Örömében sírva fakadt a tudós – folyamatosan jelentik be Nobel-díjakat

 

2014.10.07.

Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O’Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.

 

Az illetékes bizottság indoklása szerint a kutatók fedezték fel az agy helymeghatározó rendszerét, azt a “belső GPS-t”, amelynek segítségével az ember képes tájékozódni a térben. “A tájékozódási képesség kulcsfontosságú létünk szempontjából. John O’Keefe, May-Britt Moser és Edvard Moser kutatásai olyan kérdést oldottak meg, amely sok évszázadon keresztül foglalkoztatta a tudósokat és a filozófusokat, azt, hogy miként képes az agy a környezetben való eligazodáshoz szükséges térképét megalkotni” – hangsúlyozza a bizottság közleménye.

 

8C9280114-nobel-ceremony-2012
Nobel-díjak átadása 2012-ben, Stockholmban – Fotó: nbcnews.com

 

A kutatásról

A helymeghatározó rendszer első komponensét 1971-ben fedezte fel John O’Keefe, aki állatkísérletek alatt észrevette, hogy az agykéreg memóriáért felelős területén, a hippokampuszban mindig ugyanaz az idegsejttípus aktiválódik, amikor a patkány a helyiség egy bizonyos részén tartózkodott. Másfajta idegsejtek aktiválódtak viszont, amikor az állat a laboratórium egy másik szegletében volt. A kutató ebből arra következtetett, hogy e “térsejteknek” a környezet feltérképezése a feladatuk.

2005-ben May-Britt és Edvard Moser az agy helymeghatározó rendszerének egy másik kulcsfontosságú elemét fedezte fel: az úgynevezett entorhinális (szagló) agykéregben megtalálták a “koordinátarendszerbe” szerveződött “hálózati” sejteket, amelyek lehetővé teszik a helymeghatározást és az optimális útvonal megtervezését.
A továbbiakban képalkotó berendezésekkel végzett kutatások, valamint az idegsebészeti műtéteken átesett betegek vizsgálata bebizonyította, hogy az emberi agyban is léteznek “térsejtek” és “hálózati” sejtek. Az Alzheimer-kórnak már a korai stádiumában sérül a hippokampusz, valamint az entorhinális agykéreg, így a betegek gyakorta eltévednek. Az agy helymeghatározó rendszerének megismerése segít megérteni a térbeli tájékozódás képessége elvesztésének mechanizmusát az Alzheimer-kórban szenvedőknél.

 

“Az agy belső GPS-ének felfedezése paradigmaváltást jelentett a magasabb kognitív funkciók celluláris alapjainak megismerése szempontjából” – hangsúlyozta a méltatás.
A három kitüntetett a tanulási és a memóriafolyamatok megismerésében játszott kiemelkedő szerepet – mondta a távirati irodának Freund Tamás Agy-díjas neurobiológus. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, az intézmény Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (MTA KOKI) főigazgatója felidézte, hogy mindhárom díjazott tartott előadást 2009-ben a Magyar Idegtudományi Társaság éves konferenciáján.

“A Moser házaspár többször tartott előadást a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet idegtudományi szemináriumsorozatán is. Rokon témán dolgozunk, szoros, mondhatni baráti a kapcsolatunk” – fogalmazott Freund Tamás.

 

“John O’Keefe 1939-ben született New Yorkban, a University College London kognitív idegtudományokkal foglalkozó intézetének tanára. May-Britt Moser 1963. január 4-én született egy Fosnavag nevű kisvárosban. Alapító társigazgatója a trondheimi tudományos és műszaki egyetem emlékezésbiológiával foglalkozó intézetének és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Edvard Moser 1962. április 27-én született Alesundban. Feleségéhez hasonlóan alapító társigazgatója a trondheimi emlékezésbiológiai központnak és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Posztdoktori képzésük során mindketten tanítványai voltak John O’Keefe-nek Londonban. “   

 

May-Britt Moser elmondása szerint kisebb sokkot kapott, amikor értesült a kitüntetésről. A trondheimi egyetem szóvivője elmondta, hogy a kutató épp az intézményben tartózkodott, amikor közölték vele a hírt. “Szüksége volt néhány percre, hogy beszéljen a csapatával” – fogalmazott Hege Tunstad, hozzátéve, hogy a tudós örömében sírva fakadt a hír hallatán.
Férjét, Edvard Mosert viszont nem tudták elérni, ugyanis épp repülőn ült München felé, gépe tizenhárom óra körül szállt le. Nem sokkal később elmondta: nem értette, hogy miért fogadták virágokkal a német város repülőterén. “Nagy meglepetés volt” – fogalmazott. Telefonját bekapcsolva látta, hogy kereste az illetékes Nobel-bizottság titkára, Göran Hansson. “Mintegy százhúsz nem fogadott hívásom volt” – tette hozzá a tudós.

