ÁNTSZ: a vártnál hosszabbra nyúlik a parlagfű pollenszórásának tetőzése

 

2014.09.11.

A vártnál hosszabbra nyúlik a parlagfű pollenszórásának tetőzése. Az ország keleti részén – ahol a múlt héten kevesebb csapadék hullott és melegebb volt az idő – jelentősen emelkedett a pollenkoncentráció, Nyíregyháza környékén extrém magas értéket mértek – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

 

A legmagasabb, azaz VI. fokozatú riasztást kellett kiadni a Nyíregyháza környékére, ugyanis az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat észlelései szerint a térségben naponta átlagosan több mint ezer pollenszemet mértek légköbméterenként. A Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer (PPRR) indulása óta először kellett a ilyen mértékű figyelmeztetést alkalmazni. Ezzel egybefüggően, keleten egészen a Miskolc-Szolnok-Kecskemét vonalig, illetve délen Kecskemét-Makó vonaláig V. fokozatú (fekete) riasztás kiadására volt szükség.

 

bee-collecting-pollen

 

A közlés szerint az ország többi részén – a megelőző hetihez hasonlóan – továbbra is IV. fokozatú (bordó) riasztás van érvényben. Magyarország nyugati részén, illetve az Északi-középhegység nyugati vonulatai mentén, valamint a pécsi mérőállomás környékén jobb valamivel a helyzet.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen extrém pollenterhelés mellett még azoknak is lehetnek tüneteik, akik eddig nem voltak érzékenyek a parlagfűre. Fokozottan ajánlatos ilyenkor elkerülni a mezőgazdasági területeket, dűlőutakat. Az ilyen mértékű koncentráció azt is jelenti, hogy a szél képes egész “pollenfelhőket” a városok felé sodorni.

Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy az allergiások ilyenkor lehetőség szerint csak a reggeli órákban szellőztessenek. Továbbra is ajánlják a gyakori hajmosást, a megszokottnál gyakoribb porszívózást, az ágyneműhuzat cseréjét. Figyelni kell a gyermekekre, ismereteink szerint ugyanis az extrém magas parlagfű pollenkoncentrációra ők érzékenyebbek. A csúcsszezonban az allergiások számára akár légzésvédő maszk viselése is indokolt lehet.
A következő napokban az esősre, hűvösebbre forduló időjárás miatt a pollenkoncentráció csökkenésére, ezzel együtt pedig a tünetek enyhülésére lehet számítani. Azonban ez továbbra is inkább a Tiszától nyugatra eső országrészeket érinti, a Tiszántúlon csak lassabb javulás várható.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Szív- és érrendszeri szűrés a Kutatók éjszakáján

Finom ebéd négyszázhúsz forintból? Nem lehetetlen!

Felejtsd el a reggeli kávét!

Folytatódik a Terápia az HBO-n: Nagy Zsolt és Szamosi Zsófi nevelési gondokkal küzd

 

2014.09.10.

Szülőnek lenni nem egyszerű, hát még ha az ember gyermeke étkezési zavarokkal és viselkedési problémákkal küszködik. Mindezt saját bőrén tapasztalja a Terápia című sorozat közkedvelt házaspárja, Tamás és Petra, akik az első évadban párkapcsolati válságuk miatt keresték fel a pszichológusi rendelőt. Az apát alakító Nagy Zsolt és az anya szerepet játszó Szamosi Zsófia az új évadról és a szülői szerepekről meséltek.

 

Az HBO saját gyártású sorozata, a Terápia 2014. október 27-én harmincöt vadonatúj résszel folytatódik. A második évadban a párkapcsolati nehézségekkel küzdő szülők házasságuk szétesése után, ezúttal fiuk, a Surányi Áron által alakított tizennkét éves Misi táplálkozási gondjai és magatartászavarai miatt vállalják a családi terápiát.

