Lenyűgöző díjugratók a Tattersal-ban – elkezdődött a CSIO

 

ja – 2014.07.05.

Ezen a hétvégén tartják  Budapesten, a Nemzeti lovardában a hivatalos nemzetközi díjugrató versenyt, a CSIO Grand Prix Budapest -et. Idén huszonnégy ország legkiválóbb lovasai mérik össze tudásukat.

 

A nemzetenként évente egyszer megrendezhető rangos nemzetközi díjugrató versenyt, a Nemzetek Díját a FEI (Fédération Equestre Internationale –Nemzetközi Lovas Szövetség) szigorú szabályai szerint tartják. Pontosan meghatározzák a leküzdendő akadályok számát, magasságát és a szélességét is.

 

csio3

 

A meghirdetett versenyen legalább három különböző nemzet csapatának kell indulnia, ennek a feltételnek hazánk bőven eleget tesz, hiszen idén 24 ország legkiválóbb lovasai mérik össze tudásukat. Az Európa számos országából érkező csapatok között, Argentína, Hong-Kong, Új-Zéland és Mexikó lovasait is megtalálhatjuk az indulók listáján.

 

csio

 

Természetesen a mi szívünk a magyar lovasokért és lovakért dobog. A magyar csapat  tagjaként Orbán Emil Lacapo – t, Tóth Lászlót Istit, Ifj. Szabó Gábor Cabale -t lovagolja, Szász Sándor  – a felnőtt nemzeti válogatottunk szövetségi kapitánya –pedig hű kancája Ferrana nyergében száll síkra a győzelemért.

 

csio4

 
 

A verseny helyszíne a kerepesi úton lévő Nemzeti Lovarda ( ismert nevén  Tattersall),  ami a nyolcadik kerület közepén a béke szigeteként várja azokat, akik szeretnének néhány óra erejéig csodálatos barátaink, a lovak között kikapcsolódni.

A lovassport szerelmeseit nem kell bíztatni, hogy ezeket  a napokat a Tattersall -ban töltsék,  valószínűleg ők  már most elfoglalták helyüket a lelátókon.  Mi a lovassportot, lovakat kevésbé ismerő PopUpCafe olvasóinkat is bátorítjuk, hogy ezen a hétvégén látogassanak ki a méltán híres sporteseményre, szívják be a lovak illatát, izguljanak magyar indulóinkért és kóstoljanak bele ennek az izgalmas sportnak a különleges világába.  Hisszük és valljuk, hogy aki egyszer belepillant egy ló nyugodt, sokat tudó, mélybarna szemébe, az örök rabjává válik ezer éve hűséges társainknak! Cipőket fel, öveket becsatolni és irány a CSIO!

 

Forrás és bővebb információ: www.csiobudapest.hu, www.lovasok.hu
 
[facebook_like_button]

Szólj hozzá!