A hét fesztiválja: Balaton Sound

 

2014.07.07.

Nyolcadszorra rendezik idén az elektronikus zene szerelmeseinek és Európa partiarcainak Zamárdiban a Balaton Sound-ot. A bulizók július 10-13-ig tombolhatják ki magukat a Balaton partján olyan fellépők társaságában, mint Avicii, Armin Van Buuren, vagy akár a Punnany Massif. Ajánló!

 

2007 nyarán valami megváltozott a Balaton partján. A Zamárdi szabadstrand legfrissebb lakója a Balaton Sound fesztivál rázta fel – méghozzá nem is akárhogy – a hazai bulizene rajongóinak életét és gyűjtötte egybe a főként elektronikus ihletésű vonulatok lelkes híveit határon innen és túl. A 2008 óta Heineken Balaton Sound néven futó rendezvény már az elejétől exkluzív fesztiválnak indult, ás Zamárdi partjának homokjában valóban azzá is érett.

 

 

A szervezők komolyan vették, hogy négy napon át a maximumon pörögjön a buli: A folyamatos partyhangulat,a világzenétől a legőrültebb tecktonik, dubstep, deep house ritmusokig dübörgő zene és az impozáns hazai fellépősereg mellet a fesztivál olyan világsztár fellépőket tudhat már hívének, mint Jamiroquai, David Guetta, Fatboy Slim, Massive Attack, Kraftverk, Beastie Boys, Basement Jaxx, The Brand New Heavies, Moby, Snoop Dogg, Portishead vagy Underworld.

 

Bár a fesztivál még egész újnak számít a Sziget Szervezőiroda repertoárjában de kétségtelen, hogy méltó követője idősebb  – Volt, Sziget, Félsziget – testvéreinek, sőt már élete első évében fergeteges sikert aratott, nem hagyva kétséget egyetlen igazi bulira éhes hazai vagy külföldi látogatónak, hogy nyáron erre a néhány napra Zamárdiban a helye!

 

 

A fellépők összesen nyolc helyszínen szórakoztatják majd a nagyérdeműt, így a Party Arénában Julia Carpenter, Muzzaik és Dave Martin keveri a zenét, a MasterCard Nagyszínpadon David Guetta, Armin van Buuren, Martin Solveig és az Irie Maffia táncoltatja a közönséget, de fellép még a Rudimental, Rita Ora, Brains, Carbonfools és a Punnany Massif is – számos más előadó mellett.

 

Bővebb infóért katt a fesztivál honlapra!

 

Forrás: www.fesztivalkalauz.hu, www.sziget.hu/balatonsound/Mohai Balázs

 
[facebook_like_button]

Válaszolt a Zing Burger

 

2014.07.07.

Szombaton írtam a Budapest Parkban állomásozó Zing Burgerben tapasztalt hamburger-problémákról. A cikket itt olvashatod el, ha lemaradtál volna az előzményekről.

 

A bejegyzés megjelenését követő nap olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Sajnos a magyar vendéglátó helyeknek nem erőssége az elégedetlen vendég panaszának kezelése. Árfekvéstől függetlenül ritka, hogy egy étterem korrektül reagáljon (fejből tudok legalább 8-10 helyet, ahol biztosan nem hajt el a pincér, de kétségtelen, hogy nem ez az átlag hozzáállás).

 

zing3

 

Susánszky Ádám, a Ring és a Zing hamburgereinek szülőatyja nem hagyta szó nélkül a meglátásaimat. Sőt, mi több hosszú levélben válaszolt az általam felvetett problémákra, észrevételekre. Végül úgy döntöttem, hogy megosztom levelének részleteit. Miért is? A fentebb leírt pozitív példa. Szerettem volna megmutatni, hogy ilyen is van. Többek között ezért írtam meg az előző cikket is. Őszintén remélem, hogy Magyarország tényleg komoly gasztronómiai változásokon megy keresztül. Erre pedig Susánszky Ádám válasza is bizonyíték.

