Tarolt az amerikai mozikban A majmok bolygója

 

2014.07.21.

Egy horrormozit, egy animációs filmet és egy felnőtt komédiát legyőzve A majmok bolygója – Forradalom című háromdimenziós sci-fi thriller uralta a jegyeladásokat az amerikai és kanadai mozikban a hétvégén.

 

A majmok 36 millió dolláros (10,8 milliárd forintos) jegybevételt hoztak bemutatásuk második hétvégéjén, péntektől vasárnapig a Rentrak becslése szerint.

 

gamestar-filmajanlo-20140716_screenshot_20140716160959_6_original
gamestar

 

A Matt Reeves rendezésében, Andy Serkis, Gary Oldman és Judy Greer főszereplésével forgatott A majmok bolygója-folytatás 170 millió dolláros költségvetéssel készült.
A második helyre A megtisztulás éjszakája: Anarchia című, alacsony költségvetésű horrorfilm került 28,4 millió dollár jegyeladással. A Universal Pictures forgalmazta 9 millió dollárból készült film a 2013-ban bemutatott A bűn éjszakája című thriller folytatása, amely egy házaspár történetét meséli el, amelynek elromlik a kocsija a bűn kezdetén, amikor 12 órán át legális a bűnözés.

A harmadik helyen a Disney új animációs filmje a Planes: Fire and Rescue végzett 18 millió dollárral. A Cameron Diaz és Jason Segel főszereplésével készült Szexvideó, amelyet a Sony Corps forgalmaz, került a negyedik helyre 15 millió dollár jegybevétellel.

 

Kapcsolódó cikkek:

“Tökéletes” musical a Margitszigeten – interjú

Száz éve született Tolnay Klári – Portré

Lajkó Félix saját univerzuma – kritika

 

Címkék: film, mozi, premier, sci-fi, thriller, popupcafe

 

[facebook_like_button]

 

Kulcsár Edina lett Magyarország Szépe

 

2014.07.21.

Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli az országot októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.

 

A 21 éves, budapesti királynő első udvarhölgyének a 23 éves Katona Gittát, második udvarhölgyének pedig a 18 éves Van Den Bosch Sydneyt választotta a zsűri.
A közönség és az ítészek véleménye megegyezett, hiszen a nézők is Kulcsár Edinát találták a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

 

MTI-Illyés Tibor2
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Idén több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a tizenhat lányt, akik vasárnap este az M1 és a Duna World csatornák élőben közvetített műsorában mérkőztek meg a győzelemért.
A programban a lányok hagyományos bikinis, koktél- és estélyi ruhás felvonulását egy exkluzív bemutató egészítette ki, amelyben Náray Tamás divattervező, erre az alkalomra készített, magyar motívumokat megjelenítő kollekciójában vonultak fel a versenyzők. A modern, mai hangulatú öltözékekben a tört fehér szín és a csillogó ezüst domináltak, amelyeket stilizált, folklorisztikus elemek egészítettek ki.

 

MTI-Illyés Tibor3
Fotó: MTI/Illyés Tibor3

 
 

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Király Viktor, Radics Gigi, Hien, Kállay-Saunders András, a New Level Empire, a Mistery Gang és Vastag Csaba is, az est házigazdái Osvárt Andrea és Harsányi Levente voltak.

 

MTI-Illyés Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

A világversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő 25 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A műsort néhány év kihagyás után idén újra a köztévé sugározta.

 

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó cikkek: 

Sztárok a Kékszalagon

Russel Crowe és Ryan Gosling együtt nyomoznak 

Perzsaleopárd-kölykök születtel Jászberényben

 

Címkék: szépségverseny, missworld, Kulcsár, modell

 
[facebook_like_button]

A nagy hamburger-párbaj: W35 VS A Gasztro Akrobata


 

2014.07.21.

A következő cikkben a párbaj végkimenetelének ismertetése mellett eláruljuk, hogy mi milyen hamburgerrel indultunk. Igen, itt és most kiadjuk legféltettebb titkaink egyikét: A Gasztro Akrobata Hamburger titkos receptjét! Öveket becsatolni, ínycsiklandó hamburger recept következik!

