Ötödik győzelmével továbbra is veretlen a magyar vízilabda válogatott!

 

2014.07.21.

Negyvenöt másodperccel a horvát-magyar vízilabda mérkőzés vége előtt a center Hárai Balázs villant meg, remek csavarja után a kapufáról pattant be a labda (7-6), ezzel pedig Benedek Tibor csapata megtartotta nyeretlenségét az Európa-bajnokságon. A szövetségi kapitány a mérkőzés végén azt nyilatkozta, “a lényeg, hogy felpörögve érkezzünk a pénteki összecsapásra, és nem szabad leengedni a következő napokban.”

 

A 2013-ban világbajnok magyar együttes és riválisa, a 2012-es londoni olimpiai bajnok horvát válogatott a Hajós-uszodában, telt ház, hatezer ember előtt csapott össze a hazaiak számára kedvező előjelek mellett. Túl a Benedek Tibor szövetségi kapitány irányította alakulat meggyőző formáján a statisztika is inkább honi sikert ígért, mivel az eddigi Európa-bajnokságokon egymással vívott meccsek többségét a magyarok nyerték.

 

MTI-Kovács Tamás2
fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A mérkőzésen az első magyar emberelőny kimaradt, a horvátoké viszont nem (0-1). A folytatásban kölcsönösen jól működtek a védelmek, mígnem fél perccel az első szünet előtt a rivális másodszor is bevette Nagy Viktor kapuját (0-2). A második negyedet kapufán csattanó magyar lövés vezette fel, emberelőnyből a horvátok ugyanakkor betaláltak (0-3). Mielőtt kedvét szegte volna a hazaiaknak a hosszas gólképtelenség, Hosnyánszky Norbert megtörte a jeget: bombája nyomán a labda a kapu jobb oldalában kötött ki (1-3).

Röviddel ezután a változatosság kedvéért előbb Erdélyi Balázs révén a bal sarokban landolt, Szivós Márton lövése nyomán pedig a léc alatt csapódott a hálóba a labda (3-3). Ötméteresből jutottak előnyhöz megint a vendégek (3-4), ennél nagyobb baj volt viszont, hogy Hosnyánszky kipontozódott. Vigaszul Varga Dénes látványos, és főképpen hatásos kísérlettel vette be a jobb felső sarkot (4-4).

 

MTI-Kovács Tamás
fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A nagyszünet után hosszú percekre “befagyott” az eredmény, a változást – amikor a harmadik negyedből már öt perc letelt – Madaras Norbert hozta el, aki emberelőnyös támadás lezárásaként a bal felső sarokba lőtt, viszont akciógól formájában jött a válasz is (5-5). 

A befejező játékrészben sokáig nem módosult az állás, aztán a negyed közepén Erdélyi passzát Tóth Márton húzta be a kapuba, de szinte azonmód érkezett a felelet is (6-6). Negyvenöt másodperccel a vége előtt a center Hárai Balázs villant meg, remek csavarja után a kapufáról pattant be a labda (7-6). Egyenlíteni már nem tudott az ellenfél, győzött – ötödik meccsén ötödik sikerét begyűjtve – a Benedek-csapat.

 

MTI-Kovács Tamás3
fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A magyar válogatott szerdára – mint a szintén csoportelső montenegrói együttes is – pihenőnapot kapott, s legközelebb pénteken száll vízbe az elődöntőben az olasz-horvát párharc győztesével. 

Benedek Tibor a lefújás után elmondta, hogy több ok miatt is fontos volt a mérkőzés, és nem engedhették meg, hogy egyetlen meccset is félvállról vegyenek. “Egyrészt nem szerettük volna megkapni a szerbeket az elődöntőre, ehhez nem lehetett kikapni, másrészt a közönségünket ki kellett szolgálni. A meccs elején messziről lőttünk, és a horvát kapus mindent védett. Közelebb kellett mennünk, és akkor már nem maradtak el a gólok.”

A szövetségi kapitány hozzátette: nem tud választani, hogy az olasz vagy a horvát csapat lenne-e jobb az elődöntőre. “A lényeg, hogy felpörögve érkezzünk a pénteki összecsapásra, és nem szabad leengedni a következő napokban.”

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Lenyomta a szerbeket a magyar válogatott

Újabb magyar győzelem – ezúttal a franciák ellen

Bravúros győzelem a spanyolok ellen

 

Címkék: vízipóló, válogatott, Európa-bajnokság, csoportmérkőzés, elődöntő