Mártírokat avatott boldoggá a pápa Dél-Koreában

 

2014.08.19.

Boldoggá avatta Ferenc pápa szombaton azt a százhuszonnégy koreai katolikus mártírt, akik a helyi egyház alapítói voltak, de meg kellett halniuk hitük terjesztése miatt.

 

A katolikus egyházfő Szöulban több százezer – a helyi sajtó szerint közel egymillió – hívő előtt celebrálta a misét, aminek középpontjában az 1791-1881 között elhunyt mártírok személye és példája állt. A mártírok öröksége örökké hozzá fog járulni a béke és az emberi értékek fontosságának hangsúlyozásához Dél-Koreában és világszerte – emelte ki a szentatya. “Emlékezetük minden jóakaratú nőt és férfit arra ösztönözhet, hogy egymással harmóniában, egy igazságosabb, szabadabb és békésebb társadalomért dolgozzanak” – tette hozzá.

 

ferencpapa

 

A pápa ismét felhívta a figyelmet a szegénység elleni küzdelem fontosságára, és emlékeztetett arra, hogy a növekvő nincstelenséggel párhuzamosan óriási vagyonok is léteznek. Emlékeztetett Krisztus azon tanítására, hogy minden hívőnek segítenie kell a hiányt szenvedőket.
Ismét külön imádkozott az egyházfő az áprilisi kompbalesetben elhunytakért, illetve hozzátartozóikért is. A most boldoggá avatott mártírok nem külföldi misszionáriusok voltak, hanem a keresztény hitre áttért helyi hívők. Azért kellett meghalniuk, mert koruk vezetői attól féltek, hogy vallásuk gyorsan elterjed, és veszélyezteti a konfucianizmuson alapuló helyi ideológia uralmát.

 

South Korea Pope

 

A boldoggá avatottakat a katolikus egyház később szentté is avathatja. A pápa a nap folyamán helikopteren utazott a fővárosból kilencven kilométerre fekvő Kkottongnae-be. Onnan autóval folytatta útját “a virágok dombjára”, ahol fogyatékosokat befogadó központ található. Itt meglátogatta az “elhajtott magzatok temetőjét”. Ez valójában nem temető (csak a helyiek adták ezt a nevet), hanem olyan kert, melyben a Szent Család szobra látható, körülötte pedig száz darab, fehér színű, fából készül kereszt áll. Ezek az elhajtott magzatokat, az abortusz miatt meg nem született gyermekeket jelképezik.

Dél-Koreában rendkívül magas az abortuszok aránya. Legutóbb a 2005-ös adatokat tették közzé hivatalosan, eszerint abban az évben 440 ezer gyermek született, de 340 ezer volt a terhességmegszakítások száma. A dél-koreai abortusztörvény meghatároz ugyan bizonyos feltételeket a magzatelhajtás engedélyezéséhez (a nemi erőszak és a vérfertőzés következtében bekövetkező terhességek, az anya egészségi állapotának veszélyeztetése vagy öröklött betegségek esetén), és meghatározza, hogy csak a fogantatástól számított huszonnegyedik hétig hajtható végre ilyen beavatkozás, de a valóságban nem veszik túlságosan szigorúan a szabályokat. Ez a “lazaság” a szekértők szerint a túlnépesedés visszaszorításának a szándékából ered, melynek politikáját a hatvanas években hirdették meg.

A katolikus egyházfőt nagy szeretettel fogadták a fogyatékosokat befogadó központban, a “Remény otthonában”. Ezt a létesítményt 1976-ban építették John Oh Woong atyának, az egyik legnevesebb helyi lelkésznek a kezdeményezésére. Az egész dombot elfoglaló épületegyütteshez lakások, kórházak tartoznak, szegényotthon, valamint sorsukra hagyott betegeket ápoló központ működik. Nem csupán fogyatékosok találnak itt otthonra, hanem elhagyott csecsemők is, ezen kívül a központ segítséget nyújt alkoholistáknak is.

Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi, hogy a pápa látogatásának ez a programpontja vita tárgya volt az országban, mivel John Oh Woong atya tevékenységét korábban éles bírálatok érték. Azzal gyanúsították például, hogy az általa működtetett központon keresztül hűtlenül kezelt közpénzeket.  Ferenc pápa ötnapos látogatáson tartózkodik Dél-Koreában, ez a tervek szerint hétfőig tart. Személyében tizenöt év után először jár katolikus egyházfő Ázsiában.

 

Forrás, képek forrása: MTI/AFP

 

[facebook_like_button]

Először kapta nő a legnagyobb matematikai kitüntetést

 

zzs-2014.08.19.

