Finom ebéd négyszázhúsz forintból? Nem lehetetlen!

 

2014.09.09.

Szeptember 15-ig várják a közétkeztető szakács csapatok jelentkezését a negyedik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyre (OKÉS) – írja közleményében a NÉBIH, vagyis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A megmérettetés témája idén a „Téli ünnepváró ételek a modern gasztronómia jegyében”.

 

Az első forduló anyagainak (menü, kalkulációk) leadására egy hete van még az érdeklődőknek.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha két fős csapata (egy szakács és egy segítő) benevezhet. Cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen.

 

soup

 

Az OKÉS ezúttal is két fordulós lesz: először a beadványokat (menü, kalkulációk) értékeli a zsűri, majd a második fordulóban a továbbjutott versenyzőknek el is kell készíteniük az ételeket.

Újdonság, hogy ezúttal két kategóriában nevezhetnek a csapatok. Az „A” kategóriában egy „átlagos”, három fogásos napi menüt kell összeállítani, aminél a felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot. A „B” kategóriában egy rendezvényhez kell szintén három fogásos menüt tervezni. Az alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó ötszázhúsz forintot.

Az „alapanyag kosárban” mindkét esetben többek között hazai tenyésztésű afrikai harcsafilé, csirke, sütőtök, cukkini, cékla, szilva, alma, körte, köles, árpagyöngy és vörös lencse található.

A két kategóriában meghirdetett, kétfordulós rendezvényt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.

 
[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Felejtsd el a reggeli kávét! Lehetetlen? Nem!

Mindenhogy káros az energiaital

Ami a teljes élethez nélkülözhetetlen: bróm