Javában folyik az úszó Európa-bajnokság Berlinben, ami a hazai úszóknak eddig nagyszerűen sikerült. Az első aranyat Hosszú Katinka szerezte, megvédve ezzel bajnoki címét. Ugyanebben a számban a másik női versenyzőnk, Verrasztó Evelyn a hatodik helyen végzett. Röviddel a futam után, Katinka a 200 hátnál nyolcadikként ért célba, Gyurta Dani pedig negyedikként kvalifikálta magát a döntőbe. Összefoglaló.
A keddi napon Gyurta 100 mellen másodikként, Cseh László pedig a legjobb idővel került be a vegyes döntőbe. Kozma Dominik folytatta a sort, ugyanis harmadikként került be a 200 gyors döntőbe. Daninak sajnos nem sikerült a harmadik hely, így ismét a negyedik helyen zárt 100 mellen.
Cseh László – Fotó: Kovács Anikó/MTI
„Összességében elégedett vagyok, de nem tagadom, van bennem némi csalódottság is – mondta a finálé után. – Nem is az érem miatt, hanem azért, mert nem tudtam 59.50 alá menni, pedig ez volt a célom mindenképp. Kicsit elkapartam szerintem – ez annyit jelent, hogy több kisebb tempót csináltam a kelleténél. A száz más műfaj, az elején megindult mindenki, láttam, mese nincs, menni kell velük, viszont ettől jöttek ezek a rövidebb tempók. Hiába, a döntő mindig különleges, most ezt ebből a szemszögből is megtapasztaltam..”
Verrasztó Dávid sajnos nem jutott be a döntőbe, de tudjuk, hogy az ő igazi száma a 400 méteres váltó, amiben biztosan eredményes lesz.
Verrasztó Dávid – Fotó: Kovács Anikó/MTI
„Jó volt ez, csak ne lenne ilyen fárasztó a vége… Alapvetően jól ment, jó úszás volt, de a végén még kellene egy kicsit gyorsulnom, ezt nagyon érzem. Holnap jobb lesz, nincs úszás délelőtt, igyekszem odatenni magam délután.”
Kozma Dominiknak azonban fantasztikusan sikerült a nap, mivel 1:46.89-el nyert, amivel biztosan bent van a 200 méteres gyors úszószámában.
„Így kell ezt, délelőtt odacsördíteni a tejsavnak, aztán délután már menni erőből. Azért az is fontos volt, hogy egy számmal nagyobb gatyát vettem fel, délelőtt belepréseltem magam a 75-be, de szorított ezerrel, most az eggyel nagyobban éreztem a lábamat és ez segített is sokat. Jól ment, élveztem az úszást, a többit meglátjuk holnap.”
Kozma Dominik – Fotó: Kovács Anikó/MTI
Bár ezen a napon még úszó érem nem született, a műugróknál a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős bronzérmes lett a toronyugrók szinkron számában, amihez külön gratuláció jár a lányoknak.
a magyar szinkronúszó-válogatott – Fotó: Kovács Anikó/MTI
Szerdán Cseh Laci történelmet írt. Ötödszörre nyerte el az Eb aranyat a vegyes döntőben. Elmondása szerint a mellúszással volt egy kis gond, de végül hét századdal német ellenfele előtt érintette a falat, megszerezve ezzel tizenkettedik Eb érmét. Világklasszis úszónk gyakorlatilag a saját csúcsait döntögeti, mivel ezelőtt is ő volt az egyetlen, aki zsinórban megnyert öt bajnoki címet 400 vegyesen.
“Nagy mák volt, életem legszorosabb Eb-sikere – mondta utóbb. – Akárhogy is nézem, az idő nem igazán jó, úgy is mondhatnám, gyenge. A mellúszásomon kell még javítani: most tanultam egy új technikát, alapvetően jól bevált, de még nem működött annyira, mint szeretném. Az állóképességemmel nincs baj, viszont kellenek az új módszerek, mert a sebességet muszáj növelni, azt pedig már csak technikával lehet. Remélem, a jövőben jelentősen tudok gyorsulni, erre szükségem lesz, hogy ott legyek az elején.”
Fotó: Kovács Anikó/MTI
Sajnos Kozma Dominik 200 gyorson lecsúszott a bronzról, de elmondta, hogy nem csalódott, egy év múlva nagyobb sikerekre számít a világbajnokságon.
Elődöntőseink is remekül szerepeltek: Hosszú Katinka új Európa-bajnoki csúccsal lett első 200 vegyesen, később 100 háton a 3. legjobb idővel ment tovább, Evelyn pedig 200 vegyesen jutott a fináléba. Biczó Bence ugyanezen a távon, a pillangó elődöntőben úszta a harmadik legjobb helyet, így bent van a döntőben ő is.
Hosszú Katinka – Fotó: Kovács Anikó/MTI
A csütörtöki napon elmondhatatlan nagy örömökkel ajándékozta meg a hazai közönséget a magyar küldöttség, ugyanis öt gyönyörű érmet nyertek úszóink. Hosszú Katinka rögtön két aranyat szerzett. Az egyiket 200 vegyesen, a következőt pedig 100 háton. Ezután következett Biczó Bence 200 pillangón elért ezüstje, majd Kapás Boglárka úszott be harmadikként 800 gyorson. Az éremeső nem hagyott alább, a nap végén a 4×200-as váltóban bravúros verseny után a lányok fent állhattak a dobogó harmadik fokán. Katinka 2:08:11-es ideje új Európa-bajnoki csúcsot döntött, Kozma Dominik pedig két országos rekordját döntötte meg 100 gyorson.
