Közeleg a családbarát halfőző fesztivál

 

2014.07.08.

„A jó halászléhez végy egy kanál jókedvet, egy csipet humort és egy nagy adag lelket” – tartják Baján, és szerencsére sokan hallgatnak a jó tanácsra. Évente nagyjából kétezer helyi és látogató bográcsában rotyog egyszerre a halászlé a Bajai Halfőző Fesztiválon. Hamarosan újra felizzanak a fahasábok az étel alatt: maga a halfieszta már július 10-én, csütörtökön elkezdődik, ám a „nagy nap”, a közös főzés ezúttal is szombaton, július 12-én lesz. Kapcsolódó cikkünket itt olvashatjátok. 

 

A Bajai Halfőző Fesztivál 1996 óta csábítja látogatók ezreit a városba. A város alapításának 300. évfordulójának tiszteletére szervezték meg az első halfőzést, amiből mára hagyomány lett. Mint ahogy az esemény hivatalos neve – Családbarát Bajai Halfőző Fesztivál – is mutatja, a 19. találkozón a családok szórakoztatásáé a főszerep.

 

 

A rendezvény Baja össznépi ünnepe, a belváros minden talpalatnyi helyét bográcsok lepik el. Este hat órakor egyszerre gyújtanak be az alkalmi szakácsok, főz és kóstol az egész város. A méltán híres bajai halászlé a régi hagyományokat követve legalább háromnegyed részben pontyból készül és bőven kerül a bográcsba tészta is.

 

 

A gasztronómiai élmény mellett a Családbarát Bajai Halfőző Fesztivál kulturális esemény is. A zenei program – komoly-, folklór és könnyűzenei koncertek, tánc – már csütörtökön elkezdődik, és egészen vasárnapig tart. A fesztiválon fellép többek között: Tolvai Reni, a Roy&Ádám Trió, a Fish!, Kállay-Saunders András és a Budapesti Operettszínház művészei.

 

 

A magyar hal kiváló minőségű, mégis keveset fogyasztunk belőle. Baján és pláne a Halfőző Fesztiválon a ezzel nagy gond nem lehet! Aki teheti, mindenképp kóstoljon bajai halászlevet.

 

Még több infó: www.bajaihalfozofesztival.hu/

 

[facebook_like_button]

Szólj hozzá!