Évente csaknem kétszáz milliárd jüan, vagyis nyolcezer milliárd forint értékű élelem vész kárba Kínában – a szakemberek a túlzott élelmiszervásárlást kísérő pazarlásra, és az ezzel okozott károkra hívják fel a figyelmet a világ legnépesebb országában.
A hulladékká váló élelemmel becslések szerint több mint kétszáz millió embert lehetne jóllakatni – jegyezte meg az állami gabonahivatal igazgatóhelyettese, Vu Ce-tan, akit a Hszinhua hírügynökség idézett kedden. Vu arról is beszámolt, hogy ezenkívül nagyjából harmincöt millió tonna gabona a raktározás, a szállítás és a feldolgozás során keletkező veszteség. Korábbi jelentések szerint további tizenöt millió tonna vész kárba a háztartásokban.
A kínai szakemberek már évek óta igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét az élelmiszerellátás biztonságával összefüggő jelenségre. A jelentős művelésbe vont területekkel rendelkező kelet-ázsiai ország ugyanis szűkében van a földterületeknek és a víznek, s a mezőgazdaságot további próbák elé állítja a talaj és a víz egyre nagyobb szennyezettsége.
A világ lakosságának körülbelül húsz százaléka él Kínában, miközben az ország a termőföldek mindössze kilenc százalékával rendelkezik. Ennek ellenére élelmiszerekből 90-95 százalékban önellátó.
A kormány döntése alapján a mezőgazdaságilag megművelt területek nagysága az országban nem csökkenhet 120 millió hektár alá. Az idei tavaszi parlamenti ülésszakon elhangzott, hogy gabonából a termelői kapacitást 50 millió tonnával akarják bővíteni. Kína tavaly 602 millió tonna gabonát termelt.
Forrás: MTI
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
Az irodalmi ősz programsorozat részeként népszerűsíti hazánkban Kafkáról szóló regényét Michael Kumpfmüller, berlini író. A Goethe Intézetben tartott felolvasóesten jobban megismerhettük a szerzőt, és betekintést nyerhettünk a könyv megírásának kulisszatitkaiba is.
Kumpfmüller, aki saját bevallása szerint elég későn, harminckilenc éves korában kezdett írói babérokra törni, kellemes hangulatú beszélgetést folytatott Forgách Andrással a Goethe Intézet előadótermében. Forgách, aki maga is író, dramaturg és műfordító, közelebb hozta kérdéseivel a hallgatósághoz német kollégáját.
Michael Kumpfmueller – Forrás: www.zeit.de
Kumpfmüller regényeiben meghatározó szerepet kapnak a társadalmat érzékenyen érintő kérdések. Alakjainak elsősorban igazságot kíván szolgáltatni, és előszeretettel foglalkozik például vallási és háborús témákkal. A „Nachricht an alle” (Nyers fordításban: Hírek mindenkinek) című regényéért Alfred Döblin- díjjal jutalmazták.
Művei közül ezidáig csak a 2013-ban megjelent Kafkáról szóló alkotását olvashatjuk magyar nyelven Nádori Lídia fordításában.
Az élet gyönyörűsége – Kafka utolsó szerelme című regényének alapját eredeti naplórészletek és levelek adták, Kumpfmüller pedig ezekre a dokumentumokra támaszkodva rajzolja át Kafkáról alkotott képünket. A XX. század egyik legnagyobb íróját, akit alapvetően csüggedtnek és szomorúnak gondolunk munkássága, valamint életrajza alapján Kumpfmüller regényében derűsen, szinte vidám színben tűnik fel.
Életének utolsó éveiben találja meg a nagy szerelmet és veszi kezébe sorsa irányítását, mielőtt még túl késő lenne. 1923 nyarán ismeri meg a fiatal Dora Diamant szakácsnőt egy pici balti- tengeri fürdővárosban. A nő megigézi a súlyosan beteg, akkor már negyvenéves Kafkát, aki rövid időn belül úgy dönt, hogy Berlinbe költözik szerelmével. Együtt próbálnak meg boldogulni a weimari köztársaság ingatag viszonyai között. Mindkét fél szempontjából bemutatja ezt a törékenyen finom, késői szerelmet.
Michael Kumpfmüller elmondta, már fiatal korában is nagy hatással voltak rá Franz Kafka művei. 2008-ban kezdett el dogozni a regényen, elsősorban azért, hogy feledje akkor megjelent egyik munkájának totális sikertelenségét.
Az író elmondta, hogy szövegeiben mindig az idő múlását próbálja vizsgálni: olyan emberekről ír, akiket valamilyen oknál fogva szorít az idő. Kumpfmüller szerint a mai kor embere úgy tervezi, hogy kilencven évig fog élni, ezért életének első hetven évében gyakorlatilag nem tesz semmi maradandót.