 

Mi is történt röviden?

 

Péntek este a Budapest Parkban buliztunk, ahol volt szerencsétlenségem megkóstolni az eddigi legrosszabb Zing féle hamburgert. Rendszeresen ettem eddig is (és valószínűleg enni is fogok még) a Zingben, de péntek este először meg is bántam azt. A hamburgerek melegítőlámpa alatt várakoztak hosszú perceken keresztül, aminek következtében a hús túlsült, a buci kiszáradt és így egy élvezhetetlen hamburger lett a végeredmény. Ezt nem mulasztottam el megírni a blogomon sem, aminek pedig egy levél lett a végeredménye.

„Nagyon köszönöm, hogy leírtad élményedet, ez nagyon fontos nekünk, mert ezekből az élményekből tanulunk.”  – A levél kezdete nem volt túl bizalomgerjesztő, azt gondoltam, hogy egy szokásos PR választ kapunk.  Azonban már a levél hosszából gyorsan kiderült, hogy komolyan végigolvasták az általam írtakat és foglalkoztak is a kérdéssel.

 

Nyilvánvaló, hogy amit írsz, az a tényeken alapszik, és be kell ismerjem, hogy én voltam az ötletgazdája. Van két pont amit nagyon fontos “mentségünk” képpen leírnom, bár semmiképpen nem mentegetőzésnek szánom válaszomat. Az egyik, hogy a zsömlénk és a piritó gép együttállása miatt, sokszor megkaptuk, hogy nem megfelelően meleg (forró) az étel amit kiadunk, és ezt a problémát, remekül kezeli a melegentartó, sőt még javít is kicsit a hambi minőségén, viszont – és ebben teljesen igazad van- nem szabad több mint 10 percig tárolni a hambit a melegítőn. Tehát hiába oldottunk meg egy (két) problémát a melegentartóval, csináltunk egy másikat.” – Az első megállapítás, hogy az írás tényeken alapszik (ez azért jól esik).

 

Tekintettel arra, hogy nem vetemedtem ipari kémkedésre, nem tudhatom milyen a Zing kamionok felszereltsége, azonban a parkban a grill lapon (és nem pirító gépben) pirítják a zsemlét emlékeim szerint. Ami viszont igazán fontos, hogy abban egyetértünk, nem állhat ennyit hamburger a kiadást megelőzően. Persze, az jót tesz a húsnak ha pihenhet pár percet, mert akkor lesz igazán szaftos (én egy kis kocka vajjal szoktam lezárni a hús pólusait és egy rácson pihentetem néhány pillanatig).

Ádám arról is írt, hogy a fesztiválok és a focivébé miatt megnőtt kereslet okán nem állt rendelkelésre elegendő ember, így megpróbáltak előre dolgozni a kollégák. Gyorsan hozzáfűzte azonban, hogy természetesen ez nem a vendég problémája – „Azzal is tisztában, vagyunk, hogy ez nem a te és a többi vendégünk problémája, de sajnos ennél jobban nem tudtuk lekezelni ezt a két hetet, amíg a VB megy a Szabadságtéren, és egy buszunk fesztiválozik.„ – Biztosan tudom, ezek a sorok igencsak kivételesnek számítanak.

Nyilván nem egyszerű egy kamionban vagy egy konténerben folyton friss hamburgert tartani. Az sem jó, ha az idei főzdefeszthez hasonló kilométeres sorok kígyóznak és sokat kell várni. Nehéz megtalálni a középutat, (én inkább várok, de akkor az olyan legyen) de akármilyen megoldást is választunk, az nem mehet az étel rovására. Ezért nem működik a nagyüzemű termelés a gasztronómiában. Erre remek példa a Varga pincészet bora, de ezt majd egy másik alkalommal fejtem ki.

