Fóton minden a terápiáról szól: lovakról és angyalokról

 

ja – 2014.10.02.

Lovasterápia? Mi az? Gyógyítják a beteg lovakat? – Sokszor teszik fel ezt a kérdést így azok, akikkel erről beszélgetek. Pedig a lovasterápia, bármilyen hihetetlen is pont az ellenkezőjéről szól: a ló gyógyítja az embert.

 

Lehajlok. Ne érjen az ág.

Átölelem a ló nyakát. 

Mert végül semmi sem marad,

csak az angyalok s a lovak.”

 

(Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok)

 

Érdemes tudni, hogy a lovasterápiának három ága van: a hippoterápia, a gyógypedagógiai lovaglás és a parasport.

A hippoterápia a mozgásban akadályozottoknak segít, speciális gyógytorna, a világ legizgalmasabb helyén, lóháton. A foglalkozást gyógytornász tartja. A gyógypedagógiai lovaglást – nem meglepő – gyógypedagógusok irányítják. Résztvevői értelmi fogyatékos, tanulási és viselkedési zavarral küzdő gyerekek, látássérültek és siketek is nyeregbe szállhatnak. Lóháton, játékos,  képességfejlesztő feladatokat oldanak meg, játszva tanulnak. A parasport versenyzési lehetőség  az ügyeseknek. Mindazoknak a fent felsoroltak közül, akik már biztonságban érzik magukat ebben a csodálatos világban és szívesen összemérnék tudásukat társaikkal, lehetőségük van erre, pontosan lefektetett versenyszabályzat keretei között.

 

lovas2
Versenyzők a fóti Díjlovas és Lovasterápiás versenyen – Fotó: Gordon Eszter

 

A terapeuták komoly munkát végeznek, kétéves képzés során válnak sokoldalú szakemberekké. Alapvégzettségükön felül (gyógytornász, gyógypedagógus, pszichológus, szakedző) tudniuk kell versenyzői szinten lovagolni,  a lovat ellátni, ismerik a választott szakág minden beteget segítő fogását és módszerét ezen kívül pedig jó, ha van a tarsolyukban egy nagy adag empátia. Hiszen egyszerre foglalkoznak lóval és valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberrel. Ez pedig cseppet sem könnyű feladat.

Aki most elgondolkozik azon, hogy egyáltalán hogyan is lehetséges ez, annak jusson eszébe a gyógylovagoltatás középpontjában –  a segítségre szoruló ember mellett –, egy nem akármilyen állat áll. Aki valaha is kapcsolatba került már lovakkal, tudja, nem közhely,  ők évezredek óta az ember leghűbb társai. Finomra hangolt idegrendszerüket csodálatos módon a szolgálatunkba állították és elfogadták, hogy egy-egy lovaglás erejéig rájuk bízzuk az életünket. Bár mi minden ló iránt végtelen lelkesedéssel viseltetünk, terápiás ló csak néhányukból lesz. Komoly mozgás-és jellembeli követelményeknek kell megfelelniük, ők is vizsgáznak mielőtt munkába állnak és persze rengeteget tanulnak azért, hogy alkalmassá váljanak gyógyításra.

 

lovas3
Életkép a fóti lovasterápiás versenyről – Fotó: Gordon Eszter

 

Hétvégén a Magyar Lovasterápia Szövetség fóti telephelyén megrendezte a 2014. évi  Nemzetközi, Nemzeti Díjlovas és Lovasterápiás versenyt. Egyedülálló kezdeményezés, melyre az integráció szempontjából még csak kisiskolába járó hazánknak nagy szüksége van. Hétvégén Fóton egészséges és sérült lovasok együtt versenyeztek, nemcsak egymás mellett, hanem csapatokban összefogva, egymás ellen is. A több ország résztvevőivel fémjelzett igazán látványos díjlovas számok és a lovasterápiában résztvevő gyermekek speciális versenykiírásai mellett ugyanis, a rendezvény egyik csúcspontja az a megmérettetés volt, ahol egészséges és sérült gyerekek együtt indultak el. Közös csapatban, felváltva végeztek el ügyességi feladatokat lóhátról, közösen harcoltak a győzelemért.

El kell áruljuk nem volt különbség köztük, lóháton mindenki egyformán vidám, felszabadult, magabiztos és ügyes. Pontosan ez a lovasterápia, a lovak titka.

