jzs – 2014.07.22.
„Minden koncert arról szól, hogy energiát adunk és kapunk. Hogyha ez teljesül, teljesen mindegy, hogy mekkora a közönség” – a Bánkitó Fesztiválon a Mary Popkids tagjaival beszélgettünk, többek között a Nagyszínpad-élményről, örömzenélésről és arról, milyen érzés fiatal, feltörekvő zenekarként működni. Interjú.
– Megnyertétek a Nagyszínpad versenyét, úgyhogy a VOLT Fesztiválon az Artic Monkeys előzenekara voltatok. Milyen érzés egy ilyen élmény után a Bánkitó Fesztivál családias közönsége előtt fellépni?
– Kristóf (gitár): Nagyon jó, nagyon szeretjük a bánki fellépéseket és például a Fishing On Orfűt is, mert ezek még emberléptékű rendezvények. Tudunk kapcsolatot kialakítani a közönséggel, sokkal jobban, mint a nagy fesztiválokon.
– Kama (ének): Igen, ilyen szempontból közvetlenebbek és barátságosabbak a kisebb fesztiválok, ugyanakkor a nagyobbakat másért lehet szeretni. A VOLT-on vagy a Szigeten például meg tudunk nézni egy csomó aktuális külföldi fellépőt. Kevés olyan felemelő érzés van, mint amikor több ezer emberrel együtt élsz át egy különleges koncertélményt.
–Máshogyan készültök rá, mint például a Szigetre vagy VOLT-ra?
– Kristóf: Abszolút. Máshogyan készülünk minden fellépésünkre. Attól függően állítjuk össze a dalok listáját, hogy mennyire pörgős egy buli, de nyilván mindig van benne spontaneitás is, mivel a közönség is visszajelez. Nekünk reagálnunk kell arra, hogy ők hogyan veszik a lapot. Igazítani kell egyébként a fesztivál stílusához is, illetve, hogy mennyi ideig játszhatunk adott koncerten.
– Herrer Sári (ének): Minden a közönség hozzáállásától függ. Itt Bánkon olyan jó hangulat volt, hogy jött minden magától és elég spontán lett a koncert is.
–Viszonylag fiatal zenekar vagytok. Mi a tapasztalat, mennyire ismer titeket és a dalaitokat a közönség?
– Kristóf: Amióta megnyertük a Nagyszínpad versenyét, sokkal többen kapják fel a fejüket, ha meghallják, hogy Mary Popkids megy a rádióban.
– Máté (dobok): Igen, az EFOTT-on random megkérdeztem embereket, hogy ismernek-e minket és úgy tűnik, hogy elég sokan hallottak már rólunk. Az új lemezünk áprilisban jött ki, úgyhogy nagyon jól jött a győzelem is, mert sok csatornán tudtuk magunkat megmutatni.
– Herrer Sári: Engem pár perce megismert egy lány a vécénél, nagyon aranyos volt.
–Meséljetek a nagyszínpados élményről. Milyen volt a verseny, mennyire izgultatok? Mennyire lepett meg, hogy megnyertétek?
– Kristóf: Maga a verseny abból a szempontból jó volt, hogy olyan zenekarokkal, akik kortársaink, barátaink és velünk nagyjából egy szinten vannak, megismerkedhettünk. Például a Szabó Balázsékkal (Szabó Balázs és Bandája – a szerk.) nagyon jóba lettünk és ennek kifejezetten örülök.
– Herrer Sári: Nem volt ezzel gond, mindenki csinálta a dolgát. A koncertek pedig nagyon jól sikerültek, mert valójában nem ott versenyeztünk. Ami a tényleges munkát illeti: borzasztó nehéz egy negyedórás koncertet kitalálni. Precízen, pontosan, odafigyelve kell a dalokat összeállítani. Minden bulin éppen az első tizenöt perc az, amíg a közönség ráhangolódik adott bandára, de maga a zenekar is ebben a negyed órában ismeri meg, hogy milyen a közönsége.
– A nagyobb nyári fesztiválokra általában megvan egy fix lineup magyar fellépőkből. Mennyire fogadtak be titeket a nagyobb zenekarok? Van velük kapcsolat?
– Herrer Sári: A versenynek köszönhetően azért sokat javult e tekintetben a helyzet.
– Kristóf: Azért ez egy szalmaláng, amire ha az ember rápakol pár adaggal, akár tűz is lehet belőle, de önmagában ez még nem elég.
– Herrer Sári: Nagyon szépen fogalmaztál.
