Patrick Modiano kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

 

2014.10.09.

Patrick Modiano francia írónak ítélte oda a 2014. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely döntését Stockholmban jelentette be. Patrick Modiano munkái tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Múltról és jelenről, emlékezésről és feledésről, identitásról és bűnösségről szóló, mélyen emberinek tartott elbeszéléseivel számos olvasót szólított meg és tett rajongójává. Korábbi cikkeinket az idei Nobel-díjasokról itt és itt találjátok.

 

A testület indoklása szerint a hatvankilenc éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amivel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.

 

Patrick Modiano 1945. július 30-án született Párizs Boulogne-Billancourt nevű külvárosában. Apja olasz zsidó üzletember volt, anyja belga származású színésznő. Volt egy fivére, Rudy, ő azonban 10 éves korában meghalt. Középiskolai tanulmányait a Lycée Henri-IV nevű intézményben, Párizs egyik legerősebb gimnáziumában végezte, geometriatanára Raymond Queneau író, a Zazie a metrón szerzője volt, aki döntő szerepet játszott abban, hogy író lett belőle. Első regénye már 1968-ban megjelent La place de l’étoile címmel, és nagy visszhangot keltett. 1982-ig testvérének ajánlotta műveit.

 
 

Patrick Modiano munkái tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Múltról és jelenről, emlékezésről és feledésről, identitásról és bűnösségről szóló, mélyen emberinek tartott elbeszéléseivel számos olvasót szólított meg és tett rajongójává.

 

230609-126223-jpg_119958

 

Könyveiben – amelyek közül több magyarul is megjelent, például A kis Bizsu, a Sötét boltok utcája és a Dora Bruder – gyakran ír Párizsról, a francia főváros már-már önálló szereplőnek tekinthető műveiben. Írásaihoz családja történetéből és a német megszállás alatti eseményekből, valamint interjúkból, újságcikkekből is merít. Előfordul, hogy egy-egy szereplője több történetben is feltűnik, mint ahogy az is, hogy korábbi epizódokat jobban kibont későbbi műveiben, amelyeket Párizs és a történelem kapcsol össze.
Gyerekkönyveket és filmforgatókönyveket is ír, Louis Malle rendezővel közösen játékfilmet is készített Franciaország náci megszállásáról Lacombe Lucien címmel.

Patrick Modiano munkáját Franciaországban is számos kitüntetéssel jutalmazták. 1968-ban megkapta a Roger Nimier-díjat, 1972-ben a Francia Akadémia Nagydíját, 1978-ban pedig a Goncourt-díjat is. Francia írók közül legutóbb – 2008-ban – Jean-Marie Gustave Le Clézio részesült irodalmi Nobel-díjban, amely mellé 8 millió svéd korona (272 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália kritika

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia második évadáról

Filmpremierek a Magyar Filmhéten

 

 

“Mozambikban az ember kétszer sír: amikor megérkezik és amikor mennie kell”

 

ja – 2014.10.09.

Mit taníthat egy fehér ember Afrikában? Mindent. A mi ingerekkel teli világunkban annyi tudásnak vagyunk birtokosai, ami Afrikában elképzelhetetlen. Rengeteg mindent átadhatunk nekik. De nem erőltethetünk semmit. Mert ami itthon működik, az sokszor nem működik ott kint  – Belicza Bea újságíró útibeszámolót tartott afrikai önkéntes munkájának hat hónapjáról, amit Mozambikban töltött. Mesélt nehézségekről, malária-megelőzésről, arról, hogy mennyire nehéz elszakadni a gyerekektől és, hogy az ottani lét alatt a nagyvilágból érkező ember megtanulja értékelni az életét. A hét témája.