 

Lényeg a lényeg! Jó hamburgert várunk el, ezért megyünk a Zingbe. Ha az új módszernek több a kára, mint a haszna, akkor más megoldást kell választani. Természetesen azonban ezt eldönteni, vagy meghatározni nem az én tisztem. Én csupán felvetettem a problémát, aminek úgy tűnik volt értelme.

Mi igyekszünk megőrizni a tőlünk várt minőséget! Ezen dolgozunk, köszönjük a visszajelzést!” – zárja levelét Ádám.  Nincs mese, vissza kell mennem és meg kell néznem, hogy mi lesz ennek a vége. Titeket is erre buzdítalak! Menjetek, kóstoljatok és írjátok meg milyen volt!

 

Üdv,

 

A Gaszto Akrobata

 
[facebook_like_button]

Szellemi és testi megtisztulás I.

 

2014.07.07.

A jóga célja, hogy testünk és lelkünk szellemi energiáit felfrissítsük. „Csendesen” töltődünk a gyakorlatoktól, de leginkább önmagunktól a gyakorlatok által. Ez a különleges mozgásforma Indiában alakult ki, a hinduizmus és a buddhizmus tanai nyomán. A jóga mindenkinek jót tesz, minden korosztály művelheti és nagy hely sem kell hozzá! Mára már rengeteg fajtájával ismerkedhetünk meg és gyógyíthatjuk magunkat! Ebben az albumban csodálatos képeket láthattok Laura Sykoráról és kislányáról, illetve a most nagy népszerűségnek örvendő Antigravitációs Jógáról.

 

 

A jóga a tudatosság gyakorlása – a test, az elme és a lélek tudatosságának fejlesztése. Filozófiai keretbe ágyazott testgyakorlás. Az Antigravitációs Jóga (prati gurutva) program egyesíti magában a mozdulatokat és a filozófiát. Elsődleges filozófiai alapját a jelenlét képezi. Az adott pillanatot megélve megtalálni a „jelenlét” erejét, ez a jógázás elsődleges célja. 

 

 

A jelenben biztonságban vagyunk és eggyé válunk az univerzummal. Az antigravitációs függőágy ölelésében könnyebben visszatalálhatunk önmagunkhoz. Ekkor megtapasztalhatjuk, mit értenek a nagy jógik ’anandának’ – azaz felszabadult örömnek.

 

 

A mozgásprogram kidolgozása során Christopher Harrison számos összefüggésre lelt a test és a lélek között, amiket aztán a jelenleg az egész világon alkalmazott módszertanban és filozófiai keretben foglalt össze. Egészségvédelmi és közérzetjavító programjainak összefoglalóan az Antigravitációs® Jóga-technikák elnevezést adta. 

 

 

Mára a mozgásrendszer az első helyek egyikét foglalja el a testmozgás fontosságát hirdető programok között. Az újszerű gyakorlati kivitelezésnek és mozgástechnikának köszönhetően Harrison forradalmi újdonságot jelentő ötletei és kinetikus újításai máris egészségesebb és örömtelibb környezetet teremtettek a világ számos pontján.

 

 

Manapság a mind népszerűbb jóga eléri a fiatalabb korosztályokat is: jótékony hatásától a gyerekek hajlékonyabbak és erősebbek lesznek, szebb lesz a testtartásuk, jobban fognak aludni.

 

 

A jógában a gyerekek velük született ügyessége, mozgékonysága bajt is hozhat. Sokan annyira hajlékonyak, hogy nem veszik észre, ha valamelyik kitekert pozícióban túlfeszítik magukat, s ez akár izomsérüléssel, izomszakadással vagy húzódással is járhat, sőt akár ki is ugorhat a válluk vagy a csípőjük. 

 

 

További veszélyforrás, ha versengeni kezdenek a többiekkel, el akarják kápráztatni az oktatót, vagy haladóbbaknak való pozíciót próbálnak ki, amire még nincsenek felkészülve. De a szülő sok mindent tehet azért, hogy csemetéje biztonságosan jógázzon.