Igazi célközönségének a hatvan év felettieket tartja. Szerinte csak a jókora élettapasztalattal rendelkező olvasó tudhatja, mit jelent a “jó könyv” fogalma és főleg az ilyen olvasónak van pénze megvenni is azt. Az élet gyönyörűsége egy finom nyelvezetű, megható regény az életről, a halálról és a szerelemről.
Képek forrása: www.zeit.de
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
Annak ellenére, hogy nagyvárosban élünk, a betonrengetegben, autóforgatagban, embertömegben időről időre felbukkan a természet, hogy megállítson, elgondolkoztasson, megmosolyogtasson minket. És azért is, hogy jobb emberek legyünk, emberibb világban éljünk. Ennek ékes bizonyítékaként alább néhány példa, ami megálljt parancsol nekünk a hétköznapok forgatagában.
1. – A nagy csuszkamentés
Hétköznap délelőtt a város forgatagában intézem az intézni valókat. Hordozóba rám kötve a baba, két kezem tele csomagokkal. Sietek, már ebédidő van, a baba és én is elfáradtunk. Hirtelen egy színes kis gombolyagot veszek észre a járda közepén. Egy kismadár, egy cinke. Gyönyörű, törékeny, kiszolgáltatott. Először azt hiszem nem is él, ahogy felborzolódott tollakkal hever az úton, de aztán látom, fel-felemeli a fejét, ha egy cipő, egy babakocsi kerék túl közel suhan el mellette.
Piheg, látszólag haldoklik. Megtorpanok, átfut a fejemen segítenék, aztán mégis továbbmegyek. Intézem az utolsó bevásárlásokat, azonban a kis cinke már fészket rakott a gondolataim között. Visszafele is mellette visz el az utam, ott van, fekszik a betonon, az emberek nagy része észre sem veszi, de valahogy mindig megússza, hogy rálépjenek.
madaras.network.hu
Nem bírtam otthagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet –mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán éreztem. Elővettem a telefonom, hogy hívjam a férjet, aki az irodában ül, mondván, keressen nekem madármentőt. Google a barátunk, a férj mégis csak egyetlen számot talál: egy hortobágyi szervezetét.
Ok, nem bírom ott hagyni. Tudom, tele a világ borzalommal és értelmetlen halállal, hogy messzebb ne menjek minden utcán találni hajléktalant, akik közül amúgy már szintén próbáltam megmenteni egyet-egyet – mindig sikertelenül. De ez a cinke nem pusztulhat itt el a piszkos kövön, ezt tisztán érzem. Előveszem a telefonom, hívom a férjet, aki az irodában ül, keressen nekem madármentőt. A google a barátunk, a férj mégis csak egy számot talál egy hortobágyi szervezetét.
Hívom őket, azonnal felveszik, segítenének de nem tudnak, nincs olyan, hogy madármentő, hívjam az állatkertet, ajánlják. Az állatkertet hiába hívom, fel sem veszik. Telefonálás közben egyre nagyobb aggodalommal figyelem a –most már – kis barátomat, rá ne lépjenek. Ekkor veszem észre társam akadt, egy fehér hajú, kék szemű idős hölgy csatlakozik hozzám, most már ketten bámuljuk aggodalmasan a madárkát
„Ez egy csuszka, egy gyönyörű csuszka” – mondja a néni –hiába nem vagyok ornitológus – de valóban, a cinege nem ilyen színes. „Vigyük a parkba” – mutat az idős hölgy rövid gondolkodás után a többsávos autóút túloldalán lévő zöldre, „biztos megcsapta az autó, ott talán jobban magához tér”. Elszégyellem magam ,mennyivel praktikusabban gondolkodik a néni, mint én, de ő már cselekszik is, óvatosan felnyalábolja kismadarat és eltökélten elindul vele. A parkban hosszasan keresünk neki helyet, végül kiválasztunk egy napsütötte, védett, zöld fűcsomót, ahol kutya nem érheti el.
A kismadár úgy kapaszkodik megmentője kezébe, hogy az, alig tudja gyengéden letenni. „A lába nem törött „ -bizakodik a néni- „ itt talán magához tér”. „Ha pedig nem, akkor szép helyen hal meg” – ezt már egyszerre mondjuk ki – „a betonon mégsem pusztulhatott” –egyezünk meg egymásra mosolyogva.
Másnap délelőtt a parkon át visz az utam, a babám vidáman nézegeti ismét rám kötve a világot. Megállunk, ahol tegnap hagytuk a madarat, hűlt helye. Megélt-e vajon, vagy elvitte a macska? –töprengek. Felnézek, és kicsi a világ, az ősz hajú kékszemű néni közeledik mosolyogva felém.
