-273 °C

„Életem végéig a vízilabda közelében szeretnék maradni”

 

zd-jzs – 2014.08.14.

„Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább”. Kiss Gergő, olimpiai bajnok vízilabdázóval a nemrég véget ért Európa-bajnokságról, bírói döntésekről, mentális felkészülésről és a víz, a játék szeretetéről is beszélgettünk. Az egykori felnőtt válogatott tagja Nagy Viktorral és Decker Ádámmal sport akadémiát vezet és rengeteg terve van a jövőre nézve, ám annyi biztos, a vízilabda mindig életének része lesz. A Hét beszélgetése.

 

– Véget ért a Vízilabda Európa-bajnokság, a magyar válogatott ezüstérmes lett. Jó magyar szokás szerint viszont vannak olyanok, akik csalódottak egy kicsit, hogy hazai pályán játszottunk, mégsem a dobogó legfelső fokán állt a csapat. Hogyan értékeled a bajnokságot és az utolsó, szerbek elleni döntő mérkőzést?

– Elsősorban kiemelném, hogy két érem volt, mert a női válogatott bronzérmet szerzett, ami szintén kiváló eredmény. Úgy érzem nem voltak váratlan vereségek, mert csak olyanoktól kaptak ki a csapataink, akik már a csoportmeccsek alatt is leelőztek minket. Persze nyilván rossz azt látni a maximalista közönségünknek, hogy a dobogó tetején nem a magyar csapat áll és nem a magyar himnusz szól Budapesten. Érdemes viszont figyelembe venni, hogy a világbajnokságon mindkét csapatunk érmes lett (arany, bronz), most pedig második és harmadik helyet szereztek, így összesítésben toronymagasan mi állunk a táblázat élén. Azt hiszem ez abszolút dicséretre méltó mindkét csapatra nézve. Persze nem kétséges, rossz volt látni, hogy a döntőben esélytelenül kellett befejezni a mérkőzést és vitathatatlanul jobbak voltak a szerbek. Erősebbek, taktikusabbak, ezzel szemben pedig, amit a Benedek-csapat felépített a felkészülés alatt, abból nagyon keveset sikerült megcsinálni a döntő meccsen. Emiatt ő is csalódott volt, de ez benne van. Visszatérve azokra, akik elégetetlenek, mindig megfordítom, hogy azok, akik minket vagy a csapatokat kritizálják, vajon a saját területükön mennyire eredményesek és mennyire maximalisták magukkal szemben.

 
kgint3
Fotó: Sifter László
 

– Az olimpiai ciklus közepén tartunk. Szerinted milyen esélyekkel indul Riónak a magyar csapat?

– Értelemszerűen ott is a szerb válogatott lesz várhatóan a legnagyobb falat. Nagyon masszív, nagyon profi taktikai repertoárjuk van és a stabil, nyolcvan – kilencven százalékos teljesítményüket a fontos meccseken mindig tudják hozni.  A magyar csapat pedig ebben a pillanatban ott áll ahol szeretett volna Benedek Tibor állni: a világ három legjobbja között, sőt, négy versenyen indultak, amiből négyszer döntőt játszottak, tehát a világ legjobb két csapatában is benne vannak. A magyar és a szerb válogatott így a legjobb 2013 január óta. Az, hogy ebből pontosan mi lesz Rióban, azt ebben a pillanatban nem lehet megmondani, de egy érem mindenképpen lesz, ebben biztos vagyok. És ha meg tudják tenni a döntő meccsen, hogy kihozzák a magyar pozitívumokat, a magyar stílust a szerbek ellen és erre ráteszik a technikai stabilitást – már az én csapatom idején is ezen volt a hangsúly -, akkor meg tudják verni a szerbeket.

 

– A meccset nézve akaratlanul is felmerült, hogy a bírói hozzáállás kissé talán egyoldalú volt. A csoportmeccshez képest túl nagy lett a gólkülönbség. Ez befolyásolhatta a végeredményt?

