Bánatüző süti őszre: csokis cupcake

 

2014.09.01.

Ismét folytatjuk külföldi kalandozásainkat és most egy cupcake-et készítünk. Mi is az? Habár ez a süti hasonlít egy muffinra, mégsem azonos vele. Hogy mi a különbség? Nos, nem sok, hiszen ezt a sütit is muffin formában sütjük, csak elkészülte után még díszítjük is, vagyis egy kis minitortát kapunk végeredményként ez a süti pedig mindig édes, ellentétben a muffinnal. Itt az ősz, hajlamosak vagyunk befordulni, de ne tegyük!. Inkább süssünk finom csokis sütit, mert ugye az édesség kiváló kedélyjavító. Hajrá!

 

A cupcake angol nyelvterületről származik, és nevének eredetére két magyarázat is van, az egyik szerint a sütőforma (cup – vagyis csésze) után kapta a nevét, a másik szerint pedig a hozzávalók méréséhez való mérőedényekre utaltak a nevükben. Volt olyan időszak, hogy “1234” sütinek hívták őket, mivel a hozzávalók aránya nem változott: 1 csésze vaj, 2 csésze cukor, 3 csésze liszt és 4 tojás.

Mára a cupcake annyiféle módon készül, hogy se szeri, se száma a recepteknek. Kezdetnek csokisat készítünk, csokis krémmel a tetején, ami maga a mennyország a csokikedvelőknek (van olyan, aki nem az?)

 

ccake1

 

Lássuk a receptet:

 

Hozzávalók:

 A sütihez:

– 6 dkg szobahőmérsékletű vaj

– 20 dkg cukor

– 10 dkg étcsokoládé (én egy 74%-ost használtam)

– 2 tojás

– 2 tojás sárgája

– 1,25 dl növényi olaj

– 2 tk. vanília kivonat

– 8 dkg zsíros tejföl

– 15 dkg liszt

– 1/2 tk. 

– 1 tk. sütőpor

– 5 dkg kakaópor (nem cukrozott)

– 1,25 dl langyos víz

– 1 tk. kávégranulátum (elhagyható)

 

A krémhez:

– 25 dkg krémsajt, szobahőmérsékleten

– 6 dkg vaj, szobahőmérsékleten

– 15 dkg porcukor

– 5 dkg kakaópor (nem cukrozott)

 

Elkészítés módja:

A sütőt előmelegítjük 180oC-ra. Egy közepes méretű tálban kézi mixerrel összekeverjük a vajat és cukrot. A végeredmény kinézetre úgy néz ki, mint a nedves homok.

 

ccake2

 

Ezután el is tehetjük a mixert, most már egy konyhai spatulával is dolgozhatunk. Megolvasztjuk mikróban a csokoládét (mindig rövidebb időszakokra tesszük be és ellenőrizzük, nehogy túlmelegedjen). Amikor a csokoládé kicsit kihűlt, a vajhoz keverjük.

 

ccake3

 

Hozzáadjuk egyesével a tojásokat, és a tojások sárgáját, de mindig csak elkeverve benne. Beletesszük az olajat, a vanília kivonatot és a tejfölt, majd elkeverjük.

 

ccake4

 

A száraz hozzávalókat: liszt, só, sütőpor és kakaópor (és ha adunk hozzá, akkor a kávét is), egy tálban összekeverjük és ha csomós lenne, átszitáljuk, majd három lépésben a nedves hozzávalókhoz adjuk.

 

ccake5

 

A langyos vizet hozzákeverjük és már kész is a tésztánk. A muffinsütőt kibéleljük kapszlikkal, és 2/3-ig töltjük a mélyedéseket.

 

ccake6

 

A sütőbe toljuk, és kb. 18 percet sütjük. Akkor van kész, ha a beleszúrt fogpiszkálót tisztán húzzuk ki belőle. (A tésztából elvileg 16 db. sütit lehet sütni, de nekem most 17 lett belőle, vagyis még egy körre számíthatunk.) Megvárjuk amíg kihűlnek (addig elkészítjük a krémet), és akkor díszítjük.