 

nagy_zsolt_2
Nagy Zsolt a forgatáson – fotó: HBO – Vermes Kata

 

„A gyerekeinkkel való kapcsolatunkból derül ki igazán, hogy mennyire tudunk odafigyelni másokra, hogy mennyire tudjuk mások igényeit szem előtt tartani – mondta ki Nagy Zsolt, aki a sorozat apropóján magánéletével is párhuzamot von. „A saját bőrömön is megtapasztaltam hasonló szituációt, hiszen éppen válok, és három csodálatos gyermekem van. A gyerekeknek semmiképp sem jó, ha a szüleik elválnak, egy feszültséggel teli kapcsolatban azonban még jobban károsodnak a gyerekek. Az az ideális, ha a szülők kiegyensúlyozottan képesek együttműködni egymással, akár házasságon belül, akár a válás után. Ha a problémákat nem sikerül családon belül megoldani, érdemes külső segítséghez folyamodni” – ahogy teszi azt a Terápia közkedvelt párja is, akik a második évadban már fiukkal együtt folytatják a pszichoterápiát.

 

szamosi_zsofia
Szamosi Zsófia munka közben – fotó: HBO – Vermes Kata

 

Szamosi Zsófia nagyon élvezte a közös munkát Surányi Áronnal.

„Gyerekekkel mindig jó dolgozni, mert nyitottak és olyan új nézőpontokat villantanak fel, amelyek felnőtt fejjel sosem jutnának az ember eszébe. Áron a sorozatbeli szerepével ellentétben vidám és eleven személyiség, akivel szórakoztató volt együtt dolgozni” – mondta el az anya szerepét játszó színésznő.

A sorozatban Petra azzal küszködik, hogyan egyeztesse össze karrierjét és magánéletét. Szamosi Zsófia szerint a megfelelő energia beosztással ez abszolút lehetséges.

„Nem attól lesz valaki jó anya, hogy háztartásbelivé válik, és állandóan otthon ül a gyerekével. Vannak olyan sikeres nők, akik az anya szerepben is csodálatosan teljesítenek”   – vallja a színésznő.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Swing-be öltöztették Amy Winehouse-t – Szűcs Gabi interjú

A kíváncsiság kora lesz a Szabadesés kísérőfilmje a mozikban

Öt magyar, akiket a Youtube-ról ismerünk

Kardiológushoz mehetnek a nők a Kutatók éjszakáján

 

2014.09.10.

Az idei Kutatók éjszakáján a Semmelweis Egyetemen (SE) a nőknél bekövetkező infarktus, annak tünetei és a megelőzése lesz a középpontban; a tavalyi nagy sikerű huszonnégy órás ingyenes szív- és érrendszeri szűrés után idén kifejezetten csak a nőket várják a klinikán. Merkely Béla, az SE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója szerint tragikus, hogy leggyakrabban csak 3,5 óra elteltével kerülnek orvoshoz a betegek, de az átlag még rosszabb: 4,5 óra. Ezért azt tanácsolja, ha nem szűnik a rosszullét, fél órán belül mindenképpen ki kell hívni mentőt.

 

Szeptember 26-án várja a jelentkezőket az SE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, hiszen, akik elsők között regisztrálnak a Kutatók éjszakája program honlapján, azok a megadott időpontban találkozhatnak kardiológussal. Tehát az állapotfelmérés után terheléses EKG-t, szívultrahangot, vérvizsgálatot végeznek náluk, amennyiben pedig rizikót találkoznak az orvosok, az új generációs szív CT-vel vizsgálják meg a betegeket.
Sokszor nem is gyanakodnak infarktusra az idősebbek és a nők, mert náluk nem tipikusak az infarktus tünetei. Mivel nem jelentkezik erős mellkasi fájdalom, későn is kerülnek kórházba – figyelmeztet Merkely Béla, a klinika igazgatója az egyetem honlapján közzétett tájékoztatóban.

 

images

 

Sok esetben a mellkasi fájdalom kisebb intenzitású és sok az atípusos, illetve megmagyarázhatatlan tünet. Ezek közé tartozik a mérsékelt gyomortáji fájdalom, hányinger, hányás, szédülés, akár eszméletveszés is előfordulhat. Sokszor egyáltalán nem jelentkezik a mellkasban fájdalom, nincs légszomj, izzadás. A legtöbbször általános rosszullétet és fáradtságot érez a beteg, ezért nem gyanakszik infarktusra és későn részesül orvosi ellátásban – ismertette a professzor. A késlekedés végzetes lehet: a szívinfarktus halálozás óránként tizenöt százalékkal nő, ha a beteg késve kerül orvoshoz – teszi hozzá Merkely Béla.