 

hambi1

 

A párbaj résztvevői:

 

Kihívó: A Gasztro Akrobata /jobbra/ csapat

HázigazdaBalogh Dániel /balra/, (W35 Tex-Mex étterem, Bár és Grill)

 

hambi2

 

Egyik barátommal valamelyik nap egy csodajó hamburgert tüntettünk el épp a föld színéről, miközben arról győzködött, írjak én is egy hamburgerekkel foglalkozó cikket. Manapság egy valamirevaló gasztroblog nem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon a hamburgerekkel – mondta a barátom két nagy harapás között. Jól tudom – válaszoltam neki – hogy ezt kívánná a trend, de ugyanakkor Dunát lehetne rekeszteni a hamburgerező listákkal, a hamburger recepteket feldolgozó és általában a hamburgerrel foglalkozó írásokkal. Boldog-boldogtalan hamburgerről ír és gyorsabban nyitnak a hamburgeres helyek, mint azt számon lehetne tartani. Levonva a szükséges konklúziót született meg az ötlet: olyan különleges cikket kéne összehozni, amilyen még nem volt.

 

hambi3

 

A beszédet tettek követték és rögtön a következő hétre sikerült a BurgerPápa közbenjárásával összehozni és megvalósítani a hamburger-párbajt a W35 séfjével, Balogh Dániellel. Egyébként a nagy csatát megelőzte egy találkozó, beültünk egy sörre és egy interjút is készítettem Danival, amiben arról mesél, hogy hogyan adta a fejét hamburgersütésre, hogyan született meg a W35 és hogy miért is szereti éppen ezt csinálni. (Az interjút később olvashatjátok.) Miután sikerült lefektetni a szabályokat, kitűztük a verseny időpontját. Nagyon lelkes voltam, hiszen izgalmasnak ígérkezett! Abban maradtunk, hogy Dani és én is megsütjük a hamburgerünket, majd vaktesztnek alávetve a Füge-udvar gyanútlan vendégeivel megkóstoltatjuk azokat; így ők döntik el melyik burger a nyerő. Annak érdekében, hogy a korrekt szakmai színvonal is biztosítva legyen meghívtuk Jancsa BurgerPápa Janit, hogy ő maga is kóstolja meg a kreációinkat.

 

hambi4

 
A Gasztro Akrobata Burger

 

Gasztro Akrobata Noémival gyorsan le is ültünk másnap, összedugtuk a fejünk és megbeszéltük, hogy ő intézi a bucit – ezzel hatalmas terhet levéve a vállamról – elvégre mégiscsak ő a sütés papnője. Abban maradtunk, hogy a buci könnyű lesz és kalácsszerű, de nem édes. Kis extraként bacondarabokat tettünk a tésztába, nem is maradt el az eredmény. A csúcskirály buci receptjét itt olvashatjátok el.

Második lépésként ki kellett találnom, hogy mi kerüljön belülre. Nem akartam túlbonyolítani a dolgot így egyetlen szabályt tűztem ki magamnak: semmi mesterséges BBQ szósz, legyen egyszerű, de mégis üssön nagyot. Fontos, hogy nem csak ízben, de színekben is passzoljon a kreáció.

 

1. Grillezett kaliforniai paprika

 

A legjobb, ha ezt egy nappal előre készítjük el, mert egy éjszaka a hűtőben csodákra képes!

 

hambi6

 

Alapanyagok:

 

– 1 kaliforniai paprika

– 1/2 citrom leve és héja belereszelve

– 1 kimagozott piros chili

– 3-4 evőkanál jó minőségű extra szűz olivaolaj

– só & bors

– 1 lezárható műanyag tasak

 

Rendkívül egyszerű a helyzet! A paprikákat dobjuk fel a nyílt lángra. Olyan könnyű a dolgunk, hogy még serpenyő sem fog kelleni. Ha nincs gáztűzhelyünk, akkor a sütőt is használhatjuk, a lehető legnagyobb hőfokon, közel a hőforráshoz. Akik rendszeresen odaégetik a sütnivalót, most örülhetnek, mert itt ez a cél. Ha szénfekete a paprika egyik oldala, forgassunk rajta egyet. Ha már minden oldala megégett, akkor vegyük le a tűzről és tegyük őket a műanyag tasakba, majd zárjuk le a zacsit.

