Idén is lesz mr2 Szimfonik Live

 

2014.07.28.

Immár negyedszer rendezik meg a Szimfonik Live című koncertet. Szeptember 6-án szombaton, a közmédia napján ezúttal kizárólag magyar nyelvű dalok hangzanak el népszerű hazai énekesek és az MR Szimfonikusok közös előadásában, a Millenáris park közvetlen szomszédságában.

 

A produkció zenei szerkesztője Borcsik Attila “Izil”, zenei rendezője a Balkan Fanatikból és Ákos zenekarából is ismert Lepés Gábor “Lepe”, valamint Subicz Gábor (ex-PASO), utóbbi hangszerelési feladatokat is végez, akárcsak a produkció állandó karmestere, Balogh Sándor.
A páros produkciókban az előadók egymás dalát mutatják be átdolgozott és szimfonikus köntösben, valamint a párok nyolc közös produkciót is előadnak, egy-egy régi nagy magyar sláger feldolgozását. A Szimfonik LIVe házigazdája és műsorvezetője ismételten Buda Márton lesz.

 

b71ff19087_1918_z_mr2_szimfonic-3
dts-lightning.com

 

A koncerten fellép Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground), Marsalkó Dávid és Járai Márk (Halott Pénz), Pásztor Anna (Anna & the Barbies), a Mystery Gang, ByeAlex, Szabó Balázs, Ligeti György (We Are Rockstars, Zagar), Odett, Deniz, Yorgos (Balkan Fanatik), Papp Szabolcs (Supernem), Kéri András Columbo (Irie Maffia, Brains), Prieger Fanni (Anima Sound System), Kamau Makumi (Mary PopKids), Lovasi András (Kiscsillag) és Bérczesi Róbert.
Az MR Szimfonikusok mintegy ötventagú zenekarát Balogh Sándor vezényli, a kísérő beatzenekarban Ábrahám Zsolt (Heaven Street Seven) gitározik, Benkő Dávid “Mr P” (PASO) billentyűs hangszereken játszik, Gátos Bálint (Váczi Eszter & Quartet) basszusgitározik, Benedek Tamás (Neo) pedig dobol, a koncertmester Oláh Vilmos lesz.

 

maxresdefault
youtube.com

 

A szeptember 6-án elhangzó dalok közül szerdán már a harmadikat mutatja be a Petőfi Rádió. Papp Szabolcs a Brains Blazing című slágerét énekli magyarul, Yorgos és Deniz közösen adja elő az Illés együttes Az utcán című számát, a szerdán debütáló harmadik dalt pedig Bocskor Bíborka énekli, ez a Halott Pénz Ugyanúgy hallasz című száma.

Idén először fordul elő, hogy két alkalommal lesz Szimfonik Live. A budapesti koncert előtt két héttel, augusztus 22-én a Kolozsvári Magyar Napok keretében négy zenekar játszik az MR Szimfonikusokkal: a PASO, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, valamint a Péterfy Bori & Love Band. A műsorban az elmúlt három évben elhangzott dalok szerepelnek, kiegészülve olyan számokkal, amelyeket még nem hallhatott a közönség szimfonikus változatban.

 

mr2-Facebook
mr2-Facebook

 

Ahogy Balogh Sándor karmester korábban fogalmazott, a Szimfonik Live célja, hogy a fiatalokat, akik a különböző könnyűzenei előadók rajongói, kicsit próbálják a klasszikus zenei koncerttermek felé terelni, színesebbé tenni zenei ízlésüket. A Szimfonik LIVe próbái augusztus végén kezdődnek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A szeptember 6-i koncertet rögzítik, és egy későbbi időpontban lesz látható a közmédia valamelyik televízió-csatornáján, illetve hallható a Petőfi Rádióban.

 

Forrás: MTI

 

[facebook_like_button]

Kapolcsi gasztro-körkép: Művészetek Völgye gyomor szemmel

 

2014.07.28.

 

Előre szeretném leszögezni, hogy aki fogyókúrázik, az messziről kerülje el a Művészetek Völgyét! Bár hallottam pletykákat arról, hogy vega szendvicset is árulnak valahol, de ilyesmivel nem találkoztam. A Gasztro Akrobata végigkóstolta helyettetek a Művészetek Völgyét, nektek így nem maradt más dolgotok, mint a hömpölygő tömegen keresztülhasítva rárepülni a finomabbnál finomabb gasztronómiai orgiákra. Hét pontba foglaltam össze azokat az ételeket, amit nem fogtok, vagy nem szabad kihagynotok!

 

A völgy ízeit a magyaros konyha jellemzi, megtalálhatóak a sztenderdnek mondható ételek, úgy mint a sült kolbász, de nagy szerencsénkre ennél sokkal izgalmasabb kalandokba is belebotolhatunk. Lássuk hát, hogy Kapolcson, a Művészetek Völgyének fővárosában mit ehet a nagyérdemű.

