ja – 2014.10.06.
A hétvégén Kiskunmajsát választottuk családos–baráti kikapcsolódásunk helyszínéül. Nagy várakozással indultam útnak, van ugyanis majsai kötődésem, onnan származik sohasem látott nagymamám, és én még nem jártam a településen. Megtanultuk, hogyan lehet lóval paprikát őrölni, ittunk mustot, ettünk tejeslepényt, hallgattunk citeraszót, bámultunk szélmalmot, mikor pedig megéheztünk igazi szatócsboltban vettünk szilvalekváros mézeskalácsot.
Péntek este érkeztünk a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő, kemping részébe és már az autóból kiszállva éreztem, jó helyre jöttünk. Megcsapott a friss, vidéki levegő, az alkony hűvös, édes őszi illatába avarégetés kesernyés szaga keveredett. Csend volt és béke.
A kemping hatalmas területen helyezkedik el: óriási, kihasználatlan, szépen gondozott mezők terülnek el a motel szobái, a lakókocsik és a svéd hangulatot árasztó komplett kis faházak között. Mi motelben szálltunk meg, és ez kisbabával bizony igen szűkös volt. Cserébe viszont kárpótolt minket az a luxus, hogy a csapból is termálvíz folyt, már egy szimpla zuhanyzás is kényeztetés volt és akkor még a fürdőbe be sem mentünk.
Szombaton zuhogott az eső és bár sétálni nem tudtunk, egy egész napot szentelhettünk a termálvíz nyújtotta élményeknek. A fürdő belső része hatalmas csarnok, tetőablakokkal, üvegfallal, körberakott nyugágyakkal, igényes visszafogott tulipános díszítéssel, párát szerető, hatalmas dézsában élő növényekkel. A hely hangulatára jellemző, hogy harmóniapárti félévesünk a fürdőbe belépve hangos kurjongatásba kezdett, valamint az is, hogy néhány lépés után egy férfi lépett oda hozzánk és két nyugágyat mutatott nekünk, amit azért foglalt, mert látta, hogy kisbabával vagyunk.
A férj a melegvizes medencékbe úszott komótosan tempózva, én a félig benti, félig kinti élményfürdőt részesítettem előnyben. Jól esett a cipeléstől fájó hátamnak a vízi masszázs, a lelkemnek pedig a gőzzel teli barlang csendje. A délelőttre az aroma szaunában tettük fel a koronát. A kemping területén lévő kicsi étteremben ebédeltünk. Mikor a pudingos, csokival leöntött tejszínhabos palacsintához járó vanília fagyit a kávémba mártottam, éreztem: megérte három órát pakolni és a hétvégét házon kívül tölteni.
Délután az egyik barátságos faház muskátlis tornácán beszélgettünk a barátokkal, alkonyatkor pedig elsétáltunk a közeli kis horgásztó csendes partjára, beszívni a békét. Az esti etetés, fürdetés, altatás fáradalmait a szabadtéri gőzmedencébe pihentem ki, nyakig a forró vízbe merülve kifejezetten kellemes volt az arcomba szitáló csendes, őszi eső.
Vasárnap reggel napsütésre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk a közeli Ópusztaszeren töltjük a napot. A Feszty–körkép csodálatos, ahogy nem lehet lefényképezni, úgy nem lehet leírni sem, látni kell.
Éppen képnézegetés közben bizonyosodtunk meg sokadszorra arról, hogy gyerekekkel kirándulni jó. Egyik barátunk négyéves kisfia tüzetesen végig tanulmányozva a százhúsz négyzetméternyi, hétezer alakos, két évig készülő festményt, csalódottan arról érdeklődött, hogy hol van a festményről a rigó? Biztos vagyok benne, hogy Feszty Árpád az elmúlt kétszáz évben nem kapott hasonló kritikát. Körkép nézegetés után a hatalmas parkban sétálgattunk, ahol eleink több mint ezer évvel ezelőtt az ország dolgainak szerét ejtették, innen a hely neve : Ópusztaszer.
Megtanultuk hogyan lehet lóval paprikát őrölni, ittunk mustot, ettünk tejeslepényt, hallgattunk citeraszót, bámultunk szélmalmot, mikor pedig megéheztünk igazi szatócsboltban vettünk szilvalekváros mézeskalácsot.
Hamar véget ért a nap, várt minket vissza a város. Igazi kikapcsolódós, békés, gyereknek is érdekes hétvégét töltöttünk a Kunság vidékén. Visszavágyunk.
[facebook_like_button]
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Önkéntes orvosok indulnak Erdélybe
“Ez volt az álmom: lovakkal és gyerekekkel foglalkozni” – a Hét beszélgetése