jzs – 2014.10.02.
“Szinte az összes lóról elmondható, hogy másképp viselkedik velünk, és másként a terápiás gyerekekkel. Vannak például olyan pónik, akik elég pörgősek, fáradhatatlanok, egy-egy edzésen azt érzi rajtuk az ember, hogy nem tud annyit dolgozni velük, hogy elfáradjanak. Aztán felül rá egy mozgássérült gyerek és olyan óvatos és figyelmes vele, mintha tojásokon lépkedne” – mesélt Bagi Ágnes, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának hippoterapeutája, akit a lovasterápiáról, annak hatásairól és mikéntjéről, és általában ló és ember kapcsolatáról kérdeztünk. A Hét beszélgetése.
– Hippoterapeuta vagy, ami a lovasterápia egyik ága. Mit jelent ez pontosan?
– Gyógytornász diplomám van, erre épül a kétéves hippoterapeuta képzés. A lovasterápiának három ága van: a gyógypeadagógiai lovaglás és voltizsálás, a ló asszisztált pszichoterápia, és amit én képviselek, a hippoterápia. Elsősorban mozgássérültekkel foglalkozom, így a legtöbb gyerek, aki hozzám jár, CP diagnózissal rendelkezik, de vannak traumás koponya sérültek, ataxiások is. Jelenleg csak gyerekekkel foglalkozom, de a hippoterápia eredményesen alkalmazható felnőtteknél is. A ló mozgása kedvezően hat a stroke utáni állapotok javításánál, segítséget nyújthat a traumás sérülteknek, Parkinson kórban vagy sclerosis multiplexben szenvedőknek. Széles a skála.
– Előbb lovagolni kezdtél, vagy az csak a terápia iránti érdeklődésed hozadéka volt?
– A lószeretetet anyukám hozta a családba. Általános iskolás voltam, amikor vidékről Debrecenbe költöztünk és ott lehetőségem nyílt lovak közelében lenni, így lovagolni is. Abban mindig biztos voltam, hogy lovakkal és gyerekekkel szeretnék foglalkozni, lehetőleg egyszerre. Mindig sportoltam valamit, így mozgással kapcsolatos szakmát kerestem, ráadásul megtudtam, hogy a ló terápiás “eszközként” is használható. Így a gimnáziumi évek alatt célirányosan gyógytornásznak készültem azért, hogy egyszer hippoterapeuta lehessek.
– Hogyan telik egy átlagos napod?
– Igazából nincs két egyforma nap, ez az egyik oka annak, hogy nagyon szeretek itt dolgozni. Reggel eligazítás van, megbeszéljük, hogy kinek mi az aznapi feladata és ki melyik lovat fogja használni. Amelyik terápiába megy, azt délelőtt lemozgatjuk, délután pedig jönnek a gyerekek és velük foglalkozunk. Persze nagyon sokoldalúak vagyunk, mindenbe besegítünk, ha kell pályázatot írunk, istállót takarítunk, vagy egymás lovait mozgatjuk. Egy lovardában millió apró-cseprő dolog adódik, sosem lehet unatkozni. Igyekszünk részt venni a központ által szervezett oktatások, bemutatók, vizsgáztatások szervezésében, lebonyolításában is.
– Hogyan zajlik maga a terápia?
– Hozzánk minden gyermek orvosi ajánlással jön, aminek alapján mi már kapunk egy képet arról, hogy milyen problémával állunk szemben. Az első alkalommal, amikor valaki kijön Fótra, gyógytornász szemmel megvizsgálom, nekem erre van egy kidolgozott technikám. Például kiderítem, hogy egyáltalán lóra ültethetem-e, vagy vannak ellenjavallatok, ami miatt nem tenne jót neki ez a fajta terápia. Fel kell mérnem a gyermek izomerejét, vizsgálom annak tónusát, hogy korlátozottak-e az ízületi mozgásai. Fontos, hogy a gyerek mennyire működik velem együtt, tudunk –e kommunikálni és mi módon. Egyensúly- és koordinációs teszteket is felveszek, hogy tudjuk, ezt a területet kell-e fejlesztenünk, és ha igen, honnan indulunk. – a dokumentáció egyébként fontos tartozéka a foglalkozásoknak, ami segít a változások nyomon követésében – Amikor pedig megállapítjuk, hogy a terápia a gyermek hasznára válik, akkor kiválasztjuk a számára legmegfelelőbb lovat, ami nagyban függ attól, milyen diagnózissal rendelkezik és azon belül milyen az aktuális állapota. Számít például az, hogy mekkora terpeszt tud csinálni, tehát szélesebb vagy keskenyebb lovat kell alá adni. Maga a foglalkozás a felszállással kezdődik, ami talán az egyik legnehezebb rész. Aztán következik egy bemelegítés, majd belevágunk a munkába.
– Milyen hatásai vannak egy ilyen foglalkozásnak?
– Maga a hippoterápia azért jó a mozgássérülteknek, mert egy speciális mozgást biztosít, gyakorlatilag a járást imitálja a vázrendszerben. A lényeg, hogy az ember „passzívan” ül a lovon, de a medencéje ugyanúgy mozog, mint járás közben. Ezáltal kap egy képet a lótól a helyes járásról. Tehát a lovas passzív- nem kell tornáznia a lovon, vagy szorítani a ló oldalát -, de izmaival aktívan reagál az őt egyensúlyi helyzetéből folyamatosan kibillentő hatásra. Tehát egy félórás kezelés alatt csaknem kétezer ilyen impulzus éri.
