Őszi rizottó, ami nem rizseshús

 

2014.10.06.

Itt van az ősz, itt van újra, ahogy Petőfi Sándor mondta egykor, de most szó sincs dombtetőn ücsörgésről, Petőfi is csak azért nézelődött a dombtetőről, mert valószínűleg nem ismerte a sütőtökös rizottó titkát.

 

Mivel most van a sütőtökszezon, meg ősz is van ezért itt egy remek recept, mely pillanatok alatt elkészíthető és garantáltan nem marad belőle egy csepp sem a tányéron. Lássuk!

 

IMG_1343

 

Hozzávalók:

– 300 g arborio rizs

– 2 fej lilahagyma

– 1 fej vöröshagyma

– 3 gerezd fokhagyma

– közepes méretű sütőtök

– olívaolaj

– 0,5 dl vermut

– alaplé

– vaj

– parmezán

– tejszín

– só, bors

 

 

A vöröshagymát apróra összevágjuk, majd az olívaolajon megpároljuk. Fontos, hogy ne pirítsuk, vagyis ne karamellizálódjon, mert akkor megég a cellulóz és elrontja a rizottónkat. Szóval legyen üveges és semmiképpen se barna. Ekkor a lángot a legkisebbre vesszük, hozzáadjuk a rizst és kevergetjük, de itt is figyelünk, hogy ne piruljon, csak forrósodjon a rizsünk. Ha elég melegnek érezzük, hozzáöntjük a vermutot és hagyjuk, hogy elforrja a levét.

Most hozzáöntünk annyi (forró) alaplevet (ha nem rendelkezünk alaplével, használhatunk helyette vizet, de úgy nem az igazi!), hogy pont ellepje, Hagyjuk, hogy elfője a levét. Ekkor újból megismételjük az alapleves mutatványt, egészen addig, amíg olyan nem lesz a rizottónk, amilyennek szerettük volna. Van aki ropogósan szereti, mások egészen puhára főzik, ízlés kérdése. Most hozzádobjuk az apróra vágott lilahagymát illetve a fokhagymát is, ezek a ropogósságukkal izgalmassá teszik rizottónkat. Őket követi a vaj és a parmezán, majd az ízlés szerinti só és bors. A legvégén pedig beletesszük a sütőtökpürét.

 

Sütőtökpüré:

A sütőtököt hat egyforma részre vágjuk, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal és sütőben puhára sütjük (180 C, körülbelül 50 perc). A héjából kikaparjuk a tököket, majd vajjal és egy kevés tejszínnel turmixoljuk két percig. A turmixolás után szitán passzírozzuk át. Kész.

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Levi

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is itt, vagy nézelődj a Gasztro Akrobaták blogján!

 

MÉG TÖBB GASZTRO AKROBATA

cs2

Szent Mihály-napi süti

Ica Mama három csillagos hurkája

Újragondolt frankfurti leves kínai kelből

Gyönyörű őszi idő lesz a héten

 

2014.10.05.

A jövő héten többször is ködre kell számítani, de csapadék, lehűlés nem várható. A hétvégén akár 26 Celsius-fokig is melegedhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzésből.

 

Hétfőn északkeleten a felhős, ködös területeken lehet szitálás. A fővárostól északkeletre és az Alpokalján inkább rövidebb, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, a legmagasabb 16 és 21 fok között valószínű.

 

lászló1
Fotó: Sifter László

 

Kedden és szerdán a reggeli, délelőtti órákban ködfoltokra kell számítani, néhol szitálás is lehet. Helyenként megerősödhet a szél. Kedden a leghidegebb órákban 6-11 fok lehet, nappal 15-21 fokig melegszik a levegő. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb általában 18 és 23 fok között valószínű.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után nagyrészt napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. A déli szél a Dunántúlon helyenként megerősödhet. A minimum hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. A nappali maximumok 19 és 24 fok között alakulnak.

Pénteken, szombaton és vasárnap reggel, délelőtt foltokban ködre kell számítani, de csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet pénteken és szombaton 8 és 14, vasárnap 9 és 14 fok között valószínű. Pénteken a nappali maximumok 20 és 25 fok között alakulnak. Szombaton és vasárnap 21-26 fokig emelkedhet a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

Olasz komédia a Belvárosi Színházban

 

Szűcs Veronika – 2014.10.05.

Október 8-án mutatják be Znamenák István rendezésében a Folyón túl Itália című vígjátékot a Belvárosi Színházban.

 

Az Orlai Produkciós Iroda által színpadra állított darabban Benedek Miklós, Lukáts Andor, Lázár Kati, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás és Cseh Judit mutatják meg, hogy milyen egy igazi temperamentumos olasz család.

 

a_folyon_tul_italia_olvasoproba-2
Életkép az olvasópróbáról – Fotó: orlaiprodukció.hu

 

A darab a generációk közti különbségeket boncolgatja. Az idősek számára a család a legfontosabb, a fiataloknak viszont már egészen más elképzeléseik vannak az életről. A nagyszülők minden vasárnap ebédre várják unokáikat, akiknek viszont jobban ínyére vannak New York belvárosának zamatosan pikáns kalandjai. Az ízlésbeli különbségek miatt természetesen elszabadul a hamisítatlan olasz őrület.

