Ica mama három csillagos hurkája

 

2014.10.01.

Amennyiben valaki a XI. kerületben lakik, dolgozik, vagy csak intézi a dolgait nap, mint nap akkor tuti belefutott már Ica Mama hentesboltjába. A Kosztolányi Dezső tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső üzletből áradó illatfelhőt már messziről érezni. Nem tud úgy végigsétálni az ember a Bartók Béla út e szakaszán, hogy ne csorgassa a nyálát a járdára. Mit kínál Ica Mama? Hogyan emelkedik ki Budapest száz meg száz többi falatozója közül? Itt most kiderül.

 

Ica mamánál egymás mellett ebédelnek az építőmunkások és az öltönyös üzletemberek, ebédidőben mindig tele van, de vajon tényleg ilyen jó?

 

hurka1
fotó: a Gasztro Akrobata

 

Mivel már lassan másfél évtizede lakom a XI. kerületben igen komoly kötődést érzek Ica Mama felé. A koleszterin szintemnek az sem segített sokat, hogy a hentesbolttól három percre jártam gimibe. Azon gondolkodtam a napokban (és végül ez is vezetett a cikk megírásához), hogy talán egy olyan étterem sincs Budapesten, ahová ilyen régen járok. Sok kedvenc helyem van, több helyre vissza is szoktam térrni évek óta. De egy olyan sincs, ahová kilenc-tíz éve járok rendszeresen. Ez már csak azért is érdekes, mert már akkor ott ebédeltem, amikor nem tudtam főzni, nem ismertem gurmé recepteket, fantasztikus ételeket, fűszernövényeket és miegymást.

Ica Mama Boltja abban hasonlít csupán a többi hentesbolthoz, hogy megosztva árul friss és nyers húsárut. Idén nyáron kisebb felújítást végeztek a boltban és immáron valóban fele-fele az arány, mivel kissé kibővítették a frissensült pultot készételekkel. Amiben verhetetlen Ica Mama az a hurka. lehet kapni véresen és májasan természetesen. Elképesztő finom. Ugyanattól a kistermelőtől vásárolják immár tizenkét éve. Elképesztő, hogy egy forgalmasabb napon húsz-huszonöt kilót is elkészítenek belőle frissen. Mivel kistermelői áruval dolgoznak az ízvilágában lehetnek bizonyos eltérések, de egy nagyon kellemes majoránnás fűszerezést kap. Nincs túltelítve rizzsel, így kellemesen szellős, szinte kenhető. Kívülről azonban ropog. Fantasztikus! Friss-ropogós házi kenyér, mustár és savanyúság jár mellé igény szerint.

 

hurka2
fotó: nowmagazin

 

Ugyanettől a termelőtől származik a kolbász is. Fantasztikusan el van találva a fűszerezés. nem csíp, mégis markáns. Ami a legfontosabb, nem száraz, de nem is tocsog a zsírban. 

Lehet kapni rántott csirkétgrillcsirkét és rántott csirkemájat is. Ezekről hosszan nem szólnék, mert bár finomak, mégsem mérhetőek a hurka – kolbász duóhoz.

Amit mindenképpen érdemes még kipróbálni az a főtt-sült császár. Én mindig csak egy kisebb darabot kérek „desszertnek” a kolbi és/vagy hurka mellé, mert bár egészen elképesztően fantasztikus, attól tényleg szívrohamot lehet kapni.

 

hurka3
fotó: nowmagazin

 

Főtteket is árulnak, valamint újabban készételeket is kapni. Nem maradhatott le a választékok listájáról a főtt virsli és a debreceni sem. Bevallom a készételek közül egyet sem kóstoltam, hiszen van kolbász és hurka, ezért megyek Ica mamához.

Köretnek friss, ropogós kenyeret lehet kérni, én a csücsköt szeretem a legjobban. Többféle savanyúságból választhatunk; kovászos uborkaalmapaprika, csípős és édes egyaránt választható. Természetesen mustárt vagy tormát is kérhetünk, ha nagyon erőszakosak vagyunk esetleg majonézt is, de mindenkit arra kérek, ettől inkább tartózkodjon.