 

 

A képeken látható Laura Sykora és kislánya önfeledten jógáznak együtt, amiről az édesanya Instagram oldalára feltöltött tündéri képek tanúskodnak. Ez is alátámasztja, hogy megfelelő szülői támogatás és felügyelet mellett a gyerekek nem csak a jógát, a sportolás élményét és örömét is megtapasztalják, ami így egy egész életen át rögzülhet bennük.

 

 

Forrás: www.antigravityyoga.hu, Facebook, www.antigravityfitness.com

 
[facebook_like_button]

Csókolózáskor 34 arcizmot használunk – ma van a csók világnapja

 

jzs – 2014.07.06.

Gondoltátok volna, hogy a csókolózás izomkoordinációt igényel? És, hogy összesen 34 arcizmot és 112 tartóizmot mozgatunk meg vele? Helen Fischer antropológus még ennél is tovább megy, mivel szerinte amikor valaki csókolózik, valóban „érzi” a másikat, tehát egy csók nem csupán csók, hanem annak a módja, hogy megtudjuk: kik vagyunk, mit akarunk egymástól és mit adhatunk egymásnak. Ma van a csók világnapja.

 

Az antropológusok még nem jutottak végső döntésre arról, hogy a csók egy tanult viselkedés vagy ösztönös cselekedet. Feltehetőleg kapcsolódik a szoptatáshoz vagy ahhoz, amikor az anyák megrágják az ételt gyermekeiknek. Az emberen kívül más főemlősök is végeznek hasonló aktivitást. A kutyák, macskák, madarak és néhány egyéb állat szintén végez csókhoz hasonlítható cselekvést, mint például a másik testének megnyalása vagy tisztítása.

 

Match Point

 

Csókolózás során különböző feromonok cserélődnek melyek fontos élet- és viselkedéstani hatásokkal bírnak. A csók során cserélődnek például a nem illékony arcbőr és nyálkahártya felületi lipidek, melyek a kémiailag legbonyolultabb feromonok közé tartoznak.

A csókolózás bonyolult fizikai folyamat, ami jelentős izomkoordinációt igényel. Egy csók összesen 34 arcizmot és 112 tartóizmot vesz igénybe. Az egyik legjobban igénybe vett izom a száj körüli izom (musculus orbicularis oris), mely a száj gyűrődéséről gondoskodik. Francia csók esetén, a nyelv is egy jelentős szerepet kap. Az ajkak számos érzékeny idegvégződéssel rendelkeznek, ezért roppant érzékenyek az érintésre vagy harapásra.

 

Ha eljön Joe Black

 

„A csók alapvetően az összeférhetőség felbecsülésének eszköze. Az agykéreg vastag része hivatott felfogni azokat az érzéseket, amelyek az ajkaktól, az orcáról, az orrtól, a nyelvtől érkeznek. Tizenkét koponyaideg közül öt a száj körüli információkat gyűjti össze” – állítja Helen Fisher a Miért mi: a romantikus szerelem természete és kémiája című könyv szerzője.

Az antropológus a csókot valóságos információrobbanásnak nevezi, amit a felek kölcsönösen küldenek egymásnak. Mindezt azzal támasztja alá, hogy az agykéreg vastag része hivatott felfogni azokat az érzéseket, amelyek az ajkaktól, az orcáról, az orrtól, a nyelvtől érkeznek. Tizenkét koponyaideg közül öt a száj körüli információkat gyűjti össze.” A tudós szerint amikor valaki csókolózik, valóban „érzi” a másikat, „tehát egy csók nem csupán csók, hanem annak a módja, hogy megtudjuk: kik vagyunk, mit akarunk egymástól és mit adhatunk egymásnak” .

