeretettel foglalkozik például vallási és háborús témákkal. A „Nachricht an alle” (Nyers fordításban: Hírek mindenkinek) című regényéért Alfred Döblin- díjjal jutalmazták.
Művei közül ezidáig csak a 2013-ban megjelent Kafkáról szóló alkotását olvashatjuk magyar nyelven Nádori Lídia fordításában.
Az élet gyönyörűsége – Kafka utolsó szerelme című regényének alapját eredeti naplórészletek és levelek adták, Kumpfmüller pedig ezekre a dokumentumokra támaszkodva rajzolja át Kafkáról alkotott képünket. A XX. század egyik legnagyobb íróját, akit alapvetően csüggedtnek és szomorúnak gondolunk munkássága, valamint életrajza alapján Kumpfmüller regényében derűsen, szinte vidám színben tűnik fel.
Életének utolsó éveiben találja meg a nagy szerelmet és veszi kezébe sorsa irányítását, mielőtt még túl késő lenne. 1923 nyarán ismeri meg a fiatal Dora Diamant szakácsnőt egy pici balti- tengeri fürdővárosban. A nő megigézi a súlyosan beteg, akkor már negyvenéves Kafkát, aki rövid időn belül úgy dönt, hogy Berlinbe költözik szerelmével. Együtt próbálnak meg boldogulni a weimari köztársaság ingatag viszonyai között. Mindkét fél szempontjából bemutatja ezt a törékenyen finom, késői szerelmet.
Michael Kumpfmüller elmondta, már fiatal korában is nagy hatással voltak rá Franz Kafka művei. 2008-ban kezdett el dogozni a regényen, elsősorban azért, hogy feledje akkor megjelent egyik munkájának totális sikertelenségét.
Az író elmondta, hogy szövegeiben mindig az idő múlását próbálja vizsgálni: olyan emberekről ír, akiket valamilyen oknál fogva szorít az idő. Kumpfmüller szerint a mai kor embere úgy tervezi, hogy kilencven évig fog élni, ezért életének első hetven évében gyakorlatilag nem tesz semmi maradandót.
Igazi célközönségének a hatvan év felettieket tartja. Szerinte csak a jókora élettapasztalattal rendelkező olvasó tudhatja, mit jelent a “jó könyv” fogalma és főleg az ilyen olvasónak van pénze megvenni is azt. Az élet gyönyörűsége egy finom nyelvezetű, megható regény az életről, a halálról és a szerelemről.
Képek forrása: www.zeit.de
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
Annak ellenére, hogy nagyvárosban élünk, a betonrengetegben, autóforgatagban, embertömegben időről időre felbukkan a természet, hogy megállítson, elgondolkoztasson, megmosolyogtasson minket. És azért is, hogy jobb emberek legyünk, emberibb világban éljünk. Ennek ékes bizonyítékaként alább néhány példa, ami megálljt parancsol nekünk a hétköznapok forgatagában.
1. – A nagy csuszkamentés
Hétköznap délelőtt a város forgatagában intézem az intézni valókat. Hordozóba rám kötve a baba, két kezem tele csomagokkal. Sietek, már ebédidő van, a baba és én is elfáradtunk. Hirtelen egy színes kis gombolyagot veszek észre a járda közepén. Egy kismadár, egy cinke. Gyönyörű, törékeny, kiszolgáltatott. Először azt hiszem nem is él, ahogy felborzolódott tollakkal hever az úton, de aztán látom, fel-felemeli a fejét, ha egy cipő, egy babakocsi kerék túl közel suhan el mellette.
Piheg, látszólag haldoklik. Megtorpanok, átfut a fejemen segítenék, aztán mégis továbbmegyek. Intézem az utolsó bevásárlásokat, azonban a kis cinke már fészket rakott a gondolataim között. Visszafele is mellette visz el az utam, ott van, fekszik a betonon, az emberek nagy része észre sem veszi, de valahogy mindig megússza, hogy rálépjenek.
madaras.network.hu
Nem bírtam otthagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet –mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán éreztem. Elővettem a telefonom, hogy hívjam a férjet, aki az irodában ül, mondván, keressen nekem madármentőt. Google a barátunk, a férj mégis csak egyetlen számot talál: egy hortobágyi szervezetét.
