Titusz, Pati és a foci-vb

 

2014.06.30.

Pati általában nem dolgozik túlságosan keményen, viszont előző héten tényleg megfogta a munkát, még a hétvégét is becsületesen végiggályázta. Mivel rendesen bele is fáradt az igénybevételbe, ezt a hetet már okosan másképp tervezte, egy szabadnap itt, egy soron kívüli ünnepnap ott. Hétvégére Pati kipihente magát és ragyogó formába került, tettre és programra készen várta a szombatot.

 

Péntek este azonban Titusz nagyon fáradtan érkezett meg Patihoz, így némi egyezkedés után az egész napos Velencei-tó túra helyett (Pati ötlete), Titusz és Pati úgy döntöttek pihenős szombatot tartanak és egész nap vb-meccseket fognak nézni (Titusz naiv vágyálma). A délutáni meccset Titusz Pati apukájával és öccsével nézte, Pati is ott ült ugyan, de ilyen egyenlőtlen nem eloszlásban nem igazán tudott kibontakozni. Így csak lustán elnyúlt Titusz mellett a fotelban és élvezte, ahogy Titusz a combját cirógatja.

 

orfű2.2

 

Pati szereti a harapós fiúkat, érdekelte őt az esti meccs, Titusz is kíváncsi volt, hogyan boldogul Uruguay a csatára nélkül. Kezdés előtt még volt elég idejük, Titusz és Pati levitték Pati kutyáját sétálni. Patinak van a világ legtündéribb és legtöbb türelmet igénylő kutyija, Pati igazi hűséges barátként szereti őt.

Titusz és a kiskutty kapcsolata megér egy posztot, Pati kaján vigyorral figyeli az ő drága Tituszának és az ő bolond kutyijának meglehetősen rapszodikus kapcsolatát. Séta közben Pati kitalálta, hogy kanyarodjanak el a kedvenc parkjába. Pati békésen álmodozott a kis kovácsoltvas padon, a kutyi boldogan és őrült módra rohangászott fel-alá, az idő lassan csordogált előre. Titusz kíváncsian figyelte a tőle néhány méterre álldogáló többi férfi kusza vonásait,arcukra még Tituszénál egyértelműbben is kiült a tehetetlen vágy, összeszedni végre a csajukat és a kutyát a parkból és  eljutni a biztos pontot jelentő fotelig, ami a meccs irányába néz.

Persze Titusz és Pati időben hazaértek. Titusz adást keresett, Pati pedig, mivel szükségét érezte gyorsan kiporszívózott. A nyitó kérdést Pati már a himnuszok alatt fellőtte. Végigpillantott a kék-fehér színekben hullámzó tömött lelátókon és  megérdeklődte Titusznál, hogyha Uruguay és Kolumbia fog játszani, akkor miért van tele görögökkel a stadion. Titusz hosszan kortyolt a söréből, Pati pedig úgy döntött, kimegy a konyhába és  amíg belelendülnek a fiúk a játékba, rántott cukkinit fog sütögetni Titusznak. Pati kissé meglepődött, mikor meglátta mekkora káosz van kicsiny konyhájában ,ezért  megkérte  Tituszt, hogy  segítsen neki néhány percet.

Titusz kijött, hipp-hopp elmosogatott, letisztította a konyhapultot, kivitte a szemetet, megölelte Patit, visszaült meccset nézni. Patit a második meglepetés akkor érte, mikor elővette a cukkinit, amit Titusz hozott neki. Pati eddig ilyet nyersen csak távolról látott, általában készre sütve találkozott vele és nem egészen ilyennek képzelte az alakját. Kicsit elbizonytalanodott, hogy meg kell-e hámozni, bement, Titusszal konzultált erről. Patinak az olajjal is meggyűlt a baja, bármilyen gyorsan is panírozta és dobálta bele a cukkinit, az olaj annál is gyorsabban égett. Néhány megsütött darab után, Pati kihívta Tituszt, hogy kóstolja meg. Titusznak alapvetően ízlett ugyan, de vesztére elmondta Patinak, hogy nem találja túl karakteresnek az ízét. Patinak ragyogó ötlete támadt, elmagyarázta Titusznak egy néhány perc alatt összedobható mártogatós receptjét.

Közben a szobából behallatszott, hogy Kolumbia rúgott egy gólt, a görög drukkerek szemmel láthatóan csalódottak voltak. Titusz a mártogatóst keverte, Pati sütött, a liszt és a prézli szanaszéjjel szóródott, az olaj eszméletlenül égett és fröcsögött, néha egy-egy tűzforró csepp a félmeztelen Titusz hátára pattant. Pati talált a hűtőben gombát is Titusz szépen előkészítette a sütésre, amíg Pati lelkesen panírozott. Minden perc drága volt, az olaj gyorsan égett. Félidőre kész lett a finom vacsi Titusz és Pati gyertyafénynél ették meg a konyhában.

 

1

 

A második félidő kezdetén ismét nehezen lendültek bele a játékba a fiúk. Patinak eszébe jutott, hogy már megvannak a nyerő lottószámok. A meccset néhány percre letette az asztalra (Titusz engedélyével) és rákeresett a számokra. Valaki eltalálta az ötöst!!! Titusz és Pati gyorsan előkeresték a szelvényeiket, Titusznak két találata volt, Patinak egy. Pati nagyon csalódott volt! Jól jött volna az a hárommilliárd Pati kis költségvetésébe, Pati biztos volt benne, hogy az övék lesz, már  el is tervezte, hogy vesznek rajta Titusznak ezer darab vitorlást. Titusz vigasztalgatta a letört Patit. Közben Uruguay kihagyott egy nagy helyzetet, Kolumbia pedig berúgott egyet, a görögök itt már egészen elkeseredtek, hiába, gyönyörűek ezek a kontinenseken is átívelő nemzeti barátságok! Patinak itt eszébe jutott, hogy az apukája is lottózik, lehet,h. a családban maradtak a milliárdok. Gyors telefon haza, Pati próbált kérni az édesapjától néhány száz milliót, sikertelenül.

Titusz közben ledőlt az ágyra, onnan kísérte figyelemmel a meccset. Pati még egy ideig duzzogott a lottón, aztán odabújt Tituszhoz. Titusz Pati válla felett figyelte a játékot, ez sértette Pati női egóját, igyekezett Titusz figyelmét maradéktalanul magára irányítani. Sikerült neki! Jó félóráig Titusz kizárólag csak Patival foglalkozott! Pati lassan ráhangolódott a játékra,  boldogan fészkelődött el Titusz karjaiban, nézte a meccset. A háta mögött Titusz csakhamar egyenletesen és mélyen szuszogott, jóízűen aludt. Reggel Pati mondta el Titusznak, hogy Kolumbia nyert. Ahhoz képest, hogy  a meccsnézős programot Titusz találta ki, Pati úgy érezte, Titusz nem is vette igazán komolyan ezt az egészet.

 

A blogger előző bejegyzését itt olvashatjátok.

 
[facebook_like_button]

Szólj hozzá!