 

A krém elkészítése:

A szobahőmérsékletű krémsajtot összekeverjük a szintén szobahőmérsékletű vajjal, amíg krémessé nem válik.

 

ccake7

 

Hozzákeverjük a porcukrot, szintén elkeverjük, majd hozzáadjuk a kakaóport. A cukor mennyisége ízlés szerint változtatható, minél többet adunk hozzá, annál tömörebb lesz a krémünk. Nyomózsákba töltjük, és a cupcake-ek tetejét ezzel díszítjük.

 

ccake8

 

Ha inkább rusztikusabb irányba szeretnénk elmenni, természetesen egy kés segítségével is elsimíthatjuk a krémet a tetején.

 

ccake9

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Noémi

 
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Áfonyás-ribizlis csoda dzsem

Rukkolás gnocchi tökmagos mascarponéval 

Brutálisan roppanós házi kenyér

Könnyeink titkai

 

zzs-2014.08.30.

Az alapvető biológiai funkciónkat ellátó kis folyadék alakja és összetétele is együtt változik az érzéseinkkel.

 

A könnyről

 

Ez az enyhén lúgos kémhatású folyadék átlátszó és íze erősen sós. A megfelelő látás biztosításához 1-2 mikroliter/perc sebességgel termelődik és egy nap 1-3 mililiter mennyiségben állít elő belőle a szervezetünk. Az alap-könny összetétele: legnagyobb része víz, oldott sók, nátrium és klorid, valamint kálium, mangán és hidrokarbonát ion. A vérplazma fehérjéi is megtalálhatóak még a könnyeinkben, ezek a kórokozók elleni védelemben vesznek részt. Ezeken kívül az antibakteriális hatású lizozimot is meg kell említenünk, mint összetevő.

 

www.boldogoskodj.com
boldogoskodj.com

 

Rose-Lynn Fisher, amerikai fotográfus mikroszkópos képeket készített a könnyekről. A végeredményen tisztán látszik, hogy a könnycseppek kinézete érzéseink szerint változnak: más, ha hagymától sírunk és más, ha bánat vagy öröm ér minket.

 

scielo.cl.
scielo.cl.

 

A Smithsonian’s College       of Arts and Sciences munkatársa Joseph Stromberg szerint három típusa van a könnycseppeknek: alap, reflexes és fiziológiás. Korábban, William Frey a St. Paul- Ramsey Medical Center biokémikusa vizsgálta ezt a területet és megállapította, hogy az érzelmi okokból feltörő könnyek több fehérjét és adenokortikotróp hormont tartalmaznak- olyan anyagokat, ami a stressz idején szabadul fel szervezetünkben.

 

lookafteryoureyes.org
lookafteryoureyes.org

 

A könnyek fiziológia funkciói közé tartoznak a szem nedvesen tartása, a szaruhártya tápanyagokkal való ellátása és annak védelme. Természetesen általában erős érzelem miatt ömlik a szemünkből a könny, így a non-verbális (testbeszéd) kommunikációban betöltött szerepét is meg kell említeni.

 

Magát a sírást először Charles Darwin kutatta. Darwin megállapította, hogy ez egy vészjelző funkció, de emellett lazít és megnyugtat. A holland pszichológus, Ad Vingerhoets már komplex kutatást folytatott, ami élettani, szociális és érzelmi szempontokat is figyelembe vett és kísérletekkel alá is támasztotta, hogy könnycseppek nélkül kevésbé hatékony a kommunikációnk.

 

picturescollections.com
picturescollections.com

 

Síráskor a vegetatív idegrendszer azon része lép működésbe, amely elindítja a regenerációs és gyógyulási folyamatokat a szervezetben, így a mai pszichológusok szerint a könnyeket ki kell engednünk a lelki egészség helyreállítása érdekében. Egy alapos sírást követően bizonyítottan csökken a pulzus és a vérnyomás is.

 

Ne higgyük, hogy a könnyezésre csak az ember képes. A hasonló szemfelépítésű állatok ugyanúgy képesek könnyeikkel érzelmeiket kifejezni. Marc Bekoff etológus szerint az érintkezés vigaszának elvesztése vagy a stressz is kiváltó oka lehet annak, ha egy állat sír. „2013-ban egy újszülött elefántborjú öt órahosszat sírt, mert anyja nem fogadta el és nem táplálta” – hoz egy példát az etológus.

 

forrás: ng.hu

[facebook_like_button]

A szokásos Emmy-favoritokat díjazták az idei gálán is

 

2014.08.26.

Nagyobb meglepetések nélkül zajlott le a televíziós Oscarnak is nevezett Emmy-díjak átadása helyi idő szerint hétfőn este a Los Angeles-i Nokia Színházban: a Modern család megkapta ötödik díját a vígjátéksorozatok kategóriájában, a drámasorozatok közül pedig a Breaking Bad a tavalyi győzelem után ismét elnyerte a trófeát.

 

“Szent tehén!” – kiáltott fel a díjat átvéve Vince Gillian, az AMC csatornán bemutatott Breaking Bad (Totál szívás) alkotója, aki arról beszélt, hogy szerinte jó idők járnak a televíziózásra, szerencsésnek mondhatja magát, aki most dolgozik a szakmában.  A drámai sorozatok legjobb férfi főszereplője Bryan Cranston lett a Breaking Bad-ből, a legjobb női főszereplő díját pedig Julianna Margulies (A férjem védelmében) kapta.

 

Vince Gilligan
hr.com

 

“Mindenért hálás vagyok, ami történt” – mondta a díjat átvéve Cranston, akinek az immár befejeződött Totál szívás-sorozattal elnyert negyedik Emmyjével sikerült utolérnie a kategória korábbi rekorderét, a szintén négyszeres díjazott Dennis Franzot.

“Micsoda remek idők egy nő számára a televízióban” – jelentette ki Margulies is, aki másodszor vehette át az elismerést.
A drámai szériák legjobb férfi mellékszereplőjeként Aaron Paul, a legjobb női mellékszereplőjeként pedig Anna Gunn vehetett át díjat – mindketten a Breaking Bad-ért.
Az amerikai Televízióművészeti és -tudományos Akadémia (ATAS) által odaítélt Emmy-díjak 66. alkalommal megtartott átadásán a vígjátéksorozatok mezőnyéből Julia Louis-Dreyfus kapta a legjobb színésznőnek, Jim Parsons pedig a legjobb színésznek járó elismerést. Julia Louis-Dreyfus sorban már harmadszor nyerte el a díjat az HBO politikai szatírájában, Az alelnökben játszott szerepéért. A CBS Agymenők című sorozatában játszó Parsons negyedik díját szerezte meg. A vígjátéksorozat-mellékszereplőknek járó Emmyt Ty Burrelnek (Modern család) és Allison Janneynek (Mom) ítélték oda.

Az FX kábelcsatorna első sorozat-Emmyjét szerezte meg a Fargo című produkcióval minisorozat kategóriában. A Twenty-First Century Foxhoz tartozó csatorna összesen nyolc díjat zsebelt be olyan műsoraiért, mint a Louie vagy az Amerikai Horror Story.
A legtöbb elismerést a televíziós produkciók közül a PBS csatorna Sherlock: His Last Wow című sorozata kapta, a főszerepet alakító Benedict Cumberbatch a legjobb minisorozat- vagy tévéfilmszínész Emmy-díjával távozott a gáláról.

 

PepMT
hr.com

 

Az Emmy-díjakért folyó versengésbe tavaly betörő Netflix internetes műsorszolgáltató egy fontosabb díjat sem tudott megszerezni az NBC által élőben közvetített és több mint százötven országban látható háromórás ceremónián, amelyet első ízben vezetett Seth Meyers. A több színvonalas saját sorozattal induló Netflix egy hete elnyert hét Kreatív Emmy-díjával a nyolcadik lett az amerikai tévécsatornák versenyében.
Idén ismét az HBO kábelcsatorna gyűjtötte be a legtöbb Emmyt: tizenöt Kreatív Emmy-díja mellé az este folyamán további négy trófeát szerzett. A tévéfilmes kategóriában Igaz szívvel című, nyolcvanas években játszódó AIDS-drámája nyerte a díjat.

 

seth-meyers-hosting-the-emmys-ftr
Seth Meyers – hr.com

 

A CBS tizenegy Emmyjével a második lett a díjtáblázatban, az NBC tíz, az ABC nyolc, a Fox pedig hét kategória díját szerezte meg. A gálaesten Billy Crystal idézte fel a közelmúltban elhunyt Robin Williams emlékét. A hatvanhárom éves színészt, aki kezdődő Parkinson-kórban és depresszióban szenvedett, két hete holtan találták otthonában.
Crystal elszoruló torokkal, remegő hangon beszélt barátjáról, akit a “vígjátékgalaxis legfényesebb  csillagának” nevezett. “Nagyon nehéz róla múlt időben szólni, mert annyira jelen van az életünkben” – fogalmazott a Good Will Hunting Oscar-díjas sztárjáról, aki generációja egyik legkiválóbb színészeként a komédiákban éppúgy maradandó alakítást nyújtott, mint drámai szerepeiben. Williams 1987-ben és 1988-ban kapott Emmy-díjat.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Emberekkel is tesztelték a világ legnagyobb csúszdáját

Kívánságlufikat eregettek Zamárdiban

Betiltották Miley Cyrus “erkölcstelen” koncertjét

Még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása

 

2014.08.25.

Egy új tanulmány szerint – ami a Science folyóiratban jelent meg – még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása, azt követően újra gyors hőmérsékletemelkedésre lehet számítani. Tung professzor kutatócsoportja azt állítja: bizonyítékot talált arra, hogy egy harminc évenként változó áramlat felváltva melegíti és hűti a világot azzal, hogy nagy mennyiségű hőt vezet a víz mélyére.

 

Az elmúlt tizenöt évben a globális felmelegedés jelentősen lelassult a korábbi évtizedekhez képest, miközben a levegő széndioxid-tartalma folyamatosan nőtt. Több mint tucatnyi tudományos teória született már a jelenség magyarázatára. A jelenség hátterében a legújabb elmélet szerint az Atlanti-óceán harmincéves természetes ciklusa állhat. Az óceán egy lassan mozgó áramlata még tíz évig hőt von magával a tengermélyre, amikor azonban véget ér a ciklus mostani szakasza, újabb gyors felmelegedés kezdődhet – ismertette a Washingtoni Egyetem professzora, Ka-Kit Tung által vezetett kutatócsoport tanulmányát a BBC News.

 

www.diariodocentrodomundo.com.br
www.diariodocentrodomundo.com.br

 

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) adatai alapján 1998 és 2012 között az átlagos globális hőmérséklet 0,05 Celsius fokkal nőtt évtizedenként. Ez a szám jóval alatta maradt az 1951 és 2012 közötti évtizedenkénti átlagos 0,12 Celsius fokos emelkedésnek. Tung professzor kutatócsoportja azt állítja: bizonyítékot talált arra, hogy egy harminc évenként változó áramlat felváltva melegíti és hűti a világot azzal, hogy nagy mennyiségű hőt vezet a víz mélyére. Tanulmányukhoz az óceánok megfigyelésére használt Argo-hálózat szondáinak adatait használták fel, amik akár kétezer méteres mélységben is végeznek méréseket.

 

www.ornl.gov
www.ornl.gov

 

A tudósok szerint már 1945 és 1975 között is kimutatható egy olyan szakasz, amelynek során az áramlat a hőt az óceán mélyére húzta magával. 1976-tól azonban a ciklus új szakaszba lépett, az áramlat így hozzájárult a Föld gyors melegedéséhez, mivel több hő maradt az óceán felszínén. A szakemberek közt konszenzus van arról, hogy az Atlanti-óceán és a Déli-óceán hétszáz méteres mélység alatt hőt tárol – vélekedett Tung.Az új elmélet szerint a jelenségben kulcsszerepet játszik az óceán sótartalma. Az Atlanti-óceán áramlatai ugyanis a trópusok felől indulnak, ahol a párolgás miatt magasabb a víz sótartalma. A magas sótartalmú víz könnyebben süllyed és több hőt húz le magával.

 

www.csmonitor.com
www.csmonitor.com  

 

A sós víz azonban elegendő sarkvidéki jeget olvaszt meg ahhoz, hogy csökkenjen a víz sótartalma, ami lelassítja az áramlást és a hőt a felszín közelében tartja. 2006 előtt az Atlanti-óceán sótartalma növekedett, amiből arra lehetett következtetni, hogy az áramlat felgyorsult. 2006-ot követően a sótartalom csökkeni kezdett, de a koncentráció még így is a hosszú távú átlag felett maradt. “Amint a só aránya a vízben a hosszú távú átlag alá csökken, elkezdődik a gyors felmelegedési szakasz” – vetítette előre Tung.

 

www.salon.com
www.salon.com 

 

A tudós a kutatáshoz a közép-angliai hőmérsékleti feljegyzéseket is felhasználta, amelyek háromszázötven évre visszamenőleg tartalmazzák az adatokat. Tung szerint ezek is a hetvenéves melegedési és lehűlési ciklust bizonyítják.  “Még tíz évünk lehet vagy kevesebb, hiszen a globális felmelegedés hatására több jég olvad el, de történelmileg a ciklus közepén járunk” – magyarázta Tung.
Amikor a ciklus a következő szakaszba lép, a melegedés sokkal gyorsabb lesz, ráadásul eleve magasabb hőmérsékletről indul, így a következmények is súlyosabbak lesznek – jósolta a tudós.

 
[facebook_like_button]

Betiltották Miley Cyrus “erkölcstelen” koncertjét a Dominikai Köztársaságban

 

2014.08.23.

Nem tarthatja meg szeptember közepére tervezett koncertjét Miley Cyrus a Dominikai Köztársaságban, mert a hatóságok erkölcstelennek tartják az énekesnő viselkedését a színpadon.

 

A nyilvános rendezvényekért felelős kormánybizottság közölte, hogy “erkölcsi okokból” tiltja be az amerikai popsztár koncertjét, amit szeptember 13-án tartottak volna a Santo Domingó-i Quisqueya-stadionban.
A nyilvános rendezvényeken kívül a rádióműsorokat is felügyelő testület szerint az énekesnő fellépésein “gyakran hajt végre az erkölcsökkel és szokásokkal ellentétes, a Dominikai Köztársaság törvényei által tiltott cselekményeket”.

 

miley
‘Bangerz’ Tour

 

Cyrus “illetlen ruhákat visel, szexuális aktusra és erőszakra ösztönző nyelvezetet és képeket használ” – indokolta a koncert betiltását csütörtöki közleményében a bizottság, az előadó bűnlajstromához sorolva még “perverz képek és mondatok, kétértelmű mondatok használatát, bűncselekmények, erőszak és a vallásgyalázás mentegetését, nemi aktusra és leszbikus szexre ösztönzést, illetlen tárgyak nyilvános használatát”.
A testület szerint az efféle viselkedés “rombolja a személyiséget és sérti a gyerekek és a serdülők jogait”. A tízmillió lakosú karibi szigetországban tervezett koncert szervezői, az SD Concerts és a Live Nation, nem kommentálták a tilalmat.

 

miley2
nvni.bg

 

A Bangerz elnevezésű turné Santo Domingó-i állomására július óta árulták a belépőjegyeket 27-től 370 dollárig terjedő árakon. A bizottság rendszeresen kitiltja a dominikai rádiókból a trágárnak minősített dalokat is.

Alább egy kis ízelítőt láthattok a turné Los Angeles-i állomásának egyik koncertjéből:

 

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Családi életük is rámegy a japánoknak a netfüggőségre

Elindult az adásfolyam a Ki Mit Tube oldalán

Cseh Lacinak nem csak az úszás, a pecázás is szenvedélye