Ok, nem bírom ott hagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet – mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán érzem. Előveszem a telefonom, hívom a férjet, aki az irodában ül, keressen nekem madármentőt. A google a barátunk, a férj mégis csak egy számot talál egy hortobágyi szervezetét.
Hívom őket, azonnal felveszik, segítenének de nem tudnak, nincs olyan, hogy madármentő, hívjam az állatkertet, ajánlják. Az állatkertet hiába hívom, fel sem veszik. Telefonálás közben egyre nagyobb aggodalommal figyelem a –most már – kis barátomat, rá ne lépjenek. Ekkor veszem észre társam akadt, egy fehér hajú, kék szemű idős hölgy csatlakozik hozzám, most már ketten bámuljuk aggodalmasan a madárkát
„Ez egy csuszka, egy gyönyörű csuszka” – mondja a néni –hiába nem vagyok ornitológus – de valóban, a cinege nem ilyen színes. „Vigyük a parkba” – mutat az idős hölgy rövid gondolkodás után a többsávos autóút túloldalán lévő zöldre, „biztos megcsapta az autó, ott talán jobban magához tér”. Elszégyellem magam ,mennyivel praktikusabban gondolkodik a néni, mint én, de ő már cselekszik is, óvatosan felnyalábolja kismadarat és eltökélten elindul vele. A parkban hosszasan keresünk neki helyet, végül kiválasztunk egy napsütötte, védett, zöld fűcsomót, ahol kutya nem érheti el.
A kismadár úgy kapaszkodik megmentője kezébe, hogy az, alig tudja gyengéden letenni. „A lába nem törött „ -bizakodik a néni- „ itt talán magához tér”. „Ha pedig nem, akkor szép helyen hal meg” – ezt már egyszerre mondjuk ki – „a betonon mégsem pusztulhatott” –egyezünk meg egymásra mosolyogva.
Másnap délelőtt a parkon át visz az utam, a babám vidáman nézegeti ismét rám kötve a világot. Megállunk, ahol tegnap hagytuk a madarat, hűlt helye. Megélt-e vajon, vagy elvitte a macska? –töprengek. Felnézek, és kicsi a világ, az ősz hajú kékszemű néni közeledik mosolyogva felém.
“Őriztem ám a madárkát tegnap” – újságolja – „magához tért, szárnyát próbálgatta, biztosan erőre kapott. De jó, hogy találkoztunk!” Vidám szívvel köszönünk el egymástól.
Negyed óra múlva újból összefutunk. Abban a kifőzdében ebédel, ahova mi is járunk a babával. Azt hiszem új barátot találtunk!
2. – A kicsi törpe és az ő nagy kutyája
Péntek délután, metró aluljáró. Hömpölyög a tömeg a mozgólépcsőkön, nekem is figyelnem kell hova lépek, hű társammal a babával. Egyszercsak látom, hogy torlódnak az emberek. Bosszús vagyok mert sietnék, kezem már a kicsi feje előtt, nehogy valaki meglökje a sokadalomban.
A bonyodalom oka egy törpe. Egy igazi kis törpe. Kisgyereknyi testen nagy kerek fej billeg, csúnya vonások, vén gyerek arc. A felfelé tartó mozgólépcsőn akar lejutni mindenáron, küzdve az ellenirányú tömeggel. Az emberek sodorják, ő kétségbeesett, látszik rajta teljesen meg van keveredve. Egy csapat kamasz röhögni kezd rajta.
Fájdalmasan összeszorul a szívem, nem bírom látni, ahogy a kiszolgáltatottság és az érdektelen gúny összecsap. Szerencsére a feljárónál sorakozó ellenőrök már sietnek is a segítségére, kimentik a tömegből, faggatják merre menne, a lefelé menő mozgólépcsőhöz igyekeznek irányítani. Megoldódott a probléma, nem is törődöm vele tovább, a tömeggel együtt lemegyek a metróalagútba.
A mozgólépcső alján azonban megint bonyodalom. Egy biztonsági őr tart két kézzel egy szűkölő, csaholó, aranysárga bundájú, okos szemű kutyát. Az állaton megkülönböztető jelzés – segítő állat – azonban ő egyáltalán nem viselkedik olyan higgadtan és megfontoltan, ahogy ezektől a képzett jószágoktól megszokhattuk. Tépi magát a biztonsági őr kezéből, törne át a tömegen, minden áron fel akar menni a lefelé jövő mozgólépcsőn.