“Őriztem ám a madárkát tegnap” – újságolja – „magához tért, szárnyát próbálgatta, biztosan erőre kapott. De jó, hogy találkoztunk!” Vidám szívvel köszönünk el egymástól.
Negyed óra múlva újból összefutunk. Abban a kifőzdében ebédel, ahova mi is járunk a babával. Azt hiszem új barátot találtunk!
2. – A kicsi törpe és az ő nagy kutyája
Péntek délután, metró aluljáró. Hömpölyög a tömeg a mozgólépcsőkön, nekem is figyelnem kell hova lépek, hű társammal a babával. Egyszercsak látom, hogy torlódnak az emberek. Bosszús vagyok mert sietnék, kezem már a kicsi feje előtt, nehogy valaki meglökje a sokadalomban.
A bonyodalom oka egy törpe. Egy igazi kis törpe. Kisgyereknyi testen nagy kerek fej billeg, csúnya vonások, vén gyerek arc. A felfelé tartó mozgólépcsőn akar lejutni mindenáron, küzdve az ellenirányú tömeggel. Az emberek sodorják, ő kétségbeesett, látszik rajta teljesen meg van keveredve. Egy csapat kamasz röhögni kezd rajta.
Fájdalmasan összeszorul a szívem, nem bírom látni, ahogy a kiszolgáltatottság és az érdektelen gúny összecsap. Szerencsére a feljárónál sorakozó ellenőrök már sietnek is a segítségére, kimentik a tömegből, faggatják merre menne, a lefelé menő mozgólépcsőhöz igyekeznek irányítani. Megoldódott a probléma, nem is törődöm vele tovább, a tömeggel együtt lemegyek a metróalagútba.
A mozgólépcső alján azonban megint bonyodalom. Egy biztonsági őr tart két kézzel egy szűkölő, csaholó, aranysárga bundájú, okos szemű kutyát. Az állaton megkülönböztető jelzés – segítő állat – azonban ő egyáltalán nem viselkedik olyan higgadtan és megfontoltan, ahogy ezektől a képzett jószágoktól megszokhattuk. Tépi magát a biztonsági őr kezéből, törne át a tömegen, minden áron fel akar menni a lefelé jövő mozgólépcsőn.
Elvesztett valakit, villan az eszembe, valakit, aki rá volt bízva és, aki a mozgólépcső tetején ugyanígy küzd a tömeggel. A kicsi ember és a kutya egymást keresik! Pár percbe telik csak, már kísérik is le a törpe emberkét a lépcsőn a kutyájához. Az állat két lábra állva öleli a gazdáját, akinél így jóval nagyobb. Széttéphetetlen barátság az övék, látszik az ölelésükből, ami nem akar szétválni. Befut a metró, hömpölyög a tömeg, ők nem szállnak fel. Maradnak. Ölelik egymást.
Mivel számunkra az ilyen jelentéktelennek tűnő, ám annál szívmelengetőbb történések bizonyítékok arra, mégiscsak gyönyörű világban élünk, titeket is csak arra tudunk buzdítani, hogy járjatok nyitott szemmel. Hogyha pedig veletek történt hasonló és szívesen megosztanátok a világgal, írjátok meg nekünk az info@popupcafe.hu címre „ami az én napomat megszépítette” jeligével.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
A terapeuta is ember – vallja Hagai Levi, a Terápia szellemi atyja. A népszerű sorozat eredeti forgatókönyvírója és rendezője a siker titkáról mesélt. A szakember elárulta, hogyan fogalmazódott meg benne a Terápia alapötlete, és hogyan vált a széria világszerte olyan népszerűvé, hogy epizódjainak segítségével egyetemi kurzusokat tartanak.
A Be Tipul című sorozat elnyerte az Izraeli Filmakadémia minden lehetséges díját, amerikai változata pedig a színészeknek köszönhetően Emmy és Golden Globe díjat is kapott. A drámasorozatból világszerte tizenhét adaptáció készült, a magyar változat az HBO saját gyártású produkciójaként látható. A Terápia megálmodója, Hagai Levi a sorozat alapötletéről és nemzetközi sikereiről mesélt.
Hagai Levi filmes pályafutása előtt pszichológiát tanult, és első diplomáját is ezen a területen szerezte.
„Meg akartam mutatni, hogy a terapeuta is egy ember: vágyakkal, félelmekkel, haraggal és saját családi élettel. Amikor a páciensekkel szemben ül, nem egy fehér lap, ami bármit befogad, hanem visszacsatolásokkal teli, élő kapcsolat van a pszichológus és a terápiára érkezők között. Fontos volt számomra, hogy rávilágítsak: a pácienseknem őrültek, hanem normális, hétköznapi emberek, olyan problémákkal, amiket csak terapeuta segítségével tudnak feldolgozni.” – mesélt motivációjáról Hagai Levi.