 

Színházimádóknak kötelező, a különleges élményeket keresőknek pedig melegen ajánlott.

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Hétfőtől még a KINO is kinyit

Keresik az év szavát

Nem durvulnak A szürke ötven árnyalatában

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást

 

2014.10.05.

Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon – írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban.

 

A kisméretű kutatás során a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, az Alzheimer-kórral foglalkozó Mary S. Easton Center és az öregedéskutatással foglalkozó Buck Institute szakemberei személyre szabott programot alkalmaztak Alzheimer-kórban, amnesztikus típusú enyhe kognitív zavarban vagy szubjektív kognitív zavarban szenvedő betegeknél, akik közül tízből kilencnél a kedvező eredmények a terápia kezdete után három-hat hónappal jelentkeztek. Egy betegnél, aki előrehaladott Alzheimer-kóros volt, nem mutatkozott javulás.

 

index

 

Az a hat résztvevő, aki a tanulmányhoz való csatlakozásuk idején nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon – írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban.

A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját. A kutatást vezető Dale Bredesen nagyon bátorítónak nevezte az előzetes eredményeket, de hangsúlyozta, hogy kiterjedtebb klinikai vizsgálatokra van szükség.

A tudósok annak alapján szabták személyre a terápiát, hogy mennyire működött jól az adott páciens agya. Dale Bredesen példaként egy olyan beteg kezelését ismertette, aki megerőltető munkát végez, betegsége miatt azonban már elfelejtette a hazavezető utat, és más gondok is voltak a memóriájával.

Az ő étrendjéből kiiktattak minden egyszerű szénhidrátot – ami kilenc kilogrammos fogyást eredményezett -, a glutént és a feldolgozott ételeket, növelték viszont a zöldségek, a gyümölcsök és a vadon élő halak arányát. Rendszeressé tették számára a jógát és a meditációt, hogy csökkentsék a stresszt. Minden este melatonint, az alvási ciklust irányító hormont adtak neki, az alvás hosszát napi négy-öt óráról hét-nyolc órára növelték.

 

images

 

Minden nap metilkobalamin formában B12 vitamint, D3 vitamint, halolajat és koenzim-Q10-et szedettek vele, és javították szájhigiéniáját elektromos fogkefe és elektromos fogselyem használatával. Folytatták a hormonpótló terápiát, amely előzőleg félbeszakadt. A vacsora és a reggeli között legalább tizenkét órának, a vacsora és a lefekvés között pedig minimum három órának kellett eltelnie. A terápia része volt a legkevesebb harminc perces testmozgás heti négy-hat alkalommal.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Bagdy Emőke: Pihenni muszáj!

Ingyenes mellrákszűrések októberben

Biciklivel boldogabb az élet

Holnaptól még a KINO is kinyit – ott is vetítik a Szabadesést

 

2014.10.05.

A magyar mozikban országszerte szeptember 25-e óta látható Szabadesés hétfőtől a hónap végéig minden nap megtekinthető a budapesti KINO moziban is. Aki a filmre jegyet vált, mindjárt két alkotást tekinthet meg: Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje Pálfi alkotásának kísérőfilmjeként megy a mozikban.

 

A Szabadesés című filmet szeptember 25-e óta vetítik a magyar mozikban országszerte, és a bemutatása óta eltelt egy hét alatt már több mint háromezerötszázan látták. Október 6-án, hétfőtől a film kedvéért a budapesti KINO mozi is programszerűen a műsorára tűzi az idei Karlovy Vary fesztiválon három díjat nyert filmet. A Szabadesést a hónap utolsó napjáig minden nap este nyolc órától tekintheti meg a közönség. A jegyek a vetítésekre egységesen ezer forintba kerülnek, a helyeket az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni.

 

image14

 

A Szabadesés a széles közönség számára is most újranyitó KINO mellett a fővárosban az Allee, Corvin, Mammut, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Uránia, Westend mozikban, vidéken Békéscsabán, Debrecenben, Kaposváron, Komáromban, Miskolcon, Szarvason, Szegeden, Szentendrén, Szigetszentmiklóson, és Szombathelyen látható a következő napokban.

Aki a filmre jegyet vált, mindjárt két alkotást tekinthet meg: Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje Pálfi alkotásának kísérőfilmjeként megy a mozikban. Tóth Luca Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett diplomája után a londoni Royal College of Art mesterszakán tanult tovább. Diplomafilmje, A kíváncsiság kora (The Age of Curious) idén a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján Annecy-ban különdíjban részesült.

 

palfi_gyorgy_karlovy_vary2

 

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legutóbbi, Szabadesés című alkotása a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon példátlan sikert ért el, elnyerve a zsűri különdíját, a legjobb rendezés díját, valamint az Europa Cinemas Label díját. A nemzetközi fesztiválszereplés ősszel további tekintélyes filmfesztiválokon folytatódik: a Szabadesés az október 9-én kezdődő jubileumi 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog szerepelni, Észak-Amerika legrégebbi versenyfesztiválja mellett pedig meghívást kapott az október 8-án kezdődő 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválra is.

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És mindegyikben van egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről. Íme az előzetes:

 

 

[facebook_like_button]

 

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Keresik az év szavát

Nem durvulnak A szürke ötven árnyalatában

Kulisszatitkok a Terápia forgatásáról