Fotó: Kovács Anikó/MTI
A pénteki nap is nagy sikerekkel zárult. Gyurta Gergely és Kozma Dominik a hatodik helyen végeztek a berlini Euróba-bajnokság 800 és 100 méteres gyors előfutamában. Hosszú Katinkában ezen a napon sem lehetett csalódni, mivel harmadikként jutott be a 200 méter gyors döntőjébe. A hát középfutamban pedig a fiúk örülhettek, Bernek Péter a második, Balog Gábor a harmadik hellyel jutott tovább a 200 hát középdöntőből. A sort pedig Cseh Laci zárta a szétúszásba jutásával, amit szépen nyert Matella előtt.
A Pop Up Cafe csapata szívből gratulál az eddigi eredményekhez!
Boldoggá avatta Ferenc pápa szombaton azt a százhuszonnégy koreai katolikus mártírt, akik a helyi egyház alapítói voltak, de meg kellett halniuk hitük terjesztése miatt.
A katolikus egyházfő Szöulban több százezer – a helyi sajtó szerint közel egymillió – hívő előtt celebrálta a misét, aminek középpontjában az 1791-1881 között elhunyt mártírok személye és példája állt. A mártírok öröksége örökké hozzá fog járulni a béke és az emberi értékek fontosságának hangsúlyozásához Dél-Koreában és világszerte – emelte ki a szentatya. “Emlékezetük minden jóakaratú nőt és férfit arra ösztönözhet, hogy egymással harmóniában, egy igazságosabb, szabadabb és békésebb társadalomért dolgozzanak” – tette hozzá.
A pápa ismét felhívta a figyelmet a szegénység elleni küzdelem fontosságára, és emlékeztetett arra, hogy a növekvő nincstelenséggel párhuzamosan óriási vagyonok is léteznek. Emlékeztetett Krisztus azon tanítására, hogy minden hívőnek segítenie kell a hiányt szenvedőket.
Ismét külön imádkozott az egyházfő az áprilisi kompbalesetben elhunytakért, illetve hozzátartozóikért is. A most boldoggá avatott mártírok nem külföldi misszionáriusok voltak, hanem a keresztény hitre áttért helyi hívők. Azért kellett meghalniuk, mert koruk vezetői attól féltek, hogy vallásuk gyorsan elterjed, és veszélyezteti a konfucianizmuson alapuló helyi ideológia uralmát.
A boldoggá avatottakat a katolikus egyház később szentté is avathatja. A pápa a nap folyamán helikopteren utazott a fővárosból kilencven kilométerre fekvő Kkottongnae-be. Onnan autóval folytatta útját “a virágok dombjára”, ahol fogyatékosokat befogadó központ található. Itt meglátogatta az “elhajtott magzatok temetőjét”. Ez valójában nem temető (csak a helyiek adták ezt a nevet), hanem olyan kert, melyben a Szent Család szobra látható, körülötte pedig száz darab, fehér színű, fából készül kereszt áll. Ezek az elhajtott magzatokat, az abortusz miatt meg nem született gyermekeket jelképezik.
Dél-Koreában rendkívül magas az abortuszok aránya. Legutóbb a 2005-ös adatokat tették közzé hivatalosan, eszerint abban az évben 440 ezer gyermek született, de 340 ezer volt a terhességmegszakítások száma. A dél-koreai abortusztörvény meghatároz ugyan bizonyos feltételeket a magzatelhajtás engedélyezéséhez (a nemi erőszak és a vérfertőzés következtében bekövetkező terhességek, az anya egészségi állapotának veszélyeztetése vagy öröklött betegségek esetén), és meghatározza, hogy csak a fogantatástól számított huszonnegyedik hétig hajtható végre ilyen beavatkozás, de a valóságban nem veszik túlságosan szigorúan a szabályokat. Ez a “lazaság” a szekértők szerint a túlnépesedés visszaszorításának a szándékából ered, melynek politikáját a hatvanas években hirdették meg.
A katolikus egyházfőt nagy szeretettel fogadták a fogyatékosokat befogadó központban, a “Remény otthonában”. Ezt a létesítményt 1976-ban építették John Oh Woong atyának, az egyik legnevesebb helyi lelkésznek a kezdeményezésére. Az egész dombot elfoglaló épületegyütteshez lakások, kórházak tartoznak, szegényotthon, valamint sorsukra hagyott betegeket ápoló központ működik. Nem csupán fogyatékosok találnak itt otthonra, hanem elhagyott csecsemők is, ezen kívül a központ segítséget nyújt alkoholistáknak is.
Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi, hogy a pápa látogatásának ez a programpontja vita tárgya volt az országban, mivel John Oh Woong atya tevékenységét korábban éles bírálatok érték. Azzal gyanúsították például, hogy az általa működtetett központon keresztül hűtlenül kezelt közpénzeket. Ferenc pápa ötnapos látogatáson tartózkodik Dél-Koreában, ez a tervek szerint hétfőig tart. Személyében tizenöt év után először jár katolikus egyházfő Ázsiában.
Augusztus a tacskó hónapja, így amellett, hogy bemutatjuk ezeket a különleges fajtákat foglalkozunk a fajta mentését végző szervezetekkel is. Alábbi írásunkban egy kedves örökbefogadás történetét olvashatjátok.
Mint a gyerekek többsége, mi is a húgommal minden karácsonyra és születésnapra kutyát kértünk. Sosem kaptunk. A kutyával csak a baj van. Ki fog vele foglalkozni, ki viszi állatorvoshoz? Ki fogja sétáltatni esőben, hidegben, sötétben? … minden alkalommal ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennünk.
