Heti PUC: amiről a héten érdemes volt beszélni

 

2014.10.12.

Készültünk nektek egy kis újdonsággal, megkönnyítendő az eligazodást a héten történtek között, illetve felhívni a figyelmet arra, ami netán elkerülte a figyelmeteket a héten – ugyanis a PopUp Cafe online napi magazin, gyorsan pörögnek a cikkek. A lényeg, hogy semmiről ne maradjatok le, ezért mostantól minden hétvégén összegyűjtjük nektek a hét legolvasottabb, legérdekesebb cikkeit, amikről mi is hírt adtunk. Olvassátok, szeressétek!

 

A Hét beszélgetése rovatunk mindig sok olvasót vonz, mi pedig ennek nagyon örülünk. Sok beszélgetéshez háttéranyagot is írunk, ezeket megtaláljátok az interjú alatt, ne felejtsétek el azt is elolvasni.
Még mindig lázban tartja az oldalt a párkeresés, sokan voltatok kíváncsiak a beszélgetésünkre Borbély Zsófival, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom önkéntesével. Aggodalomra semmi ok, a témát még biztosan elővesszük, de addig, aki nem eddig nem tette, most elolvashatja, mire jutottunk párkapcsolat ügyben.

 

Szintén a hét beszélgetése rovatunkat gazdagította Bagi Ági lovasterapeuta, aki ember és ló különleges kapcsolatába vezetett be minket.

 

Ezen a héten pedig Afrikában, Mozambikban bóklásztunk, és egy olyan önkéntes beszámolójáról írtunk, aki hat hónapig dolgozott a helyiekkel, megismerve az életüket, gondjaikat, mindennapjaikat.

 

mozam15

 

Nem csak Afrikában vannak izgalmas helyek, kicsi országunk is számos szépséget rejteget. Nade miért nincs a Feszty-körképen rigó és miért érdemes elmenni Kiskunmajsára? Mi  az ottani fürdőt és vidékét fedeztük fel, erről szóló képes írásunkat itt olvashatjátok.

 

Ezen a héten színházban is voltunk, újdonsült kritikusunk pedig A folyón túl Itália című darabhoz csinált nekünk kedvet. „A folyón túl Itália remek komédia. Megvan benne minden, amit egy jó darabtól elvárhatunk. Légiesen könnyed, akár egy átborozott nyári délután, ugyanakkor sokszor annyira szíven üt, mint a legdurvább olasz eszpresszó.”

 

1800383_805000006224564_3302908233939596232_n
Fotó: Orlai Produkció

 

Kihirdették az idei Nobel-díjak kitüntetettjeit is, mi pedig folyamatosan követtük az eseményeket. Szívünkhöz legközelebb a Nobel-békedíj áll, így részletesen foglalkoztunk  a pakisztáni lány, Malala történetével, akinek neve ebben az évben vált világszerte ismertté.

 

Természetesen egész héten sütöttünk–főztünk. Nehéz volt receptet választani, mi végül a szív-süti mellett döntöttünk, viszont érdemes böngésznetek a Gasztro Akrobata rovatában további ötletekért.

 

Olvassatok, szeressetek minket jövő héten is!

 
[facebook_like_button]

Az indiai Kailás Szatjárthi és a pakisztáni Malala Juszafzai kapta a Nobel-békedíjat

 

2014.10.10.

A gyermekek jogainak védelmében folytatott harcért az indiai Kailás Szatjárti és a pakisztáni Malala Juszafzai kapja idén megosztva a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság. Alább pedig Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása alapján egy összeállítást láthattok az elmúlt tíz év kitüntetettjeiről.

 

A díjat 1901 óta most 95. alkalommal osztották ki, tizenkilenc olyan év volt, amikor nem talált gazdára. A Nobel-díjat a mostaniakkal együtt 128 kitüntetettnek ítélték eddig oda, mivel azonban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága háromszor, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala pedig kétszer is megkapta, százhárom személy és huszonkét szervezet a Nobel-békedíj kitüntetettje. A kitüntetést hatvannégy alkalommal kapta egy díjazott, huszonkilenc alkalommal ketten, két esetben hárman kapták megosztva, a díjazott személyek között tizanhat nő van. A legfiatalabban a mostani kitüntetett, Malala Juszafzai veheti majd át tizenhét évesen, legidősebben pedig nyolcvanhét évesen a Pugwash-mozgalmat elindító brit Joseph Rotblat részesült az elismerésben 1995-ben.

