„Olyan ember vagyok, aki szeret másokon segíteni”

 

zzs-zd 2014.08.28.

„Megtanítom az embereket gerincközpontúan élni a mindennapokban” – Szakmáry Eszterrel beszélgettünk, aki tizenhárom éve foglalkozik az emberi test rehabilitációjával, ám a „mozgásterapeuta” meghatározás kevéssé fedi mindennapi tevékenységét. Úgy fogalmazott, minden kezelés személyre szabott, egyéntől és annak problémáitól függ, nemigen lehet általánosítani. Szerinte minden embernek szüksége lenne mozgásszervi kezelésre, mi pedig ebben abszolút egyetértünk vele. A Hét beszélgetése.

 

 -Mikor kezdődött az érdeklődésed a mozgásterápia és a alternatív gyógyászat itánt?

 

-Tizennyolc éves koromban ébredtem rá, hogy mozgásterápiával szeretnék foglalkozni. Ezután már nyitott lettem automatikusan a téma iránt és folyamatosan pozitív visszajelzéseket kaptam a kezdeti lépéseknél. Ez megerősített abban, hogy van helyem a gyógyításban. Ehhez hozzájárul természetesen az is, hogy olyan beállítottságú ember vagyok, aki szeret másokon segíteni.

 

4

 

-Hol tanultad a terápiákat, amikkel dolgozol?

 

-A Természetgyógyász Akadémián tanultam és ott választottam az alternatív mozgás és masszázsterapeuta szakot. Azon belül egy japán akupresszúrás kezelés volt a szaktárgyam, a Shiatsu. Tizenhárom éves pályafutásom alatt tudásom bővült más terápiás kezelésekkel is, de leginkább a saját magam által kifejlesztett komplex kezelést alkalmazom.

 

3

 

-Röviden el tudnád mesélni, hogy mi az, amit pontosan egy kezelés alatt a páciensek tapasztalnak? Miből áll, és mi az, amitől ez különbözik a nyugati gyógymódoktól?

 

-Először is felmérem a páciensem állapotát, beszélgetek vele, hogy mi a panasza, milyen sérülései voltak eddig. Ezután, elmondom a javaslatomat, hogy hogyan lehetne kezelni a problémát, majd megkezdem a megfelelő kezelést. Keleti és nyugati masszázs és nyújtási technikákkal dolgozom. Általában mindig vegyesen masszírozok, nem szívesen alkalmazom külön ezeket a módszereket, mert úgy tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy sokkal hatásosabb eredményt tudunk így elérni.

 

1

 

-Milyen kapcsolatban állsz a sporttokkal, a mozgással, hogy ilyen jól ismered az emberi anatómiát?

 

-Gyakorlatilag tíz év klasszikus balettal kezdtem négyéves koromtól, majd bekerültem a Balett Intézetbe, ami nagyon sok mindenre megtanított. Belecsöppentem olyan helyzetekbe, amikben akaratlanul is kifejlesztettem például a saját nyújtási technikáimat, korrekciós mozdulatokat. Persze ekkor még nem tudtam, hogy mit is csinálok pontosan, de ki lehet mondani, hogy ez alapozta meg a jelenlegi tudásomat és érdeklődési körömet. Egészen más szemmel nézem az emberek testét, mozgását, szervi elváltozásait. Rengeteget úsztam ezután, majd kipróbáltam a műugrást is. Színpadi táncoltam, modern táncot tanultam, de egy minimális ideig lovas tornáztam is. Aztán jött a sziklamászás és a falmászás.

 

6

 

-Milyen kezeléseket tanultál pontosan?

 

-Amit tanultam, azok a különböző masszázstechnikák és kezelések. Svéd-, gyógy-, sport-, kínai-, thai masszázsok, amelyek olajos masszázsok. Egy kezelés alatt összesen hat-nyolc fajtát szoktam alkalmazni, az egyszerűbbektől a bonyolultabbakig. Ezen kívül tanultam japán és kínai mozgásterápiát. Előbbiek közül elsajátítottam a Shiatsu-t, amit már említettem. A kínai területről egy Szecsuan tartományból származó mozgásterápiával foglalkozom, ami egy pontnyomásos technika a meridián vonalakon haladva. Kiropraktikai módszereket, ringatási gyakorlatokat  és belső szervi  kezelési elemeket is tartalmaznak ezek a metódusok.

 

8

 

-Mik azok az újítások, amiket te fejlesztettél ki és kifejezetten egyedinek tartasz?

 

-Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden kezelés személyre szabott, nem igen lehet általánosítani. A komplex kezelésem alatt az izomrendszert, a mélyizomzatot, a keringési rendszereket, a szerveket, ízületeket és a csontokat kezelem, tehát ez egy átfogó dolog. Szépen kívülről befelé fokozatosan végighaladok a kezelési pontokon. Masszázzsal kezdünk, fellazítjuk az izmokat, majd utána következik a vízrendszer és a véráram tisztítása. Ezek után a szerveket kezeljük az akupresszúrás pontokon keresztül ujj, illetve tenyérnyomással és megkezdődhet az ízületek nyújtása finom technikákkal. Körülbelül negyven perc után érem el a gerincoszlopot, ahol a csigolyatestek nyújtása és korrekciója következik. Megemlíteném még, hogy kifejlesztettem egy módszert például, hogy hogyan lehet oldalt fekve kezelni. Ez kifejezetten hatásos lépésnek bizonyult a túlsúlyosoknál, várandósoknál vagy olyan pácienseknél, akiknek olyan fájdalmaik vannak, hogy nem tudnak hátra vagy hasra feküdni.

 

7

 

-Kiknek ajánlod a saját kezelésedet?

 

-Úgy gondolom, hogy minden embernek szüksége van rá, mivel a mindennapos fizikai megterhelés komoly gócokat és problémákat okozhatnak. Nem beszélve a lelki eredetű belső szervi problémákról és a balesetekről, amelyek szintén figyelmeztetnek bennünket arra, hogy valami nincs rendben az életünkben. Úgy tudnánk jól lenni igazán, ha napközben nyújtó gyakorlatokat végeznénk, hiszen mindenkinek a testére ugyanúgy hat a gravitációs erő. Rendkívül gyakori az egész napos irodai munka következtében kialakult hát és gerincfájdalom, stressz betegségek, amelyekre tökéletes a komplex kezelésem. Terápiás rendszerben megtanítom az embereket gerincközpontúan élni a mindennapokban, komoly közös cél kitűzésére van lehetőség, életminőségük és alapvető tartásuk javításával egybekötve.

 

5

 

-Milyen konkrét példákat tudsz felhozni, amelyeket tünetmentesre tudtál kezelni?

 

-Gerincsérvesekben például nagy tapasztalatom van. A komolyabb eseteknél természetesen elolvasom az orvosi leleteket és annak alapján kezelek. Ha szükséges konzultálok az orvossal is, de általában elég szokott lenni, hogy elmesélik az esetet és látom az orvosi véleményt. De fordítva is előfordulhat, van, hogy én küldöm orvoshoz a pácienst, mert szükséges a teljes felépüléshez a doktori beavatkozás is. Voltak traumás eseteim is, például lumbágósok, akikhez a lehető leghamarabb házhoz megyek, amint az lehetséges. Tünetmentesre kezeltem már stressz okozta gyomorproblémát, kezdődő gyomorfekélyt, fertőzést, de van, hogy fogműtét után jönnek hozzám és a kezelés által sokkal hamarabb regenerálódik a műtött rész, mint a segítségem nélkül. De van egy elég gyakorinak mondható, már-már népbetegség is, ami arról szól, hogy a fülben lévő folyadékban lévő kalciumkristályok megzavarják az egyensúlyi rendszert. Ez folyamatos szédüléshez vezet, amit sajnos nemigen lehet gyógyszeres kezeléssel enyhíteni. Erre a problémára az orvosok is különböző mozdulatokat, tornát javasolnak. Valakinél négy hónap, valakinél hat, de van, hogy évekig nem múlik a szédelgés. Az én kezeltem négy-öt alkalom után meggyógyult. Ezeken kívül műtét előtti és utáni rehabilitációs kezelést is vállalok, így a felépülési időszak jelentősen lerövidülhet, de van, hogy balesetes eseteim is akadnak.

 

2

 

Kapcsolat: eszterszakmary@gmail.com

 

[facebook_like_button]

 

hbeszmeghivo

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

“Ennyi a lényeg: adni jó!”

Fonalból horgolt álmok – Szakmáry Zsófi és a Mandulaművek

Pap Ilona csodálatos ékszervilága

“Nekem a művészet a legegyszerűbb és legizgalmasabb út”

 

NÉZZ SZÉT AZ ELMÚLT HETEK INTERJÚI KÖZT IS!

cs2

Interjú a háromszoros Olimpiai bajnok Kiss Gergővel

Mindig kell egy verseny, amire tudok edzeni – interjú

Az országúton edzett férfi, aki évente háromszor teljesíti az Ironman-t

Hiszen abban, hogy van a dolgoknak oka és célja

 

 

 

Csomor Erika második az Ironman budapesti debütálásán, brit és dán siker

 

2014.08.25.

A férfiaknál a brit Andrew Edwards, míg a nőknél a dán Michelle Vesterby nyerte az Ironman Budapest 70.3 néven szombaton rendezett nemzetközi triatlon viadalt, legjobb magyarként Csomor Erika második lett.

 

A triatlonosoknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70,3 mérföldet – innen az elnevezés – kellett egyhuzamban teljesíteniük. Reggel kilenc órakor Tarlós István főpolgármester nyomta meg a dudát, amelynek hangjára elrajtolt a mezőny.

 

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

 

A Magyarországon első alkalommal megrendezett IRONMAN70.3 sportversenyen a nőknél Vesterby és Horváth Gréta volt a leggyorsabb a Kopaszi-gátnál rendezett első számban, ekkor Csomor még nem volt az élmezőnyben. A kerékpározás során Vesterby egyedül maradt az élen, Csomor pedig dobogós helyre küzdötte fel magát, majd a félmaratonon a legjobb időt érte el, de Vesterbyt már nem tudta utolérni. Harmadiknak Halász Anna futott a célba.

 

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

 

A férfiaknál Edwards elsősorban fantasztikus kerékpározásának köszönhetően győzött. A legjobb magyar Hankó Dávid lett, aki 3:57:25 órás teljesítménnyel nyolcadik lett. A kilencedik Tarnai László szintén még a négyórás álomhatáron belül ért célba.
A világkupán ötvenhét országból csaknem kétezer versenyző indult, melynek hetven százaléka külföldi volt, köztük például három bahreini herceg is.

 
[facebook_like_button]

Aligátor született egy normandiai állatkertben – az eset ritkaságszámba megy

 

2014.08.25.

Európában ritka tenyésztési sikert könyvelhetett el egy normandiai állatkert, ahol aligátor jött a világra. Az állatkert negyvenéves nőstény aligátora június elején rakott tojásokat, amelyek harminc fokos melegben hatvanöt nap után keltek ki.

 

A Rouen közeli Biotropica trópusi park csütörtökön közölte, a bébi – vélhetően egy nőstény – világra jöttéről szóló hírt. Az állat most még parányi, kifejlett példányként azonban száz-kétszáz kilogrammos is lehet majd.

 

france3-regions.francetvinfo.fr
france3-regions.francetvinfo.fr

 

Az állatkert negyvenéves nőstény aligátora június elején rakott tojásokat, amelyek harminc fokos melegben hatvanöt nap után keltek ki. Az egyik utód halva született, “egy pedig túl korán érkezett, nem tudjuk, életben marad-e” – mondta Alain Le Heritte, az intézmény igazgatója. “A harmadik azonban igen virgonc” – tette hozzá.

 

papimarc.typepad.fr
papimarc.typepad.fr

 

Ahhoz, hogy a tenyésztési program sikeres legyen, meg kellett teremteni az aligátorok természetes élőhelyén uralkodó éghajlati viszonyokat. Télen csökkentették a hőmérsékletet, és az állatokat csaknem négy hónapig nem etették.

 

papimarc.typepad.fr
papimarc.typepad.fr

 

“Aztán újra növelni kezdtük a hőmérsékletet, hogy trópusi meleg legyen” – magyarázta Alain Le Heritte. Az emelkedő hőmérséklettel nőtt az állatok szexuális aktivitása is. Aligátorok az Egyesült Államok déli részén és Mexikóban, valamint Kínában élnek. A rettegett hüllő akár több mint négyméteresre is megnőhet, és hatvan évet is megérhet.

 
[facebook_like_button]

Még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása

 

2014.08.25.

Egy új tanulmány szerint – ami a Science folyóiratban jelent meg – még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása, azt követően újra gyors hőmérsékletemelkedésre lehet számítani. Tung professzor kutatócsoportja azt állítja: bizonyítékot talált arra, hogy egy harminc évenként változó áramlat felváltva melegíti és hűti a világot azzal, hogy nagy mennyiségű hőt vezet a víz mélyére.

 

Az elmúlt tizenöt évben a globális felmelegedés jelentősen lelassult a korábbi évtizedekhez képest, miközben a levegő széndioxid-tartalma folyamatosan nőtt. Több mint tucatnyi tudományos teória született már a jelenség magyarázatára. A jelenség hátterében a legújabb elmélet szerint az Atlanti-óceán harmincéves természetes ciklusa állhat. Az óceán egy lassan mozgó áramlata még tíz évig hőt von magával a tengermélyre, amikor azonban véget ér a ciklus mostani szakasza, újabb gyors felmelegedés kezdődhet – ismertette a Washingtoni Egyetem professzora, Ka-Kit Tung által vezetett kutatócsoport tanulmányát a BBC News.

 

www.diariodocentrodomundo.com.br
www.diariodocentrodomundo.com.br

 

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) adatai alapján 1998 és 2012 között az átlagos globális hőmérséklet 0,05 Celsius fokkal nőtt évtizedenként. Ez a szám jóval alatta maradt az 1951 és 2012 közötti évtizedenkénti átlagos 0,12 Celsius fokos emelkedésnek. Tung professzor kutatócsoportja azt állítja: bizonyítékot talált arra, hogy egy harminc évenként változó áramlat felváltva melegíti és hűti a világot azzal, hogy nagy mennyiségű hőt vezet a víz mélyére. Tanulmányukhoz az óceánok megfigyelésére használt Argo-hálózat szondáinak adatait használták fel, amik akár kétezer méteres mélységben is végeznek méréseket.

 

www.ornl.gov
www.ornl.gov

 

A tudósok szerint már 1945 és 1975 között is kimutatható egy olyan szakasz, amelynek során az áramlat a hőt az óceán mélyére húzta magával. 1976-tól azonban a ciklus új szakaszba lépett, az áramlat így hozzájárult a Föld gyors melegedéséhez, mivel több hő maradt az óceán felszínén. A szakemberek közt konszenzus van arról, hogy az Atlanti-óceán és a Déli-óceán hétszáz méteres mélység alatt hőt tárol – vélekedett Tung.Az új elmélet szerint a jelenségben kulcsszerepet játszik az óceán sótartalma. Az Atlanti-óceán áramlatai ugyanis a trópusok felől indulnak, ahol a párolgás miatt magasabb a víz sótartalma. A magas sótartalmú víz könnyebben süllyed és több hőt húz le magával.

 

www.csmonitor.com
www.csmonitor.com  

 

A sós víz azonban elegendő sarkvidéki jeget olvaszt meg ahhoz, hogy csökkenjen a víz sótartalma, ami lelassítja az áramlást és a hőt a felszín közelében tartja. 2006 előtt az Atlanti-óceán sótartalma növekedett, amiből arra lehetett következtetni, hogy az áramlat felgyorsult. 2006-ot követően a sótartalom csökkeni kezdett, de a koncentráció még így is a hosszú távú átlag felett maradt. “Amint a só aránya a vízben a hosszú távú átlag alá csökken, elkezdődik a gyors felmelegedési szakasz” – vetítette előre Tung.

 

www.salon.com
www.salon.com 

 

A tudós a kutatáshoz a közép-angliai hőmérsékleti feljegyzéseket is felhasználta, amelyek háromszázötven évre visszamenőleg tartalmazzák az adatokat. Tung szerint ezek is a hetvenéves melegedési és lehűlési ciklust bizonyítják.  “Még tíz évünk lehet vagy kevesebb, hiszen a globális felmelegedés hatására több jég olvad el, de történelmileg a ciklus közepén járunk” – magyarázta Tung.
Amikor a ciklus a következő szakaszba lép, a melegedés sokkal gyorsabb lesz, ráadásul eleve magasabb hőmérsékletről indul, így a következmények is súlyosabbak lesznek – jósolta a tudós.

 
[facebook_like_button]

Már az olasz kormányfő is teljesítette a jeges vizes kihívást

 

2014.08.25.

Az olasz kormányfő elfogadta és pénteken teljesítette is a világon végigsöprő jeges vizes kihívást, aminek értelmében a résztvevők egy vödör jéghideg vízzel öntik nyakon magukat, hogy így hívják fel a figyelmet az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) nevű betegségre. Az akció keretében eddig több tízmillió dollárt sikerült összegyűjteni.

 

 A nyári szabadságát töltő Matteo Renzi a Forte dei Marmiban hajtotta végre a kihívást, és egyúttal – ahogyan azt a szabályok megkövetelik – jelölt három embert, hogy cselekedjen ugyanígy, vagy adományozzon a betegség elleni harcra.A fiatal olasz miniszterelnök Roberto Baggio egykori kiváló labdarúgót, egy ASL-betegeket kezelő orvos barátját és az olasz lapok, folyóiratok és tévészerkesztőségek vezetőit hívta ki.

 

www.treknews.net
www.treknews.net

 

A megmérettetés futótűzként terjed az interneten, ismeretlen és ismert emberek is tucatjával hívják ki barátaikat, ismerőseiket, családtagjaikat. ahogy például a Van Damme família is. Az alábbi videóban Jean-Claude lánya teljesíti a kihívást:

 

 

 

 

Ám úgy tűnik, senki nem akar kimaradni a jeges-vizes “játékból”, így Mark Zuckerberg, a Facebook, Bill Gates, a Microsoft alapítója, valamint Shakira, Britney Spears, Katy Perry, Eva Longoria, Gisele Bündchen, Justin Bieber, Selena Gomez, Will Smith, Jon Bon Jovi, Jenifer Lopez vagy épp Ricky Martin sem. A sportolók közül is sokan vállalkoztak a kihívásra a labdarugó Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Neymar, Juan Mata, Mario Balotelli, Luis Suarez, José Mourinho edző, valamint a kosárlabdázó Lebron James és Michael Jordan.

 

www.ctvnews.ca
www.ctvnews.ca

 

A játék lényege, hogy akit ismerősei kijelölnek a kihívásra, annak 24 órán belül jéghideg vízzel kell leöntenie magát vagy jeges vízben kell megmártóznia, mindezt pedig videofelvétellel kell bizonyítania. Ellenkező esetben egy legalább száz dolláros csekket kell kiállítaniuk a betegség gyógyításának támogatására.

 

www.dispatch.com
www.dispatch.com

 

Az akció hozzá kíván járulni a harchoz a degeneratív idegrendszeri elváltozás ellen, amelynek betegei átlagosan 2-5 évvel élik csak túl a diagnózist. Ezzel kórral küzd például Stephen Hawking angol elméleti fizikus.Az akció keretében eddig több tízmillió dollárt sikerült összegyűjteni.

 
[facebook_like_button]