A professzor szerint tragikus, hogy leggyakrabban csak 3,5 óra elteltével kerülnek orvoshoz a betegek, de az átlag még rosszabb: 4,5 óra. Ezért azt tanácsolja, ha nem szűnik a rosszullét, fél órán belül mindenképpen ki kell hívni mentőt.
Felhívta a figyelmet arra, az infarktus kockázata különösen magas azoknál, akiknek magas a koleszterin szintjük, a vérnyomásuk, dohányoznak, cukorbetegek, mozgásszegény életmódot folytatnak vagy a családban előfordult már infarktus. A kockázat a menopauza után is megnő.

Az összes magyar halálozás feléért a szív- és érrendszeri betegségek felelősek. Magyarországon huszonötezer ember kap szívinfarktust évente, ez háromszorosa az uniós átlagnak. Az ellátás hatékonysága szempontjából azonban Európa első harmadába tartozik hazánk, a lakosság szűrésével a magasabb kockázatú betegek megfelelő orvosi kezelése hamarabb megkezdődhet.
Jelentkezni péntektől lehet, a vizsgálatok szeptember 26-án déltől éjfélig tartanak a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Finom ebéd négyszázhúsz forintból? Nem lehetetlen!

Mindenhogy káros az energiaital

“Olyan ember vagyok, aki szeret másokon segíteni” – interjú

 

Talpraáll a kaliforniai kékbálna-popupláció

 

2014.09.10.

A kereskedelmi célú bálnavadászat kezdete előtti egyedszámához közelít a kaliforniai partoknál élő kékbálna-populáció, amely ma ismét fenntartható szinten van – közölték amerikai szakemberek. Emellett kiderült az is, japán hajók újra bálnára vadásznak: négy kis hajó indult Hokkaido, az északi sziget partjairól, hogy csukabálnákat ejtsen a Csendes-óceánon. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság márciusban azt az ítéletet hozta, Japánnak be kell fejezne a bálnavadászatot.

 

Úgy tűnik – legalábbis a Washingtoni Egyetem kutatói szerint – a kaliforniai az egyetlen kékbálna-populáció, aminek sikerült talpra állnia a bálnavadászat pusztítása után. Becsléseik alapján ma nagyjából kétezer-kétszáz egyed él a Csendes-óceán keleti részén. A Marine Mammal Science című folyóiratban közölt eredményekből kitűnik, a kaliforniai kék bálnák száma mára elérte a történelmi szint kilencvenhét százalékát.

 

28970_kek-balna3

 

Az akár harminchárom-méteres testhosszt és százkilencven tonnás testsúlyt is elérő kék bálna a világ legnagyobb állata. A Kalifornia mentén élő példányokat gyakran látni a partok közelében táplálkozni, de az Alaszkai-öböltől a Costa Ricáig tartó óceánszakaszon szinte végig előfordulnak.

A kék bálnák halászatának 1966-os betiltásáig a bálnavadász nemzetek mintegy 346 ezer példányt öltek le az Antarktisz vizeiben. A Csendes-óceán térségében ennél jóval kevesebb – 1905 és 1971 között nagyjából 3400 – példány esett áldozatául a szigonyoknak. Ebben a régióban nagyrészt orosz hajók vadásztak, ám a zsákmányokra vonatkozó adatok többségét eltitkolták a szovjet rezsim idején, és a kutatók csak a közelmúltban férhettek hozzájuk.

A zsákmányok méretére és a vadászat helyszínére vonatkozó adatokból azonban nem derült ki a szakemberek számára, hogy a kék bálnák melyik – a kaliforniai, vagy a Japán és Oroszország közelében élő – populációjából származnak a példányok. Ennek megállapításához a kutatók a bálnák énekét tanulmányozva húztak földrajzi határvonalat a két populáció között. Azután kiszámolták, hogy hány állat esett áldozatául a bálnavadászoknak a keleti, illetve a nyugati területről, és a populációk méretét is megbecsülték.

