Az Ivanka a világ vezető beton designer cégei közé tartozik. A márka egyik legújabb innovációját a RAINHOUSE-t a közelmúltban mutatták be Milánóban. Az esővizet gyűjtő és szűrő biobeton rendszert a Water of Life elnevezésű projekt keretein belül tárták a nagyközönség elé.
Az Ivanka különleges biobetonja felfogja, átszűri és a legmagasabb minőségű ivóvízzé alakítja az esővizet. Az érdeklődők a biobeton mellett megismerkedhettek az esővízgyűjtés jövőjével, illetve megtudhatták, milyen hatással lehet a technológia a világ vízgazdálkodására társadalmi és környezetvédelmi szempontból.
cocretedesignblog
A Rainhouse működése
Az esővízgyűjtő rendszer az Ivanka anyagi innovációján alapszik: a PH-semleges betonon. Ez az anyag különbözteti meg a hagyományos esővízgyűjtő rendszerektől. Kizárólag természetes módon, kemikáliák nélkül, fizikai szűréssel tisztítja meg az esővizet, így válik a legtisztább, nap által desztillált ivóvízzé az esővíz.
A technológia még mindig tesztelés alatt áll a cég telephelyén, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park mellett, ami a legkedvezőbb körülményeket adja Közép-Európában. A Balatonnak köszönhetően a térség levegője különösen tiszta és az esőzések is kellőképpen gyakoriak.
Öt szerencsés hölgy állhatott kamerák elé világszerte elismert hazai divattervezők egyedi ruháiban. Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Szegedi Kata, Tomcsányi Dóri és Tóth Bori egy a nők önbizalmát erősítő kampány részeként szabta és tervezte át szettjeit olyan hétköznapi hősökre, akik a mindennapokban kevéssé merik hangsúlyozni nőiességüket, most azonban egy fotózással egybekötött díjátadón mutatták meg, mi rejlik bennük valójában.
Az átlagosnál hosszabb lábbal rendelkező fiatal lány, aki nem talál magának nadrágot, pár hónapos csecsemő anyukája, a megszokott konfekciómérettől eltérő adottságokkal rendelkező hölgyek és két kisgyermek után rohangáló édesanya. Ők a Dove legújabb kampányának nyertesei, akiknek a legnagyobb magyar designerek tervezték és alakították át kreációikat.
A tervezési folyamat során a kisorsolt nyertesek és designerek hamar egy hullámhosszra kerültek, s a kialakult kölcsönös bizalomnak köszönhetően a hölgyek bátran igent mondtak a merészebb megoldásokra is. Így a nyeremény ruhaköltemények között van aszimmetrikus alsó, merészen dekoltált finom esésű ruha, gyönyörű csipkéből varrt szoknya, rafinált szabású felső vagy éppen szokatlan szabásvonalú, vagány kosztüm.
„Sokszor nincs is kedvem bemenni az üzletekbe, mert nehezen találok olyan ruhát, ami tökéletesen áll. A kampánynak köszönhetően most viszont valódi királynőnek éreztem magam, ráadásul végre megmutathattam, milyen is vagyok én. Nagyon boldog vagyok, hogy van egy egyedi, rám szabott designer kreációm, ami inspirál arra, hogy bátran kísérletezzem a színekkel és fazonokkal, és a mindennapokban is merjem majd hangsúlyozni nőiességemet” – mondta az egyik nyertes hölgy, akinek szavaival a többiek is egyetértettek.
A dolgozó nőként vagy éppen édesanyaként helytálló hétköznapi hősök a világhírű kozmetikai cég színes ruhákhoz kifejlesztett, 100 színen tesztelt Invisible Dry dezodor kampányának lezárásaként vették át a rájuk szabott ruhakölteményeket.
A díjátadóval egybekötött fotózáson valódi topmodellé válva pózoltak neves tervezőikkel együtt, akik segítettek felszínre hozni nőiességüket.
„Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább”. Kiss Gergő, olimpiai bajnok vízilabdázóval a nemrég véget ért Európa-bajnokságról, bírói döntésekről, mentális felkészülésről és a víz, a játék szeretetéről is beszélgettünk. Az egykori felnőtt válogatott tagja Nagy Viktorral és Decker Ádámmal sport akadémiát vezet és rengeteg terve van a jövőre nézve, ám annyi biztos, a vízilabda mindig életének része lesz. A Hét beszélgetése.
– Véget ért a Vízilabda Európa-bajnokság, a magyar válogatott ezüstérmes lett. Jó magyar szokás szerint viszont vannak olyanok, akik csalódottak egy kicsit, hogy hazai pályán játszottunk, mégsem a dobogó legfelső fokán állt a csapat. Hogyan értékeled a bajnokságot és az utolsó, szerbek elleni döntő mérkőzést?
– Elsősorban kiemelném, hogy két érem volt, mert a női válogatott bronzérmet szerzett, ami szintén kiváló eredmény. Úgy érzem nem voltak váratlan vereségek, mert csak olyanoktól kaptak ki a csapataink, akik már a csoportmeccsek alatt is leelőztek minket. Persze nyilván rossz azt látni a maximalista közönségünknek, hogy a dobogó tetején nem a magyar csapat áll és nem a magyar himnusz szól Budapesten. Érdemes viszont figyelembe venni, hogy a világbajnokságon mindkét csapatunk érmes lett (arany, bronz), most pedig második és harmadik helyet szereztek, így összesítésben toronymagasan mi állunk a táblázat élén. Azt hiszem ez abszolút dicséretre méltó mindkét csapatra nézve. Persze nem kétséges, rossz volt látni, hogy a döntőben esélytelenül kellett befejezni a mérkőzést és vitathatatlanul jobbak voltak a szerbek. Erősebbek, taktikusabbak, ezzel szemben pedig, amit a Benedek-csapat felépített a felkészülés alatt, abból nagyon keveset sikerült megcsinálni a döntő meccsen. Emiatt ő is csalódott volt, de ez benne van. Visszatérve azokra, akik elégetetlenek, mindig megfordítom, hogy azok, akik minket vagy a csapatokat kritizálják, vajon a saját területükön mennyire eredményesek és mennyire maximalisták magukkal szemben.
Fotó: Sifter László
– Az olimpiai ciklus közepén tartunk. Szerinted milyen esélyekkel indul Riónak a magyar csapat?
– Értelemszerűen ott is a szerb válogatott lesz várhatóan a legnagyobb falat. Nagyon masszív, nagyon profi taktikai repertoárjuk van és a stabil, nyolcvan – kilencven százalékos teljesítményüket a fontos meccseken mindig tudják hozni. A magyar csapat pedig ebben a pillanatban ott áll ahol szeretett volna Benedek Tibor állni: a világ három legjobbja között, sőt, négy versenyen indultak, amiből négyszer döntőt játszottak, tehát a világ legjobb két csapatában is benne vannak. A magyar és a szerb válogatott így a legjobb 2013 január óta. Az, hogy ebből pontosan mi lesz Rióban, azt ebben a pillanatban nem lehet megmondani, de egy érem mindenképpen lesz, ebben biztos vagyok. És ha meg tudják tenni a döntő meccsen, hogy kihozzák a magyar pozitívumokat, a magyar stílust a szerbek ellen és erre ráteszik a technikai stabilitást – már az én csapatom idején is ezen volt a hangsúly -, akkor meg tudják verni a szerbeket.
– A meccset nézve akaratlanul is felmerült, hogy a bírói hozzáállás kissé talán egyoldalú volt. A csoportmeccshez képest túl nagy lett a gólkülönbség. Ez befolyásolhatta a végeredményt?