 

hurka4
fotó: nowmagazin

 

Ami az árfekvést illeti, mindent mérnek, súly alapján kerül megállapításra az összeg. Igencsak nehéz egy főnek ezer forint fölé mennie, kivéve persze, ha kákabelű az illető. Amit viszont nem lehet megfizetni az a kedvesség és jó hangulat, ami az ott dolgozókat körbelengi. Itt tényleg az a cél, hogy jól lakassanak.

 

Hol és mikor találom Ica Mamát?

Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 64.

Nyitva tartás: H-P. 6:30-18:00, SZ. 6.30-13:00

Telefonszám: +36-30-458-1004

Menjetek és toljatok egy istenes hurkát a kedvemért! VAGY vegyetek nyersen és csináljátok meg otthon! Akkor ilyen élményben lehet részetek (mondjuk ez kolbi):

 

hurka5
fotó: a Gasztro Akrobata

 

Üdv:

 

A Gasztro Akrobata

 

Ha tetszett a cikkünk, kövessetek minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2


Újragondolt frankfurti leves kínai kelből

Kakaóscsiga, aminek a széle is olyan, mint a közepe

Menő szendvics suliba vagy munkába

Nem alszik a baba – avagy suttogjunk inkább a lovaknak

 

2014.10.01.

Nem alszik a baba.  Ezen a héten levertem és összetörtem egy üveg extra szűz olívaolajat, egy üveg D-vitamint és egy bögre , éppen elkészített, nyúlós pürével teli gyerekkaját. Érzem, hogy zombi állapotom kritikusan mélyül a kialvatlanságtól, ezért –mivel altatás ügyben saját ötletekből kifogytam – elhatározom, hogy utána olvasok a témának és tudományos módon oldom meg a kérdést.

 

Az internetes kutató munkám eredményeképp három módszerre szűkítem a lehetséges megoldásokat: a népszerű Suttogó-módszer, a sírni hagyós –Ferber módszer, és a válaszkész, folyamatos testkontaktot fenntartó ősanya-módszer. A Suttogóban bízom a legjobban, néhány évvel ezelőtt egy problémás lovon már kipróbáltam, és bejött, tényleg eredményes volt. Egy hatszázkilós állattal már boldogultam egyszer, menni fog ez a nyolckilós kis mosolygombócommal is, bizakodom.

 

baba1

 

Miután napközben ilyen szépen kiokosodtam, a munkából hazatérő férjet kész tervekkel várom. Első lépésként átrendezzük a szobát, a baba ágya közvetlenül mellénk kerül. Nem mintha eddig magányosan töltötte volna az éjszakáit, három lépés választott el minket a nagyjából tizenkét négyzetméteres szobában, ahol közösen alszunk, de a szívem azt súgja, mellettem jobb helye lesz.

A baba vidáman készülődik az éjszakai meccsre, tetszik neki az ágycsere, kurjongatva forgolódik az ágyikójában, néha kinyúl és megsimogatja az arcomat. Elégedetten megállapítom a kapcsolódás megtörtént, a kicsi érzékeli, hogy biztonságos közelségbe kerültünk éjszakára.

Este fürdetés, szopi, ima, éneklés, ölbebújás, ahogy szoktuk. Következő lépésként a cseppet sem álmos vidám kis trónörököst visszateszem az ágyába, a Suttogó harminc oldalon keresztül bizonygatta, hogy a csecsemő képes elaltatni egyedül magát és Ferber bácsi sem  az ölben altatás híve. A kissrác valóban ügyesen altatja magát, ide-oda forgolódik, dumálgat, szemmel láthatóan egyre álmosabb.

Az utolsó lépés azonban hiányzik, álomba merülni nem tud nélkülem. Egy órája próbálkozunk – máskor legfeljebb negyed óra az altatás – itt kúszik az első hajszálrepedés kőkemény elhatározásomba. Óvatosan körbenézek a szobában, nincs ott sem Suttogó, sem Ferber bácsi, nem látnak.  Kiveszem a babát a kiságyból, magamhoz ölelem, ezzel megadom neki az utolsó lökést amire az elalváshoz szüksége van, három perc alatt mély álomba merül. Látom ahogy a sarokban álló válaszkész nevelésben hívő ősanyák egyetértően bólintanak.