 

„Ez az egész úgy indult, hogy szorított a gyémántcipőm. Minden túlságosan rendben volt és úgy éreztem, hogy ezt nem kezelem értékként. Nem volt meg mindenem, nem volt saját lakásom például, de ha úgy gondoltam, hogy le akarok menni fodrászhoz, masszőrhöz, a legjobb helyre sportolni, akkor megtehettem” – kezdte beszámolóját Belicza Bea, aki önkéntesként hat hónapot töltött Afrikában, Mozambikban, később pedig szintén fél évet Nigériában. A beszélgetést az Ebony Afrikai Egyesület szervezte Mit taníthat fehér ember Afrikában címmel.  Belicza Bea egyébként újságíró és korábban rádiós hírszerkesztőként dolgozott, ám egy idő után úgy érezte, amit csinál, nem hasznos. „Olyan vagyok mint egy mikrofonállvány” – jellemezte akkori helyzetét. A többi közt ez a gondolat és egy magánéleti válság késztette arra, hogy elengedjen mindent, így az anyagi dolgokat is és önkéntesként dolgozzon tovább.

 

mozam3

 

Elmesélte azt is, hogy később kiderült, így is gondoskodnia kell majd a saját ellátásáról, úgyhogy elkezdett lehetőségeket keresni, amiből több is akad: „a milliomos gyerekek például sok pénzért kimehetnek egy hónapig elefántot simogatni Afrikába” , illetve vannak különféle ösztöndíjak is.  A későbbi önkéntes viszont nem tudott volna sok pénzt bele rakni, egyhónapnyi kintlétnek pedig nem is látta értelmét. Úgy fogalmazott: hat hónap alatt már el lehet valamit érni.

„Az utam Afrikába, Dánián át vezetett. Ott találtam egy önkéntesképző iskolát, ahol már rájöttek arra, hogy a kelet–európaiaknak erre nincs pénzük, viszont sok köztük a „menekült”, aki nem tud mit kezdeni az életével, ezért belevág a dologba. Persze sokan lemorzsolódnak – folytatta –, mert mégsem gondolják olyan komolyan.

Dániában négy hónapig kellett dolgozni egy olyan iskolában amit az önkéntesek tartottak fenn. „Negyvenen lehettünk és tényleg mindent mi csináltunk: mi szerveztük az iskola felújítását, tisztán tartását, biztosítottuk a saját étkezésünket, egyszóval mindent. Ez nagyon nagy feladat volt, és megtanított együtt élni a többiekkel, elfogadni őket, problémákat megoldani. A legtöbb fiatalnak semmi rálátása nem volt például arra, hogyan kell negyven ember számára rizst főzni” – mesélte Belicza Bea.

 

mozam17

 

Ezután következett hat hónap tanulás és mellette munka, ami nagyon kemény volt, mivel az önkéntesek reggel nyolctól este tízig be voltak osztva úgy, hogy magukra semmi idő nem maradt, így nagyon megterhelő volt számukra testileg is, lelkileg is. „Tanulás közben azért dolgoztunk, hogy kimehessünk Afrikába, a program végén pedig  pénzt kellet gyűjtenünk. Soha életemben nem csináltam ilyet, úgyhogy azóta másképpen nézek a koldusokra” – idézte fel.

Elmondta azt is, hogy egyáltalán nem könnyű koldulni, ez nem egy könnyű pénzszerzési lehetőség. Emellett dolgozni is kellett, ám erre úgy tekintett, hogy ahányszor valami újat kell csinálnia, mindig tanul valami új szakmát is.

„Amikor reggeltől estig szórólapoztam, hogy ruhákat gyűjtsünk, akkor például kipróbáltam milyen a postás élete, milyen reggeltől estig az utcán talpalni. Végeztem kőműves- és mezőgazdasági munkát, festettem az iskolában falat, főztem, voltam rakodómunkás, és össze kellett gyűjteni a használt ruhákat is. Ezeket egyébként nem Afrikába küldjük, lehet oda közelebbről is ruhát vinni, és ott nekünk nem erre van szükség, inkább pénzre. Úgyhogy eladjuk a használt ruhákat például Bulgáriában és ezekből fedezzük az önkéntesek repülőjegyét, biztosítását, az afrikai önkéntes programok költségeit” – . Elmondta, hogy az egész képzésre nagyon nagy szüksége volt, bár utána még mindig úgy ment ki Afrikba, hogy nem értette, mit kell ott csinálnia.

