Zöldsaláta sült kacsamellfilével, grapefruittal

 

2014.09.24.

Imádjuk a kacsát. Minden formában és módon elkészítve. (A kisütött fokhagymás zsírját kifagyasztva kenyérre kenve lilahagymával meg még jobban… na ennyit a diétás kosztról…) A napokban kaptam kacsamellfilét, de nem bőröset, hanem a mell belső  “szív” filéjét. Ideális ehhez a recepthez, amely funkcionálhat akár főételként egy könnyű vacsorához vagy előételként egy tartalmasabb ebédhez.

 

Szóval a kacsa. Arra kell csak vigyáznom, hogy a kisütött és hűlésre félretett husi ne fogyjon el mielőtt a salátába kerül. A kacsa imádja a gyümölcsöt, a kacsamell egyben rozéra sütve mennyei a fekete bogyós gyümölcsökből készült dzsemmel, vagy gyümölcs csatnival. Az eredeti recept naranccsal készül, de mivel csak grapefruitot kaptam, gondoltam kipróbálom és nem tévedtem nagyot!  

 

kacsasali hozzavalok

 

Hozzávalók (4 főre):

– 0,5 kg kacsamell filé

– 4 nagyobb narancs vagy grapefruit

– 1 kisebb fej jégsaláta vagy kínai kel

– 5 dkg rukkola

– só, bors ízlés szerint

– 1 kávéskanál aprított csili paprika (friss vagy szárított)

– 2 evőkanál szeletelt zsálya

– 2 evőkanál méz

– kacsaháj vagy olaj a sütéshez

 

Elkészítése:

A kacsamelleket besózom, borsozom, a szeletelt zsályával bedörzsölöm, hagyom egy kicsit állni, hogy a fűszerek átjárják a húst. Közben megpucolom a grapefruitot: úgy hámozom le a héját, hogy a belső fehér szivacsos részt is eltávolítsam (ez ugyanis keserű még a legédesebb grapefruitnál is). A gyümölcsöt kifilézem, eltávolítom a a filéket elválasztó belső hártyákat is (késsel bevagdosva ez nem problémás) és felfogom a kicsurgó levet, ez lesz az alapja a dresszingnek. A jégsalátát vagy kínai kelt felkockázom, a rukkolát megmosom, szárítom és összekeverem őket. (Ha kínai kellel készítjük, akkor a kel felső kétharmadát, a puhább, zöldebb részt használjuk.)

Ha van egy kis kacsaháj, kiolvasztom a zsírját, a töpörtyűt félreteszem. Ha nincs, kevés forró olivaolajon megsütöm a filéket, vigyázva, hogy ne süssem túl, mert akkor olyan lesz, mint a cipőtalp.

 

kacsahusi

 

A megsült husit hagyom kicsit kihűlni, majd gusztusos szeletkékre vágom.

Elkészítem a dresszinget: a grapefruit levéhez adom a felaprított csili paprikát és a mézet, jól kikeverem, hogy a méz feloldódjon. A felszeletelt husit és a grapefruit filéket lazán összekeverem a zöld salátával és fél órára jégbe teszem. Tálalás előtt locsolom meg a dresszinggel, hogy ne áztassa el a salátát és mehet is az asztalra egy pohár finom rozéval és pár falat bagellel.

 

kacsasali

 

Tessék bátran kipróbálni!

 

Mamabella

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Menő szendvics suliba vagy munkába (és persze finom)

Vaníliás őszibarack dzsem

Bánatűző süti őszre: csokis cupcake

Menő szendvics suliba vagy munkába (és finom persze)

 

2014.09.22.

Így a tanév kezdetén, a szendvics egy igazán közkedvelt étel a diákok életében. Egyszer kiszámoltam, hogy egy átlagos középiskolai diák négy év alatt kb. 1400-1600 darab szendvicset fogyaszthat el. Az alábbi recept egy kicsit eltér a mainstream vajas-parízeres szenyától.

