Sztárok a Kékszalagon – Nagy Ervin és rendhagyó legénysége

 

2014.07.11.

Többször vitorláztam már, ha tehetem, évente legalább egyszer kihajózok. Nagyon kedvelem, bár korábban volt egy komolyabb kézsérülésem, amikor úszva próbáltam utolérni egy vitorlást” – ecsetelte élményeit az idei Kékszalagon Adával, Iszak Eszterrel és szerelmével, Dobrády Ákossal útnak induló Nagy Ervin. A színész amellett, hogy gyakorlott búvár, rendszeresen vízisíel a Dunán. Hangulatképek a közös útról. 

 

Rendhagyó legénységgel rajtolt a The Famous Grouse vitorlása Balatonfüreden. A 46. Kékszalag Vitorlásversenyen közösen szállt hajóra Iszak Eszter és párja, Dobrády Ákos, Ada, valamint Nagy Ervin. Míg a színész gyakorlott vitorlázóként csatlakozott a legénységhez, a VIVA TV műsorvezetője és vőlegénye első közös vitorlásélményének vágott neki.

 

Ada és Eszti a fedélzeten

 

„Többször vitorláztam már, de ez volt az első alkalom, hogy Ákossal együtt szálltunk vízre. Néhány éve az augusztus huszadikát is egy hajón töltöttem. Hatalmas élmény volt, akárcsak a Kékszalag, ahol szakmai oldalról is kicsit közelebb kerültem ehhez az izgalmas sporthoz” – mondta Iszak Eszti, a VIVA TV csinos műsorvezetője.

 

Nagy Ervin és Dobrády Ákos

 

„Régebben egy barátom hajójával vitorláztunk már a Balatonon, egy nagyobb baráti társaság pedig rendszeresen visszajár Horvátországba. Tervezem, hogy valamikor én is velük tartok majd, főleg, hogy most már a Kékszalagon szerzett tudást is tudom kamatoztatni.”- árulta el Dobrády Ákos. Nagy Ervin rendszeresen hódol a népszerű vízisportnak, ami már kellemetlen emlékeket is okozott számára.

 

 

„Először húsz évvel ezelőtt találkoztam a márkával, amikor édesapám egy The Famous Grouse pólóban jött haza Amerikából. Felnőttként nekem is az egyik kedvencem lett, így örömmel szálltam hajóra a közkedvelt skót whisky színeiben.” – kezdte Nagy Ervin. – „Többször vitorláztam már, ha tehetem, évente legalább egyszer kihajózok. Nagyon kedvelem, bár korábban volt egy komolyabb kézsérülésem, amikor úszva próbáltam utolérni egy vitorlást.” – mesélte az ismert színész, aki amellett, hogy gyakorlott búvár, rendszeresen vízisíel a Dunán.

 

nagy_ervin

 

Az RTL Klub műsorvezetője, Ada feledhetetlen órákat töltött a magyar tengeren, azonban továbbra is inkább a szakemberekre bízza az irányítást.

 

 

„Hatalmas kaland volt a Kékszalag a fajdkakasos whisky csapatával, de rendkívül komoly technikát igénylő sport, így ha tehetem, a jövőben is inkább utasként lépek majd fedélzetre. A vitorlás mellett a motorcsónakkal is gyorsultunk a Balatonon, ami külön élmény volt.” – számolt be Ada.

 
[facebook_like_button]

Kékszalag – a “harcos éjszaka” után a többség már a kikötőben

 

2014.07.11.

A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.

 

A szervezők tájékoztatása szerint a kellemetlenül nagy esővel induló és komoly szélerősödéssel folytatódó este után “harcos éjszakája” volt az akkor még versenyben lévő 400-450 hajónak. A szél 55-65 km/óra átlagsebességű volt, egyes helyeken 75 km/órás széllökésekkel. A Balaton minden pontját elérte a viharossá fokozódó szélerősödés, amit pontosan előre jelzett az Országos Meteorológia Szolgálat.

 

hatalmas új csúccsal gyõzött a Fifty-Fifty nevű hajó (Fotó: MTI/Turcsi Gábor)

 

Amint Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője péntek reggel a verseny honlapjának elmondta, három könnyű sérülés történt. Akad néhány olyan hajó, amit csak a szél enyhülése után tudnak kivontatni a partra, eddig pedig körülbelül 25-30 hajót vontattak ki.

“Voltak olyan hajók, ahonnan a személyzetet lementettük, és a hajók ott maradtak. Három olyan hajóról tudunk, amik vagy a nádasban vagy víz alatt vannak. Mintegy két tucatnyi hajó érintett árboctörésben, 25-30-nak sérült a vászna, néhánynak a kormánya törött el” – mondta Bagyó Sándor.