Moserék egyébként az ötödik Nobel-díjas házaspár az elismerés 1901 óta íródó történetében.
John O’Keefe a Nobel-díj honlapja szerkesztőinek úgy nyilatkozott, hogy a fellegekben jár a boldogságtól. Fantasztikusnak nevezte a kitüntetést, mint mondta, hatalmas megtiszteltetés ez számára, hiszen a legrangosabb tudományos elismerésben részesül. A hír otthon érte, épp dolgozott. A Nobel-díj hírének hallatán támadt nagy érdeklődésre utalva viccelődve megjegyezte, egyelőre otthon “bujkál”, csak munkatársaival beszélt telefonon, hogy megszervezzenek egy sajtótájékoztatót.

 

article-2246228-1672E30F000005DC-796_634x422
A 2012-es Nobel-díj átadás – Fotó: dailymail.co.uk

 

A kitüntetettek 8 millió svéd koronával (272 millió forintnak megfelelő összeggel) gazdagodnak – az összeg felét O’Keefe, másik felét a norvég házaspár kapja -, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

 

Megvannak a fizikai Nobel-díjak is

Friss hír, hogy a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) felfedezéséért három japán kutató, Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi kapta az idei fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.

A bizottság indoklása szerint a három tudós húsz évvel ezelőtt felfedezett egy energiatakarékos és környezetbarát fényforrást, amellyel teljesen új módon nyerhető fehér fény.

 

A Nobel-díjról

A fizikai és a kémiai Nobel-díj kitüntetettjének nevét kedden, illetve szerdán közlik Stockholmban 11 óra 45 perckor. Hagyományaihoz híven a Svéd Akadémia egyelőre nem jelölte meg, hogy melyik napon hirdeti ki az irodalmi kategória nyertesét, de minden valószínűség szerint csütörtökön, a déli órákban lehet számítani a bejelentésre. A fogadóirodáknál idén Murakami Haruki japán író a favorit, de a várományosok között szerepel Adonis szíriai költő és az amerikai Joyce Carol Oates, valamint Nádas Péter neve is.
Pénteken a norvég fővárosban, Oslóban hozzák nyilvánosságra tizenegy órakor, ki kapja a Nobel-békedíjat. A közgazdasági emlékdíj díjazottjának kilétét október 13-án ismertetik Stockholmban.”

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 
vHa tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Védett területet alakítanak ki a Csendes-óceánon

Decemberben jelenik meg Gyarmati Fanni naplója

Nem bírnak magukkal a kínaiak

 

Phelps önmagát keresi

 

2014.10.07.

Az amerikai úszószövetség hétfőn hat hónapra felfüggesztette Michael Phelpset, visszaléptette a jövő évi világbajnokságtól és megvonta tőle anyagi támogatását, büntetésül amiért a tizennyolcszoros olimpiai bajnok úszót a múlt héten másodszor is őrizetbe vették ittas vezetésért.

 

A bejelentett szankciók nem akadályozzák meg, hogy Phelps folytassa edzéseit North Baltimore-i klubjában, de 2015. március 6-ig eltiltják őt a nemzeti szövetség által rendezett versenyektől. Az amerikai úszószövetség emellett megállapodott Phelpsszel, hogy a versenyző nem lehet ott a jövő augusztusban Oroszország által megrendezendő kazanyi úszó vb-n.

 

article-2177613-142F41BB000005DC-904_634x422
Forrás: dailymail.co.uk

 

A CNN amerikai hírtévé vasárnapi híradása szerint minden idők legsikeresebb olimpikonja néhány nappal újabb ittas vezetési ügye után a Twitteren arról értesítette követőit, hogy egy olyan programban fog részt venni, amely segít neki abban, hogy jobban megértse önmagát.
Az olimpiai játékokon huszonkét érmet szerző úszót múlt kedden vették őrizetbe szülővárosában, a Maryland állambeli Baltimore-ban, amiért Land Roverjével 84 mérföldes óránkénti (135 km/h) sebességgel hajtott egy olyan szakaszon, ahol 45 mérföld per óra (72 km/h) a megengedett maximális sebesség.
A most huszonkilenc éves úszónak nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel ittas vezetés miatt. Tíz éve, 2004-ben, az athéni olimpia után nem sokkal egy hasonló eset miatt tizennyolc hónapnyi próbaidőre bocsátották.