 

Az a jó benne, hogy az alapját variálhatjuk, nem kell a megszokott kenyérnél ragadnunk, használhatunk hozzá bagelt, kiflit, ciabattát vagy akár házi készítésű hamburger buciba is tehetjük. A siker garantált. Íme:

 

szendó1

 

Hozzávalók:

 

– Friss kifli/kenyér/ciabatta

– 5 dkg csirkemell (4-5 szeletben)

– Kápia paprika

– Sárgarépa

– Saláta

– Méz

– Mozarella

 

majonézhez:

– 3 tojássárgája

– Fél tk. só

– Negyed tk. porcukor

– Egy tk. mustár

– 250-300 ml étolaj

 

 

Kezdésnek készítsük el a majonézünket, amivel majd a kiflinket kenjük meg. Először is tegyük az összes hozzávalót a hűtőbe, ha hidegek az alapanyagok, jobban összeáll. A tojássárgákat verjük habbá, kb. másfél percen át egy habverő segítségével. Majd ízesítsük a fűszerekkel illetve a porcukorral. Óvatosan adagoljuk hozzá az étolajat, hogy felvegye és végeredményül egy finom krémes állagú majonézt kapjunk.

Vágjuk hosszában félbe a kiflit és kenjük meg az isteni majonézünkkel. A csirkemell szeleteket fűszerezzük sóval, borssal és süssük ki őket egy serpenyőben, nagy lángon. Ha megsültek, azonnal tegyük a majonézágyas kiflinkre, amit egy szelet salátának kell követnie. Próbáljuk meg mindenhol lefedni a kiflink felületét salátával, az se baj, ha egy kicsit kilóg belőle. Ezek után vágjunk a paprikából félköröket, egy hámozó segítségével húzzunk szeleteket a répánkból és egy kevés olajon sóval, borssal futassuk meg, majd ha leszedtük a tűzhelyről egy fél kávéskanál mézzel forgassuk át a serpenyőben.

 

szendó2

 

Most a paprika-répa mixünket helyezzük a zöld salátaágyunkra. És már csak egyetlen szereplő maradt ki a buliból, a mozarella. Vágjunk gusztusos, vékony csíkokat belőle és fektessük a szendvicsünk tetejére, amit zárjuk is le a kifli tetejével.

 

szendó3

 

Ennyi volna a mutatós szendvics titka, most már bátran lehet villantani vele a haveroknak, az iskolában, meccsnézés közben vagy a buszra várva majszolni a megállóban.

 

szendó4

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Levi

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Vaníliás őszibarack dzsem Mamabella receptje alapján

Bánatűző süti őszre: csokis cupcake

Rukkolás gnocchi tökmagos mascarponéval 

Vaníliás őszibarack dzsem Mamabella receptje alapján

 

2014.09.15.

A családi dzsem-kedvencek sorában a ribizlis áfonya dzsem mellett az előkelő második helyet foglalja el a fehér húsú barackból készített vaníliás őszibarack dzsem. Július közepétől kapható a piacokon a zamatos Mariska fajta, ez a legalkalmasabb, mert magvaváló, a héja pillanatok alatt eltávolítható, nem fő szét, és mennyei az illata.  

 

Az ízorgiát a vanília és a citrom egészíti ki, téli vasárnap reggeleken visszacsempészi a nyár ízeit. Arra kell figyelni, hogy éretten, puhán vegyük meg a gyümölcsöt, akkor viszont azonnal fel kell dolgozni, mert rosszul tűri a tárolást. Nálunk tekintélyes mennyiségben készülnek a nyár folyamán a dzsemek, nemcsak a saját igényeink kielégítésére, hanem gyakran ajándékba is. 