 

 

Katlan Tóni Konyhája
 

kapolcs2

 

Aki lejön a völgybe, majdnem biztos, hogy egyszer bekeveredik Katlan Tónihoz. A kapolcsi események szívében, a patak partján, a kőhídnál hatalmas udvarban dolgozik Tóni az embereivel. Azoknak ajánlom a Katlant, akik kedvelik a piaci vásárokban is megtalálható teljesen átlagos, már-már közhelyes sütödéket. Van sültkolbász, kakashere pörkölt, meg kutyafüle. Üdvözlendő változás az előző évekhez képest, hogy idén házi burgonyás cipót kapunk szikkadt kenyér helyett, ami tényleg jó volt. Valószínűleg a völgy egyik legdrágább vendégszeretetét élvezhettem és ami azt illeti, nem éri meg az árát. Igazi kuriózumokkal is találkozhatunk, ilyen a kedvencem is: az 1900 forintos pálinka/feles.

„A Katlan Tóni Konyhája célja, hogy a hagyományos vidéki kultúrát vendégeivel megismertesse és élhetővé tegye számukra. Azért esett a választás erre a korra, mivel ekkor az értékek még valóságosak voltak, a kolbász kolbászból volt, a bort szőlőből készítették.” –írja Katlan Tóni a honlapján.

 

kapolcs3 

 

Érkezésünket követően az első utunk ide vezetett, hiszen Katlan Tónit nem lehet kihagyni, ha a kapolcsi gasztronómiát akarjuk górcső alá venni. A puding próbája az evés, Katlan Tónié a kolbász.

 

kapolcs4

 

Egy fél cipó, egy méretes kolbi mustárral meg némi savanyúsággal kétezer forint környékén mozog. A kolbász tényleg kolbászból volt, ami megnyugtató. Azonban komoly kétségeim vannak azt illetően, hogy házilag készült-e, ám ennek ellenére nem volt rossz. A kolbászok szaftosak voltak és mócsinggal nem igen találkoztunk. A menü legizgalmasabb része a cipó volt, amit helyben dagasztanak és sütnek.

 

 Cini néni zsíros deszkája

Amikor valaki hosszabb időt tölt el Kapolcson, Cini néni kocsmájába is biztosan bekeveredik. A Kossuth Lajos nevére keresztelt főútról nyíló udvarban található talponállóban elfogyasztott két-három kör fröccs után, ha megéhezel, a legjobb választás a zsíros deszka lehet.

 

kapolcs5

 

A klasszikus ízek kedvelői potom kétszáz forintért élvezhetik a disznózsírral és hagymával felszerelt szelet kenyeret. Bár idén már kézműves libazsírral is találkoztam, Cini néni zsíros deszkájával árban semmi sem tudta felvenni a versenyt. Ha valaki csak egyvalamit kóstolna a völgyben, akkor nem ez a legjobb választás, de uzsonnára tökéletes.

 

Kék Abrosz Vendégasztal

 

kapolcs6

 

Most, hogy kipipáltuk a kötelezőket, lássunk valami izgalmasabbat. A Kék Abrosz Vendégasztal intézménye már önmagában is említésre méltó. A rendszer lényege, hogy Panka néni az ebédre szánt töltött káposztát nem öt főre készíti, hanem harmincra és az oda betérőket saját asztaluknál vendégeli meg. A dologban nem csak az az izgalmas, hogy olcsón ehetünk házi kosztot, de így megismerkedhetünk a tájra jellemző sajátos konyhai praktikákkal is. Ez itt nem nagyüzem, a légkör családias.

 

kapolcs7

 

Az ebéd mellett reggelire is érdemes menni, lehet enni bundáskenyeret, többféle rántottát és jóféle lecsót. Pont ez a szép Kapolcsba, hogy ilyen kalandokba is belekeveredhetünk, mint Panka néni konyhája. Házi szörpöket is kínálnak, a klasszikus bodzától kezdve fenyőrügy szörpig mindent megtalálunk. A jó konyha és a házi szörpök egy átmulatozott este után, igen hatékonyan és gyorsan rendbe tesznek.

Leginkább reggelire ajánlom a helyet, bár az ebéd sem rossz. A lecsót sütik, nem pedig főzik, ahogy kell. Tojással keverik, és friss kenyérrel szolgálják fel. A rántottát kedvünk szerint készítik, ha kell kolbásszal, szalonnával vagy hagymával, illetve ezek kombinációival. A tojások számát is magunk határozhatjuk meg, így biztosan jól lakunk. Az ottani vendégszeretet megfizethetetlen, sokat számít, hogy családi háznál eszik az ember.

 

 Borjúkötél

 

kapolcs8

 

Az idei Művészetek Völgyének legnagyobb újítása, az abszolút nyertes borjúkötél volt. Olyan népszerű a dolog, hogy majd fél órát kellet sorban állni. Egy kedves kis család árulja borjúkötelet, mellé kérhetünk lángost és fonott fánkot is (amihez ráadásul házi lekvár is jár).