Nem kell megijedni, nem etetek senkivel rákkeltő szenes ételt, csak a héja égett meg a paprikánknak. Azért tettük a zacskóba, mert így a felgyülemlő gőz felpuhítja a paprika felszínét és  így a második lépésben (kb. 5 percet kell állni hagyni) könnyen le tudjuk dörzsölni azt. Az így kapott sült paprikának enyhén füstös íze lesz, egészen kiváló a mi burgerünkbe.

 

hambi7

 

Harmadik lépésként egy tálban az addigra kis kockára vágott (meghámozott) paprikát, a felaprózott chilit, az olivaolajat, a citromlevet és citrom héját valamint a sót és borsot keverjük össze. Gyors kóstolás, ha minden tuti, mehet a jégre.

 

2.  Brutálisan király hagymalekvár

 

Az ötlet a következő: mivel azt szeretnénk, hogy a burgerünk lelkileg ki legyen egyensúlyozva, ezért arra kell törekednünk, hogy az összetevők egymással harmonizáljanak. Cél a Nirvana. A kicsit savas és füstös paprikát kiválóan kiegyensúlyozza az édeskés hagymalekvár. Alapvetően öt fontos alapanyaggal dolgoztam: hagyma, jó minőségű vörösbor, virágméz, rózsabors és kakukkfű. A részletes receptet itt elolvashatod. Ezt is érdemes előre elkészíteni, jót tesz neki egy éjszaka kettesben a hűtőben a grillezett paprikával, így biztosan összebarátkoznak másnapra.

 

hambi8

 

3. Sült paradicsom

 

Mivel semmilyen mesterséges BBQ szószt nem használunk, nyerő ötlet valami olyan hozzávalóval előrukkolni, amitől kellően szaftos lesz az összhatás. A paradicsomot vastag karikákra vágjuk, só, bors és némi olívaolaj társaságában sütőpapírra fektetve bevágjuk körülbelül 15 percre a sütőbe. Ha szépen megsült, félretesszük pihenni kicsit. Ezt frissen érdemes csinálni, de ez talán nem annyira megerőltető.

 

hambi9

 

4. A húspogácsa

 

Mindig ez a legkényesebb kérdés egy hamburgerben. Én évek óta ugyanannál a hentesnél vásárolok a csarnokban, így mindig biztos lehetek abban, hogy a legjobb minőségű húst kapom. Szopós malactól kezdve báránycsülkön át sok mindent vettem tőle, a bizalom teljes. Gyuri bácsi marhanyakkal dolgozik és frissen darálja (külön vett egy darálót a hamburgerhúsokhoz, mert egy másik neves hamburgerezőbe ő szállítja a buciba-valót) a húst.

 

hambi10

 

Egyszer megkérdeztem, hogy mennyire friss az áru, nem válaszolt semmit, csak nyersen elkezdte enni a darált marhanyakat.

 

hambi11

 

Hamburger préssel dolgoztam, (adagonként 15 dkg hússal) de a kezünkkel is formázhatunk húspogácsát (ebben az esetben minimum 2 órára tegyük a kész pogácsát a hűtőbe, hogy ne essen szét sütéskor). Nagyon fontos: nem szabad előre fűszerezni! Még fontosabb: nem szabad mindenfélét a húshoz keverni! Ez csúcsminőségű marha, ne rontsuk el az ízét semmivel. Dobjuk fel a pogácsákat a grill lapra, (vagy grill serpenyőbe) ha az már kellően forró. Az a cél, hogy hirtelen megsüljön a hús külső felülete, mert így bezárhatjuk a nedvességet a húspogácsákba.