 

dzsem1

 

Hozzávalók:

– 5 kg fehér barack (Mariska) mosva, héj nélkül, magozva

– A vágott gyümölcshöz mérve kilónként 0,1 kg cukor

– 2-3 citrom leve

– 2 rúd vanília

– 2 l víz a forrázáshoz

– 2 zacskó Oetker 3:1-ben dzsemsűrítő vagy 3-4 evőkanál Biovegan Konfitura zselírozó por

– Dzsemes üvegek frissen, forró vízben (mosogatógépben) mosva

– méretre vágott műanyagfólia a fedél alá

– szalicil (akinek még van, mert már nem kapható) vagy nátrium-benzoát a fóliára (a gyümölcsbe nem kerül)

 

Elkészítése:

A barackokat megmossuk, forró vízbe merítjük egy-két percre és eltávolítjuk a héját, kimagozzuk. Vigyázzunk, hogy minden mag részletet kivágjunk, mert előfordulhat hogy félbe törik és nagyon kellemetlen később ráharapni. A gyümölcsöt nagyobb darabokra kockázzuk és rálocsoljuk a kicsavart citromok levét. Ez egyrészt ízesít, másrészt megakadályozza, hogy a nyers gyümölcs megbarnuljon. (Aki nagyon szereti, bele reszelheti a citrom héját is. Én külön reszelem le, kevés kristálycukorral összekeverve a mélyhűtőben tárolom, amíg egy piskótába felhasználhatom) A vaníliarudakat kettévágjuk, a magját alaposan kikaparjuk és a gyümölcshöz adjuk. A vanília héjat egyben belefőzzük a dzsembe, amikor kész eltávolítjuk, lemossuk, megszárítjuk és egy jól záródó üvegben összekeverjük porcukorral, még sokáig átadja az aromáját. (Alapszabály, hogy semmi nem megy veszendőbe.)

A gyümölcsöt összekeverjük a cukorral és felforraljuk, addig főzzük amíg megpuhul (mennyiségtől függően 5-15 perc) Hozzákeverjük a dzsemsűrítő anyagot és készre főzzük.  Ha nagyon darabosnak találjuk a botmixerrel 1-2 percig turmixoljuk, de akkor szép, ha rusztikusan darabos marad.

Az üvegeket csurig töltjük, fóliát teszünk rá, egy pici szalicilt vagy nátrium-benzoátot  a fóliára, lezárjuk, fejreállítjuk pár percre és mehet 1-2 napra, vagy amíg teljesen kihűl a száraz dunsztba.

 

dzsem2

 

Ínycsiklandó látvány a halvány sárga dzsem a fekete vanília pöttyökkel. Természetese a kuglóf is frissen készült, de erről egy következő poszt fog szólni.

 

Tessék bátran kipróbálni!

 

Mamabella

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Bánatűző süti őszre – csokis cupcake

Rukkolás gnocchi tökmagos mascarponéval 

Brutálisan roppanós házi kenyér

Bánatüző süti őszre: csokis cupcake

 

2014.09.01.

Ismét folytatjuk külföldi kalandozásainkat és most egy cupcake-et készítünk. Mi is az? Habár ez a süti hasonlít egy muffinra, mégsem azonos vele. Hogy mi a különbség? Nos, nem sok, hiszen ezt a sütit is muffin formában sütjük, csak elkészülte után még díszítjük is, vagyis egy kis minitortát kapunk végeredményként ez a süti pedig mindig édes, ellentétben a muffinnal. Itt az ősz, hajlamosak vagyunk befordulni, de ne tegyük!. Inkább süssünk finom csokis sütit, mert ugye az édesség kiváló kedélyjavító. Hajrá!

 

A cupcake angol nyelvterületről származik, és nevének eredetére két magyarázat is van, az egyik szerint a sütőforma (cup – vagyis csésze) után kapta a nevét, a másik szerint pedig a hozzávalók méréséhez való mérőedényekre utaltak a nevükben. Volt olyan időszak, hogy “1234” sütinek hívták őket, mivel a hozzávalók aránya nem változott: 1 csésze vaj, 2 csésze cukor, 3 csésze liszt és 4 tojás.