 

kapolcs9

 

A borjúkötél egy sós kalácstészta, amit tejföllel sütnek ki kemencében. Lehet kérni friss tejföllel és/vagy sült szalonnával. Aki kóstolt már frissensült kalácsot, az tudja milyen gyönyörökben volt részem. Nem árulok el azzal sem nagy titkot, hogy sokat dob a dolgon a kemence. A jó minőségű tejföl csak hab a tortán.

 

kapolcs10

 

Az egész nagyon egybe van, megérte a sorban állást. Akkora volt az adag, hogy a fánkból már nem fért belém és a cikk leadásáig nem is tudtam sort keríteni rá, de nem fogom kihagyni az biztos. Nektek sem javaslom.

 

Langalló

Kicsit visszakanyarodva a magyar vásárok örök résztvevőihez: szuper élményem volt egyik éjszaka. Éjféltájt egyre nehezebb rendes ételhez jutni, ezért Kapolcs gyrosához nyúltam nagy ijedtemben. Szerencsém volt, mert frissen sült a langalló, a szemem láttára vették ki a kemencéből. 

 

kapolcs11

 

Ilyen ételt tényleg minden sarkon találunk, de akkor és abban a pillanatban remek választásnak bizonyult. A magyar pizza nem bonyolult, kelt tészta alapon tejföl, sült szalonna és hagyma. Ennél jobban nem szabad bonyolítani, ha nagyon el szeretnénk kényeztetni magunkat, akkor egy kevés friss tejfölt kérjünk a tetejére.

 

kapolcs12

 
Kürtöskalács

A kürtöskalács-maffia ténykedésének köszönhetően egységesen ezer forintért vásárolhatunk kürtöskalácsot, ami igencsak borsos ár. Senki sem szereti, ha a különlegesség ára borsos, de nem tudtam ellenállni, mivel imádom. Nem volt nagy szám, szintén minden sarkon árulnak. Mindezek ellenére nem volt szívem kihagyni (már így is lelkiismeret furdalásom volt, hogy a lángost nem vettem be), mert még mindig az egyik legnépszerűbb édesség a piacon.

 

kapolcs13

 
Szörp

A Művészetek Völgyében az emberek leginkább alkoholban utaznak, de egy-egy perzselő reggelen életmentő lehet egy jó pohár szörp. Nem csak tele van vitaminnal, de el is űzi a rosszullétet. Kaphatunk sokfajta házi szörpöt, van aki előre behűtve, bekeverve árulja félliteres üvegben.

 

kapolcs14

 

A félliteres kiszerelés nem is drága kétszázötven forintért. Mindenféle növényből készítenek szörpöt. Nekem a meggy volt a kedvencem és nagyon jól esett a nagy melegben, hogy kicsit savanykásabb volt, nem pedig édes.

 

kapolcs15

 

Azonban, ha valakit egyik étel sem hozott lázba ne csüggedjen, mert sok minden mást is találhatunk a völgyben. A dödöllétől a kézműves fagyin át, mindenféle lepényeket is kóstolhatunk. Ha tíz napig maradtam volna, valószínűleg akkor sem sikerült volna megunni a felhozatalt. Ennek ellenére nem mondanám, hogy sokszínű a paletta, alapvetően a zsíros és kelt tésztás ételek dominálnak. A finomságokat pedig bármikor kísérhetjük helyi borokkal. Érdemes a balatoni nyaralást feldobni néhány nap Művészetek Völgyével, és még érdemesebb végigkóstolni a felhozatalt. A májkrém konzervet meg inkább hagyjuk otthon, ha lehet.

 

Üdv,

 

A Gasztro Akrobata

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Interjú a W35 séfjével

Ma van a napja annak, hogy megtanulj tábori borsófőzeléket készíteni

A nagy hamburger-párbaj

Brutálisan király hagymalekvár

Az országúton edzett férfi, aki évente háromszor teljesíti az Ironmant

 

ja – 2014.07.24.

Attilához belépve, már a lakásban azonnal észrevenni, egy igazi Ironman-hez érkeztünk. Az előtérben két bicikli, a dicsőségfalon a plafon felé kúsznak az oklevelek, emlékplakettek és rajtszámok, a házigazda pedig saját készítésű tejes lepénnyel kínál, az egyikben sok cukor van, a másikban sok fehérje. Az Ironman – vagyis Vasember próba – az egyik legkomolyabb megmérettetés, keveseknek sikerül életében legalább egyszer teljesíteni. Dobay Attila már háromszor ért célba vasemberként, tervei szerint nyár végéig még kétszer megszerzi a címet – a Hét beszélgetése.

 

Az Ironman volt életed első nagy megmérettetése amin elindultál. Hogyan kezdődött az egész?