 

mozam6

 

Afrika, Mozambique

Belicza Bea szerint a legtöbb program amire az önkéntesek kimemennek, már működik. A helyiek elindítanak egy projektet, ők pedig külsősként ötletekkel, tanácsokkal segítik őket. „Az első utam Mozambikba vezetett, ahol egy gyermekeket segítő programot választottam. Az volt a cél, hogy tegyünk valamit, hogy a kicsik jövője jobb legyen és ebbe nagyon sok minden belefért. Igazából csak odamész és megnézed mi az, amit te ehhez hozzá tudsz tenni” – emlékezett vissza.

Elmondta azt is, hogy az  önkéntesség után másfél két év év kellett ahhoz, hogy itthon újra talpra álljon és tisztán emlékszik az első fodrászra és kozmetikusra. „Úgy jöttem haza, hogy nem volt lakásom, nem volt munkám. Nagyon nehéz volt a nulláról újrakezdeni mindent és utolérni magamat” – idézte fel Belicza Bea.

 

mozam5

 

Mozambik Délkelet-Afrikában van. Tizenhatszor nagyobb mint Magyarország de csak húszmillió lakosa van, ami annyit jelent, hogy vannak lakatlan részek bőven, és ez hoz magával problémákat is. Az áramkimaradás például alap épp úgy ahogy a vízhiány is. Mozambik portugál gyarmat volt, portugál a hivatalos nyelv, ez sok helyen problémát jelent. „Nagyon érdekes ezen is elgondolkozni, mennyire megnyomorítottuk őket ezzel. Van ezerféle törzsi nyelvük, gyakran előfordul hogy egy afrikai ember tizennégy–tizenöt nyelvet is beszél. Mert a törzsi nyelvek egyszerűek, közel állnak egymáshoz, része az életüknek. Azokat beszélik, de a portugált nem” – mondta.

Az iskolában a gyerekeknek viszont portugálul kellene beszélni, amit otthon nem tanulnak meg, tehát eleve nagy hátránnyal indulnak. Ráadásul az írástudatlanság ötven százalékban jellemző az ott élőkre.

„Nekem erről volt egy nagy meccsem a kinti programvezetőkkel, mert azt akartam hogy tanítsuk portugálul a gyerekeket ahelyett, hogy angolt tanítanánk nekik. Arra nincs szükségük. Aztán azt a harcot feladtam, mert küzdöttem éppen elég más dologért” – mutatott rá az önkéntes.

Vallási megoszlás szerint az ott élők húsz százaléka muszlim, harminc keresztény, ötven pedig valamelyik törzsi vallásban hisz. Abban a faluban, ahol Belicza Bea dolgozott, három törzsi templom is volt. Meglátása szerint ez nagyon furcsa dolog.

„Volt olyan, hogy éjszaka felébredtem, azt hittem tömegverekedés van. Nem láttam semmit, mert nincsen világítás. Kimerészkedtem és rájöttem, hogy a szomszéd templomban éppen szertartás folyik, ami valamikor olyan volt mint egy diszkó, valamikor olyan mint egy tömegverekedés. Persze én ezekben nem vettem részt. Egyetlen szellemidézésre mentem el, arra is véletlenül” – ecsetelte.

 

mozam8

 

Elmesélte azt is, hogy Afrikában száraz és nedves évszak van, így nagyon melegre készült, úgyhogy először nem értette, negyven fok melegben miért árulnak kötött kesztyűt. Aztán beköszöntött néhány hét múlva a hűvösebb idő – folytatta –, tizenkét fok, amiben ők már fáztak, kabátban, sapkában, kesztyűben jártak.