A filmes szakember beavatott abba is, miért éppen a pszichológus – páciens kapcsolatot választotta a sorozat témájának.
„Rendezőként mindig jobban érdekeltek az intim szituációk. A sorozat megírása előtt azon gondolkodtam, mi lehet a világon a legbensőségesebb helyzet. Számomra ez a terápia: a pszichoterapeuta és a páciense közötti bizalmi kapcsolat. Nagyon nehéz volt kiválasztani, hogy melyik eseteket írjam le, annyi történet és karakter volt, amit szerettem volna megmutatni az embereknek. Fontos volt számomra, hogy olyan történeteket vigyek színre, amikben egy kicsit mindenki megtalálja önmagát, és legalább részben azonosulni tud a karakterekkel. Ezért választottam a középkorú nőt, akinek nem sikerült férjhez mennie, vagy a lányt, aki nem szeretne felnőni.” – árulta el a rendező.
Az eredetileg késő esti sorozatnak induló produkció hamar óriási nézettségre tett szert, hétről hétre tömegesen ültette a TV képernyő elé az embereket.
„Mindenki erről beszélt, még a terapeuták között is állandó téma lett. Hatására rengeteg ember kezdett pszichológushoz járni vagy ment vissza a terapeutájához, így a sorozat a valóságos életre is hatást gyakorolt. A terapeuták nagyon hálásak voltak, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a valóságnak megfelelően ábrázolták őket. Egy valódi pszichológus az etikai szabályok miatt még családjának sem beszélhet munkája részleteiről.” – emlékezett vissza a rendező, aki azt is elárulta: az amerikai egyetemeken arra is használják a sorozatot, hogy bemutassák a hallgatóknak, hogyan zajlik egy terápia.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
Jövő nyáron, a jelenleg Battonyán élő, hátrányos helyzetű gyerekek jobb körülmények közé költözhetnek. Az SOS Gyermekfalvak Magyarország olyan új, hosszú távú stratégiát alakít ki, amivel optimalizálhatja működését, és tulajdonképpen önellátóvá válhat.
A költözésre elsősorban azért van szükség, mert a battonyai ingatlanegyüttes nyújtotta lehetőségek már nem felelnek meg a legújabb nemzetközi nevelési trendeknek. A jelenlegi falu túlságosan elszigetelt, így a gyermekek nem tudnak kellően korán integrálódni a társadalomba, a kirekesztettség érzése végigkíséri életüket. Az Orosházán megvásárolt ingatlanok a városon belül vannak, jobb az ellátottság és a működtetők erősebb helyi partnerkapcsolatok kiépítésében reménykednek. Szilvás Léna az SOS Gyermekfalvak Magyarország gyermekvédelmi programigazgatója elmondta, hogy Orosháza önkormányzata tárt karokkal fogadta őket, és nagy segítséget nyújt a program megvalósításához.
Az integrált gyermekfalu helyének kiválasztásában szerepet játszott az igénybe vehető szolgáltatások mennyisége és minősége, valamint az, hogy Orosháza közelebb van Szegedhez, ahol már évek óta jól működik egy SOS Ifjúsági ház, és a fiatalok beletanulhatnak az önálló életvitelbe.
A most induló program tervezését, megvalósítását és értékelését is a gyerekekkel és nevelőszüleikkel együtt képzelik el, így a közösség együttes erővel oldhatja meg a felmerülő problémákat. Kiemelten fontosnak tartják a családerősítő programok elindítását és nagy hangsúlyt tennének az utógondozásra, ami mindennél jobban segíti a hátrányos helyzetű fiatalok felkészítését a függetlenségre.
Az SOS Gyermekfalu Alapítványnak ezen felül célja, hogy 2020-ig gyakorlatilag teljesen megváltoztassa anyagi körülményeinek eddigi feltételeit. Jelenleg az alapítvány három forrásból származó bevételekkel gazdálkodhatott. Pénzük negyvenöt százalékát a külföldi támogatások tették ki, az állam tizenkilenc százalékot biztosított számukra, a fennmaradó harminchat százalékot pedig helyi adománygyűjtésből és pályázatokból fedezték.
Mivel a jövőben az SOS Children’s Villages International támogatása fokozatosan csökkenni fog, ezért a távlati tervek között szerepel egy olyan adománygyűjtési akció is, ami a jelenleginél jobb eredményeket hozhat és növeli a szervezet pénzügyi önállóságát is.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
![4 R UMAX PL-II V1.5 [5]](http://popupcafe.hu/wp-content/uploads/gyermekfalu5.jpg)