– Három éve egy haverom megcsinálta az Ironmant (IM), úgy gondoltam, ha neki megy, akkor nekem is sikerülnie kell. Ennyi. 2002-ben kezdtem el bringázgatni hobbi szinten. Előbb-utóbb körbetekertem a Balatont, először 12 óra 40 perc alatt, erre pontosan emlékszem. Utána természetesen teljesen halott voltam és elképzelhetetlennek tartottam hogy még 100 métert járjak, nemhogy fussak egy maratont. (ami már önmagában is lehetetlennek tűnt akkor). Plusz a kilencvenes évek elejétől nagyon sokáig súlyosan asztmás voltam, olyannyira, hogy sokszor a lakásban sem tudtam egyedül közlekedni, az oxigénhiányos állapot miatt. Ilyenkor kórházi kezelésre szorultam. Ezért nagy élmény, hogy jól beállított gyógyszeres terápia segítségével legyőztem a betegséget és most bármikor bármennyit tudok mozogni.

 

attila2

 

Mennyi ideig készültél az első IM-re? Hiszen te komolyan, versenyszerűen nem sportoltál előtte.

– Az aktív felkészülés egy év volt, de nem nulláról indultam, alapok voltak. Akkor már évek óta évi 1500-2000 kilométert tekertem, igaz lassan, de bringáztam. Illetve két éve már futottam rövidebb távokat, kihagyás után is le tudtam futni tíz kilométert egyszerre. Belehaltam, de teljesítettem. A tudatos, rendszeres felkészülés úgy kezdődött, hogy 2011. júniusában kitaláltam, hogy szeptemberben lefutom a maratont. Kőkeményen elkezdtem edzeni és sikerült egész emberesen teljesítenem a negyvenkét kilométert. Innentől az IM-re készültem. Elkezdtem úszni is, mert akkor még hetven méter után gyakorlatilag megfulladtam a vízben és ez elég kellemetlenül érintett. Így télen főleg úsztam és futottam, amikor pedig kitavaszodott, elkezdtem a bringát nyomni. 2012. júliusban sikerült egész jól megcsinálnom az Ironmant. Az 550 fős mezőnyből 102. helyen értem célba.

 

Mekkora távokat kell teljesítenie egy Ironman-nek?

– Összesen 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer bringa, és egy maraton, ami 42,2 kilométer futást jelent. Ez így együtt 226 kilométer.

 

Mennyi idő alatt?

A legjobbak 8 óra 20 perc alatt, kilenc órán belül teljesítik, nekem 11:38 a legjobb időm.

 

attila4

 

Önmagadat akarod legyőzni, vagy számít, hogy hányadik leszel?

– Nem célom, hogy az első tízbe bekerüljek, mert rámenne az életem. Viszont minden verseny előtt kitűzök időket és helyezéseket amiket szeretnék elérni. Van egy–két ismerősöm, akikkel együtt edzek és egymás ellen is szoktunk versenyezni.

 

A triatlon magányos sport…

-Abból a szempontból igen, hogy a hosszabb távokon tilos együttműködni a versenyzőknek – például szélárnyékban biciklizni, vagy bármilyen külső segítséget elfogadni -, ezért kiállítás jár. Viszont a felkészülés során sok az edzőtábor, a közös edzés. Több társasággal járok úszni, futni is. Ma este is megyek éjszakai terepfutásra, kocogok az Angyalcipők klub futóival, a Bátor-Táborosokkal, a Nike Futóklubbal, van egy triatlon klub, illetve a Spuri SC, de nekiindulok csak úgy magamban is. Attól függően, hogy milyen edzést akarok csinálni, csatlakozom ezekhez a bandákhoz. A bringát általában szeretem egyedül nyomni, mert akkor száz százalékosan tudok a saját ritmusomba haladni. Mivel egy hosszabb edzés négy-nyolc óra, ennek elég nagy a jelentősége.

 

Van saját edződ, vagy magadnak állítod össze a felkészülési terveket?

– Az első évben komoly edzéstervvel dolgoztam, amit internetes szakmai oldalak segítségével állítottam össze. Most viszont már inkább a három éve részletesen vezetett edzésnaplómból nyert tapasztalataimra hagyatkozom. Van, ami kulcsfontosságú: például kiszámolom, hogy adott hónapban 1600 kilométert kell bringáznom, ami hetente nagyjából 400 kilométert jelent. Amikor ezzel megvagyok, kijelölök két biciklizős napot a héten: egy 200, illetve 150 kilométereset, a többi töltelék edzést pedig ehhez igazítom, gyakorlatilag amikor jól esik. Eközben figyelek arra is, hogy a 3o kilométer futásom ne a hosszú tekerős nap előtt legyen közvetlenül.

 

Hány kilométert mész egy héten?

– Változó. Idén márciustól körülbelül 5000 kilométert bicikliztem. Most csúcsterhelés van, hetente 500 kilométert tekerek. Éves átlagban hét kilométert futok naponta, az egy évben nagyjából 3000 kilométert jelent. Az úszást kicsit lazábbra veszem, mert marhára nem megy nekem, így abból 100 kilométert teljesítek évente.

 

attila7

 

Melyik a kedvenced?

