Betiltották Miley Cyrus “erkölcstelen” koncertjét a Dominikai Köztársaságban

 

2014.08.23.

Nem tarthatja meg szeptember közepére tervezett koncertjét Miley Cyrus a Dominikai Köztársaságban, mert a hatóságok erkölcstelennek tartják az énekesnő viselkedését a színpadon.

 

A nyilvános rendezvényekért felelős kormánybizottság közölte, hogy “erkölcsi okokból” tiltja be az amerikai popsztár koncertjét, amit szeptember 13-án tartottak volna a Santo Domingó-i Quisqueya-stadionban.
A nyilvános rendezvényeken kívül a rádióműsorokat is felügyelő testület szerint az énekesnő fellépésein “gyakran hajt végre az erkölcsökkel és szokásokkal ellentétes, a Dominikai Köztársaság törvényei által tiltott cselekményeket”.

 

miley
‘Bangerz’ Tour

 

Cyrus “illetlen ruhákat visel, szexuális aktusra és erőszakra ösztönző nyelvezetet és képeket használ” – indokolta a koncert betiltását csütörtöki közleményében a bizottság, az előadó bűnlajstromához sorolva még “perverz képek és mondatok, kétértelmű mondatok használatát, bűncselekmények, erőszak és a vallásgyalázás mentegetését, nemi aktusra és leszbikus szexre ösztönzést, illetlen tárgyak nyilvános használatát”.
A testület szerint az efféle viselkedés “rombolja a személyiséget és sérti a gyerekek és a serdülők jogait”. A tízmillió lakosú karibi szigetországban tervezett koncert szervezői, az SD Concerts és a Live Nation, nem kommentálták a tilalmat.

 

miley2
nvni.bg

 

A Bangerz elnevezésű turné Santo Domingó-i állomására július óta árulták a belépőjegyeket 27-től 370 dollárig terjedő árakon. A bizottság rendszeresen kitiltja a dominikai rádiókból a trágárnak minősített dalokat is.

Alább egy kis ízelítőt láthattok a turné Los Angeles-i állomásának egyik koncertjéből:

 

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Családi életük is rámegy a japánoknak a netfüggőségre

Elindult az adásfolyam a Ki Mit Tube oldalán

Cseh Lacinak nem csak az úszás, a pecázás is szenvedélye