– Valóban sokkal nyertek a szerbek, főleg ahhoz képest, hogy az első ellenük játszott meccsen 8-6 –ra nyertünk. Annak ellenére egyébként, hogy ott erősebb volt a bírói nyomás a magyarok ellen, mivel előtte a szerbeknek volt egy-két „ügyeskedő” nyilatkozata, hogy a „magyarok megkapják a hazai pályát és ezt a spanyolok elleni a nyitó mérkőzésen is lehetett látni”. Erre az volt a reakció, hogy a bírók elkezdtek kompenzálni, hogy ne mondhassák rájuk, „csalnak a magyaroknak”. Így tény, sokszor ellenünk fújtak. Nagyon mérges voltam a csoportmeccs után is, mivel vagy tizennyolc emberelőnyt fújtak, amiből maximum tíz volt jogos. A döntőben is volt egy két nem feltétlenül jogos ítélet, ami a statisztikákból két-három hónap múlva már nem fog kiderülni. Mindenképpen három-négy góllal jobbak voltak nálunk a szerbek. Úgyhogy elképzelhető, hogy azért lett végül ötgólos különbség, mert egy két szurkát kaptunk a partról is, de semmiképp sem lehet leverni a vereséget a bírókon.

 
kgint1
Fotó: Sifter László
 

– Ami tény, borzasztóan izgalmas volt az egész Euróba-bajnokság, beleértve a döntőt is. Ezúttal viszont már nem a vízben küzdöttél a csapattal, hanem a lelátón szurkoltál. Milyen volt kívülről nézni? Nem fájt egy kicsit a szíved, hogy te nem vagy a medencében és nem játszol?

– A mostani válogatott már Benedek Tibor új csapata, én pedig három vagy négy generáción keresztül játszottam a legjobb vízilabdázók között. Érdekes belegondolni, hogy húsz év korkülönbség volt a legidősebb és a legfiatalabb játékos között, akivel a válogatott éveim alatt játszottam. Ez volt az én időm, az én korszakom és a csapatom korszaka. Ami most van, az pedig már egy új dolog. Az, hogy még vízilabdázom a Honvédban és néha még jól is megy a játék, nyilván az emberek szerint azt jelenti, hogy ott lehetnék a válogatottban. Igen ám, de az a hat-hét  óra edzés naponta, plusz a mérkőzések. Persze lehet, hogy bírnám, de az nem egy száz százalékos Kiss Gergő lenne, aki mondjuk huszonnégy-huszonhét évesen volt, a válogatottba pedig már nem szeretnék nyolcvan-kilencven százalékos Kiss Gergő lenni.

 

– Elfáradtál?

– Igen, kicsit az is benne van, hogy sok volt. Közben született két lányom is. A 2003-as világbajnokságon már meg volt Viki, 2008-ban, a harmadik olimpiai aranynál pedig már Patrícia is. Tehát úgy mentem ki világversenyekre 2003-tól, hogy a gyerekeim otthon vártak és mielőtt elmentem azt kérdezgették, miért megyek el edzésre vagy edzőtáborba. Később persze megértették, mindig sok sikert kívántak és drukkoltak nagyon. Összességében tizennyolc nyarat az utánpótlás és felnőtt válogatottakban töltöttem, készültem a versenyekre és a magyar nemzeti színekért harcoltam. Ennek pedig vége és ezt meg kell érteni. Érdekes, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ameddig hívják, ő válogatott lesz. Én másképp látom: sokkal több időt szenteltem ennek, mint egy átlag válogatott sportoló. Harmincöt évesen még ott voltam az olimpián úgy, hogy tizenhét évesen már játszottam a válogatottban. Ide tartozik az is, hogy az edzésekkel és meccsekkel járó tempót már nem bírná a szervezetem, és olyan már biztosan nem lennék, amire az emberek emlékeznek, mint Kiss Gergő.

 
kgint5
Fotó: Sifter László
 

– Mondhatjuk, hogy ennek a korszaknak a lezárásaként írtad meg a könyvet?

– Végülis igen. Amikor az ember kilép egy hosszú kapcsolatból, vagy régóta tartozik egy közösséghez, akkor azt nem lehet egyik napról a másikra kitörölni. Legalábbis én nem vagyok egy ilyen típus. Már sokszor kimondtam, hogy köszönöm a válogatottnak, amit kaptam tőle és vége. Utólag, miután végignéztem egy-egy meccset amin nem játszottam lefekvésnél vagy vezetés közben persze sokszor eszembe jut, hogy én másképp csináltam volna. Úgyhogy nem olyan könnyű lezárni, de azért halad a maga útján a folyamat. Az előző kérdésre visszatérve, most már nem ugrottam volna be a vízbe az Eb-n, ami már nagy előrelépés. A könyvírásról, meg annyit, hogy sok monológom és párbeszédem volt ezzel kapcsolatban és többen kérdezték is, hogy mit gondolok a válogatottról, ott lehetnék-e még, mért nem vagyok ott, milyen élményeim voltak, milyen a mostani csapat. Úgyhogy felmerült a könyv lehetősége, az újságíró barátaim pedig megerősítettek abban, hogy ez ne csak ötlet legyen, hanem csináljuk is meg! Nem akartam, hogy arról szóljon, milyen balhékat tudok elővenni a sport világából, inkább arról, hogy magánemberként hogyan viselkedhet egy élsportoló, mik lehetnek a céljai, illetve, hogy milyen élményeket élhetett át az a vízilabda generáció, akinek a pályafutását egy egész ország követte végig.