– Mindhármat szeretem. Bringázni leginkább rövidtávon, kitekerni a Dunakanyarba és hazajönni. A Balaton körül is jó dolog körözgetni, a felvidék, a Káli-medence gyönyörű környék. A hat-nyolc órás edzés viszont tiszta darálás és tud unalmas lenni. Sokszor megyek a Duna mentén, majd az Ipoly jön; a szlovák határig meg sem állok. A futásban a terepfutás, főleg őszi-téli időszakban tömény élvezet. Még ha hat-nyolc órát mész akkor  is nyújt elég gyönyörködnivalót a természet.

 

-Ez nagyon extrém igénybevétel…

– Óriási tévhit. A szervezet általában százalékosan működik. Tehát aki soha életében nem sportolt, aztán hirtelen felbuzdulásból fut egy szigetkört,  az sokkal extrémebben veszi igénybe a szervezetét, mint én egy jól felépített felkészülés után teljesített Ironman-nel. Ciklusokban kell edzeni, arányosan növelve a teljesítményt, mivel a szervezetnek is meg kell adni az esélyt, hogy jól tudjon dolgozni. Persze abban van igazság, hogy olyan szintű a napi terhelés ezeknél a távoknál, ami átlagos táplálkozás mellett nem teljesíthető. Pótolni kell a vitaminokat, ásványi sókat és figyelni kell az E-bevitelre.

 

Hogyan építed fel az étrendedet?

– A mindennapokban nem étkezem tudatosan, kivéve, amikor hosszabb edzés vagy verseny előtt állok. Olyankor figyelek arra, hogy feltöltsem a szervezetem.

 

Mit értesz ez alatt?

– Az Ironman nagyon spéci. Lelassul az ember emésztése, mert a keringés értelemszerűen az izmokat segíti, így mozgás közben csak gyorsan felszívódó élelmet lehet bevinni. Egy tízórás versenyen nagyjából 1000-3500 bevitt kalóriát tud hasznosítani a szervezet, ezzel szemben az Ironman 10.000 kalóriányi energia felhasználás. Az energia deficitet zsírégetésből lehet fedezni. Egy ilyen hosszú megmérettetésen fél kilónyi zsírt éget el az ember. Ehhez azonban szénhidrátra van szükség, így nagyon oda kell figyelni a megfelelő mennyiségű bevitelre. Komolyan, tudatosan kell feltölteni előtte az energia raktárakat.

 

attila3

 

Ez a gyakorlatban mit jelent?

– A verseny előtti két napon nekem a hús és krumpli kombó jött be. Igazából nem eszem többet, mint egy magát hizlalni akaró ember, viszont normális esetben már nem eszem ennyit, sok lenne. Feltétlenül szükségem van fehérjére is. Megfigyeltem, ha nem eszem eleget belőle, akkor másnap nem kerülök formába, ezért szoktam fehérjeporokat, turmixokat inni. Figyelek arra is, hogy az összes aminosavat magamhoz vegyem. Illetve a Nutella alapvető része a táplálkozásomnak, a verseny előtti két nap biztosan megeszek belőle egy üveggel. Ez nem annyira tudományos, de jól esik. A verseny reggelén két-három órával korábban kelek fel, mielőtt indulnék és elkezdek enni. Vagy tojásos bundáskenyeret, vagy lekváros kenyeret, attól függ, hogy éppen milyen kedvem van.

 

Verseny közben mire van szükséged?

– Egy 12 órás Ironman-en megeszem egy darab kiflit, sonkával, sajttal, fél banánt, körülbelül tíz darab spéci zselét, gyorsan felszívódó csokoládét – ami versenyzőknek van kitalálva – és izotonikus italt is iszom a cukorbevitel miatt.

 

Magadtól tanultad ezeket, vagy segít benne valaki?

– Legalább 30-40 órát töltöttem tudományos felkészüléssel az első Ironman előtt. Utána olvastam, hogy mi hogyan történik, mert fontosnak tartom, hogy ne automatikusan csináljam, hanem értsem is mi van a dolgok mögött. Nagyon vékony a határmezsgye, aközött, ahol még működik a szervezet terhelés alatt és ahol már nem. Rengeteg oldal, fórum van az interneten ami segít ebben, de járok triatlon klubba is, ahol vannak közös megbeszéléseket. Így szép lassan kiokosodtam.

 

Milyen felszerelést használsz?

– Van egy országúti bringám, azt aktívan használom és van egy kerékpárom városi használatra strapabíró vastag kerékkel. Ezen kívül használok úgynevezett fitness bike-ot is, ami köztes átmenet, ezzel kezdtem 2002-ben a tekerést. Plusz van egy tartalék. Futócipőből évi hármat használok el, amikor elkezd fájni futás közben a térdem, akkor tudom hogy cipőt kell váltani.

 

ati2

 

Milyen versenyeken indulsz az IM-en kívül?