– Valóban sokkal nyertek a szerbek, főleg ahhoz képest, hogy az első ellenük játszott meccsen 8-6 –ra nyertünk. Annak ellenére egyébként, hogy ott erősebb volt a bírói nyomás a magyarok ellen, mivel előtte a szerbeknek volt egy-két „ügyeskedő” nyilatkozata, hogy a „magyarok megkapják a hazai pályát és ezt a spanyolok elleni a nyitó mérkőzésen is lehetett látni”. Erre az volt a reakció, hogy a bírók elkezdtek kompenzálni, hogy ne mondhassák rájuk, „csalnak a magyaroknak”. Így tény, sokszor ellenünk fújtak. Nagyon mérges voltam a csoportmeccs után is, mivel vagy tizennyolc emberelőnyt fújtak, amiből maximum tíz volt jogos. A döntőben is volt egy két nem feltétlenül jogos ítélet, ami a statisztikákból két-három hónap múlva már nem fog kiderülni. Mindenképpen három-négy góllal jobbak voltak nálunk a szerbek. Úgyhogy elképzelhető, hogy azért lett végül ötgólos különbség, mert egy két szurkát kaptunk a partról is, de semmiképp sem lehet leverni a vereséget a bírókon.
Fotó: Sifter László
– Ami tény, borzasztóan izgalmas volt az egész Euróba-bajnokság, beleértve a döntőt is. Ezúttal viszont már nem a vízben küzdöttél a csapattal, hanem a lelátón szurkoltál. Milyen volt kívülről nézni? Nem fájt egy kicsit a szíved, hogy te nem vagy a medencében és nem játszol?
– A mostani válogatott már Benedek Tibor új csapata, én pedig három vagy négy generáción keresztül játszottam a legjobb vízilabdázók között. Érdekes belegondolni, hogy húsz év korkülönbség volt a legidősebb és a legfiatalabb játékos között, akivel a válogatott éveim alatt játszottam. Ez volt az én időm, az én korszakom és a csapatom korszaka. Ami most van, az pedig már egy új dolog. Az, hogy még vízilabdázom a Honvédban és néha még jól is megy a játék, nyilván az emberek szerint azt jelenti, hogy ott lehetnék a válogatottban. Igen ám, de az a hat-hét óra edzés naponta, plusz a mérkőzések. Persze lehet, hogy bírnám, de az nem egy száz százalékos Kiss Gergő lenne, aki mondjuk huszonnégy-huszonhét évesen volt, a válogatottba pedig már nem szeretnék nyolcvan-kilencven százalékos Kiss Gergő lenni.
– Elfáradtál?
– Igen, kicsit az is benne van, hogy sok volt. Közben született két lányom is. A 2003-as világbajnokságon már meg volt Viki, 2008-ban, a harmadik olimpiai aranynál pedig már Patrícia is. Tehát úgy mentem ki világversenyekre 2003-tól, hogy a gyerekeim otthon vártak és mielőtt elmentem azt kérdezgették, miért megyek el edzésre vagy edzőtáborba. Később persze megértették, mindig sok sikert kívántak és drukkoltak nagyon. Összességében tizennyolc nyarat az utánpótlás és felnőtt válogatottakban töltöttem, készültem a versenyekre és a magyar nemzeti színekért harcoltam. Ennek pedig vége és ezt meg kell érteni. Érdekes, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ameddig hívják, ő válogatott lesz. Én másképp látom: sokkal több időt szenteltem ennek, mint egy átlag válogatott sportoló. Harmincöt évesen még ott voltam az olimpián úgy, hogy tizenhét évesen már játszottam a válogatottban. Ide tartozik az is, hogy az edzésekkel és meccsekkel járó tempót már nem bírná a szervezetem, és olyan már biztosan nem lennék, amire az emberek emlékeznek, mint Kiss Gergő.
Fotó: Sifter László
– Mondhatjuk, hogy ennek a korszaknak a lezárásaként írtad meg a könyvet?
