Rukkolás gnocchi tökmagos mascarponéval

 

2014.08.27.

A krumpli, a liszt és a tojás szinte minden háztartásban megtalálható. Ebből a három alapanyagból egy hihetetlenül egyszerű és finom ételt lehet varázsolni pillanatok alatt, melyet végtelenül sokféle öntettel, mártással, hússal fogyaszthatunk. A gnocchi (ejtsd: nyokki, véletlenül sem gnoccsi!) magyar megfelelője nagyjából a nudli.

 

nudli1

 

Hozzávalók:

– 1 kg burgonya

– 10 dkg (kb.) liszt (attól függ, hogy mennyire vizes a burgonya és mennyi lisztet vesz fel)

– 2 tojás sárgája

– rukkola

 

A mártáshoz:

– 250 g mascarpone

– Sóbors

– Parmezán

– Pirított tökmag 

 

Kezdésnek pucoljuk meg a burgonyánkat és vágjuk minél nagyobb darabokra, majd helyezzük sótlan (erre még kitérek) forrásban lévő vízbe. Azért fontos, hogy nagyobb darabokra vágjuk, mert így nem szívja meg magát vízzel. Ha ezzel megvagyunk, azonnal szedjük ki a vízből és nyomjuk át burgonyanyomón vagy reszeljük le. Ha a vízben állni hagyjuk, akkor kiázik belőle a keményítő és nem lesz olyan állagú a tésztánk, amilyet szeretnénk. Amikor lereszeltük, dolgozzuk össze a liszt felével és a tojás sárgákkal valamint az apróra vágott rukkolával, majd adjunk hozzá annyi lisztet, amennyit felvesz.  A tésztánkba véletlenül se tegyünk sót, mert az tönkreteszi az állagát. Tévhit, hogy a tésztát sózni kell – sót mindig a vízbe illetve a mártásba tesszük. A rukkola a bekeverés előtt egy minimális hőkezelést igényel, ami annyit tesz, hogy forrásban lévő vízbe egy csipet szódabikarbónát dobunk, majd belerakjuk a rukkolát és azonnal ki is vesszük, hideg vízbe rakjuk, lecsöpögtetjük, majd felaprítjuk. A szódabikarbónára azért van szükség, hogy a színét megfogjuk. 

 

nudli2

 

Ha a tésztánk összeállt, osszuk el öt részre és egy kilisztezett felületen formázzunk belőle ujjnyi vastag csíkokat, amiket 2-3 cm hosszú darabokra felszeletelünk. Egy villa segítségével meghengergetjük őket, hogy elnyerjék jellegzetes formájukat.

 

nudli3

 

Végül olajos, sós, forrásban lévő vízbe tesszük őket. Kétszer belekeverünk és megvárjuk míg a víz tetejére jönnek, ekkor leszűrjük. Egy serpenyőbe rakjuk a tésztánkat, rárakjuk a mascarponét, sóval, borssal összeforraljuk és a végén megforgatjuk egy kis parmezánnal, valamint hozzáadjuk a pirított tökmagot. A tetejére díszítésként egy szelet sonkát teszünk.

 

nudli4

 

Hello, szia,

 

A Gasztro Akrobata Levi

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

 Brutálisan roppanós házi kenyér

Fernando ínycsiklandozó Salmorejo-ja

Eton mess, avagy a desszertek Hófehérkéje