 

Rómeó és Júlia

 

Gordon Gallup, az Albanyi Egyetem evolutívpszichológia-tanára még ennél is tovább megy. „A csók pillanatában vannak olyan magasan vezérelt mechanizmusok, amelyek felmérik az egészségi állapotot, a szaporodási készséget és a genetikai összeférhetőséget. Tehát az, ami a csók pillanatában történik, eldönti, hogy mennek-e a dolgok, vagy sem.”

Úgy tűnik, a fiatalok is egyetértenek a tudományos megállapítással. Az Albanyi Egyetem diákok közti felmérése szerint a fiúk 59, a lányok 66 százaléka elismerte: elvesztette az érdeklődését egy olyan személy iránt, akit az első csók után nem talált vonzónak – nyilván azért, mert a csók üzenetei „nem oda mentek, ahová kellett volna” – olvasható a La Repubblica című olasz lap tudományos mellékletében.

 

Szerelmünk lapjai

 

Tehát a biológiai affinitás minden? Azért Fisher figyelmeztet: a szaporodás, a szilárd pár születése nemcsak a csóktól függ. Vannak más elemek is, amelyek szerepet játszanak abban, hogy két szerelmes csak egy kalandot akar átélni, vagy pedig egész életüket együtt akarják tölteni. „Az agy három rendszert fejlesztett ki: az első a szexuális indíttatás, a második a romantikus szerelem, a harmadik pedig a nyugalom- és biztonságérzés, amely egy hosszú kapcsolatban jelentkezik. Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni” – mondta az amerikai kutató.

 

forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Hét fogás a hét minden napjára-csiklandósok, vigyázat!

Titusz megtanítja Patit biciklizni

 

ja- 2014.07.06.

Pati nem tud biciklizni. Pati szülei ilyen szempontból furcsa logika szerint nevelték a kislány Patit. Pati nem biciklizhetett és nem is síelhetett, mivel ezek Pati szülei szerint veszélyes sportok. Ellenben Pati nyugodtan járhatott lovagolni, tanulhatott kaszkadőröknél és nevelhette a kaszkadőrök legfegyelmezetlenebb ámde legszeretetreméltóbb lovát, a szülei nem aggódtak érte.

 

Pati testvérei a szülők éberségét kijátszva, mind előbb-utóbb biciklire pattantak, a jókislány Pati azonban ezekből kimaradt.

Ily módon Pati egész eddigi életében csak vágyakozhatott arra, hogy körbebiciklizze a Balatont, letekerjen a Dunakanyarba, vagy végigkacskaringózzon egy-egy álmos falucska főutcáján. Pati barátai sokszor próbáltak segíteni Patin, de vagy túl nagy volt a bicikli amit adtak, vagy rossz tanácsokkal látták el, a vége minden próbálkozásnak ugyanaz lett: Pati csalódottan mászott ki a felborult bicikli alól és egyre jobban megbizonyosodott arról, hogy ez az álma soha nem fog teljesülni.

 

 

Mikor Titusz rájött, hogy Pati nem tud biciklizni, először kinevette Patit. Titusz szerint a biciklizés éppúgy alap, mint a jogosítvány (Pati nem tud vezetni) és az angol nyelv gördülékeny használata (Pati nem tud angolul). Az első nyári hétvégén azonban mikor Titusz és Pati hazament a kicsi alföldi városba, ahol Titusz született és felnőtt, Titusz nekiállt, hogy pótolja Pati ezen hiányosságát. Pati állt az udvar közepén és szkeptikus volt (ezúttal sem fog sikerülni), Titusz pedig lepókhálózott egy biciklit, mondott néhány jótanácsot, majd egy hatalmas kerti ollóval nekiállt a szőlőtövek túlburjánzó hajtásait megnyesni.