Mára a cupcake annyiféle módon készül, hogy se szeri, se száma a recepteknek. Kezdetnek csokisat készítünk, csokis krémmel a tetején, ami maga a mennyország a csokikedvelőknek (van olyan, aki nem az?)

 

ccake1

 

Lássuk a receptet:

 

Hozzávalók:

 A sütihez:

– 6 dkg szobahőmérsékletű vaj

– 20 dkg cukor

– 10 dkg étcsokoládé (én egy 74%-ost használtam)

– 2 tojás

– 2 tojás sárgája

– 1,25 dl növényi olaj

– 2 tk. vanília kivonat

– 8 dkg zsíros tejföl

– 15 dkg liszt

– 1/2 tk. 

– 1 tk. sütőpor

– 5 dkg kakaópor (nem cukrozott)

– 1,25 dl langyos víz

– 1 tk. kávégranulátum (elhagyható)

 

A krémhez:

– 25 dkg krémsajt, szobahőmérsékleten

– 6 dkg vaj, szobahőmérsékleten

– 15 dkg porcukor

– 5 dkg kakaópor (nem cukrozott)

 

Elkészítés módja:

A sütőt előmelegítjük 180oC-ra. Egy közepes méretű tálban kézi mixerrel összekeverjük a vajat és cukrot. A végeredmény kinézetre úgy néz ki, mint a nedves homok.

 

ccake2

 

Ezután el is tehetjük a mixert, most már egy konyhai spatulával is dolgozhatunk. Megolvasztjuk mikróban a csokoládét (mindig rövidebb időszakokra tesszük be és ellenőrizzük, nehogy túlmelegedjen). Amikor a csokoládé kicsit kihűlt, a vajhoz keverjük.

 

ccake3

 

Hozzáadjuk egyesével a tojásokat, és a tojások sárgáját, de mindig csak elkeverve benne. Beletesszük az olajat, a vanília kivonatot és a tejfölt, majd elkeverjük.

 

ccake4

 

A száraz hozzávalókat: liszt, só, sütőpor és kakaópor (és ha adunk hozzá, akkor a kávét is), egy tálban összekeverjük és ha csomós lenne, átszitáljuk, majd három lépésben a nedves hozzávalókhoz adjuk.

 

ccake5

 

A langyos vizet hozzákeverjük és már kész is a tésztánk. A muffinsütőt kibéleljük kapszlikkal, és 2/3-ig töltjük a mélyedéseket.

 

ccake6

 

A sütőbe toljuk, és kb. 18 percet sütjük. Akkor van kész, ha a beleszúrt fogpiszkálót tisztán húzzuk ki belőle. (A tésztából elvileg 16 db. sütit lehet sütni, de nekem most 17 lett belőle, vagyis még egy körre számíthatunk.) Megvárjuk amíg kihűlnek (addig elkészítjük a krémet), és akkor díszítjük.

 

A krém elkészítése:

A szobahőmérsékletű krémsajtot összekeverjük a szintén szobahőmérsékletű vajjal, amíg krémessé nem válik.

 

ccake7

 

Hozzákeverjük a porcukrot, szintén elkeverjük, majd hozzáadjuk a kakaóport. A cukor mennyisége ízlés szerint változtatható, minél többet adunk hozzá, annál tömörebb lesz a krémünk. Nyomózsákba töltjük, és a cupcake-ek tetejét ezzel díszítjük.

 

ccake8

 

Ha inkább rusztikusabb irányba szeretnénk elmenni, természetesen egy kés segítségével is elsimíthatjuk a krémet a tetején.

 

ccake9

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Noémi

 
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Áfonyás-ribizlis csoda dzsem

Rukkolás gnocchi tökmagos mascarponéval 

Brutálisan roppanós házi kenyér

Áfonyás-Ribizlis csoda dzsem

 

2014.08.28.