 

– Melyik volt a legkedvesebb élményed a válogatott éveidből?

– Ha egy pillanatot kellene kiemelni, akkor a győztes gól lenne az athéni olimpiai döntőn. Illetve az a pillanat, amikor már tudtuk, hogy biztosan nyerünk. Ekkor két másodperccel a meccs vége előtt szögletből bedobták középre a szerbek a labdát, amit az alkarommal kiütöttem a pályáról és ezzel vége lett az olimpiának. Persze fantasztikus élmény volt Sydneyben elkezdeni az olimpiai döntőt, először megfogni a labdát. Vagy az első válogatott meccsem az utánpótlásban, amikor magyar himnusz hangzott el és ott álltunk a parton és a hazámat képviseltem tizennégy évesen. Vagy az első aranyérmem az ifi Eb-n tizenhat évesen. Nagyon sok ilyen emlékem van. De rengeteget számítanak azok az apró elismerések is, amikor például egy fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott kislány rád mosolyog és látod rajta, hogy rengeteg szeretet és tisztelet van benne és tudod, hogy neki ez most életre szóló élmény. Ezek a pillanatok a civil életből felbecsülhetetlenek.

 
kgint6
Fotó: Sifter László
 

– A könyvben említed, hogy a sydney-i olimpián az egyenes kieséses szakasz után el voltatok keseredve picit, de Varga Zsolt leültette a csapatot és elbeszélgetett veletek, ami sokban segítette azt, hogy újult erővel ugorjatok a medencébe másnap. Mit mondott nektek akkor?

– Varga Zsolt akkor már foglalkozott a keleti filozófiákkal, úgyhogy leültetett minket és egy elég hosszas beszélgetés következett. Mesélt arról, hogy mennyire sokat tudunk változni akár egy nap alatt is. Például ki tudjuk kapcsolni a fejünkben, hogy mi történt eddig és elő tudjuk venni azt, hogy mit csináltunk abban a négy évben, amióta együtt volt a csapat. Ha ezeket mind összerakjuk, akkor képesek vagyunk változni.  Aztán mondott egy nagyon jó példát, hogy képzeljük azt, hogy az olimpiai arany a tökéletes nő, akit meg kell szerezni és minden férfi ezt a nőt szeretné meghódítani. Viszont nekünk kell a legerősebb csapatnak lennünk, akik nem csak szeretnénk őt, nem csak vágyunk rá, hanem mi akarjuk és el is vesszük.

 

– Mennyire fontos része a mentális felkészülés az edzéseknek?

– Egyre inkább fejlődik a sportpszichológia és vannak szakemberek, akik már számos tréninget csinálnak, ami épp erre való. Mára ez teljesen szervezett dolog a legtöbb csapatnál, a legtöbb sportágban. Régebben pedig az edző pedagógiai érzékén, a csapatkapitány, a kapus, vagy a rangidős játékos személyiségén múlt sok minden. Tehát, ha jó a csapatkapitány, aki nagyon ért a játékosokhoz, viszont a játékosok szellemileg nem tudnak összedolgozni, akkor a csapat hiába ér el viszonylag jó eredményeket, nem tudja kihozni magából a maximumot. Nálunk a válogatottban szuper volt az egyéni hozzáállás, vagyis mindenki tudta, hogy nem akar a másik fölé nőni, hanem a csapatot akarja szolgálni és aranyat akar nyerni. Nem egyedül, hanem együtt. Benedek Tibor példája erre kiváló, aki 1997-ig mindenhol gólkirály akart lenni, mindig minden góljára ráépült a csapat. Ez 1997-ben megváltozott. A világ egyik legjobb játékosaként képes volt többször is változtatni a hozzáállásán és komoly stílusbeli változásokon esett át. Ez a mentális titka egy csapatnak. Ha van egy-két jó vezér, akik pozitív energiát adnak és nem hatalmaskodni akarnak, akkor működik.

 
kgint4
Fotó: Sifter László
 

– Amellett, hogy a Honvéd játékosa vagy és egyéb területeken is munkálkodsz, 2013-ban megalapítottátok Nagy Viktorral és Decker Ádámmal a Modern Sport Akadémiát. Mivel foglalkoztok pontosan?