 

lovas1
Voltizslovaglás Fóton – Fotó: Gordon Eszter

 

A fóti központot körbejárva láthattuk, itt minden a gyerekekért van. A terápiás lovakat nem dícsérjük tovább, bár szívünk szerint napestig ezt tennénk. Az istállókon túl, egy kisebb ligetben megbújó élménypark várja a kicsiket. A feladatpályán különböző talajú utak kacskaringóznak: apró és nagy kövek, fagerendák, emelkedő és lejtő vezet az ügyességi feladatokhoz, itt bizony figyelni kell hová lépünk. A park bejárható gyalog és lóháton is, a cél pedig ugyanaz mint lovaglás közben, a játszva tanulás, az észrevétlen fejlődés. A célzott programokon kívül pedig tényleg az egész fóti központ egy nagy játszótér. Tágas, gondozott füves terek, játékok, ugrálóasztal gondoskodik arról, hogy senki ne unatkozzon.

A lovasterápia szövetség munkatársai, barátai, az ott tanuló, versenyző gyerekek és szüleik a hétvégi rendezvény minden résztvevője egy igazán vidám program mellett szép példáját adták annak, van lehetőség egy egymásra figyelő, egyenlőséget teremtő, emberséges világban élni.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Nem alszik a baba  – avagy suttogjunk tovább a lovaknak 

Egy újszülöttnek minden vicc új – kirándulás a Kőhegyen 

Miért vagyunk egyedül, ha inkább párban lennénk – Kényszerszinglik kritika

 

 

Nem durvulnak A szürke ötven árnyalatában

 

jzs – 2014.10.02.

Annak érdekében, hogy minél többen nézhessék meg A szürke ötven árnyalatához készült filmadaptációt, a “legdurvább” jeleneteket kihagyták a jövő februárra mozikba kerülő filmből.  “Nem lesz benne groteszk vagy durva jelenet, nehogy fölháborítson egyes nézőket” – magyarázta Jamie Dornan, a főszereplőt alakító színész. 

 

Kihagyták a legkeményebb erotikus jeleneteket A szürke ötven árnyalata filmváltozatából, hogy minél szélesebb közönséghez eljuthasson a produkció. Erről Jamie Dornan, a főszereplő számolt be.

 

15535_Jamie-Dornan-Dakota-Johnson-fekvo
A film két főszereplője: Jamie Dornan és Dakota Johnson

 

“Nem lesz benne groteszk vagy durva jelenet, nehogy fölháborítson egyes nézőket – magyarázta a 32 éves sztár a GQ magazinnak. – A maga módján át fog persze lépni néhány megszokott határon, de oly módon, hogy ne sértse senkinek az érzékenységét. Ha túl kemények lennének az erotikus jelenetek, nem is szerződtem volna le a filmre. Egyébként alapjáraton nem félek az ízléses szexjelenektől. Ez is csak munka. Igaz, elég fura munka.”

E. L. James erotikus regényének filmfeldolgozása 2015 februárjában kerül a mozikba. A készítők Valentin-napra időzítették a rajongók által már most sokat kritizált filmet és annak már megjelent előzetesét. A fő kifogás amellett, hogy a női főszerelő túlkorosnak látszik a szerephez az, hogy Christian Grey-t nem ilyennek képzelték. Hát, több millió nő vágyfantáziájának aligha lehet megfelelni, viszont ha az egész film olyan túlfűtött lesz, mint a trailer, akkor a rajongóknak aligha lesz oka panaszra. Íme a videó, figyelem, 18+-os tartalom!

 

 

A történet szerint, amikor “Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.”

 

Mi már nagyon várjuk a filmet.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikk, köves minket a Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Új páciensek Mácsai Pál díványán

Indul a berlini metró-filmfesztivál

Már forgatják Tilla új filmjét

 

Szeptemberi fotógaléria

 

2014.10.02.

Előző héten arra kértünk titeket, kedves olvasókat, hogy küldjetek nekünk őszi hangulatképeket onnan, ahol épp jártok. Így is lett, szebbnél szebb fotók érkeztek. Az alábbi galériában a legkiválóbbakat válogattuk csokorba, s egy Wass Albert gondolattal fűztük össze a benyomásokat. Ezúton is köszönjük nektek a sok-sok képet, íme. 

 

“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

 

fotó: Jobbágyi Gabriella

 

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad.

 

galéria4
fotó: Török Viktor

 

És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.

 

galéria1

 

Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

 

galéria5
fotó: Czifra Noémi

 

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.

 

galéria3
fotó: Török Viktor

 

A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek.

 

lászló1
Fotó: Sifter László

 

És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”

 

(Wass Albert: Otthon)

 
[facebook_like_button]

 

Ha tetszett a galériánk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Michael Kelley: Minden, ami építészet (galéria)

Elképesztő grafikák a világ minden tájáról (galéria)

Fürdőruha divat kezdetektől, napjainkig (galéria)

Egész héten szerethetjük az állatokat – kedvcsináló

 

2014.10.01

Már tegnap óta tart az Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol vasárnapig többek között az állatok egészségével, gondozásával kapcsolatos kulisszatitkokat ismerhetik meg a látogatók. “Az állatszeretet mindig emberközpontú fogalom, hiszen a természetben minden faj az együtt élő ökoszisztéma része, mindegyiknek megvan a maga szerepe, feladata és hivatása.”