– Végülis igen. Amikor az ember kilép egy hosszú kapcsolatból, vagy régóta tartozik egy közösséghez, akkor azt nem lehet egyik napról a másikra kitörölni. Legalábbis én nem vagyok egy ilyen típus. Már sokszor kimondtam, hogy köszönöm a válogatottnak, amit kaptam tőle és vége. Utólag, miután végignéztem egy-egy meccset amin nem játszottam lefekvésnél vagy vezetés közben persze sokszor eszembe jut, hogy én másképp csináltam volna. Úgyhogy nem olyan könnyű lezárni, de azért halad a maga útján a folyamat. Az előző kérdésre visszatérve, most már nem ugrottam volna be a vízbe az Eb-n, ami már nagy előrelépés. A könyvírásról, meg annyit, hogy sok monológom és párbeszédem volt ezzel kapcsolatban és többen kérdezték is, hogy mit gondolok a válogatottról, ott lehetnék-e még, mért nem vagyok ott, milyen élményeim voltak, milyen a mostani csapat. Úgyhogy felmerült a könyv lehetősége, az újságíró barátaim pedig megerősítettek abban, hogy ez ne csak ötlet legyen, hanem csináljuk is meg! Nem akartam, hogy arról szóljon, milyen balhékat tudok elővenni a sport világából, inkább arról, hogy magánemberként hogyan viselkedhet egy élsportoló, mik lehetnek a céljai, illetve, hogy milyen élményeket élhetett át az a vízilabda generáció, akinek a pályafutását egy egész ország követte végig.
– Melyik volt a legkedvesebb élményed a válogatott éveidből?
– Ha egy pillanatot kellene kiemelni, akkor a győztes gól lenne az athéni olimpiai döntőn. Illetve az a pillanat, amikor már tudtuk, hogy biztosan nyerünk. Ekkor két másodperccel a meccs vége előtt szögletből bedobták középre a szerbek a labdát, amit az alkarommal kiütöttem a pályáról és ezzel vége lett az olimpiának. Persze fantasztikus élmény volt Sydneyben elkezdeni az olimpiai döntőt, először megfogni a labdát. Vagy az első válogatott meccsem az utánpótlásban, amikor magyar himnusz hangzott el és ott álltunk a parton és a hazámat képviseltem tizennégy évesen. Vagy az első aranyérmem az ifi Eb-n tizenhat évesen. Nagyon sok ilyen emlékem van. De rengeteget számítanak azok az apró elismerések is, amikor például egy fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott kislány rád mosolyog és látod rajta, hogy rengeteg szeretet és tisztelet van benne és tudod, hogy neki ez most életre szóló élmény. Ezek a pillanatok a civil életből felbecsülhetetlenek.
Fotó: Sifter László
– A könyvben említed, hogy a sydney-i olimpián az egyenes kieséses szakasz után el voltatok keseredve picit, de Varga Zsolt leültette a csapatot és elbeszélgetett veletek, ami sokban segítette azt, hogy újult erővel ugorjatok a medencébe másnap. Mit mondott nektek akkor?
– Varga Zsolt akkor már foglalkozott a keleti filozófiákkal, úgyhogy leültetett minket és egy elég hosszas beszélgetés következett. Mesélt arról, hogy mennyire sokat tudunk változni akár egy nap alatt is. Például ki tudjuk kapcsolni a fejünkben, hogy mi történt eddig és elő tudjuk venni azt, hogy mit csináltunk abban a négy évben, amióta együtt volt a csapat. Ha ezeket mind összerakjuk, akkor képesek vagyunk változni. Aztán mondott egy nagyon jó példát, hogy képzeljük azt, hogy az olimpiai arany a tökéletes nő, akit meg kell szerezni és minden férfi ezt a nőt szeretné meghódítani. Viszont nekünk kell a legerősebb csapatnak lennünk, akik nem csak szeretnénk őt, nem csak vágyunk rá, hanem mi akarjuk és el is vesszük.
– Mennyire fontos része a mentális felkészülés az edzéseknek?