 

0
A tizenhét éves Malala Juszafzai – article.com

 

A díjról

A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem a díjalapító svéd Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át. Nobel halálakor ugyanis a két ország még egy államot alkotott, ezért rendelkezett úgy Nobel, hogy a békedíjat norvég bizottság ítélje oda, és a hagyomány Norvégia 1905-ös függetlenné válása után is fennmaradt. A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A kitüntetést “a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai”, valamint – az alapító szándékait figyelembe véve – az emberi jogokért küzdők kaphatják meg.

 

A Nobel-békedíjat egy alkalommal, 1961-ben posztumusz ítélték oda Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkárnak, 1974 óta csak élő személyt lehet jelölni. Visszautasításra is csak egy példa van: 1973-ban a vietnami békeszerződés megkötéséért a vietnami Le Duc Tho és az amerikai Henry Kissinger megosztva kapta a kitüntetést, ám a vietnami politikus nem vette át.

 

A díj odaítélésekor három kitüntetett volt letartóztatásban: 1935-ben a német Carl von Ossietzky, 1991-ben a burmai Aung Szan Szú Kji és 2010-ben a kínai Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo). Elterjedt hiedelem, hogy Sir Winston Churchill brit miniszterelnök is megkapta a Nobel-békedíjat, ő azonban – bár jelölték a kitüntetésre – 1953-ban az irodalmi Nobel-díjat vehette át.

A Nobel-békedíjasok között egy boldoggá avatott személy is van: Teréz anya, akit 1979-ben a szegények, nélkülözők, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért tüntettek ki, s akit II. János Pál pápa 2003. október 19-én boldoggá avatott.

 

index

 

Malala Juszafzai

Az idei egyik kitüntetett, Malala 1997. július 12-én született a pakisztáni Szvat-völgyben fekvő Mingora városában, pastu nemzetiségű, szunnita családban. Apja költő és tanító, aki mindvégig támogatta lánya kiállását a nők jogai mellett. A diáklány tizenegy évesen már nyilvánosan felszólalt az ellen, hogy a pakisztáni tartományban egyre nagyobb hatalomra szert tevő iszlám fundamentalista tálibok nem engedik, hogy a lányok tanulhassanak. A Szvat-völgyet 2008-ban elfoglalták a tálibok és azonnal bezárták a lányiskolákat (a legtöbbnek még az épületét is felrobbantották), betiltották a zenét és a televíziót, sőt még azt is, hogy a nők egyedül menjenek vásárolni. Juszafzai dühében kampányolni kezdett a tálibok ellen, Gul Makar (Búzavirág) álnéven írott blogbejegyzései, amelyekben mindennapjait írta le a fundamentalisták uralma alatt, a BBC brit közszolgálati televízió honlapján is megjelentek.
A Szvat-völgyet fél év után visszafoglalta a pakisztáni hadsereg, Juszafzairól dokumentumfilm készült, számos nyilatkozatot adott, megkapta a civileknek adható legmagasabb pakisztáni kitüntetést. A lány tisztában volt azzal, hogy kilétének nyilvánosságra kerülése után veszélybe került, mert egy fanatikus tálib vezető, Maulana Fazlullah mindent megtett, hogy elhallgattassa. A Facebookon fenyegető kommenteket kapott, az újságokban is figyelmeztették, hogy hagyjon fel “nyugati gondolkodást népszerűsítő tevékenységével”, a lapokat pedig becsúsztatták az ajtaja alatt. Mivel ő nem fogadott szót, a tálibok végül úgy döntöttek, hogy “cselekedni” kell és gyilkosokat küldtek rá, noha a törzsi törvények tiltják nők megölését. 2012. október 9-én két merénylő állította meg a Juszafzait szállító iskolabuszt egy katonai ellenőrző pont közelében, és név szerint szólították a 15 éves lányt. Rémült társai ugyan azt mondták, hogy nincs a buszon, de a férfiak tudták, kit keresnek: célba vették, találat érte a fején, nyakán és vállán, a golyók két másik lányt is megsebesítettek.
Malala csodával határos módon életben maradt: helikopterrel szállították kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, kezelését Angliában fejezték be, ahol azóta is él. A merénylet után az amúgy is nemzeti hősnek számító kislányból nemzetközi példakép lett, akit Barack Obama amerikai elnöktől Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárig támogatásukról biztosítottak a világ vezetői. A tálibok ugyanakkor bejelentették, hogy Malala továbbra is célpontjaik között szerepel, a díjakat pedig szerintük csak azért kapja, mert az iszlám ellen dolgozik.

 

Az elmúlt tíz év Nobel-békedíjasai:

2004 – Wangari Maathai kenyai környezetvédő a tartós fejlődés, a demokrácia és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért.