– Hányan foglalkoztok egy gyerekkel egyszerre?
– Természetesen az egyik legfontosabb szereplő maga a ló. A csapat úgy néz ki, hogy a terapeutának van minimum egy segítője, aki a ló mellett megy és vigyáz arra, aki a ló hátán ül. Tudni kell, hogy ebben az esetben nem nyeregben lovagolnak a gyerekek, hanem egy nyeregalátéten ülnek, amit egy kapaszkodós hevederrel rögzítünk a lóra. Én, vagyis a terapeuta a ló mögött megyek, mivel úgynevezett hosszúszáras technikát alkalmazunk (ennek lényege, hogy a ló szájához, vagyis a zablához csatlakozik mindkét oldalon egy-egy szár, ami a ló teste mellett elvezetve a terapeuta kezében van, aki a ló háta mögül irányítja őt – a szerk.) A gyermek állapotától függően kérhetünk plusz segítőt is, mert előfordulhat, hogy valaki kerekesszékes és nehezebb a felszállás, vagy annyira rossz az egyensúlyérzéke, koordinációja, hogy csak két oldalról kísérve biztonságos a lovaglás. Tágabb értelemben véve pedig a csapathoz tartozik egy edző is, aki karban tartja a lovat és a terapeuták lovas tudását is fejleszti.
– Azokat a lovakat, akikkel dolgozol, te lovagolod?
– Nem feltétlenül. Próbálunk nekik változatos munkát biztosítani, mivel sokat dolgoznak futószáron gyerekek alatt, ezért igyekszünk sokat mozgatni őket nagypályán és terepen. Persze vannak olyan hátasok is, akikre én nem ülhetek fel – a pónikhoz például túl magas vagyok – így velük más foglalkozik.
– Egy-egy gyerek mindig ugyanarra a lóra ül?
– A kezelés elején mindig megpróbáljuk kiválasztani mindenkinek a számára legmegfelelőbb lovat, de nem biztos, hogy minden esetben jól döntünk elsőre. Ilyenkor cserélgetünk, majd akivel a legjobban tud együtt dolgozni a gyermek (a ló- páciens mozgásdialógusára gondolok), annál maradunk. Természetesen élőlényekről van szó, bármikor lesántulhatnak, megbetegedhetnek. Ennek ellenére nem tartom rossznak, ha nem mindig ugyanarra a lóra ül valaki, mert lehet, hogy az adott feladatot valaki ugyanazon a hátason már jól teljesíti, aztán átül egy másikra, és kiderül, hogy vannak még hiányosságok.
– Azon túl, hogy a lovasterápiának fizikailag jó hatása van, nyilván lelkileg és pszichésen is beindít változásokat. Kialakulhat ló és gyermek között mélyebb kötelék?
– Igen, nagyon gyorsan. Van, akinek saját kedvencei vannak, ilyenkor a gyerekek hoznak neki almát, répát, amit sokszor fel is darabolnak, hogy a ló zablával a szájában is meg tudja enni. Előfordul, hogy nincs sok idő a foglalkozás végén, mert már jön a következő lovas, ám arra mindig kerítünk időt, hogy a gyerekek meghálálják a pacinak a közös munkát. A szülők elmondása alapján otthon sokat emlegetik a lovaglást, a kedvenc lovat, akikről gyakran gyönyörű rajzok is készülnek.
– Tud különbséget tenni a ló is a lovasai között?
– Szinte az összes lóról elmondható, hogy másképp viselkedik velünk, és másként a terápiás gyerekekkel. Vannak például olyan pónik, akik elég pörgősek, fáradhatatlanok, egy-egy edzésen azt érzi rajtuk az ember, hogy nem tud annyit dolgozni velük, hogy elfáradjanak. Aztán felül rá egy mozgássérült gyerek és olyan óvatos és figyelmes vele, mintha tojásokon lépkedne. Szinte látszik az arcán, hogy ilyenkor átvált” terápiás üzemmódba”.
– Neked van saját lovad?
– Igen, Rubinnak hívják. A magánlovakat nem vonjuk be a terápiába, bár szegénynek „tűrni kell” dolgokat, mert mindig gyakorolok rajta. A díjlovaglás nem az erőssége, de ugrani szeret, ismeri a voltizs elemeket és a rámpához is be tud állni. A terápiás lovaknak komoly vizsgát kell tenniük, hogy sérült gyerekekkel dolgozhassanak. A mi lovaink nemrég jó eredménnyel vizsgáztak. A saját lovammal is kipróbálgattam a vizsgafeladatokat, amiket jól teljesített, bár több gyakorlásra volt szüksége, mint a főállású terápiás lovainknak.
[facebook_like_button]
Ha bővebben szeretnél olvasni a fóti lovasterápiás versenyről, ide kattints, ha pedig tetszett a cikkünk, kövess minket Facebook-on is, itt!
MÉG TÖBB HÉT BESZÉLGETÉSE
“Nehezen tartanak ki egymás mellett a fiatalok” – interjú
“Életem végéig a vízilabda közelében szeretnék maradni” – Kiss Gergő interjú