 

hambi12

 

Csak akkor sózzuk, borsozzuk, ha már megfordítottuk (mindig a megsült húst sózzuk, hiszen másként kiengedi a levét). Egy villával nyomjuk meg a húspogácsa felületét, ha nem szivárog belőle véres szaft, akkor kész. (Én medium-ra igyekszem sütni a húst, ilyenkor a közepe még jócskán rózsaszínű. Próbáljátok ki, sokkal szaftosabb marad a húspogácsa.) Oldalanként 3-4 percnél ne süssük hosszabban, mert akkor kemény lesz és száraz. Ha levettük a grill lapról hagyjuk egy-másfél percet pihenni a marhanyakat, különben még elgémberedik.

 

5. Gasztro Akrobata Noémi íncsiklandozó baconös bucija

 

A receptet itt elolvashatjátok. Pusztán annyi a feladat, hogy amikor a húst megfordítottuk, akkor a bucikat is dobjuk fel a grillre, kicsit érdemes megpirítani a kis szépségeket, így jobban viselik majd, ha mindenfélével telepakoljuk őket.

 

hambi13

 

Ha mindennel megvagyunk, állítsuk össze a hamburgerünket. Nagyon fontos, hogy frissen tálaljuk. Ez nem az az étel, amit egyszerre el fog tudni kezdeni majszolni 42 gyerek egy szülinapi zsúron. A hús tovább sül az után is, hogy levettük a grillről. A buci kiszáradhat. Láthatjuk, hogy rengeteg veszély leselkedik egy magányosan várakozó hamburgerre, így megelőzve a bajt, lássunk neki frissen!

 

A Gasztro Akrobata Burger

 

hambi14

 

A párbaj

 

Most már tudjátok én mivel indultam csatába, ám arról még nem beszéltem, hogy W35 Dani mivel indult ellenem harcba. Dani a W35 klasszikus buregerét készítette el, ez egy baconös, chedárral elkevert paradicsomlekváros hamburger. Fel volt adva a lecke, igazán különleges és méltó ellenfélre talált a Gasztro Akrobata hamburgere. Érkezésemet követően megnéztük én miket hoztam, az alapanyagokat meg is kóstoltuk egyenként, a séf elemezte azokat. A hagymalekvár lenyűgözte, ezt jó jelnek vettem.

 

hambi15

 

A konyhába lépve beöltöztem, sapkát vettem (kötelező a hajszálak miatt a konyhába) és nekiálltam főzni. Mikor mindketten megvoltunk, felvágtuk a burgereket és kivittük a szomszédos Füge udvarra. Villám gyorsan akadt önként jelentkező, aki megkóstolta volna a kreálmányokat. Összesen hatan kóstoltak 5 vadidegen szerencsés és a BurgerPápa (burgerblog) személyesen.

 

hambi16

 

Nagyon szoros volt a verseny, 0-10-ig kellett pontozni a hamburgereket minden részletre kiterjedően. A tálalástól, az alapanyagok összhangján keresztül az ízeken át mindent figyelembe vett a zsűri. Jancsa BurgerPápa Jani tartózkodott a pontozástól elfogultságra hivatkozva, de tekintettel arra, hogy egy morzsát sem hagyott a burgerünkből, én elégedett ügyfélként értékeltem őt. A megmaradt 5 zsűriből egy-egy ponttal lemaradva ugyan, de végeredményben 3 zsűritag által  W35 Dani hamburgere került győztesként megnevezésre. Egy zsűritag döntetlent ítélt és egy pedig a Gasztro Akrobata burgert hozta ki győztesként.

 

hambi17

 

Így összesítve nyert W35 Dani, még ha csak egy hajszállal is. Daninak nem sikerült KO-val kiütnie, ami nagy büszkeséggel tölt el, hiszen mindvégig versenyben voltam. További örvendetes tény, hogy mindkettőnk hamburgere a 10-es skála felső negyedéből kapott kizárólag pontokat, nyolcasnál nem születetett rosszabb eredmény. A hazai pálya bevált Daninak, gratulálunk neki ez úton is!

 

Természetesen visszavágót követeltem, amire hamarosan sort is fogunk keríteni. Sőt, annyira jól sikerült az ötlet, hogy további hamburgerezőket is ki fogok hívni hamburger-párbajra, mert remek mókának bizonyult.