2006 – Muhammad Junusz bangladesi közgazdász és az általa alapított és vezetett mikrohitelező Grameen Bank, amely a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is nyújt kölcsönöket.

2007 – Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) azokért az erőfeszítéseikért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tettek.

2008 – Martti Ahtisaari volt finn államfő számos nemzetközi konfliktus megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseiért.

2009 – Barack Obama amerikai elnök a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéseiért.

2010 – Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzéki, másként gondolkodó az alapvető emberi jogok érvényesüléséért folytatott békés küzdelméért.

2011 – Johnson-Sirleaf libériai elnök asszony és honfitársa, a nőket a polgárháború ellen mozgósító Leymah Gbowee, tovább a jemeni nőjogi és demokráciaparti aktivista Tavakkul Karman, mert “erőszakmentes küzdelmet folytattak a nők jogaiért, a politikai részvételért és a békéért”.

2012 – Az Európai Unió az európai kontinens békés fejlődésében, a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében játszott meghatározó szerepéért.

2013 – A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kihirdették a kémiai Nobel-díj idei kitüntetettjeit

Patrick Modiano kapta idén az irodalmi Nobel-díjat

Örömében sírt a tudós – folyamatosan jelentik be az idei Nobel-díj elnyerőit

 

Magyar étterem a világ legjobbjai között

 

2014.10.10.

A világ huszonöt legjobb étterme közé került a budapesti Costes a világ legnagyobb online útikalauza, a TripAdvisor idei közönségszavazásán. A listát évente állítják össze a legjobb éttermeket, szállodákat, strandokat, szigeteket sorra véve az elmúlt tizenkét hónap értékeléseit rendszerező algoritmus alapján.

 

A Michelin-csillagos fővárosi étterem az utazók ajánlatai és értékelései alapján került a 25. helyre az összesen 353 javasolt éttermet felvonultató listán – tájékoztatta a Sziget Kulturális Szervezőiroda a távirati irodát.

 

show costes.ashx

 

A honlapon a The Travelers’ Choice alapján a huszonöt legjobb étterem rangsora mellett külön lista készült Ázsia, Kanada, Kína, Európa, India, Dél-Amerika, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Csendes-óceán déli részének térségéről is – olvasható a portálon.
A fővárosi Ráday utcában lévő étterem 2010-ben az első magyarországi étteremként kapta meg a Michelin gasztronómiai kalauz elismeréseként a Michelin-csillagot, amit azóta is sikerrel őrzött meg. Gerendai Károly 2008-ban nyitott éttermének konyháját Miguel Rocha Vieira portugál séf vezeti.

 

26305_az-ev-etterme-costes-5

 

A huszonötös lista első helyén a spanyolországi Gironában lévő El Celler de Can Roca áll. A második helyet az angliai Cambridge-ben található Midsummer House, a harmadikat pedig a Maison Lameloise érdemelte ki a franciaországi Chagnyban.
A TripAdvisor évente állítja össze a legjobb éttermek, szállodák, strandok, szigetek listáját az elmúlt 12 hónap értékeléseit rendszerező algoritmus alapján.

“A listán szereplő éttermek a TripAdvisor közösségét a kiemelkedő ételeikkel, légkörükkel és a kiszolgálás minőségével nyerték meg maguknak – ezek a tökéletes összetevői egy emlékezetes fine dining élménynek” – véli Barbara Messing, a TripAdvisor marketingvezetője.

Havonta összesen kétszáznyolcvan millió látogatójával a TripAdvisor jelenleg a legnagyobb online utazási oldal és online útikalauz. A site mintegy negyvenöt országban – köztük Kínában – érhető el, és nem csak utazási információknak és szállásajánlatoknak, de az utazók tanácsainak és véleményének is teret ad.  Adatbázisában mintegy százhetven millió értékelés és vélemény szerepel több mint négymillió hotelről, szállásról, étteremről és látnivalóról.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kész a világ legdrágább hamburgere

Phelps önmagát keresi

Elhunyt a világ legidősebb bohóca

 

Könyvek és újságok az évszázados időkapszulában

 

2014.10.10.

Évszázados időkapszula pecsétjét nyitották fel New Yorkban. A titokzatos bronz kapszula rég elhunyt Wall Street-i üzletemberek dokumentumait rejtette, melyek a várost kereskedelmi központként ünnepelték. Az emlék készítőinek szándéka szerint 1974-ben kellett volna kinyitni, de akkor erről elfeledkeztek.

