Indul az Alice Csodaországban folytatásának forgatása

 

2014.08.12.

Kezdetét vette az Alice Csodaországban című, nagy sikerű 2010-es háromdimenziós fantasy- és kalandfilm folytatásának forgatása, főszerepben az első rész színészeivel – jelentette be közleményben a Disney filmstúdió.

 

A filmet James Bobin rendezi, a forgatókönyvet Linda Woolverton írta. Ismét Johnny Depp játssza Kalapost, Mia Wasikowska pedig Alice-t. A film az Alice in Wonderland: Through the Looking-Glass címet kapta Lewis Carroll Alice Tükörországban című novellája alapján, amelyet az író a nagysikerű kötet folytatásaként írt 1871-ben. A film premierje a tervek szerint 2016. május 27-én lesz. A főbb szerepekben többek között Helena Bonham Carter, Sacha Baron Cohen és Anne Hathaway lesz látható.

 

empireonline.com

 

A Tim Burton által 2010-ben 200 millió dollárból rendezett 3D-s Alice Csodaországban több mint egymilliárd dolláros globális bevétellel zárta forgalmazását. A film világszerte nagy sikert aratott, két Oscar-díjat (jelmez és látvány), valamint két BAFTA díjat is kapott. A folytatás megrendezéséről azonban már James Bobinnal, a Muppets alkotójával állapodott meg a Disney.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

A Fehér Istent nevezik Oscar-díjra 

Négynapos nyárzáró Zamárdiban

A kis herceg és a rózsája