„Abba a kis faluba ahol laktam, egy hatalmas gödrökkel tarkított földes út vezetett. A gödrökbe szemetet szoktak rakni, azzal kicsit kiegyengetik. A közlekedés rémálom volt, emiatt sírtam el magam először, és azóta a BKV-t nagyon jónak tartom. Megmutatták nekem, hogy „ez itt a buszmegálló”, én pedig odaálltam és vártam és vártam és vártam” – taglalta. Afrikára szerinte nagyon jellemző a várakozás, mindig mindenre várnak. „Szóval már két órája vártam, de ember nem jött arra, nemhogy autó. Aztán egyszercsak jött egy busz. Tizenkét személyes volt, addig vártunk amíg tizenhat ember össze nem gyűlt, így voltunk tele, akkor indultunk. A járművekben nincsen semmi. Nincsen szélvédő, a műszerfal üres. Nem is értettem mitől működnek, de működnek” – tette hozzá.

 

Nagyon kreatívnak kell lenni

Amikor megérkeztem a faluba, kaptam egy kicsi szobát, amiben semmi nem volt. Valahonnan szereztem egy matracot és egy rozoga ágyat, ami összeesett ha rosszul feküdtem rá. Igen ám, de kellett háló is éjszakára, anélkül nem lehet aludni, valamint ez a legjobb módja a malária megelőzésének. Kaptam ugyan hálót, de ezt fel kellet volna fúrni valahogy a falra. Ehhez nem volt semmi eszközöm, és nem ismertem senkit akinek van. Néztem, itt egy szék, amiből kiszedhetném a szöget. Nagyon kreatívnak kell ott lenni – számolt be Belicza Bea.

Afrikában nagy a korrupció. Ez az egyik legmegoldhatatlanabb dolog. A kinti programvezető nem örült a kint létemnek – mesélte az önkéntes –, nem kellett neki egy nyugati felügyelő, aki szemmel tartja a programban mozgó pénzeket. „Azt láttam, hogy folyik el a pénz és közben nem csinálunk semmit. Minden héten volt egy egész napos meeting a semmiről. Nehéz volt nekem velük. Ezért azt gondoltam csinálom egyedül amit tudok. Ha ők nem adnak nekem eszközt és pénzt, akkor én előteremtem a lehetőségeimhez képest” – idézte fel. Átmentem a szomszéd faluba, összeszedtem a szemetet – ez sem volt mindig egyszerű, mert Afrikában a szemét is érték – és a fejemen vittem haza nyolc kilométeren keresztül. Megtanultam én is a fejemen cipelni, mint a helyiek. Szerettem szabókhoz járni, összeszedni a hulladék anyagaikat. de nehéz volt velük megértetni, hogy ezt én mire kérem, hogy rakják félre nekem a maradékot. Jártam a boltokat, kértem, hogy a sérült árukat adják nekem. Ezekből tudtam én bármit is csinálni – mesélte Belicza Bea.

 

mozam12

 

Mit taníthat egy fehér ember Afrikában? Mindent. A mi ingerekkel teli világunkban annyi tudásnak vagyunk birtokosai, ami Afrikában elképzelhetetlen. Rengeteg mindent átadhatunk nekik. De nem erőltethetünk semmit. Mert ami itthon működik, az sokszor nem működik ott kint – számolt be.

Beszélt arról is, hogy éppen ilyen volt a faültetés is. „Elhatároztam, hogy ültetek fát, ami Afrikában nem úgy történik, ahogy itthon. Nincs az az eszköz, amivel azt a betonkemény földet meg lehet mozgatni. Egy csákánnyal illetve egy dárdaszerű eszközzel ásnak kicsi gödröket, de abban a földben amit ilyen nehézségek árán lehet megmozgatni azért nem szeret minden fa élni. Ahol én éltem csak akác volt, hatalmas tüskékkel. Jó volt sövénynek és az állatok távol tartására” – mesélte az önkéntes.
Az ottaniak nagyon szegényesen, egyhangúan étkeznek. Rizst esznek, babot, halat. A háziállatok szabadon kószálnak. Nem etetik őket. Jönnek–mennek és amit találnak azt eszik meg. A malacok igazi kis bűnbandákba verődnek, mindent felborogatnak, mindent megesznek.