 

Forrás: MTI/AP

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Végre megérkeztek Szegedre a medvék

Elhunyt a világ legidősebb bohóca

Szűk körben ünnepelt Brigitte Bardot

 

Kiskunmajsán jártunk, avagy miért nincs a Feszty-körképen rigó?

 

ja – 2014.10.06.

A hétvégén Kiskunmajsát választottuk családos–baráti kikapcsolódásunk helyszínéül. Nagy várakozással indultam útnak, van ugyanis majsai kötődésem, onnan származik  sohasem látott nagymamám, és én még nem jártam a településen. Megtanultuk, hogyan lehet lóval paprikát őrölni, ittunk mustot, ettünk tejeslepényt, hallgattunk citeraszót, bámultunk szélmalmot, mikor pedig megéheztünk igazi szatócsboltban vettünk szilvalekváros mézeskalácsot.

 

Péntek este érkeztünk a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő, kemping részébe és már az autóból kiszállva éreztem, jó helyre jöttünk. Megcsapott a friss, vidéki levegő, az alkony hűvös, édes őszi illatába avarégetés kesernyés szaga keveredett. Csend volt és béke.

 

fürdő4

 

A kemping hatalmas területen helyezkedik el: óriási, kihasználatlan, szépen gondozott mezők terülnek el a motel szobái, a lakókocsik és a svéd hangulatot árasztó komplett kis faházak között. Mi motelben szálltunk meg, és ez kisbabával bizony igen szűkös volt. Cserébe viszont kárpótolt minket az a luxus, hogy a csapból is termálvíz folyt, már egy szimpla zuhanyzás is kényeztetés volt és akkor még a fürdőbe be sem mentünk.

Szombaton zuhogott az eső és bár sétálni nem tudtunk, egy egész napot szentelhettünk a termálvíz nyújtotta élményeknek. A fürdő belső része hatalmas csarnok, tetőablakokkal, üvegfallal, körberakott nyugágyakkal, igényes visszafogott tulipános díszítéssel, párát szerető, hatalmas dézsában élő növényekkel. A hely hangulatára jellemző, hogy harmóniapárti félévesünk a fürdőbe belépve hangos kurjongatásba kezdett, valamint az is, hogy néhány lépés után egy férfi lépett oda hozzánk és két nyugágyat mutatott nekünk, amit azért foglalt, mert látta, hogy kisbabával vagyunk.

 

 

A férj a melegvizes medencékbe úszott komótosan tempózva, én a félig benti, félig kinti élményfürdőt részesítettem előnyben. Jól esett a cipeléstől fájó hátamnak a vízi masszázs, a lelkemnek pedig a gőzzel teli barlang csendje. A délelőttre az aroma szaunában tettük fel a koronát. A kemping területén lévő kicsi étteremben ebédeltünk. Mikor a pudingos, csokival leöntött tejszínhabos palacsintához járó vanília fagyit a kávémba mártottam, éreztem: megérte három órát pakolni és a hétvégét házon kívül tölteni.

Délután az egyik barátságos faház muskátlis tornácán beszélgettünk a barátokkal, alkonyatkor pedig elsétáltunk a közeli kis horgásztó csendes partjára, beszívni a békét. Az esti etetés, fürdetés, altatás fáradalmait a szabadtéri gőzmedencébe pihentem ki, nyakig a forró vízbe merülve kifejezetten kellemes volt az arcomba szitáló csendes,  őszi eső.

Vasárnap reggel napsütésre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk a közeli Ópusztaszeren töltjük a napot. A Feszty–körkép csodálatos, ahogy nem lehet lefényképezni, úgy nem lehet leírni sem, látni kell.

 

fürdő5

 

Éppen képnézegetés közben bizonyosodtunk meg sokadszorra arról, hogy gyerekekkel kirándulni jó. Egyik barátunk négyéves kisfia tüzetesen végig tanulmányozva a százhúsz négyzetméternyi,  hétezer alakos, két évig készülő festményt, csalódottan arról érdeklődött, hogy hol van a festményről a rigó? Biztos vagyok benne, hogy Feszty Árpád az elmúlt kétszáz évben nem kapott hasonló kritikát. Körkép nézegetés után a hatalmas parkban sétálgattunk, ahol eleink több mint ezer évvel ezelőtt az ország dolgainak szerét ejtették,  innen a hely neve : Ópusztaszer.

Megtanultuk hogyan lehet lóval paprikát őrölni, ittunk mustot, ettünk tejeslepényt, hallgattunk citeraszót, bámultunk szélmalmot, mikor pedig megéheztünk igazi szatócsboltban vettünk szilvalekváros mézeskalácsot.