– Egyre inkább fejlődik a sportpszichológia és vannak szakemberek, akik már számos tréninget csinálnak, ami épp erre való. Mára ez teljesen szervezett dolog a legtöbb csapatnál, a legtöbb sportágban. Régebben pedig az edző pedagógiai érzékén, a csapatkapitány, a kapus, vagy a rangidős játékos személyiségén múlt sok minden. Tehát, ha jó a csapatkapitány, aki nagyon ért a játékosokhoz, viszont a játékosok szellemileg nem tudnak összedolgozni, akkor a csapat hiába ér el viszonylag jó eredményeket, nem tudja kihozni magából a maximumot. Nálunk a válogatottban szuper volt az egyéni hozzáállás, vagyis mindenki tudta, hogy nem akar a másik fölé nőni, hanem a csapatot akarja szolgálni és aranyat akar nyerni. Nem egyedül, hanem együtt. Benedek Tibor példája erre kiváló, aki 1997-ig mindenhol gólkirály akart lenni, mindig minden góljára ráépült a csapat. Ez 1997-ben megváltozott. A világ egyik legjobb játékosaként képes volt többször is változtatni a hozzáállásán és komoly stílusbeli változásokon esett át. Ez a mentális titka egy csapatnak. Ha van egy-két jó vezér, akik pozitív energiát adnak és nem hatalmaskodni akarnak, akkor működik.
Fotó: Sifter László
– Amellett, hogy a Honvéd játékosa vagy és egyéb területeken is munkálkodsz, 2013-ban megalapítottátok Nagy Viktorral és Decker Ádámmal a Modern Sport Akadémiát. Mivel foglalkoztok pontosan?
– Alapvetően korábban kezdődött a gyerekekkel való kapcsolatom, hiszen sokszor hívtak díjátadókra, vagy bemutató edzésekre, így ebből adódóan már több száz sráccal foglalkoztam. Nem csak itthon edzősködtem, hanem több országban is. Sri Lankán és az Egyesült Államokban is oktattam vízilabdát, de voltam Máltán, Dubaiban és Írországban is. Az akadémia ötlete pedig úgy jött, hogy Decker Ádámmal és Nagy Viktorral egyszer arról beszéltünk, hogy mi az, amin a magyar sportban változtatni vagy javítani lehetne. Elkezdtünk ötletelni, végül pedig arra jutottunk, hogy csináljuk meg. Úgyhogy összeálltunk és csináltunk egy sportegyesületet. Vannak támogatóink, mások mellettünk állnak adománnyal, valaki hivatalos formában is segít minket, és elkezdtek járni hozzánk a gyerekek. Nagyon nagy eredmény, hogy az első nyári tábort megcsináltuk, tavaly ősszel kezdtük el a munkát és nyáron több mint ötven gyerek volt nálunk három hét alatt. Ami fontos, hogy több kerületi iskola nálunk szervezi a kötelező úszást, úgyhogy átlagban száz gyerekkel találkozunk a hétköznapokban. Az edzések alatt pedig felmérjük, milyenek a mai srácok, mennyire alkalmasak a vízilabdára és a szülök mennyire támogatják őket ebben.
– Milyennek látod a mai gyerekeket?
– A modern kor vívmányainak köszönhetően nagy a szórás, úgyhogy vannak teljesen lusta, cukron felnőtt gyerekek, akiket legalább lehoznak a szülők sportolni, így talán elindul bennük valami. Aztán van olyan is, akiben benne van a sportszellem, maximalista, odafigyel, koncentrál, nem hülyéskedik és fegyelmezett. Úgy érzem, ez régen is így alakult: voltak lusták, volt akik megfordultak a fal előtt, volt aki azt mondta, hogy fáj a hasa, mert leckét kellett írni. Most viszont valahogy nagyobb a különbség. Nagyon színes a társadalom és más a felépítése. Tehát van az a srác, akinek nem az a fontos, hogy milyen a telefonja és hány száz játék van rajta és van, aki csak erről tud beszélni. Nekünk viszont nem az a célunk, hogy két hónap alatt világcsúcstartó úszókat neveljünk, hanem hogy szeressék meg a vizet és az oktatókat akikkel együtt kell dolgozni. Ha ez megtörténik, akkor lehet már a stílusra figyelni és megtanulni a vízilabda alapjait. Alapvetés, hogy először mindenki érezze jól magát a vízben. Csak így fog később az oktatóra is odafigyelni.
