A kínaiak az IKEA-ba járnak aludni

 

zzs  – 2014.07.15.

Nem meglepő, hogy Kína lassan a második legnagyobb piaca lesz a svéd „csináldmagad” bútorhálózatnak, az IKEA-nak. A cégóriás a jövőben tizenegyről negyvennégyre bővíti áruházai számát az országban. Fő üzletük Pekingben van, itt évente hozzávetőlegesen hat milliós tömeg fordul meg. Akik többnyire a bemututató bútorokon szunyókálnak. Nem hittük el.

 

6

 

A legtöbben csak nézelődnek vagy étkeznek az olcsó étteremben, viszont szép számmal vannak olyanok is, akik délutánonként alvásra vagy gyermekeik altatására használják a kiállított ágyakat.
A svéd cég egyelőre tolerálja ezt a viselkedést, nekik is jó befektetés a sok látogató.

 

1

 

Mi sem bízonyítja ezt jobban mint a keddenkénti ingyen kávé a szúnyokálás mellé. A piac igen kecsegtető a lakberendezéssel foglalkozó áruházláncnak, hiszen Kínában az elmúlt tizenöt év alatt a lakástulajdon aránya nulláról hetven százalék közelére emelkedett.

 

4

 

forrás, képek forrása: www.erdekesvilag.hu

 

Címkék: ikea, alvás, kínai, peking, lakberendezés

 
[facebook_like_button]

Száz éve született Tolnay Klári – portré

 

2014.07.15.

“Tud az angyalok nyelvén, de veszedelmes közelségből ismeri az ördög titkait” – írta a száz éve született Tolnay Kláriról Müller Péter író. Tolnay Klári 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, itt aratta legnagyobb sikereit. Portré.

 

A magyar színjátszás kiemelkedő alakja Budapesten született 1914. július 17-én, de a Nógrád megyei Mohorán nevelkedett, édesapja gazdaságában. A kis település saját szülöttjeként tekint rá, emlékház, kápolna és szobor is őrzi itt emlékét. Születésekor a Rózsi nevet kapta, a Klárit csak 1934-ben, a Meseautó bemutatója után vette fel. Az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta, édesanyja tanította zenére, éneklésre, mivel a mohorai kúriában gyakoriak voltak a családi kamarazenélések.

 

fotó: 168ora.hu

 

A színházi világba a család rokona, Bókay János író vezette be. Kisebb filmszerepek után az első sikert a Meseautó című vígjáték hozta meg számára, ekkor szerződtette a Vígszínházba Jób Dániel. A direktor azt is előírta neki, hogy minden nap figyelje a nagyokat: Somlai Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnay Gábort. A fiatal színésznőt 1938-ban Deval vígjátéka, a Francia szobalány tette népszerűvé, ezután sorra jöttek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, a közönség szívébe pedig a “Katyi-dalokkal”  lopta be magát végleg. Tolnay Klári 1934-től csaknem száz filmben és tévéjátékban szerepelt, olyan emlékezetes művekben, mint a Déryné, a Rokonok, a Pacsirta és a Legato.

 

fotó: tolnayklari.hu

 

1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, aki a második világháború után kivándorolt, majd 1956 után lányuk is követte Londonba. Tolnayt romantikus barátság, afféle mester és tanítványa kapcsolat fűzte Márai Sándorhoz, az író 1945-ben hozzá írt Tíz vers (alcíme szerint Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból) című szerelmes versgyűjteményét a színésznő csak Márai halála után hozta nyilvánosságra. 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, ami 1958-ig tartott.

Tolnay Klári 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, itt aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, mint Irina a Három nővérben és Arkagyina a Sirályban, Giza a Macskajátékban és Blanche a Vágy villamosában.

Mindezeket követte az Aranytó, végül a Nagymama című darab főszerepe. Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsára jutott, 1990 és 1998 között volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.

 

fotó: urania-nf.hu

 

A legjobb partnerekkel és rendezőkkel dolgozott és mindvégig az a természetes, jó humorú, kedves jelenség maradt, amilyennek felfedezték. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, s a közönség hálás volt ezért, mindvégig szerette.
Tolnay Klári 1951-ben és 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben lett érdemes művész, 1954-ben kiváló művész. 1996-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, majd 1997-ben Budapest díszpolgára és a Magyar Örökség díj tulajdonosa.

A magyar színháztörténet kiemelkedő alakjára a centenárium alkalmából filmvetítésekkel, kiállításokkal emlékeznek, a születésnap előestéjén mutatják be a Márai nyomdokán – A Színésznő című kötetet, amiben az év elején meghirdetett irodalmi pályázatra érkezett alkotások olvashatók. A születésnapon a budapesti RaM Colosseumban gálaesten színészek, énekesek, táncosok tisztelegnek Tolnay Klári emléke előtt.