 

hambi18

 

A szükséges tanulságokat levonva, nagyon elégedetten távoztam. Fergetegesen sikerült mindkét hamburger, így nem maradtam szégyenben. Próbáljátok ki ti is a receptet, süssetek magatoknak hamburger bucit, tuti nem bánjátok meg! Aztán, ha tehetitek, látogassatok el a W35-be és írjátok meg ti magatok, hogy melyik hamburger ízlett jobban!

 

hambi19

 

Köszönetnyilvánítás:

 

Köszönjük a cikkben szereplő fergeteges fotókat Kövesdi Andreának! Köszönjük a W35-nek a lehetőséget és a konyhát! Továbbá köszönjük a zsűrinek az értékes munkát!

 

hambi20

 

hambi21

 

Grillre fel, hamburgerrel a boldogságért és a nyárért!

 

Üdv,

A Gasztro Akrobata

 

Címkék: hambueger, W35, recept, bacon, buci, mennyei, párbaj, gasztroakrobata, popupcafe


 

“Tökéletes” musical a Margitszigeten – interjú Hirtling Istvánnal a My Fair Ladyről

 

2014.07.18.

„A tökéletes musicalt” – ahogy a kritika George Bernard Shaw Pygmalionja alapján írt művet nevezte – a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában tekintheti meg a közönség Radnay Csilla és Hirtling István főszereplésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Fantasztikus zene, remek karakterek, örökzöld mondanivaló. A My Fair Lady-ről Hirtling Istvánnal beszélgettünk.

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a My Fair Lady az első bemutatója óta a világ egyik legsikeresebb musicalje. Mi a darab titka?

– Elsősorban az alapmű, George Bernard Shaw Pygmalionja, melynek végét a musical szerzői megváltoztatták. Másrészt pedig a szenzációs zene. 1964-ben mutatták be a filmet, de a zene olyan motívumokat tartalmaz, amelyek ma is meglepik és elvarázsolják az embert. Nagy szerencsénk, hogy Kerényi Gábor – az előadás zenei vezetője és karmestere – rugalmasan és rendkívül leleményesen a mai beszédtempóhoz igazította a zene ritmusát. Hiszen a hatvan évvel ezelőtti metrum nem egyezik a mai játéktempóval. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy megfelelő hatást tudnánk elérni, ha egy intenzív prózai jelenet végén fele tempóban szólalna meg a zene. Gáborral ezt sikerült úgy megoldani, hogy ne sérüljön a szerző eredeti szándéka, amely munkában a zenekar is nagy élvezettel vett részt.

 

fotó: Medvigy Gábor

 

Milyen karakter Henry Higgins fonetikaprofesszor, akiről azonnal az jut az ember eszébe, hogy kellemetlen modorú? Milyen őt játszani?

– Nagyon jó. Rendkívül élvezem. Azt szokták mondani, ha My Fair Lady és Henry Higgins, akkor Hirtling, hiszen ő olyan angolforma, arisztokratikus kiállású színész. El kell árulnom: ez a két tulajdonság érdekelt legkevésbé a karakterben. Sokkal jobban izgatott, hogy mik azok a motivációk, melyek ezt az embert bonyolultabbá, árnyaltabbá teszik, és a megszállott beszédtanár karakterénél többet mutatnak meg belőle. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Higgins egy unalmas figura, ha nem én játszom, csak úgy éreztem, hogy ebben a figurában ennél sokkal több van. Ez az ember például rendetlen. De miért az? Mert nem érdekli, vagy mert nincs körülötte nő? Az ilyen típusú kérdéseknek a végén mindig ott vannak azok a „bizonyos” válaszok, amelyek érdekessé teszik a karaktert. Ezek egyébként az eredeti darabba is bele vannak írva, csak nem hangsúlyozzák őket. Általában beérik a zene bódító hatásával, a szereplők elbűvölő bájával, és kész. Mi ennél többet akartunk kifejezni a nő-férfi viszonyról. Például elmesélni azt, hogy ebből a senkire nem figyelő pacákból hogyan lesz a történet végére egy teljesen másik ember.

 

myfairlady2
fotó: Medvigy Gábor

 

2014 februárjában mutatták be a darabot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Milyen volt a fogadtatása?