Fotó: Sifter László
– Hány éves kortól lehet versenyeztetni?
– Ez nem kor, hanem munkafüggő. Már van olyan, hogy nyolc-kilenc évesekkel a nagy klubok játszatnak meccset, ahogy én is nyolcévesen már a medencében tapostam. Tehát edző meccseket lehet tartani egy, másfél év után, könnyített szabályokkal, olyan vízben, ahol leér a lábuk, hogy érezzék, milyen a játék élménye. Viszont mindennap nem szabad, mert nincs meg az alap hozzá. Akkor kezdek el hajtani egy autót, ha már benne van minden alkatrész és az autó bírja a terhelést. A gyereknél is így van. Meg kell lennie az alapoknak ahhoz, hogy meccset játszanak, különben nem élvezik.
– Kik támogatják a Modern Sport Akadémiát?
– A magánadományokat olyan üzletemberek adják, akik úgy gondolják, hogy egy jó ügy érdekében tesznek. A jövőben szeretnénk foglalkozni siketekkel és Speciális Nevelési Igényű gyerekekkel is. A siketeknek, akiknek egyébként felnőtt szinten van vízilabda csapatuk, nincsen felépített utánpótlásuk, mi viszont foglalkoznánk velük. Már tárgyalásban vagyunk a FODISZ – szal (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége), iskolákkal, illetve voltam már a minisztériumban is ez ügyben. A szülőknek is megkönnyítenénk a helyzetét, mivel az egyéb költségek mellett, mint például hallókészülék, speciális könyvek és felszerelések, nem kell még a sportra is költeni. Erre a Porsche Hungária adott egy olyan keretet, hogy az első évben támogatni tudja az egyesületet. Emellett a Winner Sportszergyártó cég is segít minket, mivel sok sportszert, elsősorban labdákat bocsájtott a rendelkezésünkre sok más eszköz mellett.
Fotó: Sifter László
– Mennyit találkozhatnak veletek a gyerekek edzésen?
– A nyári tábor alatt heti kétszer tudtam lemenni hozzájuk, de volt lent Decker Ádám is. Alapvetően, amikor a válogatottal vannak a fiúk, nem tudnak mindig személyesen ott lenni, de amiben tudnak, segítenek. Tartottam már edzést a gyerekeknek én is, de nem az az elsődleges cél, hogy edző legyek, inkább megszervezem az összes többi munkát. Persze, amikor kell mutatni egy-két speciális vízilabdás mozgást, akkor mégiscsak úgy illik, ha én mutatom meg, mit hogyan kell.
– Ahogy a könyvedben is olvasható, irigylésre méltó kapcsolatotok van a feleségeddel, Ancsával. Ennek ellenére, biztosan találkoztál pályafutásod alatt olyan rajongó hölgyekkel, akik nem tudták, hogy feleséged van. Ezeket a szituációkat hogyan kezelted?