– Alapvetően korábban kezdődött a gyerekekkel való kapcsolatom, hiszen sokszor hívtak díjátadókra, vagy bemutató edzésekre, így ebből adódóan már több száz sráccal foglalkoztam. Nem csak itthon edzősködtem, hanem több országban is. Sri Lankán és az Egyesült Államokban is oktattam vízilabdát, de voltam Máltán, Dubaiban és Írországban is. Az akadémia ötlete pedig úgy jött, hogy Decker Ádámmal és Nagy Viktorral egyszer arról beszéltünk, hogy mi az, amin a magyar sportban változtatni vagy javítani lehetne. Elkezdtünk ötletelni, végül pedig arra jutottunk, hogy csináljuk meg. Úgyhogy összeálltunk és csináltunk egy sportegyesületet. Vannak támogatóink, mások mellettünk állnak adománnyal, valaki hivatalos formában is segít minket, és elkezdtek járni hozzánk a gyerekek. Nagyon nagy eredmény, hogy az első nyári tábort megcsináltuk, tavaly ősszel kezdtük el a munkát és nyáron több mint ötven gyerek volt nálunk három hét alatt. Ami fontos, hogy több kerületi iskola nálunk szervezi a kötelező úszást, úgyhogy átlagban száz gyerekkel találkozunk a hétköznapokban. Az edzések alatt pedig felmérjük, milyenek a mai srácok, mennyire alkalmasak a vízilabdára és a szülök mennyire támogatják őket ebben.

 

– Milyennek látod a mai gyerekeket?

– A modern kor vívmányainak köszönhetően nagy a szórás, úgyhogy vannak teljesen lusta, cukron felnőtt gyerekek, akiket legalább lehoznak a szülők sportolni, így talán elindul bennük valami. Aztán van olyan is, akiben benne van a sportszellem, maximalista, odafigyel, koncentrál, nem hülyéskedik és fegyelmezett. Úgy érzem,  ez régen is így alakult: voltak lusták, volt akik megfordultak a fal előtt, volt aki azt mondta, hogy fáj a hasa, mert leckét kellett írni. Most viszont valahogy nagyobb a különbség. Nagyon színes a társadalom és más a felépítése. Tehát van az a srác, akinek nem az a fontos, hogy milyen a telefonja és hány száz játék van rajta és van, aki csak erről tud beszélni.  Nekünk viszont nem az a célunk, hogy két hónap alatt világcsúcstartó úszókat neveljünk, hanem hogy szeressék meg a vizet és az oktatókat akikkel együtt kell dolgozni. Ha ez megtörténik, akkor lehet már a stílusra figyelni és megtanulni a vízilabda alapjait. Alapvetés, hogy először mindenki érezze jól magát a vízben. Csak így fog később az oktatóra is odafigyelni.

 
kgint2
Fotó: Sifter László
 

– Hány éves kortól lehet versenyeztetni?

– Ez nem kor, hanem munkafüggő. Már van olyan, hogy nyolc-kilenc évesekkel a nagy klubok játszatnak meccset, ahogy én is nyolcévesen már a medencében tapostam. Tehát edző meccseket lehet tartani egy, másfél év után, könnyített szabályokkal, olyan vízben, ahol leér a lábuk, hogy érezzék, milyen a játék élménye. Viszont mindennap nem szabad, mert nincs meg az alap hozzá. Akkor kezdek el hajtani egy autót, ha már benne van minden alkatrész és az autó bírja a terhelést. A gyereknél is így van. Meg kell lennie az alapoknak ahhoz, hogy meccset játszanak, különben nem élvezik.

 

– Kik támogatják a Modern Sport Akadémiát?