A Nobel-díjnak megfelelő Fields-díjjal még soha nem ismertek el egyetlen női tudóst sem. Most azonban megtört a jég, mert egy iráni származású, amerikai nőt tisztelt meg a Nemzetközi Matematikai Kongresszus ezzel a kitüntetéssel.

 

Maryam Mirzakhani 1977-ben született Teheránban, jelenleg a Californiai Standford Egyetemen tanít, a doktori disszertációját még 2004-ben a Harvardon szerezte meg. A Fields-díjat négyévente osztják ki, Maryam pedig még másik három matematikus kollégájával osztozik a rangos elismerésen.

 

Maryam-Mirzakhani

 

Az egyikőjük, Artur Avila egy francia származású brazil tudós, a másik matekzseni pedig Manjul Bhargava, a Princeton Egyetem tanára, a harmadik kitüntetett Martin Hairer, az angliai Warwicki Egyetem osztrák kutatója.

A díjat Szöulban adták át. A matematikai Nobelt Maryam a komplex geometria területén végzett munkájáért kapta. A középiskolát Teheránban végezte, itt sikerült is megnyernie a matematikai diákolimpiát.

 

fields680_640x282

 

A Fields-díjat 1936 óta ítélik oda, legtöbb négy, negyven év alatti, fiatal matematikus kaphatja meg. A kitüntetettek 15 ezer kanadai dollárt (11 ezer eurót) vehetnek át. Az elismerést 1923-ban a híres kanadai matematikus, John Charles Fields alapította, a vagyonát is az elismerés támogatására hagyta hátra.

 

Forrás, képek forrása: www.filantropikum.com

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Tények és tévhitek a csillagjegyekről

Egymás fülmozgására is reagálnak a lovak

Kutyáknál is kimutatható a placebo-hatás

Zsizsi az egyéniség: egy tacskó-örökbefogadás története

 

pj – 2014.08.19.

Augusztus a tacskó hónapja, így amellett, hogy bemutatjuk ezeket a különleges fajtákat foglalkozunk a fajta mentését végző szervezetekkel is. Alábbi írásunkban egy kedves örökbefogadás történetét olvashatjátok. 

 

Mint a gyerekek többsége, mi is a húgommal minden karácsonyra és születésnapra kutyát kértünk. Sosem kaptunk. A kutyával csak a baj van. Ki fog vele foglalkozni, ki viszi állatorvoshoz? Ki fogja sétáltatni esőben, hidegben, sötétben? … minden alkalommal ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennünk.

Miután elköltöztem otthonról még több mint két év kellett, hogy úgy érezzem, most vagy soha. Kifogások mindig lesznek. Ahogy az életben mindent, a kutyavállalást is tudatosan, következetesen igyekeztem kezelni. Elolvastam néhány könyvet a kutyákról mielőtt hozzánk került volna Zsizsi, de hamar rádöbbentem, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: néhány könyv elolvasásától még nem lesz harmonikus kapcsolatod a kutyáddal.

 

zsizsi4
Zsizsi

 

Az Instagram-on szerettem bele Lendvai Lilla tacskóiba, akiket ő is a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentőitől fogadott örökbe. Ekkor elkezdtem nézni az árva kutyusokat a Futrinka honlapján – ezzel napokat, heteket képes eltölteni az ember. Fel is vettem a kapcsolatot velük és elsőként tanácsot kértem, kit ajánlanak azok közül a tacskók közül, akik képek alapján tetszettek. Így látogattuk meg Zsizsit a menhelyen – akkor még Herceg Kenesének hívták,mert Balatonkenesén találták a főút mentén.

 

zsizsi6

 

Hosszas egyeztetés és szervezkedés után úgy alakult, hogy pont a huszonötödik születésnapomon került hozzánk. Azt hiszem nem tudtam mit vállalok és valószínűleg nem is vállaltam volna ha tudom, hogy úgy alakul az életem, ahogy alakult. Milyen jó, hogy az ember nem lát a jövőbe. Az is tény, ha tisztában lettem volna azzal, mit kell megfigyelni az első találkozáskor, tehát „hogyan kell kutyát választani” valószínűleg nem rá esett volna a választás.

 

zsizsi1

 

Zsizsi hiperaktív, túlmozgásos, nehezebb eset. Fél mindentől, tőlem is. Ha hirtelen nyúlok felé most is összehúzza magát, pedig sosem bántottam. Évek kellenek amíg helyrejön a lelke, ha valaha egyáltalán helyrejön. “Félelemből agresszívnak” mondták az elején, de egyre inkább úgy gondoltuk “boldogságból agresszív”. Mint aki nem tud mit kezdeni az örömével és egy ponton őrültté válik. Megvoltak a csatáink, morgott rám, oda is kapott ha épp úgy gondolta. A megváltást végül a normafai Tükör Kutyaiskola, vagyis inkább Csikós Gábor hozta, aki mindenre megtanított, amit ma alkalmazok a nevelésben.