„Az egyik három méterre lakott tőlem, szemben egy bejárati ajtóval egy szemétgödörben. Az állatokat nem is itatják, a sűrű szennyvizet isszák. Hiába vannak teheneik nem fejik őket, mert a tejtermékekkel nem tudnak mit kezdeni, mivel nincs hűtőszekrény. Megtanítottuk őket tüzelőtakarékos tűzhelyet építeni, mert a fa egyre drágább a vidéken” – idézte fel.

Belicza Bea szerint az egész faluban egyetlen kerítés volt, a leggazdagabb ember háza körül. A kerítésen túl üvegeket halmozott fel, így védte a házát a betörőktől. „Egész Mozambikban nem látni kerítést”.

 

mozam9

 

Az önkéntes úgy látta, környezetvédelemről még van mit tanulniuk a helyieknek. A kínaiak ellátták őket nejlonzacskókkal, ám szemétgyűjtő helyek nincsenek, így elmagyarázták a szemétszedés és újrahasznosítás fontosságát.

„A gyerekek nagyon korán kezdenek dolgozni, egész napjukat kitölti a munka, iskolába nem járnak, sorsuk így megpecsételődik. Meg kellett értetnünk a szülőkkel, hogy az iskolázatlanság szegénységbe taszít és megtalálni a módját, hogy minden gyerek tanulhasson” – mutatott rá.

„Az iskolában nagyon fontos volt, hogy legyen egyenruha. Nem volt pénz tanszerekre, ceruzákra, valóban szükséges eszközökre, de egyenruha kellett. Az első nap rögtön egy gyereknap közepébe csöppentem. Gondoltam kellenének izgalmas játékok, aztán észrevettem hogy minden gyerek taknyos. Ami azon túl, hogy csúnya és egészségtelen, nagyon kényelmetlen is nekik. Tehát az első feladatom az volt, hogy minden gyereket takonytalanítottam. Nagyon élvezték” – mesélte Belicza Bea.
Elmondta, hogy gyerekklubot is alakított, ahol az újrahasznosított szemétből készített játékokat és segédeszközöket az oktatáshoz. Így pedig rengeteg mindent tanított a gyerekeknek, de legfőképpen próbálta számukra érthetővé tenni a dolgokat. A helyi iskolában egyébként az oktatási rendszer szerint magoltak. Valamit megtanultak, felmondták, mint egy verset, de sokszor nem értették mit mondanak.

„Úgy tanítottam őket a kézmosás hasznosságára, hogy összefestékeztem egy játékot, azt megfogták, aztán a festékes kezükbe adtam egy darab kenyeret.  Így szemléltettem a baktériumokat, amik megbetegíthetnek. Tartottam nekik arcfestést, és készítettem tojásdobozból arcokat az érzelmek bemutatására, vagy például számoló táblácskákat csináltam halkonzervből” – számolt be Bea.

 

mozam15

 

„A gyerekeket lehetett tanítani. Nem tudom mi van most ott. Valószínűleg ez a klub már rég nincsen meg, amit nagyon sajnálok, mert a gyerekek imádták. De amit én ott megtanítottam nekik, azt már viszik magukkal, azt már nem veszi el tőlük senki. Nekem az volt a legnagyobb sikerem, hogy mikor hazaindultam a faluból, reggel hatkor hatalmas gyereksereg ült a házam előtt, hogy még utoljára elbúcsúzhassunk egymástól” – idézte fel Mozambiki tartózkodása végét az újságíró.

 

Mint mondta, a megszeretett gyerekekkel a kapcsolatot nehéz volt eltépni, úgyhogy igaz a mondás: Mozambikban az ember kétszer sír, amikor megérkezik és amikor mennie kell.

 

Képek forrása: Belicza Bea útiképei

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Nőstény gepárdok érkeztek Nyíregyházára

Miért nincs a Feszty-körképen rigó? – Kiskunmajsán jártunk

Önkéntes orvosok indulnak Erdélybe

Kihirdették a kémiai Nobel-díjat is

 

2014.10.09.

