popupcafe

2014.07.05.

Brit kutatóknak sikerült megfejteni a vadon élő csimpánzok kommunikációjának – karmozdulatainak – jelentését: az állatok “lexikonjában” 66 karlejtés van, amellyel 19 különféle üzenetet képesek küldeni egymásnak.

Ugandában élő csimpánzközösségeket figyeltek meg és vettek filmre a skóciai St. Andrews Egyetem szakemberei, akik több mint 4500 esetet vizsgáltak meg ahhoz, hogy kiderítsék az állatok mozdulatainak jelentését. Kutatásukról szóló tanulmányukat a Current Biology folyóiratban tették közzé.

Az állatvilágban ez a szándékos kommunikáció egyetlen rögzített formája. Csak az embereknek és a csimpánzoknak van kommunikációs rendszerük, aminek segítségével szándékosan küldenek egymásnak üzenetet. Ezért olyan lenyűgözőek a csimpánzok gesztusai – idézte a BBC honlapja Catherine Hobaitert, a tanulmány társszerzőjét, aki kommunikáció- és közösségimagatartás-fejlődést kutat a skót egyetemen.

Bár korábbi kutatások már kiderítették, hogy az emberszabású majmok és a majmok képesek megérteni komplex információkat más állatok hanghívásából, ezek az állatok valószínűleg nem szándékos kommunikációs üzenetek küldésére használják hangjukat.

“Ez az alapvető különbség a hanghívások és a gesztusok között. Ez valahogy olyan, mint amikor felemelsz egy bögre forró kávét, sikoltasz egyet és megfújod az ujjaidat. Ebből azt értem meg, hogy a kávé forró, de neked nem szükségszerűen állt szándékodban kommunikálni ezt nekem” – magyarázta Hobaiter.

Néhány csimpánz-karlejtés egyértelmű – folyamatosan azt használják egy szándék közvetítésére. A levélrágást, amikor egy csimpánz kicsiny harapásokat eszik a levelekből, például csak arra használják, hogy értésre adják szexuális udvarlásukat. Sok más jelzés azonban nem egyértelmű: a megragadással azt fejezik ki, hogy a másik hagyjon fel azzal, amit csinál, de azt is jelentheti, hogy másszon fel rá, vagy menjen el onnan.

Bár sok jelzés megmagyarázhatatlan, a kutatók által készítetett felvételekből egyértelműen kiderült, mit akarnak a csimpánzok kommunikálni. Egy felvételen az anya lábát nyújtja nyűgős csemetéjének, azt jelzi, mássz fel rá. Az ifjú állat azonnal anyja hátár ugrik, és együtt mennek tovább.

“Ennek a tanulmánynak a nagy üzenete az, hogy van egy másik faj, amelynek értelemmel bíró kommunikációja van, azaz ez nem csak az emberek esetében egyedülálló… Végül is a csimpánzok szorosabb rokonságban állnak velünk, mint a többi emberszabású majommal, ezért van értelme annak, hogy sokféleképpen igen hasonlóak vagyunk hozzájuk” –  hangoztatta Hobaiter.

Forrás: www.bbc.com

 
[facebook_like_button]

2014.07.05.

Lépfenefertőzés gyanúja miatt hat ember került a debreceni kórházba. A fertőzés vélhetően egy tiszafüredi szarvasmarha-telepen végzett illegális szarvasmarha-vágáskor került ki az emberek közé. A hatósági vizsgálat a helyszínen még fellelhető fagyasztott húsból kimutatta a lépfene baktériumot. Összeszedtük mit érdemes tudni a lépfenéről. 

A lépfene (anthrax) az egyik legrégebben ismert kórokozó által előidézett fertőző betegség. A fertőzésnek elsősorban a növényevő állatok (szarvasmarha, juh, ritkábban ló, kecske és sertés) vannak kitéve, főként a spóratartalmú ivóvíz és a földdel kevert takarmány szervezetbe kerülésével.

Az ember a betegséget beteg állattól, állati tetemtől, kényszervágással, állati eredetű élelem feldolgozásával és fogyasztásával, állati bőrök vagy szőrök kezelése révén kaphatja meg. A lépfene kórokozója igen ellenálló, akár évtizedekig képes fertőzőképes állapotban megmaradni a talajban, vagy a kutak iszapjában.

Az állatoknál magas lázzal, hidegrázással, étvágytalansággal és elesettséggel jár. A lépfene megjelenése az embereknél főleg foglalkozási ártalom: elsősorban a vágóhídi alkalmazottak, valamint a bőr- és szőrmefeldolgozó iparág dolgozói veszélyeztetettek. A bőrsérülés helyén bőranthrax, a légzéssel bejutott kórokozó révén tüdőanthrax, a táplálkozással bejutott baktériumok miatt pedig bélanthrax alakulhat ki. Magyarországon nagyon ritkán legfeljebb bőranthrax (pokolvar) jelenik meg.

A modern bakteriológia megteremtőjének tekintett Nobel-díjas Robert Koch (1843-1910) német orvos 1876-ban mutatta ki a lépfene kórokozóját, míg Louis Pasteur 1881-ben felfedezte a lépfene megelőzését szolgáló védőoltást.

Az utóbbi évtizedekben nyilvánosságra került magyarországi lépfene-megbetegedések:

– 1993. április – Lépfene-bacilust találtak annak a lótrágyának a származási helyén, amelyet gombatermesztők részére szállítottak Soltról Csepelre, Etyekre, Törökbálintra.

– 1995. augusztus – Legalább félszáz szarvasmarhát kellett levágni és megsemmisíteni Nógrád megyében, ahol lépfene támadta meg az állatállomány egy részét.

– 1996. március – Lépfene-járvány tizedelte meg a pécsi állatkertet. Összesen tizenkét állat – vidra, puma, párduc és feketebivaly – esett a járvány áldozatául. Az intézményben egyhónapos karantént vezettek be. A kórokozó valószínűleg a takarmánnyal került az állatkertbe.

– 2013. szeptember – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy Jászladányból származó elhullott juhból kimutatták a lépfene kórokozóját. Kiderült, hogy a juhállományban már régebben megkezdődtek az elhullások, az állatok tulajdonosa az elpusztult juhok maradványait saját telkén ásta el csekély, mintegy 40 centiméteres földtakarással. A juhászatban zárlatot rendeltek el.

– 2014. április – Lépfenében elpusztult a debreceni állatkert egyik hím oroszlánja, az állatkertet bezárták. A fertőzés egy szarvasmarhától eredt, amelyet a nagyragadozókkal etettek meg.

Forrás: MTVA archívum

[facebook_like_button]