– A Tour de Pelso minden évben egy emblematikus verseny, a Balaton körbebiciklizése. Nagyjából hét-nyolcszáz emberrel kerülünk versenytempóban, nekem itt stabil hat órán belüli időm van. Pár olimpiai sprintre és féltávra elmegyek a felkészülési időszakokban (olimpiai sprint az IM nyolcada) hogy gyakoroljam a depózást meg érezzem az egésznek a hangulatát. Mikor az ember kijön a vízből, át kell öltözni bringázáshoz, cipőt, pólót kell húzni, itt komoly perceket lehet fogni. Hogyha az ember gyakorlott, 30-40 embert meg tud előzni ebben a szakaszban. Tavaly márciusban volt a négynapos Balaton kerülés futva. Ezzel elég nagy fába vágtam a fejszémet, mondhatni a határaimat feszegettem. 196 km-t futottam négy nap alatt. Nagyon nehéz minden nap maratont futni úgy, hogy mellette elég komoly szintidőket is kell teljesíteni.

 

Elindultál az úgynevezett “100-as vagy-e?” versenyen, ami 100 kilométer futást jelent a Margitszigeten. Miért?

– Ez tavaly volt, úgy éreztem ideje futni egy százast. Nagyon kellemes tizenkilenc szigetkör volt.

 

Nem untad meg?

– Nem, mert 19 körre kalibráltam az agyamat. Nagyon fontos, hogyan állítja be az ember mentálisan a történetet. Nem mondhatom, hogy unatkoztam volna, sőt nagy élmény volt, hogy a reggeli napfelkeltekor már futottam, aztán végignéztem, ahogy mennek a napszakok meg a felhők és sötétben fejeztem be.

 

Idén teljesítetted a harmadik Ironman-t és még kettőre készülsz a nyáron. Mondhatjuk, hogy a verseny szokásoddá vált?

Úgy van. Amikor már felkészültem, könnyebb lendületben maradni, mint újra lendületbe jönni. Úgy gondoltam ha ennyi energiát beleteszek a felkészülésbe, ki kell hozni belőle a maximumot. Idén három Ironman-t rendeznek az országban másfél hónapos különbségekkel. Maximálisan ki akarom használni a versenyek élvezetét. Illetve csatlakoztam a Bátor Táborhoz, így a kilométereimmel nekik is gyűjtök. A három IM egy évben pedig különleges dolog, még nem hallottam másról akik ezt így teljesítik, bár sok magyar van aki más versenyeken többet is csinál.

 

ati1

 

Hogyan támogatod a Bátor Tábor munkáját?

– A Bátor Tábor beteg gyermekek élményterápiás táboroztatásával foglakozik. Nagyon értékesnek és fontosnak tartom a munkájukat, ezért csatlakoztam a „Fogadj örökbe egy kilométert” elnevezésű programjukhoz. Aki segíteni szeretne, az a verseny során megtett 226 kilométeremből fogadhat örökbe egyet, tetszés szerinti összegért. Az így befolyt pénz a Bátor Tábor kasszájába kerül.

 

Fontos neked, hogy segíts?

– Persze jó érzés segíteni.

 

Alapítottál egy futóklubot, a vasárnap esti misén, ahova rendszeresen jársz. Népszerűsíted az életmódot, amit élsz?

– Annyiban igen, hogy szívesen osztom meg a tapasztalataim azokkal, akik amatőr szinten sportolnak és tőlem kérnek tanácsot. Több embernek segítettem abban, hogyan fogyjon le, milyen sportot válasszon, melyik úton induljon el ha rendszeresen mozogni akar. Nem keresem ezeket az embereket, de ha megtalálnak és kérdeznek, szívesen válaszolok.

 

Te miért csinálod?

Élvezem a mozgás örömét.

 

Attila július 26-án szombaton elindul élete negyedik Vasember próbáján. Mi, itt a Popupcafe-n drukkolunk neki és várjuk élménybeszámolóját!

 

[facebook_like_button]

 

hbeszmeghivo

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Pap Ilona csodálatos ékszervilága

Nekem a művészet a legegyszerűbb és legizgalmasabb út

“Mindig kell egy verseny, amire tudok edzeni”

Nekem a művészet a legegyszerűbb és legizgalmasabb út

Kleininiger Lilla csodálatos színvilága

Nyomozás, rezső, kalózhajó – Bemutatkozik a krimiestel

 

INTERJÚ

cs2

Mary Popkids interjú a Bánkitó Fesztiválról

Radioaktív térkép Európában

 

zzs – 2014.07.24.

Európa radioaktív kockázatai ránk is hatással vannak, így fontos tisztában lennünk azzal, hogy milyen létesítmények és projektek ”ketyegnek” a közvetlen környezetünkben.