Pati lelkesen próbálkozott, először csak az udvarban, majd kimerészkedett az utcácskába is. Hamarosan Patinak szépszámú nézőközönsége akadt, akik okosságokkal látták el és közben azt taglalták, hogy biciklizni igazán a világ legegyszerűbb dolga, már az egész kicsi gyerekek is tudnak. Pati pedig sokadszorra is kimászott a felborult bringa alól, könnyek gyűltek a szemébe és véres lábbal elsántikálva távozott a kudarc színhelyéről.

Titusz nem szólt semmit. Letette a metszőollót, előkeresett egy másik biciklit, állított rajta ezt-azt, megvigasztalta Patit,majd nekidőlt a házfalnak, nem osztogatott tanácsot, csak egy-egy bíztató szót mondott. Pati pedig gurult egy métert, gurult két métert, tekert egyet a pedálon, tekert többet a pedálon, átszelte az udvart, kigurult az utcára és csak ment és ment és ment…Pati húsz hosszú és átvágyakozott év után BICIKLIZETT!

Titusz és Pati kezdetben csak a közeli utcákban köröztek. Pati először cikk-cakkban imbolygott a széles utcákon, neki –  nekiment egy-egy szembejövő fának vagy rossz helyen parkoló autónak, a hirtelen jövő kanyarokban az árokba hajtott. Titusz egyre csak bíztatta és Pati egyre biztosabb lett. Lassan kiegyenesedett Pati nyomvonala és messzebbre merészkedtek.

Elkerekeztek a telekre, körbejárták az egész falut, Titusz fokozatosan egyre forgalmasabb helyekre vitte Patit. Végül a legutóbbi hétvégén Titusz és Pati nekivágott kétkeréken az Alföldnek. Bicikliztek és bicikliztek a remegő déli napfényben, majd Titusz rákanyarodott egy földútra és a távolban látszó fasor felé vette az irányt. Pati bukdácsolva követte egyre inkább született terepbringásnak érezve magát, majd a harmadik majdnemesés után, megpillantotta útjuk célját.

A Tisza egyik kis mellékfolyójának torkolatához jöttek. A sekély vízű folyó halk csobbanásokkal igyekezett előre, a felszínén vízipókok és szitakötők táncoltak, a partján ezer hangon ciripelt a milliónyi kis élet. Pati elhevert a fűben, Titusz szeretgette őt, a nap mosolyogva ragyogott rájuk. Meseszerűen hangzik, Pati pont így érezte magát. Titusz szedett virágot és fogott kagylót. Pati csendben nézte a széles karimájú szalmakalapja alól, amit Titusz anyukájától hozott el.

 

tésp2.0.

 

Pati sok minden mást is csinált Tituszéknál. Szedett ribizlit, leszárazta, megmosta és sütött belőle ribizlis sütit Titusznak. Nyírt füvet a hatalmas kertben, élvezte ahogy a frissen vágott fű belepi a meztelen lábait, miközben Titusz figyelmesen el-elhúzta a hosszú vezetéket a fűnyíró elől. Kiszedte a tojást a tyúkok alól és készített cukkinis tócsnit. Keresgetett mogyorót a bokor alatt, megtanulta felismerni azt a meleg barna árnyalatút ami már igazán érett. Legutóbb pedig Pati egy teljes délutánon keresztül rétest nyújtott Titusz édesanyjával. Igazi házi rétest, bizony ám. Pati erre nagyon büszke.

Miközben nézte, hogy nyúlik a rétestészta Titusz anyukájának fürge ujjai alatt, úgy érezte egy ősi titokba nyert beavatást. Titusz és Pati egy nagy doboz almás,meggyes,túrós,mákos rétessel tértek haza. Pati megfogadta, hogy amint lehet itthon is nekiáll a rétes nyújtásnak.

 

A bejegyzés előző részét itt olvashatjátok.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Titusz,Pati és a foci VB

Titusz és Pati a Fishing on Orfűn

Titusz és Pati Balatonon VOL II.

Titusz és Pati Balatonon VOL I.

 

TÖRTÉNETEK AZ ÚTRÓL

Az Ajtó