 

zsizsi5

 

Természetesen a kutyával való kapcsolatomon keresztül nagyon sokat tanultam magamról is. Kezdetben egyéni foglalkozásra jártunk, mert a viselkedése miatt még nem járhatott csoportba, hagyományos tanfolyamra. Valami oknál fogva januárban, mínusz tíz fokban is szívesen voltam ott. Olyan gyorsan fejlődtünk, hogy a tavaszi csoportba már bekerültünk és minden hétvégét ott töltöttünk. A foglalkozásokon is látványos volt a fejlődés, így a motivációm is egyre növekedett. Végül a vizsgán mi értük el a legjobb eredményt, ami önmagában ugyan még nem oldotta meg minden problémánkat, azonban a kutya elkezdett figyelni rám.

 

zsizsi3

 

A suli végén Gábor elmondta, hogy idővel lazulnak majd a szabályok. Ezt érzem is, de az alapok megvannak, nem csak tudok vele együtt élni, hanem leírhatatlan örömet ad már önmagában vele lenni. Együtt futunk, sétálunk, nyaralunk a Balatonon. Az első naptól kezdve szobatiszta volt és soha semmit nem szedett szét – kivéve a papírzsepit, amit viszont szinte mindennap. Még nem jöttem rá, hogy hol találja őket.

zs7
 

Tiszteli az otthoni szabályokat és mindenkivel jól kijön, aki segít nekem vigyázni rá. Még sosem volt rá panasz, sőt, rengeteg pozitív tulajdonsága van, amit csak észre kellett venni, vagyis ki kellett belőle hozni. Nekem is nagyon fontos tapasztalat volt, mivel a kutya formálható, de megvan a saját egyénisége, bármit csinálsz sosem lesz pont olyan, mint akarod, el kell fogadni úgy, ahogy van. Annyi biztos, hogy még mindig sok dolgunk van egymással.

 

zsizsi8

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Sparhelt lábon az élet – bemutatkozik a Futrinka Egyesület

Minden porcikájában vadászkutya

Hogyan lettem büszke boxergazdi I. 

 

MÉG TÖBB CUKISÁG

cs2

Erre biztosan “IGENT” fogsz mondani!

A német vizsla- a vérbeli vadász

Gazdira váró vizslák

Kutyáink tudják mit érzünk

 

Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatar várható huszadikán

 

2014.08.18.

Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatarok kísérhetik az ünnepi rendezvényeket – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután a honlapján.Ebben az évben sem lesz zavartalan nemzeti ünnepünk időjárása. 

 

Szerdán északnyugat felől hidegfront éri el az országot, és csak lassan vonul át fölöttünk. A fronthoz kapcsolódóan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amiket átmenetileg erős vagy viharos széllökések is kísérhetnek.

 

images

 

A meteorológusok legfrissebb adatai szerint a front hatására az ország északi, északnyugati részén sok gomolyfelhő várható, inkább csak rövid időszakokra süthet ki a nap. A délebbi tájakon délutántól növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet. Délelőtt északnyugaton, északon helyenként, délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar. Az északnyugatira, északira forduló szél elsősorban a Dunántúlon erősödhet meg, átmeneti viharos széllökések csak zivatarok környezetében lehetnek.

A hőmérséklet szerda hajnalban 13-18 Celsius-fok között alakul. A hőmérséklet csúcsértéke 23-30 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
Ezek alapján az ünnepi rendezvényeket esetenként dörgéssel, villámlással kísért záporos jellegű csapadék és a zivatarfelhőkhöz kapcsolódó erős vagy viharos széllökések befolyásolhatják. Ugyanakkor kiemelték: ilyen időtávra nem lehet biztosan előre jelezni, hogy mikor melyik településen alakul ki zápor, zivatar, átmenetileg megerősödő vagy viharossá fokozódó széllel. Ezért érdemes lesz figyelni az aktuális meteorológiai adatokat és a veszélyjelzési információkat – írta a meteorológiai szolgálat.

 

[facebook_like_button]

Csigolyatörés, szívinfarktus – ezerhétszáz embert láttak el a Szigeten

 

2014.08.18.

Csaknem ezerhétszázan kaptak egészségügyi ellátást az idei Sziget fesztiválon, az esetek között volt csigolyatörés, szívinfarktus és tüdőembólia is. Ugyanakkor csökkent az ellátandók száma, és kevesebb bűncselekményt követtek el – nyilatkozták a rendezvény illetékesei. A legsúlyosabb sérülés idén a Szigeten két gerincsérülés volt, amik közül az egyikről bebizonyosodott, hogy csigolyatörésről van szó, ezért a páciens lebénult.