– Nagyon nagy siker, szereti a közönség, ami talán éppen a karakterárnyalásnak köszönhető. Ezt a darabot nem lehet modernizálni, rengeteg olyan momentuma van, amit nem is szabad. Hiszen a történet, amiről szó van – hogy valaki ki akar törni abból a közegből, amibe született, és ezért hajlandó óriási erőfeszítéseket tenni – a mai világban is átélhető. És az, hogy talál egy partnert, aki felfedezi az ő küzdelmében a saját kihívását, szintén örökérvényű. Mindkét ember számára komoly lehetőség ez a találkozás, amely egyáltalán nem a várt eredménnyel végződik. Ebben is gyökerezik a darab sikerének a titka.

 

myfairlady19
fotó: Medvigy Gábor

 

Július 18-án és 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adják elő a darabot. Szükséges bármiféle plusz előkészület a szabad tér miatt?

– Ez egy sokkal nagyobb nézőtér, mint a székesfehérvári Vörösmarty Színházé, így építészeti kiegészítésre és a statisztéria létszámának növelésére mindenképpen szükség lesz. A színészi játékban bizonyos gesztusokat hangsúlyosabbá kell tennünk a nagy távolság miatt. Nagy kihívás egy ilyen hatalmas színpadon eljátszani egy olyan előadást, amely az alaptörténetet tekintve kamaradarab, de biztos vagyok benne, hogy a margitszigeti közönség is szeretni fogja.

 

myfairlady16
fotó: Medvigy Gábor

 

Bakai Anna interjúja

 

Forrás: Budapesti Nyári Fesztivál

 
[facebook_like_button]

az álmok enciklopédiája I. rész

 

zd – 2014.07.18.

„Az álmok titokzatossága nem hagy nyugodni bennünket. Mik is valójában? Honnan jönnek és miért látogatnak bennünket éjszakánként? Milyen jelentést hordoznak? Eljövendő eseményekre figyelmeztetnek, vagy a múltra tekintenek vissza? Miféle kapcsolatban állnak tudatunkkal? Milyen intuitív információkat közvetítenek számunkra? Vajon hasznosíthatjuk-e üzeneteiket életünk valódi problémáinak megoldásában, vajon tényleg segítenek eldönteni, mikor mit kell tennünk, mikor melyik utat kell választani?” – elemzés. 

 

Az ÁLMOK ENCIKLOPÉDIÁJA sorozatunk első részében megismerkedhetünk az álmokkal, mint élettani jelenségekkel, az alvás négy szakaszával, illetve Freud és Jung filozófusok véleményeivel.

Amióta világ a világ az emberek álmodnak. Már a kezdetekben érdeklődéssel figyelte valamennyi kultúra az álmok jelentését. Ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is regenerálódjunk, elengedhetetlen a pihentető alvás. Álmunkban megszűnik a tudatunkkal való teljes kapcsolat és egy egészen más dimenzióban érezhetjük magunkat. Ez azt eredményezi, hogy tudatalattink dominál ezekben az órákban. Az álmokat még mindig nem sikerült teljesen megfejteni, de a XX. század közepén nagy előrelépést tettek a kutatók, amikor elindultak az agy elektromos aktivitását vizsgáló folyamatok.

 

dream
thepaperthinhymn.com

 

A kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy tudatunkkal mégis befolyásolhatjuk álmainkat, bár teljes mértékben nem irányíthatjuk azokat. Úgy vélik, álmodozásaink alatt agyunk „készenléti” állapotba kerül, tehát feldolgozza a nap, mint nap ránk zúduló információáradatot. Ebben az állapotban bocsátja ki az agy a legtöbb növekedési hormont, a károsodott szövetek helyreállítása érdekében. Az űrkutatásban is megjelentek érdekes eredmények, mi szerint, minél kevesebb inger ér bennünket a külvilágból, annál kevesebb alvásra van szükségünk. Mindezek tanulságaképp elmondható, hogy az álmatlanság a túl kevés inger és az unalom kiváltó oka lehet.

A kutatók mérései azt is bizonyították, hogy amikor lefekszünk az ágyba és ellazult állapotba kerülünk, az agy másfajta üzemmódba kezd el működni. Ezután négy különböző szakasz váltakozik, ami nyolc óra alatt négy-öt alkalommal ismétlődik.

