Zsizsi az egyéniség: egy tacskó-örökbefogadás története

pj – 2014.08.19.

Augusztus a tacskó hónapja, így amellett, hogy bemutatjuk ezeket a különleges fajtákat foglalkozunk a fajta mentését végző szervezetekkel is. Alábbi írásunkban egy kedves örökbefogadás történetét olvashatjátok.

Mint a gyerekek többsége, mi is a húgommal minden karácsonyra és születésnapra kutyát kértünk. Sosem kaptunk. A kutyával csak a baj van. Ki fog vele foglalkozni, ki viszi állatorvoshoz? Ki fogja sétáltatni esőben, hidegben, sötétben? … minden alkalommal ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennünk.

Miután elköltöztem otthonról még több mint két év kellett, hogy úgy érezzem, most vagy soha. Kifogások mindig lesznek. Ahogy az életben mindent, a kutyavállalást is tudatosan, következetesen igyekeztem kezelni. Elolvastam néhány könyvet a kutyákról mielőtt hozzánk került volna Zsizsi, de hamar rádöbbentem, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: néhány könyv elolvasásától még nem lesz harmonikus kapcsolatod a kutyáddal.

Az Instagram-on szerettem bele Lendvai Lilla tacskóiba, akiket ő is a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentőitől fogadott örökbe. Ekkor elkezdtem nézni az árva kutyusokat a Futrinka honlapján – ezzel napokat, heteket képes eltölteni az ember. Fel is vettem a kapcsolatot velük és elsőként tanácsot kértem, kit ajánlanak azok közül a tacskók közül, akik képek alapján tetszettek. Így látogattuk meg Zsizsit a menhelyen – akkor még Herceg Kenesének hívták,mert Balatonkenesén találták a főút mentén.

Hosszas egyeztetés és szervezkedés után úgy alakult, hogy pont a huszonötödik születésnapomon került hozzánk. Azt hiszem nem tudtam mit vállalok és valószínűleg nem is vállaltam volna ha tudom, hogy úgy alakul az életem, ahogy alakult. Milyen jó, hogy az ember nem lát a jövőbe. Az is tény, ha tisztában lettem volna azzal, mit kell megfigyelni az első találkozáskor, tehát „hogyan kell kutyát választani” valószínűleg nem rá esett volna a választás.

Zsizsi hiperaktív, túlmozgásos, nehezebb eset. Fél mindentől, tőlem is. Ha hirtelen nyúlok felé most is összehúzza magát, pedig sosem bántottam. Évek kellenek amíg helyrejön a lelke, ha valaha egyáltalán helyrejön. “Félelemből agresszívnak” mondták az elején, de egyre inkább úgy gondoltuk “boldogságból agresszív”. Mint aki nem tud mit kezdeni az örömével és egy ponton őrültté válik. Megvoltak a csatáink, morgott rám, oda is kapott ha épp úgy gondolta. A megváltást végül a normafai Tükör Kutyaiskola, vagyis inkább Csikós Gábor hozta, aki mindenre megtanított, amit ma alkalmazok a nevelésben.

Természetesen a kutyával való kapcsolatomon keresztül nagyon sokat tanultam magamról is. Kezdetben egyéni foglalkozásra jártunk, mert a viselkedése miatt még nem járhatott csoportba, hagyományos tanfolyamra. Valami oknál fogva januárban, mínusz tíz fokban is szívesen voltam ott. Olyan gyorsan fejlődtünk, hogy a tavaszi csoportba már bekerültünk és minden hétvégét ott töltöttünk. A foglalkozásokon is látványos volt a fejlődés, így a motivációm is egyre növekedett. Végül a vizsgán mi értük el a legjobb eredményt, ami önmagában ugyan még nem oldotta meg minden problémánkat, azonban a kutya elkezdett figyelni rám.

A suli végén Gábor elmondta, hogy idővel lazulnak majd a szabályok. Ezt érzem is, de az alapok megvannak, nem csak tudok vele együtt élni, hanem leírhatatlan örömet ad már önmagában vele lenni. Együtt futunk, sétálunk, nyaralunk a Balatonon. Az első naptól kezdve szobatiszta volt és soha semmit nem szedett szét – kivéve a papírzsepit, amit viszont szinte mindennap. Még nem jöttem rá, hogy hol találja őket.

Tiszteli az otthoni szabályokat és mindenkivel jól kijön, aki segít nekem vigyázni rá. Még sosem volt rá panasz, sőt, rengeteg pozitív tulajdonsága van, amit csak észre kellett venni, vagyis ki kellett belőle hozni. Nekem is nagyon fontos tapasztalat volt, mivel a kutya formálható, de megvan a saját egyénisége, bármit csinálsz sosem lesz pont olyan, mint akarod, el kell fogadni úgy, ahogy van. Annyi biztos, hogy még mindig sok dolgunk van egymással.