 

Szeles Géza, a fesztivál egészségügyi szolgálatának vezetője elmondta: hétfőtől vasárnap reggelig csaknem ezerhétszáz esetet láttak el; a leggyakrabban továbbra is végtagsérülésekkel fordultak hozzájuk, ezt követték a belgyógyászati, fül-orr-gégészeti és a szemészeti panaszok.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Marjai János

 

A legsúlyosabb sérülés idén a Szigeten két gerincsérülés volt, amelyek közül az egyikről bebizonyosodott, hogy csigolyatörésről van szó, ezért a páciens lebénult. Koponyatörés-gyanúval is kezeltek egy sérültet, de előfordult szívinfarktus és bélátfúródás is. “Az utóbbi kettőnek valószínűleg semmi köze a fesztiválhoz, egyszerűen a nagy számok törvénye alapján, éppen ott és akkor fordult elő” – fűzte hozzá.
Idén, először a Sziget történetében, tüdőembólia miatt kellett kezelni egy fiatal látogatót – mondta. A fiatalembert sikerült még időben ellátni, így megmenekült. Az alkohol és a drogok okozta problémák száma már évek óta stagnál: szeszes ital fogyasztása miatt naponta tíz-tizenöt embert láttak el, viszont idén senkit sem kellett elszállíttatni, míg kábítószer-fogyasztás miatt naponta hat-nyolc embert láttak el, nagy részük kórházba került.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Kallos Bea

 

“Idén azt érzékeltük, hogy folyamatosan csökken az ellátandó esetek száma, mert egyre jobb az együttműködés például a krónikus betegekkel” – hangsúlyozta Szeles Géza. Magyarázatként hozzátette: mára az állandó kezelésre szoruló emberek többsége nem felejti otthon, vagy a sátrában a gyógyszerét, hanem beadják az egészségügyi szolgálathoz, így az nem tűnik el – tette hozzá.

Az idei Szigeten az egészségügyi szolgálatnál több mint ötszázan dolgoztak, kilenc mentő, két gyorsbeavatkozó egység, egy speciális csapat is rendelkezésre állt, utóbbiak csak a Nagyszínpad környékén tevékenykedtek. A fesztivál nyolcvanegy járőre pedig folyamatosan figyelt a látogatókra.

Az egészségügyi ellátásra szoruló embereket a háromszáz négyzetméteres helyi ambulancián kezelték, ahol a többi között volt négy vizsgáló, detoxikáló-megfigyelő és az esetleges fertőző betegeknek kialakított elkülönítő is.
Az egészségügyi szolgálat vezetője hangsúlyozta, hogy a vasárnapi adatokkal az eddig ismertetett számok változnak majd.

 

Download.aspx
Fotó: MTI/Marjai János

 

Lasz György, a Sziget biztonsági főnöke elmondta: idén a korábbinál is többen voltak a fesztiválon, ezért a legnagyobb kihívást a tömeg kezelése jelentette. Az A38 színpadnál a Sziget egy hete alatt többször is sérülésekkel is járó komoly tumultus alakult ki, és a Nagyszínpadnál majdnem minden nap “terelni kellett a tömeget”, olyan sokan voltak kíváncsiak a produkciókra.

Az elmúlt években a napi 60-70 ezres látogatószám volt a normális, míg idén naponta 70-80 ezren voltak a fesztiválon. Ehhez képest a bűncselekmények száma folyamatosan csökken – mondta. A vagyon elleni bűncselekmények száma például jelentősen csökkent a biztonsági főnök szerint. Míg az elmúlt években ez elérhette a több százat is, idén például sátorfosztogatás csak 22 esetben fordult elő.

Ennek az lehet az az egyik oka, hogy mostanra már nagyon sokan használják az értékmegőrzőket, illetve több zárt kemping is rendelkezésre áll – fűzte hozzá. Hasonlóan elenyésző volt idén a verekedések, vagy erőszakos cselekmények száma, csak néhányszor kellett a biztonsági szolgálatnak emiatt intézkednie, és senki nem sérült meg súlyosan. Lasz György elmondta azt is, hogy az idei fesztiválon 1200-an dolgoztak a biztonság fenntartásán, voltak köztük őrző-védők, az akciócsoport, illetve a hajós és a motoros szolgálat tagjai, valamint tömegirányítók.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Cseh Lacinak nem csak az úszás, a pecázás is szenvedélye

Vízimentőnek álltak a műsorvezetők