A következő menet két óra múlva indul, ahogy vártam is, a kicsi félálomban felsír. Ok, nem nyúlok hozzá, ahogy Dr. Ferber tanácsolja, kicsit sírdogál, utána viszont garantáltan aludni fog. Nem vagyok ez a típus, soha semmilyen körülmények között nem hagyom sírni a babát, most azonban a levert és kiömlött extraszűz olívaolajra gondolok, amit fél órán keresztül takarítottam, egy része befolyt a tűzhely alá is. Nem nyúlok a babához. A kissrác azonnal levágja a szitut, rázendít a sírásra. Összefacsarodik a szívem. Eszembe jut, ahogy született, mennyit aggódtam érte, miután hazakerültünk a kórházból hetekig a mellkasomon aludt, összesimultunk.

 

 

Az ágyrácshoz dugom az arcom, a baba is odabújik, és üvölt.  Felrémlik előttem egy kép, harminc év múlva a börtönrácshoz szorítja majd így az arcát és elmondja, úgy kezdődött az egész, hogy az anyja nem vette ki a kiságyból. Sír. Az ősanyák köveket hajigálnak felém. Ferber bácsi szerint ezt nyugodtan lehet hagyni egy órán keresztül is. Az órára pillantok, tíz másodperc telt el az ébredés óta, még van hátra a módszer szerint  ötvenkilenc perc, ötven másodperc. Na jó, ezt csinálja akinek két anyja van, kikapom a kicsit, szorosan átölelem, bocsánatot kérek a tíz másodperces Ferber- módszerért. Megbocsát.

Lássuk mit tud a Suttogó. Suttogó néni szerint a babának ott kell elaludni, ahol majd legközelebb felébred, tehát miután ölben megnyugtattam, nem hagyom álomba merülni, hanem visszateszem a kiságyba, ott lehet hogy nyöszörög, de ez ne tévesszen meg bennünket, ez nem sírás, így altatja magát. Kiindulópont,  baba az ölemben, bújik, békés, Dr. Ferber már a múlté, cuppogni kezd, rögtön elalszik, Suttogó utasításai szerint beteszem az ágyiba. Baba azonnal megébred, nem nyöszörög, hanem izomból ordít, kikapom, megnyugszik, altatom, cuppog, vissza a kiságyba, megébred….stb. Szemmel láthatólag nem olvasta a könyvet.  Harmadik körön vagyunk túl, a ló ilyenkor már régen megértette mit akarok, Suttogó néni leírása szerint azonban, akár százhuszonhatszor (!!!) is megismételhetjük a műveletsort. A baba dühös, harmadszor ébresztem fel, mikor ő próbálna aludni. Nekem is elegem lesz, Suttogót elindítom oda, ahova Ferbert küldtem, tudom, túl hamar feladtam. Másfél órája  próbálkozunk.

Baba megint ölben, magam mellé veszem az ágyban, ahogy szoktam. Hozzábújik a cicihez, elfészkeli magát, édesen mosolyog, már alszik is. Mennyire cuki, gyönyörködöm benne, ellazulok, elalszom én is. Fél óra múlva ébredek, zsibbad a kezem, meg kellene fordulni. A kicsi a rongybaba fázisban van, tudom ha most visszateszem az ágyába nem ébred fel – egy ideig. Itt vágom el magam az ősanyák előtt, de én paramami vagyok, nem tudok mélyen aludni ha köztünk van a kissrác.

Az éjszaka folyamán a baba még háromszor ébred, ölbe veszem, ringatom, összebújunk, kiveszem, beteszem. Ferber, a Suttogó és az ősanyák fejcsóválva figyelnek, életükben először egyetértenek: ennek a csajnak a gyereke soha nem fog aludni, alapjaiban ront el mindent. Reggelre újfent zombi vagyok. Férj erőt adóan átölel, siet a munkába, kezdődik a nap.

Gyönyörű napsütéses  délelőttünk van, a vidám kicsit magamra kötöm, felsétálunk a piacra. Útközben lövök magamnak egy szuper sálat, úgy érzem megérdemlem. Bóklászunk a napfényben, nyakamon a csini sál, egyik kezemben érett körte, másikban őszi virágcsokor. Lenézek a hozzám simuló, békésen alvó babára. Nem cserélnék a világon senkivel.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Ha tetszett a cikkünk, lájkoljatok minket a Facebook-on is, itt!

 Fesztivál útmutató kezdő anyukáknak

Hajóval a városban, avagy Budapest két arca

Rovarirtás felsőfokon