Miután elköltöztem otthonról még több mint két év kellett, hogy úgy érezzem, most vagy soha. Kifogások mindig lesznek. Ahogy az életben mindent, a kutyavállalást is tudatosan, következetesen igyekeztem kezelni. Elolvastam néhány könyvet a kutyákról mielőtt hozzánk került volna Zsizsi, de hamar rádöbbentem, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: néhány könyv elolvasásától még nem lesz harmonikus kapcsolatod a kutyáddal.
Zsizsi
Az Instagram-on szerettem bele Lendvai Lilla tacskóiba, akiket ő is a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentőitől fogadott örökbe. Ekkor elkezdtem nézni az árva kutyusokat a Futrinka honlapján – ezzel napokat, heteket képes eltölteni az ember. Fel is vettem a kapcsolatot velük és elsőként tanácsot kértem, kit ajánlanak azok közül a tacskók közül, akik képek alapján tetszettek. Így látogattuk meg Zsizsit a menhelyen – akkor még Herceg Kenesének hívták,mert Balatonkenesén találták a főút mentén.
Hosszas egyeztetés és szervezkedés után úgy alakult, hogy pont a huszonötödik születésnapomon került hozzánk. Azt hiszem nem tudtam mit vállalok és valószínűleg nem is vállaltam volna ha tudom, hogy úgy alakul az életem, ahogy alakult. Milyen jó, hogy az ember nem lát a jövőbe. Az is tény, ha tisztában lettem volna azzal, mit kell megfigyelni az első találkozáskor, tehát „hogyan kell kutyát választani” valószínűleg nem rá esett volna a választás.
Zsizsi hiperaktív, túlmozgásos, nehezebb eset. Fél mindentől, tőlem is. Ha hirtelen nyúlok felé most is összehúzza magát, pedig sosem bántottam. Évek kellenek amíg helyrejön a lelke, ha valaha egyáltalán helyrejön. “Félelemből agresszívnak” mondták az elején, de egyre inkább úgy gondoltuk “boldogságból agresszív”. Mint aki nem tud mit kezdeni az örömével és egy ponton őrültté válik. Megvoltak a csatáink, morgott rám, oda is kapott ha épp úgy gondolta. A megváltást végül a normafai Tükör Kutyaiskola, vagyis inkább Csikós Gábor hozta, aki mindenre megtanított, amit ma alkalmazok a nevelésben.
Természetesen a kutyával való kapcsolatomon keresztül nagyon sokat tanultam magamról is. Kezdetben egyéni foglalkozásra jártunk, mert a viselkedése miatt még nem járhatott csoportba, hagyományos tanfolyamra. Valami oknál fogva januárban, mínusz tíz fokban is szívesen voltam ott. Olyan gyorsan fejlődtünk, hogy a tavaszi csoportba már bekerültünk és minden hétvégét ott töltöttünk. A foglalkozásokon is látványos volt a fejlődés, így a motivációm is egyre növekedett. Végül a vizsgán mi értük el a legjobb eredményt, ami önmagában ugyan még nem oldotta meg minden problémánkat, azonban a kutya elkezdett figyelni rám.
A suli végén Gábor elmondta, hogy idővel lazulnak majd a szabályok. Ezt érzem is, de az alapok megvannak, nem csak tudok vele együtt élni, hanem leírhatatlan örömet ad már önmagában vele lenni. Együtt futunk, sétálunk, nyaralunk a Balatonon. Az első naptól kezdve szobatiszta volt és soha semmit nem szedett szét – kivéve a papírzsepit, amit viszont szinte mindennap. Még nem jöttem rá, hogy hol találja őket.
Tiszteli az otthoni szabályokat és mindenkivel jól kijön, aki segít nekem vigyázni rá. Még sosem volt rá panasz, sőt, rengeteg pozitív tulajdonsága van, amit csak észre kellett venni, vagyis ki kellett belőle hozni. Nekem is nagyon fontos tapasztalat volt, mivel a kutya formálható, de megvan a saját egyénisége, bármit csinálsz sosem lesz pont olyan, mint akarod, el kell fogadni úgy, ahogy van. Annyi biztos, hogy még mindig sok dolgunk van egymással.
„A tacskó kotorékeb, s mint ilyen, tökéletes a ház körüli rágcsálók irtására is: sokan még mindig emiatt, valamint remek jelzőkutya kvalitásai miatt választják társul, viszont akárkinek a tacskó tényleg nem való. A fajta jellegéből fakadóan általában akaratosak, makacsak és önfejűek, illetve sértődékenyek. Folyamatosan feszegetik a hierarchiába való elhelyezkedésüket, újra és újra megpróbálják átvenni családjuk irányítását. Emiatt nagyon sok a problémás, harapás vagy ugatás miatt a gondozásunkba kerülő kutya is.” – alábbi cikkünkben Németh Réka, a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentő Csoportjának tagja mutatja be, miről is szól a munkájuk.
A tacskó mindenki számára mást jelent: a tenyésztők és az elkötelezettebb fajtaszeretők az FCI standard kutyáját ismerik tacskóként, a hétköznapi embereknek viszont minden tacskó, ami kicsi, hosszabb a gerince és rövidek a lábai, így elég heterogén a Magyarországon kialakult kép.