Az idei kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje, a német Stefan Hell csak azért hitte el, hogy valóban megkapja a díjat, mert felismerte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia illetékesének hangját a telefonban. A három tudóst a nanoszkópia területén elért eredményeiért jutalmazzák. Eredményeik révén meg tudják mondani, hogy a molekulák egyformák vagy különböznek egymástól. “Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, egy ritmusra menetelnek-e vagy nem. Ha egyesével nézzük őket, képesek vagyunk pontosan megfigyelni, mikor alakulnak át egyik állapotból a másikba”. 

 

“Teljesen meglepődtem, alig hittem el” – mondta a szerdai bejelentés után az aradi születésű tudós, a Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet igazgatója, akit két amerikai kutatóval, Eric Betziggel és William E. Moernerrel együtt a nanoszkópia területén elért eredményeiért jutalmaznak a legrangosabb tudományos elismeréssel.

 

nobel-chem-m

 

Kutatási területéről szólva elmondta “nagyon-nagyon fontos megérteni, miként működnek a sejtek és mi megy tönkre, amikor a sejt elpusztul”. Hozzátette, a nanoszkópiának és felfedezéseiknek köszönhetően sokkal hamarabb ki lehet deríteni, mi történik a sejtekben, amikor kialakul egy betegség. “Végeredményben minden kór leegyszerűsíthető a sejtek rossz működésére. Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent egy betegség, meg kell érteni a sejtet és annak helytelen működését” – magyarázta.
Eric Betziget, a Howard Hughes Orvosi Kutatóintézet munkatársát is meglepte a Nobel-díj híre. “Kábultan sétálgattam egy órát a napsütéses Münchenben, attól tartva, hogy megváltozik az életem” – mondta a Reuters hírügynökségnek telefonon a német városból, ahol szerdán előadást kellett tartania.

 

nobel2
theguardian.com

 

Még nagyobb lehetett a meglepetés a Moerner család számára. A Stanford Egyetem tudósát, aki egy brazíliai konferencián tartózkodik, felesége értesítette, ő viszont az AP amerikai hírügynökségtől tudta meg a hírt. “Boldog vagyok, le vagyok nyűgözve. Nem sejtettem, hogy rájuk hármukra esik a választás” – mondta Sharon Moerner. Férje később úgy fogalmazott, tudta, hogy van némi esélye, de nem gondolta volna, hogy kitüntetik. Ez olyan hír, “amelytől kalapálni kezd az ember szíve” – tette hozzá, és megjegyezte, nagyon izgalmasnak tartja és boldog, hogy Eric Betziggel és Stefan Hell-lel együtt kap Nobel-díjat.
Eredményeik révén a tudósok meg tudják mondani, hogy a molekulák egyformák vagy különböznek egymástól. “Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, egy ritmusra menetelnek-e vagy nem. Ha egyesével nézzük őket, képesek vagyunk pontosan megfigyelni, mikor alakulnak át egyik állapotból a másikba” – mondta.

 

Forrás: MTI/Reuters

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Örömében sírva fakadt a tudós – folyamatosan jelentik be a Nobel-díjakat

Védett területet alakítanak ki a Csendes-óceánon

Decemberben jelenik meg Gyarmati Fanni naplója

Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália bemutatója a Belvárosi Színházban

 

Szűcs Veronika – 2014.10.08.

A folyón túl Itália remek komédia. Megvan benne minden, amit egy jó darabtól elvárhatunk. Légiesen könnyed, akár egy átborozott nyári délután, ugyanakkor sokszor annyira szíven üt, mint a legdurvább olasz eszpresszó.  Kritika.

 

Joe Dipietro darabja a generációk közti különbségekre épül. Mikor lehetne ez aktuálisabb, ha nem most, amikor a közösségi oldalak hatására megszűnni látszik a magánélet, és régi értékeink olyan gyorsan hamvadnak el, mint az eldobott gyufa lángja.
A darab szerint Nick (Szabó Kimmel Tamás) sikeres New York-i marketing szakember, aki nagy döntés előtt áll: elfogadja-e az előléptetést és kezdjen új életet egy másik városban, vagy maradjon családja közelében és éljen az ő értékeik szerint. Kemény dilemma, amit a fiú felmenői csak tovább bonyolítanak.