A jó szélben 522 hajó vágott neki csütörtök reggel a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén. A győztes Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán több mint három órával megjavítva saját rekordját, 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot, nagy fölénnyel nyerve a 46. Kékszalag Audi Nagydíjat.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]

 

Divat diéták – gyereknek nem ajánlott a szélsőséges étrend

 

2014.07.11.

Az egyoldalú táplálkozás, a szélsőséges diéták, a főleg nyáron divatos különleges, többnyire fogyókúrás étrendek veszélyesek is lehetnek, ha hozzá nem értő módon állítják össze. A kérdésben különösen veszélyeztetettek a fejlődésben lévő gyerekek – mondja Dr. Lichthammer Adrienn, a Semmelweis Egyetem ETK Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének adjunktusa. Úgy látja, a szülőknek nagy a felelőssége abban, hogy mit tesznek a gyermek elé az asztalra. 

 

Napjainkban számos követője van a régi új vegetarianizmusnak és a sokkal újabb keletű paleo diétának, amik a fogyasztható nyersanyagpalettájukat tekintve nagyon különbözőek. Míg az előző a növényi eredetű táplálékokra alapoz, utóbbi a nagy mennyiségű hús fogyasztását részesíti előnyben – írja a Semmelweis.hu.

 

zölds1

 

A vegetarianizmus bizonyos földrajzi területeken tradicionális, de Európában mintegy száz éve csak szórványosan, az utóbbi évtizedekben azonban nagyobb számban talál követőkre. Többféle változata létezik, legszigorúbb formájában, a vegán étrendben, kizárólag a növényi eredetű táplálék fogyasztása engedélyezett, míg például az ovo-laktovegetáriánusok tejet, tejterméket és tojást is étrendbe illeszthetnek.

Táplálkozás élettani szempontból legkevésbé kifogásolható a szemivegetarianizmus, amelyben szárnyas vagy hal színesítheti a választékot, igaz, sokkal kevesebb mennyiségben, mint a vegyes étrendben. Bármely irányzatát kívánja követni valaki a vegetarianizmusnak, ajánlatos előtte szakemberhez fordulni, hiszen önmagában a hús elhagyásától semmivel sem lesz egészségesebb az étrend.

Nem lehetetlen, de különös figyelmet érdemel a biológiailag értékes fehérjeszükséglet fedezése, ami többek között a növekedésben, fejlődésben (pl. izomépítésben), az immunrendszer működésében játszik szerepet. Az igazi veszélyt a szakszerűtlen, önjelölt táplálkozástudósoktól származó információ jelenti, hiszen a laikusok gyakran az internetről, vagy ismerősöktől szereznek (rész)információkat. Így nem érthetik a nyersanyag szervezetre gyakorolt hatását, nem ismerik fel a tápanyaghiányos állapotokat.

 

tejtermékek

 

Szakszerűtlen összeállítással különösen sokat árthatnak egy fejlődésben lévő szervezetnek. A csontrendszer jelentős része például a serdülőkor végéig alakul ki, ezért ha nem megfelelő a kalcium ellátottság ebben az időszakban, nagyobb az esélye a korai csontritkulás kialakulásának. Bár a növényekben is megtalálható ez az elem, de a felhasználása rosszabb, mintha tej vagy tejtermékekkel kerül a szervezetbe. Ugyanez igaz a vasra is, aminek hiányában vashiányos vérszegénység jöhet létre. Ezt súlyosbítja, hogy a normális vérképzéshez B12 vitamin is szükséges, mely kizárólag állati eredetű élelmiszerekben található meg.

Nem jobb a helyzet a paleo étrend esetén sem. Ez ugyanúgy kizár bizonyos élelmiszereket (pl. a gabonaféléket és a tejet, tejterméket), hivatkozva arra, hogy ezek egyes összetevői (pl. glutén, tejcukor, kazein) mindenki számára károsak. Valóban léteznek olyan betegségek, ahol orvosi diagnózis alapján ezek kizárása indokolt, szükségtelen azonban a tiltás az egészségesek számára. Ezt az étrendet követők a szokásosnál is nagyobb mennyiségű húst fogyasztanak, amely túlterhelheti a vesét, vagy köszvényre hajlamosíthat.

 

kevesebb_hus_01

 

A hússal együtt gyakran több zsír kerül a szervezetbe, ami hosszabb távon megnövelheti a vérzsír értékeket (pl. koleszterin szintet). További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy egyértelműen megmondjuk, kire hogyan hat (káros, vagy elfogadható) ez az étrend, hiszen sokféle genetikai hátterünk miatt ez mindenkire másképpen hathat.