– Van egy olyan része a rajongóknak, akik sikítoznak és kiabálnak, hogy úristen, itt a Kiss Gergő. Az ismerősökkel arra jutottunk, hogy lassan új nevet adnak nekem: én leszek az úristen meg a jézusom, meg az öcsém. Van ez a fajta reakció. Aztán van a nőiesebb, kimértebb típus, aki hátulról támad, aztán meg hirtelen eléd kerül. Viccet félretéve, nyilván nagy a kísértés, amikor elém áll egy jó nő és elkezdi kelletni magát. Aztán, ha az ember egy kicsit is mérlegel, rájön, hogy miről szólna ez és mi várja otthon. Nagyon nagy az aránytalanság. Nem is tudom, nem akarok nagyon erkölcsös lenni, de amikor valaki félrelép az egy döntés, aztán a párja vagy megbocsát, vagy nem. Persze az is döntés, ha valaki szeretőt tart és két életet él. Én el sem tudom képzelni, hogy ez hogyan működhet. A mi kapcsolatunk Ancsával azért nagyon jó, mert sok mindent megéltünk együtt. Vitákat, veszekedéseket, féltékenykedéseket, örömöket, extra pozitív élményeket úgy a sportban, mint a magánéletben. Nem vagyok az a típus, aki szerint a veszekedés, vagy a vita rossz dolog lenne. Ahhoz túl maximalista vagyok és túl sok hülyeséget csinálok, apróságokat a hétköznapi életben, hogy ne legyenek nézeteltéréseink. Egyébként különválasztanám a vitát és a veszekedést: a vita szerintem jó dolog, vitázni kell. Ilyenkor az emberek elmondják a véleményeiket, amik nem mindig egyeznek. Ettől tudunk közelebb kerülni a másikhoz, a kommunikáció hajtja a világunkat, ezért vagyunk emberek.
Fotó: Sifter László
-Ahogy nézzük az életutadat, gyerekkorodtól kezdve része az életednek a vízilabda a mai napig. Vannak olyan élsportolók, akik miután kiöregednek, vagy elfáradnak teljesen elhagyják amit addig csináltak és belekezdenek valami egészen újba. Te hogy vagy ezzel?
– Nálam ez nem fordulhat elő, ha más nem akkor az Akadémia, illetve gyerekek oktatása miatt szeretnék a víznél maradni. Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább. Nem szeretnék túl sok kompromisszumot kötni, vagy nekem nem tetsző dolgokkal foglalkozni, inkább így vagy úgy, de életem végéig a vízilabda közelében szeretnék maradni.
Idén sok magyar család döntött úgy, hogy a hazai strandokat, tavakat választja a nyaralás helyszínének. Mindenki szeret a hőségben leheveredni a puha gyepre és hallgatni a strand zsibongását, a gyerekek nevetését, a víz csobbanását. Ha mindezek mellett még vízilabda meccseken is részt vehetsz vagy strandfocit nézhetsz, esetleg a röplabdásoknak drukkolhatsz, felejthetetlen élményben lehet részed. Az I. AEGON Summer Sport Fesztiválon mindezt megteheted! A sorozat záró hétvégéje Nyíregyházán lesz, ahova minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak.
Idén először rendezték meg a Summer Sport Fesztivált, ahol a szervezőknek elsődleges célja volt, hogy megszólítsák és mozgásra ösztönözzék a strandokon pihenő embereket. Ezzel a fantasztikus sportesemény-sorozattal az ország különböző strandjain találkozhattatok.
Az első állomás a budapesti Palatinus Strandfürdő volt, ahol július 4-én a vízilabda, röplabda és strandfoci neves képviselői mérték össze tudásukat, bemutatva ezzel a profi szintű játékot.
Nem kellett sokat várni, a következő helyszín Balatonboglár volt, ahol a parthoz közel kialakított vízilabda pályán láthattuk a szebbnél szebb gólokat. Fontos tudni, hogy ezen a tornán könnyített szabályok vannak, amit kisebb pályán és kisebb labdával játszanak, a csapatok négy plusz egy főből állnak, a kiállítás gyorsított és futó óra van.
Kint a partom pedig mezítláb a homokban rúghatták vagy éppen üthették a játékosok a labdákat. A jó hangulathoz a zene is hozzá járult, de az érdem leginkább a csapatoké és a közönségé.