– Kama: A magyar zenei színtér azért viszonylag kicsi és általában jó a kapcsolat a zenészek között. A lineupokat a fesztiválszervezők állítják össze, így ilyen szempontból főként nekik kell bizonyítani, de egyébként úgy érzem, hogy a nagyobb zenekarok kimondottan befogadóak és ők is figyelik hogy mik az aktualitások a kisebb színpadokon. Nagyon szeretnénk olyan zenekarokkal (előtt) játszani mint például a Vad Fruttik, Irie Maffia vagy a Quimby, akiknek a koncertjeiből a mai napig sokat tanulunk és akikkel van valamilyen szintű személyes kapcsolat is.
– Kristóf: A lényeg, hogy innen azért bőven el lehet még tűnni. Hogyha lesz jövőre is ilyen verseny – amin persze már nem indulunk – mi pedig már ettől függetlenül is nagyszínpadon játszunk, akkor mondhatjuk azt, hogy befogadtak minket.
– A koncertjeiteken egyértelműen átjön, hogy örömzenét játszotok és nagyon jól érzitek magatokat. Ezzel a szemlélettel mennyire nehéz a nagyobb zenekarok közé betörni? Van erre valamilyen tervetek?
– Kristóf: Semmilyen tudatos törekvés nincs ilyen irányba.
– Herrer Sári: Szerintem alapvetően nyitottan állnak hozzánk.
– Máté: Ahhoz, hogy magabiztosan játszunk nagyszínpadon, kell sok idő és rengeteg koncertélmény. A VOLT-on döbbentem rá, hogy nem tudtuk még annyira belakni a teret. Persze volt pörgés, meg összeköttetés az emberekkel és jól éreztük magunkat, de nem éreztük magunkat otthonosan. Hozzá kell szokni a méretekhez.
– Mi a különbség közönség és közönség között a fesztiválok nagyságától függően?
– Kristóf: Az egész arról szól, hogy a zenekar energiát ad és kap. Hogyha ez megtörténik, akkor bármekkora, bármilyen közönséggel jó érzés ezt átélni. Egy nagyszínpados koncertnél nyilván sokkal nagyobb a távolság köztünk, így ott a kapcsolat nehezebben jön létre. A színpadot pedig meg kell tanulnunk uralni, ami annyit jelent, hogy anélkül is tudunk kommunikálni a közönséggel, hogy beállnánk közéjük énekelni.
– Már létezett a Mary Popkids, amikor Sári elénekelte az MR2 Akusztikban Fluor Mizu című dalát a Kesh zenekarral. Hogyan állt össze a csapat? Tudatosan válogattátok a tagokat?
– Kristóf: Baráti társaság vagyunk, persze nyilván nem úgy történt, hogy nyolcan egyszerre megismerkedtünk és zenekart csináltunk. Négy ember alkotja a kemény magot: Máté, Sanyi, Kama és Viktor. Aztán különféle szövevényes utakon megismertük a többieket is.
– Herrer Sári: Engem ki akartak rúgni egy csomószor, de rájuk tapadtam.
– Máté: Igazán akkor szedtük össze magunkat, amikor az MR2 Akusztikba bekerültünk. Tulajdonképpen azt hittük, hogy ez egyszeri fellépés lesz, de később kiderült, hogy hatalmas a szeretet, a barátság és a zenei összetartás, úgyhogy együtt maradtunk.
– Herrer Sári: Megígérték nekem, hogyha gazdag lesz a zenekar és sok pénzt keresünk, csináltatnak nekem szilikon melleket. A Nagyszínpad óta erre várok.(nevet)
– Van a hazai zenei életből esetleg mecénásotok?
–Kama: Akitől a legnagyobb támogatást kaptuk a kezdetektől fogva az az A38 Hajó és a stábja. A hajóra gyakorlatilag haza járunk és mindig szívesen megyünk, de szoros a kapcsolat az Akváriummal, a szigetes fesztiválokkal, és a Fishing on Orfűvel is. Konkrétan a zenei részről ott van Felcser Máté (Rendbenman) és Fodor Máriusz is, akik produceri munkájukkal, zenei mentorálásukkal segítik a zenekart. De a lista szerencsére beláthatatlan. Nagyon sokan segítenek. Ugyanakkor szervezeti szinten próbálunk egy saját „PopKids vállalatot” kialakítani, amibe beletartozik az is, hogy saját kiadónk van.
– Gondoltátok volna a kezdet kezdetén, hogy végig zenélitek a nyári fesztiválokat?
– Kristóf: Minden azon múlik, hogy mennyire elhivatott az ember. Aki az elején nem mer nagyot álmodni, az nem is jut el messzire.
[facebook_like_button]
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
“Mindig kell egy ferseny, amire tudok edzeni”
Nekem a művészet a legegyszerűbb és legizgalmasabb út
