Kíváncsi vagy milyen a 3D nyomtatás? Irány a Móricz!

 

ZZS – 2014.06.25.

 

Néhány hónappal ezelőtt csodaszámba ment a 3D nyomtató, mostmár viszont mindenkinek elérhető lehet árban és megközelítésben is az újdonság. Ezek szerint bárki kinyomtathatja terveit a Móricz Zsigmon körtértől néhány percnyire található Gadget Bárban.

 

Az ötletgazda és a nyomtató tervezője, Nagy Attila Áron létrehozott egy olyan rendszert, aminek segítségével a hétköznapi ember is hozzájuthat azokhoz az eszközökhöz, amit a 3D nyomtatás segítségével lehet előállítani.

 

 

Az Operor i4 háromszázezer forintos ára már egészen fogyasztóbarát az elektronikus újdonságok piacán, de elsősorban a mérnököknek és a dizájnereknek nyújt nagy segítséget a készülék a mindennapi munkában. A nyomtató segítségével szinte azonnal kézzelfoghatóvá tudnak tenni terveket, elképzeléseket. A legfeljebb néhány ezer forintos nyomtatási költség a Gadget Bárban pedig valóban mindenkinek hozzáférhetővé teszi a vadiúj technológiát.

Az Operor i4 politejsavból, ABS-ből, PVC-ből vagy akár nejlonból hoz létre szinte bármit 20×20 centiméteres mérethatárig. A nyomtatás sebessége a tárgytól függ, de egy sörnyitó például fél óra alatt elkészül, egy miniatűr mellszobor pedig három- négy óra elteltével lehet kézbe venni. A nyomtatás költsége 450 forint, plusz fekete, fehér alapanyagnál 50, színesnél pedig 70 forint grammonként.

 

 

A tárgyakat nyomtatás előtt modellező szoftverrel kell megtervezni, de természetesen, ha gondot okoz erre is kínál megoldást a működtető, hiszen több ezer előre tervezett tárgy közül tudunk válogatni az internetes piactéren.

 

forrás: www.player.hu

[facebook_like_button]

Szólj hozzá!