Augusztus 9-én jött a harmadik forduló, amit a csodaszép gyulai Várfürdőben rendeztek, az ország egyik legszebb strandján. A délután folyamán bemutatkozott a gyulai gyermek vízilabda csapat, akik bemutató mérkőzést játszottak. A kicsik nagy örömére igazi olimpiai bajnokokkal állhattak a pályára, ugyanis Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert is vízbe ugrott. De ott volt az Európa-bajnok ezüstérmes Hárai Balázs is.
A parton is nagy volt az izgalom, hiszen a női teremválogatott Szakmáry Gréta és Széles Petra is röplabdázott. Csengeri Petra is sok mindent meg tudott mutatni, jó volt látni a szép labdameneteket. A röpipályán túl szintén szép meccseken drukkolhattunk és több utánpótlás-válogatott strandlabdarúgóval is megismerkedhettünk.
A döntő és egyben záró hétvége 2014. augusztus 15-16-án lesz, Nyíregyházán, a Sóstó Parkfürdőben. Akik még egyik hétvégén sem tudtak csatlakozni ehhez a remek eseményhez, azok most megtehetik! A zárás kétnapos lesz, döntő meccsekkel, fesztiválhangulattal, egyéb sportprogramokkal és after partyval megspékelve.
Az államalapítás ünnepének hétvégéjén a magyar történelem sorsfordító eseménye, a Dózsa György által vezetett parasztfelkelés legendája elevenedik meg augusztus 22-én, pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckrónikája szuggesztív látomás a múltról, amit a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményként tekinthet meg a közönség.
A nagyszabású dramatikus táncjátékkal a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) a híres dálnoki nemesre, Dózsa Györgyre emlékezik halálának 500. évfordulóján. Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, az együttes művészeti vezetője Székely Dózsa György címmel látványos és magával ragadó táncjátékot álmodott színpadra, ami megújulva a határon túli (Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár) és a nyíregyházi, szekszárdi bemutatókat követően a turné-sorozat zárásaként augusztus 22-én 20 órától a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül műsorra.
Fotó: Dusa Gábor
A rendező-koreográfus szerint az utókornak nem tiszte megítélni az elmúlt fél évezred során sok indulatot és vitát kiváltó Dózsa személyét és tetteit, ezért a történelmi forrásokon alapuló táncjátékban elsősorban a szerelmes férfit, a mélyen vallásos katonát és a vívódó embert igyekeznek bemutatni.
Fotó: Dusa Gábor
„Dózsa György történelmünk talán egyik legtragikusabb sorsú lázadója, aki éppen ötszáz évvel ezelőtt égette lelkünkbe jelképpé magasztosult tüzes trónját. Számos nagy művészünket megihlette az évszázadok során: Erkel operát, Székely János és Illyés Gyula drámát írt róla, Petőfi, Ady, Sinka István, Juhász Gyula versbe, Csoóri, Sára és Kósa filmre írta, Derkovits fába faragta, Szervátiusz vasba öntötte. Mi sajátos eszközeinkkel: népzenei ihletésű zenékkel, néptáncon alapuló virtuóz és lírai táncokkal emlékezünk meg róla” – nyilatkozta Zsuráfszky Zoltán.
Fotó: Dusa Gábor
A címszerepben a népszerű énekes-színész, Novák Péter lép színre, aki a magyar népi hagyományokat kiválóan ismerő és közvetítő táncos előadó. További főbb szerepekben Eredics-Fekete Zsuzsanna, Oberfrank Pál és Valach Gábor látható. Közreműködnek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenekara, a Vasas Művészegyüttes valamint felvételről Szarka Tamás (Ghymes együttes), aki a tánckrónika zeneszerzője és dalszövegírója. Az előadás díszletét Tóth Kázmér, a jelmezt a táncjáték írója, Vincze Zsuzsa tervezte. Tánczenei szerkesztő Makó Péter (Csík zenekar), rendező-koreográfus Zsuráfszky Zoltán.
Fotó: Dusa Gábor
Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu
