Szűcs Veronika – 2014.10.13.
A Magyar Nemzeti Galéria havonta megrendezett Múzeum + sorozatának októberi témája az emberi test volt. A test aminek ábrázolása koronként változik, mégis újra meg újra magával ragad minket csábító titokzatossága.
Ezen a napon nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria XIX-XX. századi állandó kiállításának új kabinetje Aktszobrok a századfordulóról címmel. Az új állandó kiállítási egység a múlt század fordulójától az 1920-as évek közepéig készült fehérmárvány szobrokból mutat be néhány jellegzetes aktábrázolás-típust a gyűjteményünkben lévő mesterművek közül. A tárlaton Beck Ö. Fülöp, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ligeti Miklós, Moiret Ödön, Róna József és Sződy Szilárd aktszobrai láthatók, s ezúttal zárás után kezdődtek csak az igazán izgalmas események a Nemzeti Galériában.
A művészeti stílusokon átívelő utazás első állomásaként Nánási Pál fotós tartott tárlatvezetést a XIX. század alkotóinak gyöngyszemei között. Nagy elvárásokkal csatlakoztam a tömeghez az első emeleti találkozási pontnál, hiszen gondoltam kifejezetten érdekes lesz megfigyelni, hogy a XXI. század fotós technikájának profi ismerője, milyen megközelítésből fogja szemlélni ezeket az alkotásokat.
Nánási elmondta, hogy előadásának koncepciója gyakorlatilag az, hogy nincs kidolgozott terve, így direkt nem nézett utána semminek, mert nem akarta, hogy az olvasottak befolyásolják látásmódját. A fotográfus először Dinnert Ferenc Flóra szobráról beszélt.
Azért választotta ezt az alkotást, mert személyes megítélése alapján ez hasonlított leginkább egy élő emberre. Megtudhattuk azt is, hogyan kell bevilágítani egy aktot, hogy a test a legelőnyösebb oldalát mutathassa, bár később az is kiderült, hogy Nánási korunk elvárásai ellenére nem a tökéletes szépség megszállottja. Szerinte mindig izgalmasabb, ha felfedezhető valami apró hiba a modellen, attól lesz igazán élő a kép. Véleménye szerint jó példa erre Brocky Károly Alvó bacchánsnő című képe, amin a modell kusza hajzuhataga visz vibrálást a megörökített pillanatba.
A fotós innen tovább vezette a csoportot Lotz Károly és Székely Bertalan alkotásaihoz. Nánási szembe állította Lotz Fürdő után című képét, Székely japán nőt ábrázoló festményével. Utóbbi szerinte egy természetellenesen mesterkélt, gyakorlatilag “béna” pózt örökít meg. A modell zárkózottságát hangsúlyozza az erotika helyett.
Tárlatvezetőnk ettől kezdve csak ismételte önmagát, felváltva csapongott a fények és az érzékiség fontossága között, úgyhogy később, kissé kiábrándultan csatlakoztam Gimesy Péter művészettörténész csoportjához az újrarendezett gótikus gyűjteményben. Szerencsére azonban pozitívan csalódtam, mert a szakember kifejezetten jó hangulatú, vicces és főleg érdekes előadást tartott a kiállított táblaképekről és szobrokról. Rengeteget megtudhattunk például a gótika szimbolikájáról, valamint szép vallásos történetekkel gazdagodtunk.
Mire visszaértem az első emeletre, már éppen kezdődött Szűcs Gabi énekesnő triójának jazzkoncertje a Csontváry- pihenőben. A lágy zene úgy vonzotta az embereket, mint lepkét a láng, így szép kis tömeg kerekedett pillanatokon belül, s a jazz lassan betöltötte az épületet. Csodás élmény volt zenei aláfestésre kóborolni a második emeleti kiállítás képei között, élvezni a gyönyörű budapesti panorámát és megcsodálni a testfestő művészeket munka közben, akik káprázatos képekkel díszítették a vállalkozó szellemű hölgyek kezét.
Az est fénypontja a spanyol Larumbe Danza táncegyüttes produkciója volt. Előadásuk Fernando Alonso Brahona költő, Az elbűvölt Istennő című versére alapult. Némi késés után engedtek be minket az „A” épület átváltoztatott aulájába. A mennyezet alá két háló volt kifeszítve, amikről rengeteg zsinór lógott. Ezekre a zsinegekre papírlapok voltak csíptetve, buborék fólia borításban. A lapokon idézeteket olvashattunk Brahona művéből magyarul és természetesen spanyolul is. A különös fehér rengetegben az idézetek között néhány festmény képét is fel lehetett fedezni, melyek természetesen az emberi testet dicsőítették.
Az előadás kezdetén Takátsy Péter a Katona József Színház színművésze és a Larumbe Danza egyik tagja véletlenszerűen kezdte felolvasni a hálóról függő idézeteket spanyolul és magyarul egyaránt. Kisvártatva a nézőket is megkérték, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Közben a lépcső tetején álló, tetőtől talpig fehérre festett táncosnő mozogni kezdett az őt takaró buborék fólia lepel alatt. Partnere kisvártatva a nézők soraiból csatlakozott hozzá. Az előadás az Istennő és egy földi férfi szerelmének stációit meséli el. A bujaság és érzékiség megélésével egyszerű halandóvá változott Istennő tökéletessége elvesztésével, már nem ébreszt vágyat a férfiban, így szerelmük megsemmisül.
Mindent összevetve egy kifejezetten érdekes és szórakoztató estét tölthettem a Nemzeti Galériában, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a korokon átívelő művészet izgalmas, örök témája nem lehet más, mint az emberi test. A test, mely földi létünk káprázatos csodája.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Menni vagy maradni? – A folyón túl Itália kritika