 

Az ötnapos eseményen az állatkert partnerszervezetei, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Greenpeace Magyarország, valamint a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége is kínál programokat, emellett a látogatók már megnézhetik és bejárhatják a szintén szerdán átadott afrikai kunyhót is. A szavannakifutó mellett található nádfedeles, kör alakú, vályogtéglákból készült kunyhót az Afrikai-Magyar Egyesület ajándékozta az állatkertnek.

 

kh

 

Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a megnyitón felidézte, hogy az első állat- és növényszeretet napját 1922-ben rendezték meg. Az utolsó ilyen eseményt a második világháború előestéjén tartották, idén pedig hagyományteremtő szándékkal rendezik meg ismét természet- és állatvédő szervezetekkel közösen.

Mint mondta, az állatszeretet mindig emberközpontú fogalom, hiszen a természetben minden faj az együtt élő ökoszisztéma része, mindegyiknek megvan a maga szerepe, feladata és hivatása. Hozzátette, azt kéne kellene elérni, hogy az emberek azon gondolkodjanak, hogyan tudunk az összes élőlénnyel együtt élni és nem a kárukra lenni. Na igen.

 

Beautiful-Animals-Love-Photography-3

 

A fesztiválon az érdeklődők többek között megismerkedhetnek az állatkert állatmentő tevékenységével, a legutóbb bekerült mentett állatokkal és megtekinthetik a Varázshegyben nyíló Antartktisz közelről című kiállítást is.  Vasárnap az állatkerti nevelőszülők napját rendezik meg.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Szűk körben ünnepelt Brigitte Bardot

Szerintünk a Budweiser arra játszik, hogy elbőgjük magunkat

Mai cukiság: három kiselefánt

Bagdy Emőke: pihenni muszáj!

 

2014.10.01.

A NeMaradjLe.hu felmérései alapján az elmúlt években teljesen átalakultak a magyarok nyaralási szokásai. Egyre többen ismerik fel, hogy az évente egyszeri utazás kihagyhatatlan, ezért, ha nyáron nem jött össze, pótoljuk azt ősszel, hiszen a kiégést megelőzni sokkal egyszerűbb feladat, mint gyógyítani. Bagdy Emőke klinika szakpszichológus szerint évente legalább egyszer szükségünk van kéthetes regenerációra. 

 

Meglepő statisztikai eredményeket hozott a NeMaradjLe.hu legfrissebb felmérése, miszerint csaknem tíz százalékkal utaztak többen szeptemberben, mint augusztusban. Az adatok megerősítik a szakemberek megfigyeléseit, hogy a kiégést megelőző módszerek mellett, mint például vitaminkúra, stresszoldás, salaktalanítás, homeopátia, az utazás sem elhanyagolható. Bagdy Emőke a pszichológiatudomány legelismertebb szakembere szerint a legideálisabb, ha főszezonban megyünk nyaralni több szempontból is, de ha a nyáron nem volt lehetőség, pótoljuk azt ősszel, mert utazni, pihenni muszáj.

 

Bagdy Emoke (5)

 

A nyaralás nem hagyható ki! Szükségünk van évente legalább egyszer kéthetes regenerációra, feltöltődésre biológiai szempontból. Azt ajánlanám mindeninek, hogy inkább egyszer utazzunk el hosszabb időre, tekintve a rákészülési és visszarázódási időt, de ha mégsem tudjuk megoldani a hosszabb kikapcsolódást, egy hosszúhétvége is sokat segíthet a mai rohanó világban.” – mondta Bagdy Emőke.

Általános elgondolás, miszerint az augusztus a nyaralások főszezonja, de a közhidelemmel ellentétben ma már a június a legerősebb hónap.

 

Nemaradjle2

 

Minket is meglepett a legfrissebb felméréseink eredménye. A legmeghökkentőbb változás, hogy míg tavaly közel 20 százalékkal, addig idén már 30 százalékkal többen időzítették júniusra nyaralásukat. Mindezzel megdőlt a mítosz, már nem az augusztus a szabadságolások hónapja.” – nyilatkozta Szalay Ákos, a NeMaradjLe.hu marketingért felelős vezetője.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket a Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Ingyenes mellrákszűrések október első napján

Biciklivel boldogabb az élet

Milyen az Ironman belülről – személyes beszámoló