Fűszeres mézes cékla csatni

 

2014.10.10.

A chutney vagy magyarosítva “csatni” dél-ázsiai eredetű fűszeres szósz, melynek alapja hagyma, cukor és ecet, és többnyire zöldségféléből készül. Az alábbi receptet tavaly a karácsonyi vacsorához készített steakhez tálaltam először, és annyira ízlett mindenkinek, hogy felkerült az ajándékozható finomságok listájára.

 

Nem szoktam mereven ragaszkodni a receptekhez, hangulattól függően kísérletezem a fűszerekkel és az alapanyagokkal. Elvégre nem éttermet, hanem családi konyhát vezetek, A céklának már a színe is melengető ebben a borús időben, igazi szuperzöldség számos gyógyító hatással. Az alábbi recept igen intenzív ízvilágú, remekül illik vad- vagy vörös húsokhoz, hús- és májpástétomokhoz. Lássunk is hozzá!

 

cékla1

 

Hozzávalók:

– 1,5 kg cékla nyersen, hámozva

– 3 nagyobb alma, hámozva

– 2 nagy narancs reszelt héja és kicsavart leve

– 3 lila hagyma

– 3-4 cm gyömbér

– 0,7 l vörösbor vagy balzsamecet (6%-os)

– 0,4 kg barna cukor

– 1 dl méz

– 1-1 kávéskanál őrölt fahéj, szegfűszeg, koriandermag és narancsvirág (ez utóbbi elhagyható, bár nagyon finom aromát külcsönöz)

 

Elkészítése:

Elsősorban időre van szükségünk, mivel kicsit hosszadalmas az elkészítése a főzés miatt. A nyers céklát meghámozzuk (lehet gumikesztyűben, mert rettenetesen megfogja az ember kezét!), az almát megpucoljuk, magházát kivágjuk, a gyömbér héját lekapargatjuk és gyufaszál vastagra vágjuk az összeset vagy a szeletelőgépben a széles betéttel felszeleteljük. A lilahagymát megpucoljuk, vékonyan felmetéljük. A narancsot nagyon alaposan megmossuk, héját lereszeljük, a levét kicsavarjuk. Az összes hozzávalót egy nagy befőző lábasban összekeverjük, hozzáadjuk a fűszereket, cukrot és a balzsamecetet, felforraljuk, majd a lehető legkisebb lángon körülbelül kettő (igen kettő!) óra alatt puhára főzzük. (Ha lehet mindezt nyitott ablaknál végezzük, mert az egész ház megtelik a fűszeres, ecetes illattal.)

 

cékla2

 

A mézet csak ekkor adjuk hozzá és még öt-tíz percig nagy lángon beforraljuk a levét. A méztől selymes, krémes állaga lesz a csatninak és ha kihűl meg is szilárdul kicsit. Ebbe a “dzsembe” nem kerül semmilyen tartósító, hiszen az ecet elvégzi ezt a munkát. Forrón üvegekbe töltjük, pár perce fejre állítjuk az üvegeket és kihűlés után mehet is a kamrába. Hónapokig eláll lezárt üvegben, felbontás után hűtőben kell tárolni. Ebből a mennyiségből négy, 0,7 dl-es üveg lett tele.

 

cékla3

 

Kiváló ajándékötlet karácsonyra vagy bármilyen ünnepi alkalomra.

 

Tessék bátran kipróbálni!

 

Mamabella

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt. Ha pedig még több Gasztro különlegességre vágysz, keresd fel az Akrobaták blogját, itt!

 

MÉG TÖBB GASZTRO AKROBATA

cs2

Bagel otthon készítve, Mamabella receptje alapján

Őszi rizottó, ami nem rizseshús

Szent Mihály-napi süti