 

fti
Benedek Miklós, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Cseh Judit, Lázár Kati és Lukáts Andor

 

Az olasz-amerikai bevándorló család erősen ragaszkodik hagyományaihoz. Miután Nick szülei és nővére is elköltöztek a városból, nem maradt nekik más csak a fiú unoka, aki így koncentráltan kapja a szeretet dózisokat a vasárnapi ebéd mellé.
A négy temperamentumos nagyszülő (Lázár Kati, Lukáts Andor, Szabó Éva és Benedek Miklós) szinte minden lehetséges eszközt megpróbál bevetni, hogy a fiú lemondjon a költözésről, mivel számukra a családi összetartás a legfontosabb. Nem értik és tulajdonképpen nem is akarják megérteni ezt a felgyorsult, egyre változó világot, ahol a karrier és az önmegvalósítás az első, minden más csak ezután jöhet.

 

fti2

 

Az első felvonásban tehát így feszül egymásnak a két generáció. Miközben a néző könnyesre neveti magát a lármás, imádnivaló társaságon, sokszor egészen biztosan saját családjára ismer. Lázár Kati lubickol az igazi olasz “mamma” szerepében, így folyamatosan tömi a rokonságot, hogy így fejezze ki túláradó szeretetét.

Szabó Éva pompásan alakítja a buzgón vallásos nagymamát, akinek egyik fő célja, hogy még megérje unokája esküvőjét. Éppen ezért kerítőnőnek áll és megpróbálja összeboronálni unokáját egy jóravaló ír ápolónővel. Caitlin ( Cseh Judit) és Nick szerelme természetesen alapvetően halálra van ítélve a kikényszeríttet, kellemetlen szituáció miatt.

 

fti3

 

A lány azonban teljesen új megvilágításba helyezi Nick számára nagyszülei túlzottnak vélt gondoskodását. Szerinte a fiú egyszerűen bunkó, amiért ennyire nem veszi figyelembe családja érzéseit. Nick nem bírja feldolgozni a két oldalról ránehezedő nyomást és az idegességtől pánikrohamot kap.

A második felvonásban, miközben a családi fészekben lábadozik, elmélyülnek a szituációk is. A nagy nevetést először csak rövid időre szakítják meg az elgondolkodtató pillanatok. Szinte csak egy villanás, amikor az egyik nagyapát alakító Benedek Miklós a nézők felé fordulva elejt pár szót egy bizonyos szövettani eredményről, meg arról, hogy ezzel nem zsarolhatja érzelmileg utazni készülő unokáját. Később azonban számos családi történeten keresztül ismerkedhetünk meg Nick rokonságának múltjával és kultúrájával, amik választ adnak a mindent átszövő, szilárd családi kötelékre. Igazán megkapó pillanat például, amikor a Frank nagyapát játszó Lukáts Andor, elmeséli Amerikába jövetelének történetét, vagy amikor Benedek Miklós szerenádot ad Szabó Évának.

 

fti4
Szabó Éva és Benedek Miklós

 

Ezt a generációkon átívelő köteléket készül Nick örökre elszakítani, de egy pillanatig se gondoljuk, hogy számára ez egyszerű.

Szabó Kimmel Tamás hitelesen alakítja a vívódó fiatalembert, aki a darab végére már pontosan tudja, hogy mindent nagyszüleinek köszönhet, azoknak a dolgos embereknek, akik átélték a nélkülözés poklát, és mindent feláldoztak a családért. Nekik fordít most hátat, de ha boldogulni akar egyszerűen nincs más lehetősége.

Különösen tetszett Znamenák István rendezésében, hogy nem dönt egyik fél javára sem. Megmutatja a probléma nehézségét, amit azért is nehéz megoldani, mert olyan helyzetről van szó, amiben mindkét fél elkerülhetetlenül sérülni fog. Feltárja ennek a szövevényes, érzelmekkel teli szituációnak minden aspektusát, de a választást a nézőre bízza.
A folyón túl Itália nem pusztán egy felhőtlen szórakozást ígérő könnyed komédia. Annál sokkal komolyabb.