Elvesztett valakit, villan az eszembe, valakit, aki rá volt bízva és, aki a mozgólépcső tetején ugyanígy küzd a tömeggel. A kicsi ember és a kutya egymást keresik! Pár percbe telik csak, már kísérik is le a törpe emberkét a lépcsőn a kutyájához. Az állat két lábra állva öleli a gazdáját, akinél így jóval nagyobb. Széttéphetetlen barátság az övék, látszik az ölelésükből, ami nem akar szétválni. Befut a metró, hömpölyög a tömeg, ők nem szállnak fel. Maradnak. Ölelik egymást.
Mivel számunkra az ilyen jelentéktelennek tűnő, ám annál szívmelengetőbb történések bizonyítékok arra, mégiscsak gyönyörű világban élünk, titeket is csak arra tudunk buzdítani, hogy járjatok nyitott szemmel. Hogyha pedig veletek történt hasonló és szívesen megosztanátok a világgal, írjátok meg nekünk az info@popupcafe.hu címre „ami az én napomat megszépítette” jeligével.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
A terapeuta is ember – vallja Hagai Levi, a Terápia szellemi atyja. A népszerű sorozat eredeti forgatókönyvírója és rendezője a siker titkáról mesélt. A szakember elárulta, hogyan fogalmazódott meg benne a Terápia alapötlete, és hogyan vált a széria világszerte olyan népszerűvé, hogy epizódjainak segítségével egyetemi kurzusokat tartanak.
A Be Tipul című sorozat elnyerte az Izraeli Filmakadémia minden lehetséges díját, amerikai változata pedig a színészeknek köszönhetően Emmy és Golden Globe díjat is kapott. A drámasorozatból világszerte tizenhét adaptáció készült, a magyar változat az HBO saját gyártású produkciójaként látható. A Terápia megálmodója, Hagai Levi a sorozat alapötletéről és nemzetközi sikereiről mesélt.
Hagai Levi filmes pályafutása előtt pszichológiát tanult, és első diplomáját is ezen a területen szerezte.
„Meg akartam mutatni, hogy a terapeuta is egy ember: vágyakkal, félelmekkel, haraggal és saját családi élettel. Amikor a páciensekkel szemben ül, nem egy fehér lap, ami bármit befogad, hanem visszacsatolásokkal teli, élő kapcsolat van a pszichológus és a terápiára érkezők között. Fontos volt számomra, hogy rávilágítsak: a pácienseknem őrültek, hanem normális, hétköznapi emberek, olyan problémákkal, amiket csak terapeuta segítségével tudnak feldolgozni.” – mesélt motivációjáról Hagai Levi.
A filmes szakember beavatott abba is, miért éppen a pszichológus – páciens kapcsolatot választotta a sorozat témájának.
„Rendezőként mindig jobban érdekeltek az intim szituációk. A sorozat megírása előtt azon gondolkodtam, mi lehet a világon a legbensőségesebb helyzet. Számomra ez a terápia: a pszichoterapeuta és a páciense közötti bizalmi kapcsolat. Nagyon nehéz volt kiválasztani, hogy melyik eseteket írjam le, annyi történet és karakter volt, amit szerettem volna megmutatni az embereknek. Fontos volt számomra, hogy olyan történeteket vigyek színre, amikben egy kicsit mindenki megtalálja önmagát, és legalább részben azonosulni tud a karakterekkel. Ezért választottam a középkorú nőt, akinek nem sikerült férjhez mennie, vagy a lányt, aki nem szeretne felnőni.” – árulta el a rendező.
Az eredetileg késő esti sorozatnak induló produkció hamar óriási nézettségre tett szert, hétről hétre tömegesen ültette a TV képernyő elé az embereket.
„Mindenki erről beszélt, még a terapeuták között is állandó téma lett. Hatására rengeteg ember kezdett pszichológushoz járni vagy ment vissza a terapeutájához, így a sorozat a valóságos életre is hatást gyakorolt. A terapeuták nagyon hálásak voltak, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a valóságnak megfelelően ábrázolták őket. Egy valódi pszichológus az etikai szabályok miatt még családjának sem beszélhet munkája részleteiről.” – emlékezett vissza a rendező, aki azt is elárulta: az amerikai egyetemeken arra is használják a sorozatot, hogy bemutassák a hallgatóknak, hogyan zajlik egy terápia.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