 

kek1c

 

A kutatók szerint a kaliforniai állomány növekedésének üteme mostanra lelassult, mivel a kék bálnák száma elérte a fenntartható szintet. A szakemberek jelenleg amiatt aggódnak, hogy, mivel a hatalmas termetű vízi emlősök ott táplálkoznak, ahol igen sűrű a hajóforgalom, így nagy a kockázata, hogy összeütköznek a hajókkal.
A kutatók szerint a kaliforniai siker ellenére sem szabad megfeledkezni arról, hogy nem mindegyik bálnapopulációnak sikerül regenerálódnia. Az Antarktisz környékén élő kék bálnák száma például a hajdani egyedszám nagyjából egy százalékát éri el. Hangsúlyozták, a kaliforniai partoknál élő kék bálnák a halászatuk megfékezésére és a megfigyelésükre irányuló erőfeszítéseknek köszönhetik a talpra állásukat, mindezek nélkül azonban valószínűleg a kihalás szélére kerültek volna, csakúgy mint más populációik – adta hírül a BBC News.

A témához kapcsolódik, hogy mindezek ellenére japán hajók újra bálnára vadásznak: négy kis hajó indult Hokkaido, az északi sziget partjairól, hogy csukabálnákat ejtsen a Csendes-óceánon. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság márciusban azt az ítéletet hozta, Japánnak be kell fejezne a bálnavadászatot.

A Kusiróból vasárnap kihajózott flotta hivatalosan azt tervezi, hogy október végéig ötvenegy bálnát fog ki, hogy gyomruk tartalmát megvizsgálják. A gyomortartalomból azt szeretnék megtudni, hogy a tengeri emlősök hogyan befolyásolják a parti halászatot. A bálnahúst ezután élelemként adják el.

 

post_165791_20140331225727

 

Ez az első alkalom, hogy Kusiróból bálnavadászhajók indultak azóta, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság márciusi ítélete felszólította Japánt: hagyjon fel az állítólag kutatási céllal folytatott bálnavadászattal. A bíró azt mondta: az eddigi kutatási programoknak semmilyen tudományos célja nem volt.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) 1986-ban jelentette be a cetek kereskedelmi célú elejtésének moratóriumát, Hága szerint a “kutatás” valójában ennek a moratóriumnak a kijátszása.

Japán szeptember elején azt is bejelentette, azt tervezik, hogy jövőre a Déli-sarki óceánon is újrakezdik a bálnavadászatot.

 
[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

A piramisok titkai

Tíz megdöbbentően furcsa tény a szervezetünkről

Kiszáradtak a kaliforniai tavak a rendkívüli aszály miatt

 

Finom ebéd négyszázhúsz forintból? Nem lehetetlen!

 

2014.09.09.

Szeptember 15-ig várják a közétkeztető szakács csapatok jelentkezését a negyedik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyre (OKÉS) – írja közleményében a NÉBIH, vagyis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A megmérettetés témája idén a „Téli ünnepváró ételek a modern gasztronómia jegyében”.

 

Az első forduló anyagainak (menü, kalkulációk) leadására egy hete van még az érdeklődőknek.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha két fős csapata (egy szakács és egy segítő) benevezhet. Cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen.

 

soup

 

Az OKÉS ezúttal is két fordulós lesz: először a beadványokat (menü, kalkulációk) értékeli a zsűri, majd a második fordulóban a továbbjutott versenyzőknek el is kell készíteniük az ételeket.

Újdonság, hogy ezúttal két kategóriában nevezhetnek a csapatok. Az „A” kategóriában egy „átlagos”, három fogásos napi menüt kell összeállítani, aminél a felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot. A „B” kategóriában egy rendezvényhez kell szintén három fogásos menüt tervezni. Az alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó ötszázhúsz forintot.

Az „alapanyag kosárban” mindkét esetben többek között hazai tenyésztésű afrikai harcsafilé, csirke, sütőtök, cukkini, cékla, szilva, alma, körte, köles, árpagyöngy és vörös lencse található.

A két kategóriában meghirdetett, kétfordulós rendezvényt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.

 
[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Felejtsd el a reggeli kávét! Lehetetlen? Nem!

Mindenhogy káros az energiaital

Ami a teljes élethez nélkülözhetetlen: bróm