 

Hidrogénbomba Spanyolországra

1966. január 17-én az amerikai B-52 típusú repülőgép a levegőben összeütközött egy tankergéppel, ami egy andalúziai kis halászfalura,  Palomaresre esett, rettenetes pusztítást hagyva maga után. A szerencsétlenség során három hidrogénbomba hullott le a település közelében, amiből kettőnek a gyújtószerkezete fel is robbant. A bombákban lévő radioaktív anyag két négyzetkilométernyi területen szóródott szét a detonáció hatására, nem kímélve a lakott területeket, erdőket és paradicsomültetvényeket sem. Az utolsó bombát hosszas keresés után találták meg a tengerben. Palomeres így a mai napig is Európa legszennyezettebb települése. Három erősen radioaktív terület jelenleg is drótkerítéssel van izolálva. A Time magazin a világ egyik legsúlyosabb nukleáris balesetének minősítette az itt történteket, a kármentesítésről Spanyolország és az USA folyamatosan egyezkedik.

 

erdekesvilag.hu

 

Európa Fukushimája: Wales

A vén kontinens legösszetettebb nukleáris létesítménye Sellafieldben található. Nagy-Britannia nem lehetett volna atomhatalom, ha itt nem gyártják le a hasadóanyagot. Kicsivel ezután kereskedelmi atomerőművet építettek a városban, ami 2003-ig üzemelt is, jelenleg a kimerült fűtőelemeket dolgozzák fel és tárolják itt. A létesítményben már több mint száz nukleáris baleset történt, 1957-ben a legsúlyosabb. Szörnyű adat, hogy a világ egyik legradioaktívabb tengere azért alakult ki a térségben, mert itt évtizedeken keresztül több millió köbméter radioaktív vizet bocsátottak az Ír-tengerbe. A B30-as siló tele van régi reaktor-alkatrészekkel, kimerült fűtőelemekkel, amiket vízbe merítve hűtenek.

A B38-as siló szintén rendkívül veszélyes. A nagy angliai bányászsztrájk idején 1972-ben ezeket az atomerőműveket teljes kapacitással üzemeltették, de az igényeket már nem tudták feldolgozni. A B38-as silóba tároltak minden kiégett, de feldolgozatlan fűtőelemet, ami Európa második legveszélyesebb helyének kitüntető címéhez vezetett. Az Ír-tenger a mai napig szenved a meggondolatlan és mértéktelen radioaktív víz beáramoltatásától. A Greenpeace szerint itt most óránkénti nyolcmillió literről van szó. Szerintük Sellafield hatása Csernobilhez mérhető, csak itt a szennyezés elnyújtva, évtizedeken keresztül jutott és jut a környezetbe.

 

the times.co.uk
thetimes.co.uk

 

Ennek a pusztításnak a hatása természetesen látható, érezhető. A környező lakott területeken a gyermekek az átlagosnál tízszer gyakrabban leukémiások, de az ír és walesi tengerpart térségeiben is magas a daganatos megbetegedések aránya. Ezen a területen kilencvenszer annyi radioaktív hulladékot tárolnak, mint amennyi Csernobilnál a légtérbe került. A létesítmény felszámolása tizennégyezer milliárd forintba kerülne, ezzel szemben a pusztítás pénzben nem kifejezhető!

 

Földközi-tenger

A nyolcvanas évektől kezdve több évtizeden keresztül mintegy negyven mérgező és túlnyomórészt radioaktív hulladékkal megrakott hajót süllyesztett el itt az olasz maffia. Szardíniától kezdve az olasz partokon át az Adriáig és a görög tengerpartokig mindenütt megtalálhatóak a roncsok. Több ezer hordó fekszik a tenger mélyén, óriási környezeti és egészségügyi kockázatot jelentve a tengerpart lakosaira és a környezetre egyaránt.

 

erdek
erdekesvilag.hu

 

A fenti ügyek nyilván csak a jéghegy csúcsára adnak némi betekintést, a felsorolásból kimaradt az igazi időzített (atom)bomba az egykori Szovjetunió területe.

 

Forrás: www.erdekesvilag.hu

 
[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Emlékek csecsemőkorból? Nem lehetetlen!

Nyolc érdekesség a Marvel képregényekről

Az idő bűvöletében

Százharmincegy alkalommal szexelünk évente

 

zd – 2014.07.24.

Az egyik leghíresebb óvszergyártó cég felmérést készített a világ 41 országában, így csaknem 350 ezer embert kérdeztek meg szexuális életükről, szokásaikról. Egészen fiatal és már idősödő válaszadókat is kerestek, amiből egy tizennyolc oldalas tanulmányt készítettek. Néhány érdekes adatot kiemeltünk, például, hogy a legtovább a vietnámiak várnak szüzességük elvesztésével, a japánoknál pedig a többség hetente alig egyszer bújik ágyba partnerével.

 

Első szexuális élmények

Bár a nőknél pár hónappal előrébb esik ez az adat, de átlagosan az emberek 17,7 éves korban kezdik a nemi életet. Ez a szám a 45 éven felülieknél 18,2 évre emelkedik, a 16-20 éveseknél csak 16,5 év. Legkorábban az Izlandiak bújnak ágyba szerelmükkel, őket követik a németek és az osztrákok. Mi magyarok az átlagnál valamivel korábban, 17,3 évesen veszítjük el „szépségünket”, míg legtovább a vietnámiak várnak.