 

Sebészkesztyűt viselő munkások távolították el a kapszulát 1914 óta zárva tartó huszonhat csavart szerdán a Historical Society (Történelmi Társaság) rendezvényén, nézők tömegének gyűrűjében.
Az emberek közelebb hajoltak, amikor a kupak levált, és Nick Yablon történész kiemelte az iratokat: a századforduló üzletembereit érdeklő témákról szóló dokumentumokat, könyvecskéket, újságokat, amelyek többek közt a tea-, kávé- és fűszerkereskedelemről, baseballról és bikaviadalokról szólnak.

 

időkapszula

 

A Lower Wall Street-i Üzletemberek Egyesülete és a történelmi társaság töltötte meg és helyezte el a kapszulát, hogy megünnepeljék a New Netherland Company 1614-ben kapott kereskedelmi engedélyének háromszázadik évfordulóját. Ez a társaság volt a fiatal gyarmatok egyik úttörő kereskedelmi vállalkozása és a város későbbi virágzó üzleti életének előfutára.
Az egyesület azt kérte, hogy 1974-ben nyissák fel a kapszulát, de idő közben erről megfeledkeztek, míg a társaság egyik manhattani raktárának gondnoka meg nem találta. A jó állapotban megőrzött papírok között igazi érdekességek is előkerültek: egy 1774-es keltezésű levél másolata, melyet az amerikai függetlenségi háború előtti évben a későbbi New York helyén épült gyarmat írt a brit fennhatóságú Bostonnak, hogy megsürgesse a gyarmatok egyesülését.

Volt egy távirat is a papírok között: 1914. május 23-i keltezéssel Martin Glynn New York-i kormányzó kívánt minden jót 1974 New Yorkjának. Abban az évben a város pénzügyi válsággal küzdött, a Lower Wall Street-i Üzletemberek Egyesülete már nem létezett.
A Történelmi Társaság gyakornoki programjában részt vevő középiskolások most új időkapszulát készítettek, amelyet 2114-ben kell majd felnyitni, benne van egyebek között Lady Gaga-koncertjegy, kézfertőtlenítő, jellegzetes, görög stílusú New York-i papír kávéspohár és a New York-i metró egy posztere is.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kihirdették a kémiai Nobel-díj idei győztesét

Örömében sírva fakadt a tudós – folyamatosan jelentik be a Nobel-díj eredményeket

Védett területet alakítanak ki a Csendes-óceánon

 

Majdnem három hetet élt túl a vadonban az eltűnt nő

 

2014.10.10.

Apró halakat, rovarokat evett és patakvizet ivott egy ausztrál nő, aki tizenhét napi bolyongás után került elő a krokodiloktól hemzsegő őserdőből az északi Queensland államban. Eltűnésének hírét itt olvashatjátok. 

 

A harmincéves Shannon Leah Frasert egy farmer találta meg szerdán, miután a nő a naptól súlyosan megégve és kiszáradva az Innisfail északnyugati részén lévő birtokán keveredett elő az erdőből. A férfi azonnal az innisfaili kórházba vitte, állapota stabil.
A háromgyerekes anyát utoljára Cairns déli részén látták szeptember 21-én. Fraser a Golden Hole természetvédelmi terület lévő folyóhoz ment úszni két ismerősével, köztük barátjával, aki két nappal korábban kérte meg a kezét. Utóbbi elmondása szerint a nő váratlanul eltűnt.

 

Golden-Hole-1

 

Fraser eltűnését intenzív kutatás követte, a rendőrség nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a nőt megölték vagy egy krokodil végzett vele.

Fraser édesanyja szerint lánya súlyosan megégett a tűző napon és nagyon sokat, összesen tizenhat kilogrammot veszített súlyából. “Sok elfertőződött vágás és vakarózás okozta seb borítja a testét. Azt mondta, három napig csak ült a folyóban, hogy enyhítse az napégés miatti fájdalmát. Hihetetlen, bámulatos dolog ez, mind azt hittük, meghalt. Istennek hála, hogy életben van” – fogalmazott az anya, Deidre Sharrock.

“Ő egy valódi hős, amit pedig átélt, igazi túlélőtörténet. Az ember lát ilyeneket a televízióban és sohasem gondol arra, hogy megtörténhet vele vagy a családtagjaival. Annyira valószerűtlen” – mondta el Fraser testvére.  A rendőrség nem kommentálta Shannon Leah Fraser előkerülését, de megerősítették azt az információt, hogy a nő megmenekülése ellenére tovább folytatódik a vizsgálat.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Elkészült a világ legdrágább hamburgere

Phelps önmagát keresi

Végre megérkeztek Szegedre a medvék