Nem véletlen, hogy a dietetikusok a lakosság számára sokféle nyersanyagot tartalmazó, változatos étrendet ajánlják. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, csak kerülendő mennyiségek.

 

Forrás: www.semmelweis.hu

 

[facebook_like_button]

Minden egyben – tökéletes vasárnap délutáni kirándulás az Alsó-Jegenye-völgyben

 

osz – 2014.07.11.

Vannak hétvégék, amikor nem vágyunk arra, hogy kilométer-zabáló teljesítménytúrázóként rójuk az erdőket és közben jól megérdemelt jutalomként találkozzunk a természet kincseivel. Van, amikor csak kényelmeskedve álmodunk egy nagyot: szeretnénk sétálni az erdőben, patakcsörgést hallgatni, bájos hidakon átkelni, forrást és vízesést keresni és természetesen várat is akarunk, meg kilátást. Ja, és ez mind legyen közel a városhoz, hogy ne kelljen a fél napot autóban töltenünk. Legyen jó a barátnak, barátnőnek, férjnek, feleségnek, gyereknek, nagyszülőknek és a kutyának. Jól hangzik? Akkor elő a térképekkel! Megyünk Solymárra! Célunk az Alsó-Jegenye-völgyben lévő Rózsika-forrás és a Solymári-vár!

 

Amennyiben autóval indulunk útnak Budapestről a Hidegkúti úton, akkor a solymári táblától nem messze balra, a Shell benzinkútnál hagyhatjuk az autót. Ha busszal mennénk (64, 64A, 264), akkor a Kökörcsin utcánál kell leszállnunk. Itt van egyébként az egyetlen hely, ahol elkeveredhetünk, mert az utcatábla alatti jelzés a Rózsika-forrást a másik irányba mutatja. Mi azonban felkészültek vagyunk, térképünkre nézünk és megyünk magabiztosan a sárga jelzésen.

 

SONY DSC

 

Utunk könnyű, kényelmes, nincsenek benne emelkedők. A Paprika-patakot követjük végig, ami hol jobbról, hol balról csörgedezik, és fából készült hidakon kelhetünk át rajta. Félúton találunk egy kis vízesést, majd a Rózsika-forrást, amiből bánatunkra nem lehet inni. Elsétálunk egy régi kőfejtő mellett, ahol a gyerekek rendszerint megállnak és addig nem tudnak a szüleik tovább indulni, míg legalább ötször fel nem másztak a tetejére és le nem jöttek onnan. Erre a forgatókönyvre már más is gondolhatott, mert telepítettek ide padokat meg asztalokat, hogy addig a nagyszülők és szülők nyugodtan megpihenjenek, eszegessenek.

 

 

Tovább indulunk a várhoz. Egy idő után kiérünk az erdőből, ahol a sárga jelzés és a Mária út elkanyarodik jobbra. Ám mi tovább megyünk a jelöletlen úton és pillanatok múlva megpillanthatjuk Solymár várát. Ha kicsivel nagyobb túrára vállalkozunk, akkor kövessük a Mária utat, az is a várhoz visz, csak kitérővel az Alsó-Patak hegyre. Az eredetileg tervezett 2 kilóméteres táv így komoly 3 kilométeresre nő.

 

SONY DSC

 

Az egyetlen emelkedő az eredeti utunk során a várnál van, ez babakocsival azért teljesíthető. A vár június 1. és szeptember 30. között keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között van nyitva. Az erődbe érve felmegyünk a kilátóba és bámészkodunk. Szép itt. Jó kis séta volt.

 

SONY DSC

 

Egy kis történelmi kiegészítés: ennek a középkori várnak a története a Lackfi családhoz nyúlik vissza, akik 1355-ben vásárolták meg a területet a margitszigeti apácáktól és egy kővárat építettek rajta. Az ezt követő csaknem kétszáz évben számos tulajdonosa volt a várnak. A mohácsi csatát követően török és tatár támadás érte az erődítményt, végleges romba dőlése a budai megszállás után következett be.

 

SONY DSC

 

A 18. században az itt letelepülő lakosság szinte teljesen elhordta a vár maradványait. A terület újjászületése Valkó Arisztid nevéhez köthető, aki 1930-as években önerőből bontotta ki a megmaradt épületrészeket, majd az hetvenes években folytatódtak a feltárások. 2005-2006-ban helyi erőből és uniós támogatásból jelentős feltárásokra, újjáépítésre került sor, ekkor készült el a kilátótorony is a régi öregtorony helyén.

 

SONY DSC

 

Tipp kisgyerekeseknek: ha eleredne az eső, akkor Solymáron van egy remek játszóház! (Cím: 2083, Solymár, Terstyánszky u. 10.) Ha nem esik, és a kölyköknek van még lefutkároznivaló energiájuk akkor két játszótér ötletünk is van: Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika kertje (cím: 1029 Templomkert 1.), vagy Pilisszentivánon a Schäffler-kert.

 

Tipp édesszájúaknak: visszaúton a városba meg kell állni a Frer cukrászdában (cím: 1028 Máriaremetei út 94.)! Nincsenek rá szavak, milyen finom a fagyijuk (is). Csak egy kis ízelítő: itt készült a 2014-es év fagylaltja, a mézes-diós-hecsedli ízű csoda. Férfiakra gondolva van sörfagylalt, ami tényleg sör ízű és kiváló! Persze a fügés-mascarpone fagyi mellett sem lehet elmenni szó nélkül…

 

Kapcsolódó cikkek: 

 

Délutáni talpmasszázs – a tabajdi mezítlábas park

Közeleg a családbarát halfőző fesztivál

Szívmelengető hagyomány – bemutatjuk a vándorbölcsőt

 
[facebook_like_button]

 

Szakrális geometria és modern design – bemutatták Varga Klaudia kollekcióját

 

jzs – 2014.07.11.

Varga Klaudia azt vallja, a divatot nem követni, hanem teremteni kell, ezért úgy érzi, minden alkotás és kreáció attól lesz egyedi, hogy belülről, intuitív módon jön, külső behatásoktól mentesen. A formabontó Poisonist táskái és tárcái mostantól a budapesti Black Box Store polcain várják a „tucatdivat”-ra ráunt vásárlókat.

 

Amikor először sercent bőr japán pengém alatt, morbid izgalom és kaján öröm lett úrrá rajtam. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Tudtam, hogy hazaérkeztem.

 

SONY DSC
fotó: Kelle Emese

 

A fenti idézet annak a feltörekvő magyar dizájnernek a mottója, aki a budapesti Black Box Concept Store legújabb üdvöskéje. A „feketedoboz” merészen száll szembe a városi tucatüzletek kínálatával és feltörekvő hazai divattervezők kollekcióit vonultatja fel abszolút korrekt árakon.

 

SONY DSC
fotó: Kelle Emese

 

Ezúttal Varga Klaudiának, vagyis a Poisonist megálmodójának „szúrós, szögletes, hegyes” Sacred Geometry összeállítása debütált, egyedülállóként a hazai divatvilágban. A tervezőnő különféle „szőrökkel és bőrrel” dolgozik, egyedi táskái és tárcái pedig formavilágukban a „szakrális geometriát” ötvözik a mai modern trendekkel.

 

fotó: Kelle Emese

 

A Poisonist fél évvel ezelőtt készült el a kollekcióval, a híre pedig azonnal elterjedt, mivel olyan márkával állunk szemben, ami fittyet hány a fő divat vonulatokra és saját magából merít – mindezt pedig roppant alázatosan teszi.

 

SONY DSC
fotó: Kelle Emese

 

A bemutatón a tervezőnő arról beszélt, hogy tulajdonképpen nem is maga a megvalósult tárgy, ami motiválja munka közben, hanem maga a matéria, ugyanis a bőr iránti szenvedélye már nagyon régóta tart. Elmesélte, négy évvel ezelőtt megismerkedett későbbi mentorával, Bráda Judittal, a MOME textil szak, bőr szakirányának egyik mesterével, aki azóta is okítja őt a bőr szabásának és varrásának mikéntjére.

 

fotó: Kelle Emese

 

Varga Klaudia azt vallja, a divatot nem követni, hanem teremteni kell, ezért úgy érzi, minden alkotás és kreáció attól lesz egyedi, hogy belülről, intuitív módon jön, külső behatásoktól mentesen. A Poisonist fantázianév – az egyébként angol nyelv és kommunikáció szakon diplomázott – tervezőnő szerint leginkább a méregkeverő szóval azonosítható.

Mint mondta, ha képet akarna társítani a saját alkotói folyamatához, leginkább úgy tudná elképzelni magát, hogy egy középkori vár nyirkos falai közt, az éjszaka leple alatt kísérletezik különféle szőrökkel és bőrökkel. Nem csak a Poisonist víziója, a végeredmény is formabontó, az egyedi kreációkat pedig mostantól a Black Box Concept Store polcain találjátok meg.

 

[facebook_like_button]

 

LEGOLVASOTABB CIKKEK

cs2

Nyolc érdekesség a Marvel képregényről

Megtörte a csendet Ördög Nóra

Ördög Nóra ősztől már a TV2-n vezet műsort

Vélaszolt a Zing Burger

Magyar győzelem a CSIO díjugrató Világ Kupán

Történelmet írtak Babosék

Egy nap Pokorny Liával

Szívmelengető hagyomány-bemutatjuk a vándorbölcsőt