 

előjáték huffingtonpost
huffingtonpost

 

Előjáték

Elmondható, hogy átlagban 19,7 percet töltenek a párok előjátékkal. A tesztből az is kiderült, hogy ez a szám korunk növekedésével csökken. Ebben a kategóriában a britek és a németek diadalmaskodnak, ők átlagosan 22,5 percet töltenek az egymásra hangolódással. Legkevésbé a makedónok, szerbek törődnek ezzel, de ők is többet foglalkoznak partnerükkel az aktus elején, mint a vietnámiak vagy a hongkongiak. Mi magyarok egészen szép eredménnyel rukkoltunk elő: 20,4 perc volt az átlag.

 

Milyen gyakran szexelünk?

Ebben a kategóriában a franciák az elsők, akik százharminchétszer bújnak ágyba átlagosan. Utánuk jönnek a görögök és mi visszük el a bronzérmet 131 alkalommal évente, holtversenyben a szerbekkel és a montenegróiakkal. Ha földrajzilag elemezzük, a legtöbbet a mediterrán országokban szeretkeznek. A sort ismét az ázsiai országok zárják, a japánoknál a heti 1 alkalmat sem éri el a szám, ők 46 alkalommal az utolsók az éves átlagszámításban.

 

sex_addiction
salon.com

 

Segédeszközök

A megkérdezettek 27%-nak van otthon valamilyen segédeszköze. Valamely oknál fogva a 25-34 és a 45 éven felüli korosztályban a legnépszerűbb a vibrátor. Kimagasló az arány az izlandiak körében, ahol ez a szám 52 százalék és a briteknél, ahol 49 százalék részesíti előnyben az eszközt. Nálunk az emberek 22 százaléka használja a szerkentyűt, amivel ismét a középmezőnybe kerültünk. Legkevésbé a vietnámiak alkalmazzák ezt a játékszert, a megkérdezettek 5 százaléka vallott efféle szokásairól. A legnépszerűbb segédeszköz azonban a pornográf tartalmak nézegetése volt, ami magasan elvitte az első helyet 35 százalékkal, ezt követik az izgalomfokozó óvszerek és a síkosítók.

 

Orgazmus

Ebben a témában hatalmas eltérések voltak. A csúcspontra eljutók átlagosan 35 százalékot tettek ki, de ez a nemek között jelentős eltérést mutat, mivel a nők 17, a férfiak 45 százaléka jut el az orgazmusig minden alkalommal. Eltérést mutatnak a különböző korosztályok is. A 16-20 éveseknél 32 százalék, míg a 35 év feletti felnőtteknél 48 százalék elégül ki szex közben. Az országok közül az olaszok vannak az élen, náluk az átlag 61 százalék. Őket követik a szerbek, makedónok, az izraeliek, majd az előkelő ötödik hely a magyaroké és a braziloké 51 százalékkal. A listát Kína zárja a maga szerény 19 százalékával. Érdekesség, hogy több mint minden tízedik kínai és finn soha nem élt még át orgazmust, de az indiaiak és a svédek sem jutnak el gyakran a csúcsra. A megkérdezettek negyede színlelt már orgazmust, ami a szerbekre és a montenegróiakra egyáltalán nem jellemző, ugyanis a megkérdezettek 87 százaléka nem tettetett még sosem.

 

előjáték 1
huffingtonpost

 

Partnerek száma

Átlagosan egy embernek élete során 10,5 szexuális partnere van, de ez a szám viszonylag nagy szélsőségekből adódik. A megkérdezettek 27 százalékának csak egy partnere volt élete során, míg kicsit több mint egyötödüknek tíznél több. A férfiak átlagban több partnert vallottak be, mint a nők. Ebben a kategóriában az eddig hátul kullogó kínaiak állnak az élen, nekik átlagosan 19,3 partnerük van életük során. Őket követik a brazilok és a japánok. Magyarország itt is a középmezőnyben tartózkodik, a magyaroknak többnyire 9,5 partnere van. A listát az indiaiak, hongkongiak és a vietnámiak zárják 2,5 párral.

 

Legszexibb nők és férfiak

A felmérés évében a legszexisebb nő Angelina Jolie lett, míg a férfiaknál  Brad Pitt, Johnny Depp és George Clooney volt a nyerő. Bár mindannyian jól néznek ki a mai napig, 2014-ben egy gyönyörű színesbőrű lány lett a győztes, méghozzá a 12 év rabszolgaság sztárja, Lupita Nyong’o. A férfiaknák ebben az évben, a kisfiús arcú, enyhén feminim Nicklas Pedersen dán fiatalember nyert.

 

forrás: www.alon.hu

 
[facebook_like_button]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Csókolózáskor 34 arcizmot használunk

Hét fogás a hét minden napjára-csiklandósok, vigyázat!

 

Címkék: óvszergyártó, felmérés, partner, segédeszköz, popupcafe