Ebből fakadóan, amikor azt mondjuk, hogy tacskó fajtamentés, bár elsődlegesen a standard szerinti küllemnek megfelelő kutyákat értjük alatta, de rendszeresen kerülnek a fajtamentés gondozásába “egyáltalán nem tacskók” is, akik tacskónak titulálva, altatás elől, balesetesen vagy egyéb más módon kiszolgáltatva az emberek kénye kedvének, az életüket kockára téve várakoznak sorsuk jobbra fordulására.
A tacskó fajtamentés már több, mint öt éve a Futrinka Egyesület keretein belül működik két másik fajtamentő (magyar vizsla és német dog) és egy keverékeket mentő részleggel együtt. Tevékenységünket a magyarországi tacskó tenyésztők hivatalos fajtagondozó szervezete is elismeri, rendszeresen meghívást kapunk kiállításokra, hogy bemutathassuk működésünket.
Évről évre egyre több kutya kerül a tacskó fajtamentéshez: 2011-ben hetvenhat kutya volt a gondozásunkban (ebből huszonöt tacskó keverék), 2012-ben százhuszonkilenc (ebből huszonnégy tacskó keverék), 2013-ban pedig száznegyvenhat tacskót gondoztunk (közülük huszonhat volt tacskó keverék). Az, hogy 2014-ben augusztus elejéig a fajtamentés összesen százkét kutya ellátásáról gondoskodott (közülük negyvenöt volt tacskó keverék) a mentés fontosságát is jelzi, sajnos jól látható, hogy idén is nagyobb szükség van a munkánkra, mint az elmúlt években.
Az ismertségünk (és elismertségünk) növekedésével egyre több gyepmesteri telepről jelzik a bajban lévő sparheltlábúakat, illetve vannak az országban olyan menhelyek, helyi állatvédő csoportok, akikkel jó kapcsolatot építettünk ki az évek során, s igyekszünk rendszeresen a segítségükre lenni – ennek is köszönhető, hogy 2014. a fajtamentés szempontjából is a “keverékek éve” lesz, hiszen egy típusosabb tacskó keveréket már nem hagyunk magára, hiszen jól láthatóan legalább az egyik szülője tacskó lehetett. Ilyen kutyából sajnos egyre több bukkan fel altatásra várva valamelyik gyepmesteri telepen vagy szegényebb menhelyen, illetve az utcán, kóborolva is.
A tacskó kotorékeb, s mint ilyen, tökéletes a ház körüli rágcsálók irtására is: sokan még mindig emiatt, valamint remek jelzőkutya kvalitásai miatt választják társul, viszont akárkinek a tacskó tényleg nem való. A fajta jellegéből fakadóan általában akaratosak, makacsak és önfejűek, illetve sértődékenyek. Folyamatosan feszegetik a hierarchiába való elhelyezkedésüket, újra és újra megpróbálják átvenni családjuk irányítását. Emiatt nagyon sok a problémás, harapás vagy ugatás miatt gondozásunkba kerülő kutya is.
A Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentő Csoportjának a mentések koordinálására, lebonyolítására, az állatorvosi fuvarok biztosítására, a kutyák hirdetésére és örökbeadására fizetett alkalmazottja nincs, a teljes állatvédelmi tevékenységet önkéntes alapon látja el néhány ember – tényleg nem sokan.
Örömmel fogadnánk más, elkötelezett, a tényleges állatvédelmi feladatokba is bevonható segítőket, hiszen néha önmagában az értelmes, elkötelezett társasággal való beszélgetés közelebb vihet a megoldáshoz. Sajnos azonban a legtöbb segítő ideig-óráig, valami, az életéből hiányzó dolgot keresve vagy kompenzálva érkezik, s ahogy jött, úgy el is tűnik. Ennek ellenére a tiszavirág életű együttműködéseknek is örülünk, hiszen mindenki, aki akár csak egyetlen kutyáért tesz valamit: hatalmas dolgot vitt véghez, s mi ezt értékeljük.
Mentett kutyáink többsége ideiglenes befogadóknál, illetve bentlakásos panziókban kerül elhelyezésre, de rendszeresen vannak az egyesület bérelt kennel során is tacskók, jellemzően a problémásabb, nehezebben örökbeadható kutyusok. Jelenleg is többen várják, hogy rájuk találjon az igazi gazdi. A gondozásunkba lévő, nehezen kezelhető négylábúak részt vesznek rehabilitációs programunkban, ahol a bántalmazott vagy félrenevelt kutyáknak a pozitív megerősítés módszerén keresztül megtanítjuk a helyes viselkedést, s újraépítjük elveszett vagy soha nem volt bizalmukat az ember felé.
Minden kutyánkat oltva, chipezve, külső és belső paraziták ellen kezelve, ivartalanítva adunk örökbe. 2014-ben bevezettük, hogy a kutyáinkat teszteljük szívféreg-fertőzésre is, mert nagyon megnövekedett az érintett kutyák száma. Jelenleg három szívférges tacskó csoportos kutya van a gondozásunkba, az ő kezelésük folyamatban van. A többieknél a megelőzésre helyezünk nagy hangsúlyt.
A Futrinka Egyesület kizárólag benti tartással ad örökbe kutyát, ha valaki csak a kertben tartaná kedvencét, nem tud tőlünk befogadni, mert mi amellett, hogy nem látjuk a kutya elhelyezését biztonságosnak egy kertben (a tacskók ásnak, de egy kisebb testű kutyát könnyen ki is lehet emelni a kerítésen vagy ugatósságuk miatt akár mérgezés áldozatává is válhatnak), hiszünk abban, hogy egy kutya akkor tud a falka részeként, boldogan élni, ha azt a falkát az emberek közössége, a család jelenti számára, s így az életteret, az élet történéseit is együtt élhetik meg a gazdákkal.
Ha kedvet kaptál, hogy segítsd az egyesület munkáját akár adománnyal, akár táppal vagy úgy érzed ideiglenes befogadóként tudsz segíteni egy-egy kutyuson a következő elérhetőségeken teheted meg!
Természetesen a legnagyobb eredmény mindig az, ha segítesz gazdát és végleges otthont találni az árva állatoknak!
„Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább”. Kiss Gergő, olimpiai bajnok vízilabdázóval a nemrég véget ért Európa-bajnokságról, bírói döntésekről, mentális felkészülésről és a víz, a játék szeretetéről is beszélgettünk. Az egykori felnőtt válogatott tagja Nagy Viktorral és Decker Ádámmal sport akadémiát vezet és rengeteg terve van a jövőre nézve, ám annyi biztos, a vízilabda mindig életének része lesz. A Hét beszélgetése.
– Véget ért a Vízilabda Európa-bajnokság, a magyar válogatott ezüstérmes lett. Jó magyar szokás szerint viszont vannak olyanok, akik csalódottak egy kicsit, hogy hazai pályán játszottunk, mégsem a dobogó legfelső fokán állt a csapat. Hogyan értékeled a bajnokságot és az utolsó, szerbek elleni döntő mérkőzést?
– Elsősorban kiemelném, hogy két érem volt, mert a női válogatott bronzérmet szerzett, ami szintén kiváló eredmény. Úgy érzem nem voltak váratlan vereségek, mert csak olyanoktól kaptak ki a csapataink, akik már a csoportmeccsek alatt is leelőztek minket. Persze nyilván rossz azt látni a maximalista közönségünknek, hogy a dobogó tetején nem a magyar csapat áll és nem a magyar himnusz szól Budapesten. Érdemes viszont figyelembe venni, hogy a világbajnokságon mindkét csapatunk érmes lett (arany, bronz), most pedig második és harmadik helyet szereztek, így összesítésben toronymagasan mi állunk a táblázat élén. Azt hiszem ez abszolút dicséretre méltó mindkét csapatra nézve. Persze nem kétséges, rossz volt látni, hogy a döntőben esélytelenül kellett befejezni a mérkőzést és vitathatatlanul jobbak voltak a szerbek. Erősebbek, taktikusabbak, ezzel szemben pedig, amit a Benedek-csapat felépített a felkészülés alatt, abból nagyon keveset sikerült megcsinálni a döntő meccsen. Emiatt ő is csalódott volt, de ez benne van. Visszatérve azokra, akik elégetetlenek, mindig megfordítom, hogy azok, akik minket vagy a csapatokat kritizálják, vajon a saját területükön mennyire eredményesek és mennyire maximalisták magukkal szemben.
Fotó: Sifter László
– Az olimpiai ciklus közepén tartunk. Szerinted milyen esélyekkel indul Riónak a magyar csapat?
– Értelemszerűen ott is a szerb válogatott lesz várhatóan a legnagyobb falat. Nagyon masszív, nagyon profi taktikai repertoárjuk van és a stabil, nyolcvan – kilencven százalékos teljesítményüket a fontos meccseken mindig tudják hozni. A magyar csapat pedig ebben a pillanatban ott áll ahol szeretett volna Benedek Tibor állni: a világ három legjobbja között, sőt, négy versenyen indultak, amiből négyszer döntőt játszottak, tehát a világ legjobb két csapatában is benne vannak. A magyar és a szerb válogatott így a legjobb 2013 január óta. Az, hogy ebből pontosan mi lesz Rióban, azt ebben a pillanatban nem lehet megmondani, de egy érem mindenképpen lesz, ebben biztos vagyok. És ha meg tudják tenni a döntő meccsen, hogy kihozzák a magyar pozitívumokat, a magyar stílust a szerbek ellen és erre ráteszik a technikai stabilitást – már az én csapatom idején is ezen volt a hangsúly -, akkor meg tudják verni a szerbeket.
– A meccset nézve akaratlanul is felmerült, hogy a bírói hozzáállás kissé talán egyoldalú volt. A csoportmeccshez képest túl nagy lett a gólkülönbség. Ez befolyásolhatta a végeredményt?
– Valóban sokkal nyertek a szerbek, főleg ahhoz képest, hogy az első ellenük játszott meccsen 8-6 –ra nyertünk. Annak ellenére egyébként, hogy ott erősebb volt a bírói nyomás a magyarok ellen, mivel előtte a szerbeknek volt egy-két „ügyeskedő” nyilatkozata, hogy a „magyarok megkapják a hazai pályát és ezt a spanyolok elleni a nyitó mérkőzésen is lehetett látni”. Erre az volt a reakció, hogy a bírók elkezdtek kompenzálni, hogy ne mondhassák rájuk, „csalnak a magyaroknak”. Így tény, sokszor ellenünk fújtak. Nagyon mérges voltam a csoportmeccs után is, mivel vagy tizennyolc emberelőnyt fújtak, amiből maximum tíz volt jogos. A döntőben is volt egy két nem feltétlenül jogos ítélet, ami a statisztikákból két-három hónap múlva már nem fog kiderülni. Mindenképpen három-négy góllal jobbak voltak nálunk a szerbek. Úgyhogy elképzelhető, hogy azért lett végül ötgólos különbség, mert egy két szurkát kaptunk a partról is, de semmiképp sem lehet leverni a vereséget a bírókon.
Fotó: Sifter László
– Ami tény, borzasztóan izgalmas volt az egész Euróba-bajnokság, beleértve a döntőt is. Ezúttal viszont már nem a vízben küzdöttél a csapattal, hanem a lelátón szurkoltál. Milyen volt kívülről nézni? Nem fájt egy kicsit a szíved, hogy te nem vagy a medencében és nem játszol?
– A mostani válogatott már Benedek Tibor új csapata, én pedig három vagy négy generáción keresztül játszottam a legjobb vízilabdázók között. Érdekes belegondolni, hogy húsz év korkülönbség volt a legidősebb és a legfiatalabb játékos között, akivel a válogatott éveim alatt játszottam. Ez volt az én időm, az én korszakom és a csapatom korszaka. Ami most van, az pedig már egy új dolog. Az, hogy még vízilabdázom a Honvédban és néha még jól is megy a játék, nyilván az emberek szerint azt jelenti, hogy ott lehetnék a válogatottban. Igen ám, de az a hat-hét óra edzés naponta, plusz a mérkőzések. Persze lehet, hogy bírnám, de az nem egy száz százalékos Kiss Gergő lenne, aki mondjuk huszonnégy-huszonhét évesen volt, a válogatottba pedig már nem szeretnék nyolcvan-kilencven százalékos Kiss Gergő lenni.
– Elfáradtál?
– Igen, kicsit az is benne van, hogy sok volt. Közben született két lányom is. A 2003-as világbajnokságon már meg volt Viki, 2008-ban, a harmadik olimpiai aranynál pedig már Patrícia is. Tehát úgy mentem ki világversenyekre 2003-tól, hogy a gyerekeim otthon vártak és mielőtt elmentem azt kérdezgették, miért megyek el edzésre vagy edzőtáborba. Később persze megértették, mindig sok sikert kívántak és drukkoltak nagyon. Összességében tizennyolc nyarat az utánpótlás és felnőtt válogatottakban töltöttem, készültem a versenyekre és a magyar nemzeti színekért harcoltam. Ennek pedig vége és ezt meg kell érteni. Érdekes, hogy van, aki úgy gondolja, hogy ameddig hívják, ő válogatott lesz. Én másképp látom: sokkal több időt szenteltem ennek, mint egy átlag válogatott sportoló. Harmincöt évesen még ott voltam az olimpián úgy, hogy tizenhét évesen már játszottam a válogatottban. Ide tartozik az is, hogy az edzésekkel és meccsekkel járó tempót már nem bírná a szervezetem, és olyan már biztosan nem lennék, amire az emberek emlékeznek, mint Kiss Gergő.
Fotó: Sifter László
– Mondhatjuk, hogy ennek a korszaknak a lezárásaként írtad meg a könyvet?
– Végülis igen. Amikor az ember kilép egy hosszú kapcsolatból, vagy régóta tartozik egy közösséghez, akkor azt nem lehet egyik napról a másikra kitörölni. Legalábbis én nem vagyok egy ilyen típus. Már sokszor kimondtam, hogy köszönöm a válogatottnak, amit kaptam tőle és vége. Utólag, miután végignéztem egy-egy meccset amin nem játszottam lefekvésnél vagy vezetés közben persze sokszor eszembe jut, hogy én másképp csináltam volna. Úgyhogy nem olyan könnyű lezárni, de azért halad a maga útján a folyamat. Az előző kérdésre visszatérve, most már nem ugrottam volna be a vízbe az Eb-n, ami már nagy előrelépés. A könyvírásról, meg annyit, hogy sok monológom és párbeszédem volt ezzel kapcsolatban és többen kérdezték is, hogy mit gondolok a válogatottról, ott lehetnék-e még, mért nem vagyok ott, milyen élményeim voltak, milyen a mostani csapat. Úgyhogy felmerült a könyv lehetősége, az újságíró barátaim pedig megerősítettek abban, hogy ez ne csak ötlet legyen, hanem csináljuk is meg! Nem akartam, hogy arról szóljon, milyen balhékat tudok elővenni a sport világából, inkább arról, hogy magánemberként hogyan viselkedhet egy élsportoló, mik lehetnek a céljai, illetve, hogy milyen élményeket élhetett át az a vízilabda generáció, akinek a pályafutását egy egész ország követte végig.
– Melyik volt a legkedvesebb élményed a válogatott éveidből?
– Ha egy pillanatot kellene kiemelni, akkor a győztes gól lenne az athéni olimpiai döntőn. Illetve az a pillanat, amikor már tudtuk, hogy biztosan nyerünk. Ekkor két másodperccel a meccs vége előtt szögletből bedobták középre a szerbek a labdát, amit az alkarommal kiütöttem a pályáról és ezzel vége lett az olimpiának. Persze fantasztikus élmény volt Sydneyben elkezdeni az olimpiai döntőt, először megfogni a labdát. Vagy az első válogatott meccsem az utánpótlásban, amikor magyar himnusz hangzott el és ott álltunk a parton és a hazámat képviseltem tizennégy évesen. Vagy az első aranyérmem az ifi Eb-n tizenhat évesen. Nagyon sok ilyen emlékem van. De rengeteget számítanak azok az apró elismerések is, amikor például egy fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott kislány rád mosolyog és látod rajta, hogy rengeteg szeretet és tisztelet van benne és tudod, hogy neki ez most életre szóló élmény. Ezek a pillanatok a civil életből felbecsülhetetlenek.
Fotó: Sifter László
– A könyvben említed, hogy a sydney-i olimpián az egyenes kieséses szakasz után el voltatok keseredve picit, de Varga Zsolt leültette a csapatot és elbeszélgetett veletek, ami sokban segítette azt, hogy újult erővel ugorjatok a medencébe másnap. Mit mondott nektek akkor?
– Varga Zsolt akkor már foglalkozott a keleti filozófiákkal, úgyhogy leültetett minket és egy elég hosszas beszélgetés következett. Mesélt arról, hogy mennyire sokat tudunk változni akár egy nap alatt is. Például ki tudjuk kapcsolni a fejünkben, hogy mi történt eddig és elő tudjuk venni azt, hogy mit csináltunk abban a négy évben, amióta együtt volt a csapat. Ha ezeket mind összerakjuk, akkor képesek vagyunk változni. Aztán mondott egy nagyon jó példát, hogy képzeljük azt, hogy az olimpiai arany a tökéletes nő, akit meg kell szerezni és minden férfi ezt a nőt szeretné meghódítani. Viszont nekünk kell a legerősebb csapatnak lennünk, akik nem csak szeretnénk őt, nem csak vágyunk rá, hanem mi akarjuk és el is vesszük.
– Mennyire fontos része a mentális felkészülés az edzéseknek?
– Egyre inkább fejlődik a sportpszichológia és vannak szakemberek, akik már számos tréninget csinálnak, ami épp erre való. Mára ez teljesen szervezett dolog a legtöbb csapatnál, a legtöbb sportágban. Régebben pedig az edző pedagógiai érzékén, a csapatkapitány, a kapus, vagy a rangidős játékos személyiségén múlt sok minden. Tehát, ha jó a csapatkapitány, aki nagyon ért a játékosokhoz, viszont a játékosok szellemileg nem tudnak összedolgozni, akkor a csapat hiába ér el viszonylag jó eredményeket, nem tudja kihozni magából a maximumot. Nálunk a válogatottban szuper volt az egyéni hozzáállás, vagyis mindenki tudta, hogy nem akar a másik fölé nőni, hanem a csapatot akarja szolgálni és aranyat akar nyerni. Nem egyedül, hanem együtt. Benedek Tibor példája erre kiváló, aki 1997-ig mindenhol gólkirály akart lenni, mindig minden góljára ráépült a csapat. Ez 1997-ben megváltozott. A világ egyik legjobb játékosaként képes volt többször is változtatni a hozzáállásán és komoly stílusbeli változásokon esett át. Ez a mentális titka egy csapatnak. Ha van egy-két jó vezér, akik pozitív energiát adnak és nem hatalmaskodni akarnak, akkor működik.
Fotó: Sifter László
– Amellett, hogy a Honvéd játékosa vagy és egyéb területeken is munkálkodsz, 2013-ban megalapítottátok Nagy Viktorral és Decker Ádámmal a Modern Sport Akadémiát. Mivel foglalkoztok pontosan?
– Alapvetően korábban kezdődött a gyerekekkel való kapcsolatom, hiszen sokszor hívtak díjátadókra, vagy bemutató edzésekre, így ebből adódóan már több száz sráccal foglalkoztam. Nem csak itthon edzősködtem, hanem több országban is. Sri Lankán és az Egyesült Államokban is oktattam vízilabdát, de voltam Máltán, Dubaiban és Írországban is. Az akadémia ötlete pedig úgy jött, hogy Decker Ádámmal és Nagy Viktorral egyszer arról beszéltünk, hogy mi az, amin a magyar sportban változtatni vagy javítani lehetne. Elkezdtünk ötletelni, végül pedig arra jutottunk, hogy csináljuk meg. Úgyhogy összeálltunk és csináltunk egy sportegyesületet. Vannak támogatóink, mások mellettünk állnak adománnyal, valaki hivatalos formában is segít minket, és elkezdtek járni hozzánk a gyerekek. Nagyon nagy eredmény, hogy az első nyári tábort megcsináltuk, tavaly ősszel kezdtük el a munkát és nyáron több mint ötven gyerek volt nálunk három hét alatt. Ami fontos, hogy több kerületi iskola nálunk szervezi a kötelező úszást, úgyhogy átlagban száz gyerekkel találkozunk a hétköznapokban. Az edzések alatt pedig felmérjük, milyenek a mai srácok, mennyire alkalmasak a vízilabdára és a szülök mennyire támogatják őket ebben.
– Milyennek látod a mai gyerekeket?
– A modern kor vívmányainak köszönhetően nagy a szórás, úgyhogy vannak teljesen lusta, cukron felnőtt gyerekek, akiket legalább lehoznak a szülők sportolni, így talán elindul bennük valami. Aztán van olyan is, akiben benne van a sportszellem, maximalista, odafigyel, koncentrál, nem hülyéskedik és fegyelmezett. Úgy érzem, ez régen is így alakult: voltak lusták, volt akik megfordultak a fal előtt, volt aki azt mondta, hogy fáj a hasa, mert leckét kellett írni. Most viszont valahogy nagyobb a különbség. Nagyon színes a társadalom és más a felépítése. Tehát van az a srác, akinek nem az a fontos, hogy milyen a telefonja és hány száz játék van rajta és van, aki csak erről tud beszélni. Nekünk viszont nem az a célunk, hogy két hónap alatt világcsúcstartó úszókat neveljünk, hanem hogy szeressék meg a vizet és az oktatókat akikkel együtt kell dolgozni. Ha ez megtörténik, akkor lehet már a stílusra figyelni és megtanulni a vízilabda alapjait. Alapvetés, hogy először mindenki érezze jól magát a vízben. Csak így fog később az oktatóra is odafigyelni.
Fotó: Sifter László
– Hány éves kortól lehet versenyeztetni?
– Ez nem kor, hanem munkafüggő. Már van olyan, hogy nyolc-kilenc évesekkel a nagy klubok játszatnak meccset, ahogy én is nyolcévesen már a medencében tapostam. Tehát edző meccseket lehet tartani egy, másfél év után, könnyített szabályokkal, olyan vízben, ahol leér a lábuk, hogy érezzék, milyen a játék élménye. Viszont mindennap nem szabad, mert nincs meg az alap hozzá. Akkor kezdek el hajtani egy autót, ha már benne van minden alkatrész és az autó bírja a terhelést. A gyereknél is így van. Meg kell lennie az alapoknak ahhoz, hogy meccset játszanak, különben nem élvezik.
– Kik támogatják a Modern Sport Akadémiát?
– A magánadományokat olyan üzletemberek adják, akik úgy gondolják, hogy egy jó ügy érdekében tesznek. A jövőben szeretnénk foglalkozni siketekkel és Speciális Nevelési Igényű gyerekekkel is. A siketeknek, akiknek egyébként felnőtt szinten van vízilabda csapatuk, nincsen felépített utánpótlásuk, mi viszont foglalkoznánk velük. Már tárgyalásban vagyunk a FODISZ – szal (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége), iskolákkal, illetve voltam már a minisztériumban is ez ügyben. A szülőknek is megkönnyítenénk a helyzetét, mivel az egyéb költségek mellett, mint például hallókészülék, speciális könyvek és felszerelések, nem kell még a sportra is költeni. Erre a Porsche Hungária adott egy olyan keretet, hogy az első évben támogatni tudja az egyesületet. Emellett a Winner Sportszergyártó cég is segít minket, mivel sok sportszert, elsősorban labdákat bocsájtott a rendelkezésünkre sok más eszköz mellett.
Fotó: Sifter László
– Mennyit találkozhatnak veletek a gyerekek edzésen?
– A nyári tábor alatt heti kétszer tudtam lemenni hozzájuk, de volt lent Decker Ádám is. Alapvetően, amikor a válogatottal vannak a fiúk, nem tudnak mindig személyesen ott lenni, de amiben tudnak, segítenek. Tartottam már edzést a gyerekeknek én is, de nem az az elsődleges cél, hogy edző legyek, inkább megszervezem az összes többi munkát. Persze, amikor kell mutatni egy-két speciális vízilabdás mozgást, akkor mégiscsak úgy illik, ha én mutatom meg, mit hogyan kell.
– Ahogy a könyvedben is olvasható, irigylésre méltó kapcsolatotok van a feleségeddel, Ancsával. Ennek ellenére, biztosan találkoztál pályafutásod alatt olyan rajongó hölgyekkel, akik nem tudták, hogy feleséged van. Ezeket a szituációkat hogyan kezelted?
– Van egy olyan része a rajongóknak, akik sikítoznak és kiabálnak, hogy úristen, itt a Kiss Gergő. Az ismerősökkel arra jutottunk, hogy lassan új nevet adnak nekem: én leszek az úristen meg a jézusom, meg az öcsém. Van ez a fajta reakció. Aztán van a nőiesebb, kimértebb típus, aki hátulról támad, aztán meg hirtelen eléd kerül. Viccet félretéve, nyilván nagy a kísértés, amikor elém áll egy jó nő és elkezdi kelletni magát. Aztán, ha az ember egy kicsit is mérlegel, rájön, hogy miről szólna ez és mi várja otthon. Nagyon nagy az aránytalanság. Nem is tudom, nem akarok nagyon erkölcsös lenni, de amikor valaki félrelép az egy döntés, aztán a párja vagy megbocsát, vagy nem. Persze az is döntés, ha valaki szeretőt tart és két életet él. Én el sem tudom képzelni, hogy ez hogyan működhet. A mi kapcsolatunk Ancsával azért nagyon jó, mert sok mindent megéltünk együtt. Vitákat, veszekedéseket, féltékenykedéseket, örömöket, extra pozitív élményeket úgy a sportban, mint a magánéletben. Nem vagyok az a típus, aki szerint a veszekedés, vagy a vita rossz dolog lenne. Ahhoz túl maximalista vagyok és túl sok hülyeséget csinálok, apróságokat a hétköznapi életben, hogy ne legyenek nézeteltéréseink. Egyébként különválasztanám a vitát és a veszekedést: a vita szerintem jó dolog, vitázni kell. Ilyenkor az emberek elmondják a véleményeiket, amik nem mindig egyeznek. Ettől tudunk közelebb kerülni a másikhoz, a kommunikáció hajtja a világunkat, ezért vagyunk emberek.
Fotó: Sifter László
-Ahogy nézzük az életutadat, gyerekkorodtól kezdve része az életednek a vízilabda a mai napig. Vannak olyan élsportolók, akik miután kiöregednek, vagy elfáradnak teljesen elhagyják amit addig csináltak és belekezdenek valami egészen újba. Te hogy vagy ezzel?
– Nálam ez nem fordulhat elő, ha más nem akkor az Akadémia, illetve gyerekek oktatása miatt szeretnék a víznél maradni. Nem tervezem, hogy napi tíz-tizenkét órát az uszodában töltök életem végéig, de hetente egyszer legalább jólesik beleszagolni a klórba és maradni egy olyan pozícióban, ami nekem tetsző, amitől tükörbe tudok nézni este, amitől jó lelkiismerettel tudok élni tovább. Nem szeretnék túl sok kompromisszumot kötni, vagy nekem nem tetsző dolgokkal foglalkozni, inkább így vagy úgy, de életem végéig a vízilabda közelében szeretnék maradni.