 

Forrás: MTVA Sajtóarchívum

 
[facebook_like_button]

Bravúros győzelem a spanyolok ellen – sikerrel vette első meccsét a magyar vízipóló válogatott

 

zd – 2014.07.14.

Remekül kezdte a Vízilabda Európa-bajnokságot a magyar csapat. A mérkőzés eleje szoros volt, de a harmadik negyedtől  sorra lőtték a gólokat a fiúk. Varga Dániel különösen jó formában volt, de Nagy Viktor védései is kiemelkedőek voltak. Összefoglaló. 

 

Rögtön az elején elhoztuk a labdát, ennek ellenére a spanyolok lőtték a meccs első gólját. Az ezt követő támadásunkból szerzett gól egyenlített, de újra spanyol találat következett. Erre újra góllal válaszoltunk – Varga Dani egyenlített.

 

vízi1
fotó: MTI

 

A második negyedet ismét mi kezdtük, Varga pedig megszerezte a harmadik magyar gólt is. Hárai kiállítása után a spanyolok újra a kapuba lőtték a labdát, Varga viszont megállíthatatlan volt, egy gyönyörű pattintással ismét növelte a hazai előnyt. A negyedik gól után Tóth Márton jó magyarosan becsavarta az ötödik gólt, majd Hosnyánszky gyönyörű lövése következett bal oldalról.

A második negyed végén sajnos nem tudták kivédeni a negyedik spanyol gólt, de a második félidőt így is két gólos előnnyel indítottuk.

 

vízi4
fotó: MTI

 

A harmadik negyedben Madaras Norbert engedte egy elegáns csuklómozdulattal a spanyol hálóba a labdát. Az ellenfél ekkor ismét gólt szerzett, de Madaras magabiztos lövése újra betalált – ez pedig már a nyolcadik magyar gól. Ezután Nagy Viktor gyönyörű védése következett, amit Erdélyi Balázs gólja követett. Nagy Viktor újabb védése után ismét hozzánk került a labda.

Az utolsó negyed előtt 6-9 volt az állás a javunkra, a válogatotton pedig szinte észre sem lehet venni a fáradtság jeleit. Varga büntetője következett, amivel a csapat megszerezte a tizedik gólt. Ezután felzárkóztak ugyan egy találattal a spanyolok, ám Varga Dani újra kapura lőtt két másodperccel a támadó idő vége előtt.

 

vízi5
fotó: MTI

 

A következő spanyol támadásnál újra utat talált  a hálóba a labda, így már 8-11 volt az állás – Magyarország javára, ám ekkor Varga Dénes góljával ismét növekedett a hazai előny, amivel el is dőlt a meccs.

A hazai EB tehát nekünk, magyaroknak remekül kezdődött, győzött a magyar válogatott 12-9-re. A csapat magabiztos, látványos játékkal indított, kedden a franciák ellen még nagyobb fölény várható, csütörtökön pedig jöhetnek a szerbek, akik ellen a csoport első helye is tét lesz.

 

A Pop Up Cafe csapata szívből gratulál!

 

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

“A legfontosabb most, a spanyolok elleni győzelem!”

Hajrá Magyarok!

Bloggerünk nem hagyta szó nélkül a brazil-német parádét

Magyar győzelem a CSIO díjugrató Világ Kupán

Történelmet írtak Babosék

Lajkó Félix saját univerzuma – zsigeri lélek-zene a Margitszigeten

 

zzs-jzs – 2014.07.15.

Annak ellenére, hogy vasárnap nagyjából az egész világ a kivetítők elé tapadt, egy párszáz fős, a futball iránt cseppet sem érdeklődő embertömeg gyűlt össze a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál, nem kis várakozással: Lajkó Félix különleges nagykoncertet adott a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarral közreműködve.

 

Fotó: Geberle Berci
Fotó: Geberle Berci

 

Való igaz, hogy a hegedűvirtuóz bármilyen hangszerhez nyúl, fütyül, suttog, penget vagy épp a vonót húzza, különleges zsenialitással teszi azt, így legyen bármilyen szkeptikus a hallgatóság, pár perc után mindenki megadja a szívét az “ördög hegedűsének”.

 

A nyári, szabadtéri koncertnek azonban egyik veszélye az időjárás szeszélyessége, ám ezúttal a halkan szemerkélő eső csak még különlegesebbé tette az egyébként is egyedülálló koncertélményt, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad szervező gárdája pedig profin kezelte az zivatar okozta kellemetlenségeket.

 

Fotó: Geberle Berci

 

Lajkó Félix éppen azon a határvonalon mozgott végig az est folyamán, ami mindig is besorolhatatlanná tette a művészetét, új dimenziót nyitva mind a komoly-, mind a népzene világában, zseniálisan vegyítve a kettőt.

 

A Dohnányi Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével csaknem a hegedűs arcmimikáját lekövetve, tűpontossággal reflektált minden eleresztett hangjegyre, meghagyva és előtérben tartva Lajkó Félix megkérdőjelezhetetlen zenei individuumát.

 

Fotó: Geberle Berci
Fotó: Geberle Berci

 

A csaknem kétórás koncert a teljes közönséget a székekbe szögezte, s ahogy azt a hegedű virtuóztól megszokhattuk, a Mező mező volt, a madárfütty a legkedvesebb nyarakat idézte, a Selyem szinte a bőrünket érintette, a zenében pedig szép lassan összefolyt képzelet és valóság: minden jelenlévő akarva, akaratlanul Lajkó Félix saját univerzumának részese lett erre az estére.

 

A hegedűművész már készülő lemezének néhány művét is eljátszotta citerán, ám a koncerten mégis főhangszere, a hegedű dominált.

 

Fotó: Geberle Berci

 

Lajkó Félix stílusa egyszerűen besorolhatatlan, mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, hogy mihez nyúl, kikkel lép színpadra, a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen ismeretlenül mély és érett forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene egyveleg.

 

Fotó: Geberle Berci
Fotó: Geberle Berci

 

A virtuóz hegedűs szünet nélkül játszott végig csaknem két órát, megbonthatatlan egységben a szimfonikus zenekarral.

 

Az élmény semmihez sem fogható, az estét pedig csak megkoronázta az a mély alázat, amivel Lajkó Félix a közönség ovációját fogadta.

 

Fotó: Geberle Berci
Fotó: Geberle Berci

 

Összességében tehát ismét bebizonyosodott: a hegedűs saját zenei világa nemhogy kategorizálhatatlan, egyenesen önálló műfajt teremt, amit különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással.

 

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Különleges koncerttel készül az “ördög hegedűse”

Vége a vizsgaidőszaknak – irány az EFOTT

Magyar zenekarok lepik el a Szigetet

 

Címkék: Lajkó, hegedű, koncert, Margitsziget

Brutálisan király hagymalekvár


 

2014.07.15.

A W35 séfjével, Balogh Dániellel készültem épp hamburger párbajra, miközben kikísérleteztem ezt a fergeteges hagymalekvárt. Vörös húsok mellé kiváló! Grillezéshez tökéletes! Ez a recept annyira szuperül sikerült, hogy még pirítósra kenve is verhetetlen! Cukrot egyáltalán nem tartalmaz, ami azt hiszem, külön jó pont. Érdemes egy nagy befőttesüveggel készíteni, mert erre bizony az egész ház rá fog járni. Az egész procedúra körülbelül két órát vesz igénybe, de az idő nagy részében elrotyog magában a hagyma, nem kell foglalkozni vele.

 

A következőkkel töltsük meg a bevásárlókosarat:

 

4 fej lilahagyma

– 2 fej vöröshagyma

– 1 kis csokor kakukkfű

– 1,5 dl jóféle száraz vörös bor (Tévhit, hogy az ételben elfér bármilyen vállalhatatlan bor, ezt felejtsük el gyorsan! A bor nagyban befolyásolja a készülő remekművet, és ahogyan nem esik jól lenyelni egy korty koccintóst tisztán, az ételbe belefőzve sem lesz másképp.)

– 1 evőkanálnyi vaj

– 4-5 evőkanálnyi virágméz (sikerült olyan termelői mézet kapnom, amiben kikristályosodott már a cukor, ezt a részét használtam)

 

 

Akik a fergeteges hangulatot biztosítják:

 

– két evőkanál olivaolaj

– 3 evőkanál kiváló minőségű balzsamecet

– egy evőkanál só

– egy evőkanál durvára őrölt rózsabors

 

A rózsabors

A rózsabors eredetileg Brazília környékéről származik. Ami azt illeti nem is igazi borsfajta, hiszen nem csíp, az íze is inkább édeskés. Ráadásul a növény, amiről származik a szömörcefélék családjába tartozik, így közelebb áll a pisztáciához, mint a borshoz. Az íze talán a borókabogyóhoz hasonlít leginkább, ebbe a receptbe remek választásnak bizonyult.

 

lekvár2

 

Vágjunk bele…

 

…méghozzá elsőnek a hagymákba. A két végét lenyisszantva, majd félbevágva tisztítsuk meg a külső hajtásoktól a hagymagumókat. Ha minddel végeztünk és letöröltük a könnyeinket is, elkezdhetünk szeletelni. A félbevágott hagymákat lapjára fektetve egy jó éles késsel szeleteljük fel, lehetőleg hajszál vékonyra. Ez remek gyakorlása a késforgatás elsajátításának, igyekezzünk egy ujjunkat sem levágni, még szükség lesz rájuk a kevergetésnél. Érdemes éles késsel dolgozni, mert akármilyen furcsán is hangzik, az életlen penge sokkal balesetveszélyesebb.

Ha az összes hagymával végeztünk, az olivaolajat a lábosba löttyintve, gyújtsunk is alá nagy lánggal.  Ha átforrósodott az edény, egy drámai mozdulattal a késünket lapátnak használva, seperjük a deszkáról a lábasba a hajszál vékony hagymaszeleteket. Ragadjunk meg egy fakanalat és jobbról balra vagy esetleg balról jobbra kevergessük 2/4-es ütemben. Ha a hagyma a nagy melegben kissé megfonnyadt, vegyük le a lángot, a lehető legkisebbre és fedjük le. Körülbelül 50 percig nem lesz dolgunk vele, néha azért kukkantsunk a fedő alá, mert nem szabad odakapnia.

 

Az izgalom a tetőfokára hág

 

Most jön az izgalmas rész, ha azt érzed kellően lepuhult és összefőtt a hagyma, mehet rá a só és a bors. Azért nagyon fontos, hogy most sózzuk csak, mert ha már az elején kiengedtetjük vele az összes levet, biztosan odaég. Most már nem lesz szükség rá, mivel ha a sózást követően elfőtt a leve, mehet rá a bor és a balzsamecet is! Én a Posta Borház „noirkékmerfranlotpinotkos”-át használtam ezúttal (2011-ből). Kiváló választásnak bizonyult, érdemes egy pohárral elfogyasztani főzés közben.

Csavarjuk fel kicsit a hőfokot, had szóljon a Rock’n’Roll a lábosban! Ha felforrt, visszavehetünk kicsit. A továbbiakban kis lángon, további 30 percet adjunk az ízeknek a kibontakozásra. Ha 90%-ban elfőtt a leve, mehet bele a méz. Aki nem olyan érzékeny testének szentélyét illetően, mint én, az használhat cukrot (javaslom a barna kristálycukrot, mert az nagyon szép színt ad az ételnek). Én mindenesetre virágmézzel dolgoztam, nemcsak azért mert rendkívül tudatosan étkezem újabban, hanem azért is, mert a tapasztalataim alapján ebbe az ételbe nem tehetnék jobbat. A virágméznek is inkább az eszenciáját, a kikristályosodott részét használtam. Ízlés szerint, de alapvetően 4-5 evőkanál mézet vágjunk a lábosba.

Érdemes pár perc után kóstolgatni a lekvárt, ilyenkor lehet még korrigálni. Azzal azonban mindenképpen érdemes számolni, hogy az ízeknek össze kell érni, ehhez idő kell, így semmi esetre se essünk kétségbe rögtön. Ettől a momentumtól kezdve gyakrabban keverjünk rajta, nehogy le találjon égni. Körülbelül egy kis marék megtisztított és felaprózott kakukkfű is mehet a hagymához két kevergetés között. Tíz-húsz percnek elégnek kell lennie, hogy besűrűsödjön a hagymalekvár, ezt feltétlenül legyen türelmünk kivárni. Ha már jó ragadós és lekvárszerű, kapcsoljuk le a hőforrást és pár perc pihenőt követően kanyarintsunk bele egy evőkanál vajat.

Ha sikerült elkeverni, mehet a kigőzölt befőttesüvegbe. Bár a hagymalekvárunk sokáig eláll, nem kell félni, mivel hipp-hopp el fog fogyni. Én, mint említettem a hamburgerembe készítettem, de bátran kanalazzuk bármilyen vörös hús mellé. Grillételek mellé is hibátlan választás, de ha úgy tartja kedvünk, kenjünk meg vele egy szelet pirítóst és a megmaradt bor mellé faljuk be magában!

 

lekvár3

 

Ebben a lekvárban az a legszuperebb, hogy kevés hozzávalóval dolgozunk, így nem okoz káoszt a szánkban. Az ízorgiában négy meghatározó íz egészíti ki a hagymát csupán: a bor, a kakukkfű, a rózsabors és a virágméz. Csúcs a végeredmény, próbáljátok ki ti is!

 

Üdv, 

 

A Gasztro Akrobata

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Mennyei piskóta recept 

Aki végigette a Budapest Parkot – mi történt a Zing-gel?

Mennyei pastrami a Madách téren


 

Címkék: lekvár, hagyma, főzéspopupcafe, gasztroakrobat, kakukkfű, rózsabors, virágméz