Hamar véget ért a nap, várt minket vissza a város. Igazi kikapcsolódós, békés, gyereknek is érdekes hétvégét töltöttünk a Kunság vidékén. Visszavágyunk.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Önkéntes orvosok indulnak Erdélybe

“Ez volt az álmom: lovakkal és gyerekekkel foglalkozni” – a Hét beszélgetése

Nem alszik a baba, avagy suttogjunk inkább a lovaknak

Filmpremierek az első Magyar Filmhéten

 

2014.10.06.

Az elmúlt három év termését, háromszázharminckét filmet, köztük több filmpremiert láthat a közönség az első Magyar Filmhéten október 13-19-ig a Cinema City MOM Park hat termében; a rendezvény programját ma hozta nyilvánosságra a mustrát szervező Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Filmakadémia.

 

A rendezvény Kertész Mihály (Michael Curtiz) Jászai Mari főszereplésével száz éve forgatott filmje, a felújított és digitalizált A tolonc ősbemutatójával kezdődik a Művészetek Palotájában; az alkotáshoz a Maestro című Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét, melyet a nyitógálán az ötvenkét tagú Pannonia Symphony Orchestra ad elő – emlékeztettek a Filmhét szervezői közleményükben.

Több játékfilm bemutatóját tartják a fesztiválon, köztük Török Ferenc új rendezésének, a Senki szigete című romantikus komédiának a világpremierjét. A rendezvényen láthatja először a közönség Tolnai Szabolcs vajdasági rendező Az erdő című magyar-szerb koprodukcióban készült drámáját, N. Forgács Gábor legutóbbi filmjét, a Kéri Kitty és Rudolf Péter főszereplésével készült Pillangókat, a Németországban alkotó Kincses Réka első játékfilmjét, a Szex, szülőföld és más kellemetlenségek című alkotást, emellett a fővárosi közönség előtt bemutatkozik Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása is, ami az idei Cinefesten elnyerte a zsűri nagydíját.

 

20140710van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan1
Forrás: Reisz Gábor

 

Az első Magyar Filmhéten összesen 12 620 percnyi magyar film, azaz 332 alkotás – köztük százöt dokumentumfilm, nyolcvanhét fikciós rövidfilm, hatvankét animáció, harminchat ismeretterjesztő film, huszonhat egészestés játékfilm és tizenhat tévéjátékfilm – látható majd. A seregszemlére az alkotók az elmúlt időszakban magyarországi mozi forgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek is láthatóak lesznek, mint a Fehér Isten, az Aglaja, A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok, de vetítik a százezres hazai nézőszámot túllépett Megdönteni Hajnal Tímeát és az eddig több mint százötvenezer nézőt vonzó Coming Out című vígjátékokat is.

A Filmhéten látható alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott alkotás. Köztük van a nemrégiben Montreálban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm vagy A négyszögletű kerek erdő című animációs film is.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Olasz komédia a Belvárosi Színházban

Holnaptól még a KINO is kinyit

Keresik az év szavát

 

Végre megérkeztek Szegedre a medvék

 

2014.10.06.

Régi vágyuk válik valóra a Szegedi Vadaspark látogatóinak: megérkeztek és hamarosan a közönség is láthatja a medvéket – közölte a város polgármestere vasárnap, amikor örökbe fogadta a Berlinből érkezett Kodat és Kenait.

 

Botka László (MSZP) elmondta: a medveház és környezetének kialakítása 40 millió forintba került, amelyből 25 millió forintot biztosított a szegedi önkormányzat mint a vadaspark tulajdonosa, illetve 15 millió forint volt a park saját forrása.     A medvék érkezését egy már hagyományos felmérés előzte meg. A vadaspark ugyanis a látogatókat kérdezi meg, hogy milyen állatot szeretnének látni a jövőben. A listát a medve vezette.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Rosta Tibor

 

„A medve nagyon fontos szerepet tölt be az emberi kultúrtörténetben, kinek ne lett volna játék mackója kisgyermek korában, tehát a medve a legjobb PR-os a világon, hiszen mindenki szereti”- fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a kívánságlista élén most már az orrszarvú áll, tehát a neki szánt kifutó kialakítása lesz a következő feladat. Veprik Róbert a park igazgatója elmondta: a két fekete medve, mely most még karanténban van, ideiglenesen érkezett Szegedre a berlini állatkertből. Hamarosan ugyanis a veresegyházi Medveotthonnal cserélve, két egykori filmes, nyugdíjas barnamedve költözik majd a városba.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Elhunyt a világ legidősebb bohóca

Szűk körben ünnepelt Brigitte Bardot

Szerintünk a Budweiser arra játszik, hogy elbőgjük magunkat