– A magánadományokat olyan üzletemberek adják, akik úgy gondolják, hogy egy jó ügy érdekében tesznek. A jövőben szeretnénk foglalkozni siketekkel és Speciális Nevelési Igényű gyerekekkel is. A siketeknek, akiknek egyébként felnőtt szinten van vízilabda csapatuk, nincsen felépített utánpótlásuk, mi viszont foglalkoznánk velük. Már tárgyalásban vagyunk a FODISZ – szal (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége), iskolákkal, illetve voltam már a minisztériumban is ez ügyben. A szülőknek is megkönnyítenénk a helyzetét, mivel az egyéb költségek  mellett, mint például hallókészülék, speciális könyvek és felszerelések, nem kell még a sportra is költeni. Erre a Porsche Hungária adott egy olyan keretet, hogy az első évben támogatni tudja az egyesületet. Emellett a Winner Sportszergyártó cég is segít minket, mivel sok sportszert, elsősorban labdákat bocsájtott a rendelkezésünkre sok más eszköz mellett.

 
kgint7
Fotó: Sifter László
 

Mennyit találkozhatnak veletek a gyerekek edzésen?

– A nyári tábor alatt heti kétszer tudtam lemenni hozzájuk, de volt lent Decker Ádám is. Alapvetően, amikor a válogatottal vannak a fiúk, nem tudnak mindig személyesen ott lenni, de amiben tudnak, segítenek. Tartottam már edzést a gyerekeknek én is, de nem az az elsődleges cél, hogy edző legyek, inkább megszervezem az összes többi munkát. Persze, amikor kell mutatni egy-két speciális vízilabdás mozgást, akkor mégiscsak úgy illik, ha én mutatom meg, mit hogyan kell.

 

Ahogy a könyvedben is olvasható, irigylésre méltó kapcsolatotok van a feleségeddel, Ancsával. Ennek ellenére, biztosan találkoztál pályafutásod alatt olyan rajongó hölgyekkel, akik nem tudták, hogy feleséged van. Ezeket a szituációkat hogyan kezelted?

– Van egy olyan része a rajongóknak, akik sikítoznak és kiabálnak, hogy úristen, itt a Kiss Gergő. Az ismerősökkel arra jutottunk, hogy lassan új nevet adnak nekem: én leszek az úristen meg a jézusom, meg az öcsém. Van ez a fajta reakció. Aztán van a nőiesebb, kimértebb típus, aki hátulról támad, aztán meg hirtelen eléd kerül. Viccet félretéve, nyilván nagy a kísértés, amikor elém áll egy jó nő és elkezdi kelletni magát. Aztán, ha az ember egy kicsit is mérlegel, rájön, hogy miről szólna ez és mi várja otthon. Nagyon nagy az aránytalanság. Nem is tudom, nem akarok nagyon erkölcsös lenni, de amikor valaki félrelép az egy döntés, aztán a párja vagy megbocsát, vagy nem. Persze az is döntés, ha valaki szeretőt tart és két életet él. Én el sem tudom képzelni, hogy ez hogyan működhet. A mi kapcsolatunk Ancsával azért nagyon jó, mert sok mindent megéltünk együtt. Vitákat, veszekedéseket, féltékenykedéseket, örömöket, extra pozitív élményeket úgy a sportban, mint a magánéletben. Nem vagyok az a típus, aki szerint a veszekedés, vagy a vita rossz dolog lenne. Ahhoz túl maximalista vagyok és túl sok hülyeséget csinálok, apróságokat a hétköznapi életben, hogy ne legyenek nézeteltéréseink. Egyébként különválasztanám a vitát és a veszekedést: a vita szerintem jó dolog, vitázni kell. Ilyenkor az emberek elmondják a véleményeiket, amik nem mindig egyeznek. Ettől tudunk közelebb kerülni a másikhoz, a kommunikáció hajtja a világunkat, ezért vagyunk emberek.

 
kgint8
Fotó: Sifter László
 

-Ahogy nézzük az életutadat, gyerekkorodtól kezdve része az életednek a vízilabda a mai napig. Vannak olyan élsportolók, akik miután kiöregednek, vagy elfáradnak teljesen elhagyják amit addig csináltak és belekezdenek valami egészen újba. Te hogy vagy ezzel?

– Nálam ez nem fordulhat elő, ha más nem akkor az Akadémia, illetve gyerekek oktatása miatt szeretnék a víznél maradni. Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább. Nem szeretnék túl sok kompromisszumot kötni, vagy nekem nem tetsző dolgokkal foglalkozni, inkább így vagy úgy, de életem végéig a vízilabda közelében szeretnék maradni.

 

   
 

hbeszmeghivo

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Mindig kell egy verseny, amire tudok edzeni – interjú

Az országúton edzett férfi, aki évente háromszor teljesíti az Ironman-t

Hiszen abban, hogy van a dolgoknak oka és célja

IMPRESSZUM ADATVÉDELEM FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT