Hajrá Magyarok!

 

zd-2014.07.13.

 

Ahogyan azt megszokhattuk, tegnap is és ma is nagyszerűen teljesített a magyar küldöttség a Kajak-Kenu Eb-n. Bár a szombati napon nem volt teljesen felhőtlen az időjárás, az ellenszelet versenyzőink sorra verték. Három arany és három ezüstéremmel zártak tegnap. A mai napon ismételten “aranyeső” hullott versenyzőinkre, ugyanis plusz négy arannyal és két ezüsttel zártak versenyzőink! Mindeközben a férfi vízilabda válogatott is nagyban készül a hétfői mérkőzésre, amit rögtön az EB elején Spanyolország elleni meccsel kezd.

 
 

MAI EREDMÉNYEK

 

Kozák Danuta a mai napon elnyerte Európa Bajnoki címét 1500 méteren! Féltávnál egy hajóhosszal vitte a mezőnyt, amit a cél eléréséig tartott. Az NK-1200 méteren sem volt riválisa, és az NK-4500 métert is megnyerte. Zseniális ez a lány, pályafutása alatt tizenegyedszerre vehette át EB-n az aranyat.

„Különösen nehéz volt a kétszáz után az ötszázhoz odaállni, mert edzésen ezt külön nem tudtam begyakorolni. Azért volt három órám a regenerálódásra, ez elég volt. A világbajnokságon kicsit szorosabb lesz a program, de megpróbálok úgy készülni, úgy koncentrálni, hogy ez ne jelentsen problémát!

 

sport365.hu
sport365.hu

 

Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila az olimpiai 1000 m-es számban sajnos lecsúsztak a bronzéremről, de így is nagyon szép eredményt tudhatnak magukénak. Sajnos a hajrában elfogyott az erejük és a portugálok hajója előttük úszott a célba.
Szabó Kristóf a hetedik helyen végzett a férfi kenusok fináléjában, ami szintén nagyon szép eredmény, bár Kristóf kicsit csalódott volt.

 

Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenu kettős bravúros taktikájuknak köszönhetően, megnyerték az 500 méteres számot.Végig higgadtan merítgettek, majd 150 méteren nyitott hajrájuk az első helyig vitte őket.

 

Szabó Gabriella és Csipes Tamara már nem tudott olyan könnyen győzni, de a fantasztikus hajrának köszönhetően a magyar duó nyert a 2500 méteres számban. Őket a lengyelek ás szerbek követték.

 

SZOMBATI EREDMÉNYEK

 

Csipes Tamara a női K-1–es versenyszámot nyerte 1000 méteren. „A rajtom elég jól sikerült, a svéd lány elment, de éreztem, hogy ez nem lesz gond. Ötszáznál kezdtem el feljönni, háromszázzal a vége előtt pedig megindítottam a hosszú finist. Ezen a vízen nagyon rossz evezni, be is kötött a végére az alkarom, de a célban éreztem, hogy megvan a győzelem.” – nyilatkozta Tamara a Nemzeti Sportnak.

 

origo.hu
origo.hu

 

Vajda Attila sajnos nem tudta legyőzni német ellenfelét, de így is gyönyörűen zárt az 1000 méteres kenu számban. „Próbáltam jönni a végén, de az a baj, hogy már a rajt után majdnem elsüllyedtem, annyi víz volt a hajómban. A start előtt ki akartam kötni, hogy kiürítsem, de nem engedték meg, úgyhogy így kellett végigjönnöm. Amit a rajtban összeszedtem hátrányt, abból sikerült lefaragnom, de a sikerhez nem volt elég. Brendel kicsit húzta az időt a rajt előtt, hogy beálljon a rajtgépbe, ezalatt mi kaptuk a vizet a hajónkba, biztos vagyok benne, hogy ez taktikai húzás volt a részéről.” – NS

 

Férfi kenu négyesünk a harmadik helyet szerezte meg 1000 méteren. Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál. Varga Dávid azt mondta, annak ellenére, hogy balos oldalszeles volt a pálya, nagyon jól tudtak menni.

 

Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus kettősünk is arannyal zárt a taktikus versenyzés után.

 

vasarnapihirek.hu
vasarnapihirek.hu

 

Mindeközben haza érkezett a férfi vízilabda válogatott is. Holnap megkezdődik az Európa Bajnokság, amit már nagyon sokan várnak! Benedek Tibor szerint nagyon összeért a csapat és izgatottan készülnek a holnap estére. Elmondta, hogy sokat fejlődött a csapat mind taktikailag, mind fizikailag.

 

sportfm.hu
sportfm.hu

 

Itt most nincs fejlődési idő, rögtön az első meccs a csoportmérkőzések közül a legfontosabb, úgyhogy arra már külön készülünk. A játékosok tisztában vannak azzal, hogy bár hosszú torna lesz ez, különböző periódusokkal, de nem folyamatosan nehezedő feladatot kell teljesíteni, hanem hullámszerűen jönnek a nehéz meccsek – például mindjárt az elején.”- nyilatkozta a VLV-nek a szövetségi kapitány.

 

waterpolo.hu
waterpolo.hu

 

Benedek Tibor azt is elmondta, hogy a fiúk mentálisan is fel vannak készülve és jól tudják kezelni ezeket a helyzeteket. Bár első sorban a hatezer fős közönséget kell majd megszokniuk, ám ha ezen túlesnek, előnyükre fog válni a hazai szurkoló tömeg.

 

A Pop Up Cafe csapata Szívből gratulál a kajak-kenu küldöttség eredményeihez és drukkol a Magyar Férfi Vízilabda Válogatott csapatának!
Hajrá MAGYAROK!

 

Forrás: nemzetisport.hu, vlv.hu

 

[facebook_like_button]

Szólj hozzá!