 

sleep
www.parentingwithpresence.net

 

1. Az első szakaszban testünk és tudatunk elernyed, szívünk dobbanása lassabb lesz, alacsonyabb lesz vérnyomásunk, de a levegőt is lassabban vesszük. Nem vagyunk teljesen tudatunknál, de ilyenkor még bármire hamar felébredhetünk. Ebben a szakaszban jöhetnek elő a látomásszerű képek.

2. A második szakaszban a külvilág egyre halkabb és jelentéktelenebb lesz, szívünk és légzésünk még lassabb ütemet vesz fel.

3. Ezt a szakaszt a lassú szemmozgások szakaszának is nevezik, mivel szemgolyóink ide-oda forognak, majd szépen lassan a tudatunktól is megszabadulunk. Ilyenkor már meglehetősen nehéz felébreszteni az alvó embert. Ez a szakasz körülbelül kilencven percig tart és nem mindig emlékszünk az ebben a szakaszban étélt dolgokra.

4. A REM fázis következik, vagyis a gyors szemmozgások fázisa, amiben a várnyomás emelkedik, a szívverés és a légzés is gyorsul, szemünk pedig úgy viselkedik, mintha valami gyorsan mozgó tárgyat követnénk. A kutatók felfedezték, ha a REM alatt ébresztik fel az alvókat, többségük arról számol be, hogy éppen álmodtak, sokuk rögvest el is meséli azokat. A legtöbb maradandó álom ebben a szakaszban következik be.

 

FREUD ÉS JUNG
 

„Gyakran a legnagyobb őrültségnek tűnő álmok a legfontosabbak.” Sigmund Freud

 

Freud még a tudományos kutatások előtt, 1900-ban megjelenítette Álomfejtés című könyvét, ami abban a korszakban meglehetősen nagy felháborodást keltett. Nem volt meglepő a fennforgás a mű körül, mivel Freud azt állította, hogy az álom nem más, mint vágyteljesítő fantázia, ami mindenekelőtt az infantilis ösztönvilágban gyökerező, elsősorban szexuális természetű vágyaink kiélését szolgálja.

 

Sigmund Freud

 

Szerinte az álmainkban visszaköszönő tudattalan tartalmak, éber állapotunkban elfojtunk, és szimbólumok által nyernek kifejezést, amikor alszunk. Erre azért van szükség a filozófus szerint, mert ha valós képeket élnénk meg álmainkban az ego „sokkja” miatt hamar felébredhetnénk. A szimbólumok valódi jelentéséhez „szabad asszociációnak” nevezett gyakorlatát ajánlja, amikor az álmokkal összefüggő szavak által felidézett tartalmakat rögzítjük. Ennek célja egónk teljes visszaszorítása, az álmodó tudattalan törekvéseinek teljes megismerése.

A svájci Carl Gustav Jung bár eleinte osztotta Freud észrevételeit, sosem tudott teljes mértékig azonosulni velük. Úgy vélte, hogy az álmok többek szexuális frusztrációknál, ezért megalkotta „kollektív tudattalan” elméletét, mi szerint mindenki egyedi, örökölt élménymintákkal van megáldva, amik az álmok szimbolikájával jutnak kifejezésre. Jung technikája a „közvetlen asszociáció”, vagyis csak a szimbólumra kell koncentrálni, amikor jelentését kutatni akarjuk. A filozófus szerint a tudattalan ebben az állapotban tud csak üzenetet kibocsátani felénk és egyfajta egyensúlyi helyzetet akar teremteni a tudatos és tudatalatti világunk között. Az elfojtott ösztönök álomszerű megélése nem egyszer megnyugvást és békét hoz számunkra.

Ahhoz azonban, hogy részesei lehessünk intuitív bölcsességeink előnyeinek, el kell sajátítanunk az álom szimbólumok nyelvezetét.

 

A cikk következő részében még többet megtudhattok az álmokról és jelentéseikről.

 

Forrás: Theresa Cheung – Álmok Enciklopédiája

 
[facebook_like_button]