Gyerekkoromból emlékszem a kertünkben termő ribizlibokrok illatára. Amikor családi házunkba költöztünk az első dolgunk volt fekete és piros ribizli bokrokat ültetni, mert ez az a gyümölcs, amit sose lehet elég frissen és megfelelő mennyiségben venni, még a piacon sem. Többnyire azonnal lefagyasztom a szedés és fáradságos kézi pucolás után, de egy nagyobb adagot lepaszírozok – persze géppel – az áfonya dzsembe.

 

Az áfonyát akkor veszem meg a piacon, amikor akciós, így sem olcsó, de egy valódi szupergyümölcs tele van antioxidánssal. Ez a dzsem igazi kuriózum, egészséges, minimális cukor van benne, croissant-hoz, vajas kalácshoz, vasárnapi reggelihez tökéletes, de remekül megy sült vadhúsokhoz, kacsához, rántott sajthoz is.

 

10643420_843128722372803_369981490_n

 

Hozzávalók:

  • 5 kg fekete áfonya mosva, tisztítva
  • 1 kg frissen paszírozott ribizli
  • 0,7 kg cukor
  • 2 zacskó Oetker 3:1-ben dzsemsűrítő vagy 3-4 evőkanál Biovegan Konfitura zselírozó por
  • Dzsemes üvegek frissen, forró vízben (mosogatógépben) mosva
  • méretre vágott műanyagfólia a fedél alá
  • szalicil (akinek még van, mert már nem kapható) vagy nátrium-benzoát a fóliára (a gyümölcsbe nem kerül)

Elkészítése:

 

A ribizlit megmosom, nyersen átpaszírozom. Azért jó a gépi paszírozó, mert az a héjban lévő sűrítő anyagot (pektint) is átnyomja és egy sűrű, vérvörös lét kapok. Ebbe teszem bele az alaposan megmosott áfonyát. Az áfonyát nem kell nagyon pucolni, csak a kocsány maszatokat és a hibás szemeket kell eltávolítani. Felforralom, hozzáadom a cukrot és addig főzöm, amíg a szemek szétesnek egy kicsit, de fontos hogy darabos maradjon (5-10 perc). Nagyon kevés cukrot használok a család gusztusának megfelelően, de ízlés szerint egyrészt lehet fokozatosan növelni, illetve lehet nyírfacukrot is használni, úgy még diétásabb.

 

Amikor készre forrt, nagyon óvatosan, apránként belekeverem a dzsemsűrítő port. Ha egyszerre szórom bele, összeáll csomókban, ez különösen igaz a Konfiturára (ezért ha ez utóbbit használom kevés cukorral szoktam előtte összekeverni). Az a tapasztalatom, hogy az Oetker sűrítőből kevesebb is elég, mint a zacskón feltüntetett iránymutatás, általában feleannyit használok. Aki teljesen bio dzsemet szeretne, használja a Konfitúrát. Bekeverés után még egy-két percet főzöm, érdemes picit kivenni belőle, hűtőbe tenni és megnézni mennyire dermed. A fenti mennyiségtől nagyon sűrűn folyó lesz a dzsem, amikor kihűl.

 

Amikor kész, a frissen mosott üvegekbe csurig töltöm, ráteszek egy fóliát, arra késhegynyi szalicilt, vagy nátrium-benzoátot és szorosan rátekerem a fedelet. Fejtetőre állítom az üvegeket 5-10 percre, hogy a maradék levegő átbuborékoljon a forró gyümölcsön, így vákum is keletkezik. Majd takaróba teszem és szárazon kidunsztolom (addig marad a takaró alatt, amíg teljesen kihűl).

 

Felcímkézem, mert egy idő után nehéz megállapítani, hogy az üvegben, szeder, ribizli vagy áfonya van és mehet a spájzba. Ezután csak arra kell figyelni, hogy télre is maradjon, mert a gyerekeim rendszeresen dézsmálják.

 

Tessék bátran kipróbálni!

Mamabella