 

Képek forrása: Orlai Produkciós Iroda

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia második évadáról

Rosszul lett B.B. King, lemondta koncertjeit

Filmpremierek az első Magyar Filmhéten

Für Anikó és Kováts Adél a Terápia második évadáról – a pszichológus szerelmei

 

2014.10.08.

Hogyan dolgozzunk fel egy zátonyra futott házasságot? Újra éledhet több évtized után egy gyermekkori szerelem lángja? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Terápia második évadában Dargay András – a problémákat azonban most nem a páciensek vetik fel, a pszichológus saját maga miatt keresi a válaszokat. Für Anikó a Mácsai Pál által alakított pszichológus exfeleségét, Kováts Adél pedig egy rég elfeledett szerelmet alakít az HBO saját gyártású sorozatának új részeiben. A színésznők a forgatás kulisszatitkairól és az érzelmi viharokról meséltek.

 

Mácsai Pál karakterének szerelmi élete zátonyra fut a Terápia első évadának végén: házassága tönkremegy, páciense iránti fellángolása pedig beteljesületlen marad. Így a férfinak ötvenen túl, egy válást követően legénylakásba költözve kell az életét rendbe hoznia. A pszichológusnak ráadásul szembe kell néznie múltjával, és a nőkkel való viszonyát is tisztáznia kell.

Juditot, Dargay András egykori feleségét Für Anikó alakítja.

 

Fur_Aniko_2
Für Anikó – Fotó: HBO/Vermes Kata

 

András és Judit házassága teljesen megromlott, úgy döntöttek külön folytatják életüket. A második évad kezdetén már külön élnek. Ennek ellenére megmarad közöttük a kapcsolat, hiszen valaha összetartoztak és a gyerekek is összekötik őket. A feleség talán már visszakozna, András életében azonban felbukkan egy régi-új szerelem. Ő talán már lezárta ezt a kapcsolatot, és továbblépett.” – árulta el Für Anikó, aki azt is elmesélte, hogy karakterének felbukkanása a második évadban a hazai írógárdának köszönhető.

Úgy tudom, hogy az eredeti sorozat második évadában Dargay felesége egyáltalán nem szerepel, a magyar adaptáció ebben is újdonságot hoz a többihez képest. Judit több alkalommal is feltűnik a képernyőn: egy családi tragédia és a gyerekek miatt találkoznak Dargayval.” – mesélt a kulisszatitkokról Für Anikó.

Dargay Andrást a válást követően gyerekkori szerelmével hozza össze az élet, a különleges nőt Kováts Adél alakítja.

 

Kovats_Adel
Kováts Adél – Fotó: HBO/Vermes Kata

 

András és Annamária kiskoruktól egy házban nőttek fel, gyerekkori barátságból alakult ki a fiatalkori szerelem. Később a kapcsolat megszakad és csak hosszú évek után, egy véletlen folytán találkoznak újra.” – árulta el az Annamarit alakító színésznő.

„Sok olyan esetről tudok, amikor valaki újra összekerül gyerekkori szerelmével és jól működő kapcsolatot alakítanak ki egymással. Úgy gondolom, hogy ennek megvannak a valóságos lelki alapjai: a nagy fiatalkori szerelmek mély nyomot hagynak az emberben. Az első élmények minden emberi kapcsolatban meghatározó erővel bírnak, a fiatalkori barátságok, szerelmek és az első szexuális tapasztalatok egyaránt kihatnak egész életünkre. Ilyenkor rögzül, hogy mennyire fogunk bízni a másikban, és hogy mennyire leszünk felszabadultak egy kapcsolatban. Ugyanakkor az ilyenkor átélt csalódások is meghatározóak maradnak, és testi frusztrációkat eredményezhetnek. Az ilyen traumákon dolgozni kell, ha szükséges pszichoterapeuta segítségével.” – vallja Kováts Adél.

 

A Terápia új évadát október 27-től tűzte műsorra az HBO.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Filmpremierek az első magyar filmhéten

Olasz komédia a Belvárosi Színházban

Keresik az év szavát