Megnyugtat, felhergel, szerelmes leszek tőle – színek hatása

[facebook_like_button]

Nem is gondolnánk, hogy a ruhák amiket viselünk hatással lehetnek a környezetünkre. Ha nem is tudatosan, de tudat alatt kiválasztott darabok színe tükrözi a hangulatunkat és lelki állapotunkat, sőt, befolyásolja azokat is, akik ránk néznek. A hétköznapjainkat és szokásainkat is meghatározzák a különböző árnyalatok: nagyon egyszerű példákkal élve, a fekete a gyász színe, a vörös rózsa pedig egyértelműen a szerelemé. S hogy mindennek mi köze van a fényhez? Alábbi írásunkból kiderül.

https://plus.google.com

 

A fény nélkülözhetetlen az életünkben.A különböző civilizációkban és vallásokban a fény a fenséget, tisztaságot, spiritualitást és isteni természetet szimbolizálja a sötétséggel szemben, amit pedig általában a gonosszal azonosítunk. A fény tehát mindennek a kezdete és a túlélés nélkülözhetetlen kelléke.

http://helloloveblog.com/

 

Érdekes, hogy a belőle nyert energia csak anyagba ütközésekor válik láthatóvá s kezd el világítani, így ha ez nem történik meg tulajdonképpen láthatatlan lenne. Amikor színekről beszélünk akkor a fény látható tartományára utalunk, ami számokban kifejezve például annyit jelent, hogy 760,8 nm-től sötétvörösnek látunk valamit,  393,4 nm-igpedig lilának, és így tovább. Értelemszerűen minden színhez egy hullámhossz tartozik, így a teljes spektrumnak csak egy kicsi része látható.

A színek és a fény ugyanazt az energiát jelenítik meg két különböző formában. A szín, a zenéhez és az illatokhoz hasonlóan: rezgés, ami egy egyetemes nyelven kódolt üzenetet bocsát ki, egyformán érthető módon mindannyiunk számára, ugyanazt a hatást kiváltva.

A szem recehártyája felismeri és elraktározza a különböző színárnyalatokat. Amikor a fényhullámok elérik a szemet, a recehártya háromféle fényérzékelő sejtje (csapja) megtöri a fényt számos különböző színkombinációt generálva: ettől válik a mi észlelésünk ilyen színessé.

Fontos tudni, hogy a fényre minden sejtünk érzékenyen reagál. Emellett minden sejtnek önálló, úgynevezett fényrezgése van. A bőr sejtjei például kiszűrik a fény különböző hullámhosszait, amik áthatolnak a sejteken és a szöveteken egészen a szervekig és a nyirokcsomókig. Ennek hatására javul a sejtműködésünk, valamint az agyalapi mirigybe érkező fénystimulus továbbmegy az idegrendszerbe. Ezeket a szervezet az anyagcsere-folyamatoknak, a hormonrendszernek és a vérképződés folyamatainak továbbítja.

Szintén fontos a fény minősége, különösen a hormonrendszer számára. Klinikai kutatások bebizonyították: minél jobban különbözik a mesterséges fény a természetestől, annál kedvezőtlenebb hatással van a hormonrendszer egyensúlyára. Ezért érezzük jobban magunkat, ha munkahelyünkön és otthonunkban sokat süt be a nap.

Nem mellékes az sem, hogy a különböző színek különböző módokon hatnak ránk. A spektrum minden eleme egy bizonyos szervcsoportot stimulál. A számunkra kedves színek és árnyalatok szinkronban vannak a saját hullámhosszunkkal. Kutatások kimutatták, hogy az extrovertált emberek az élénk és vibráló színekhez vonzódnak, míg az introvertált típusú emberek inkább a szelíd, nyugodt színeket részesítik előnyben.

A színek tudatos használata egyébként már a gyógyászatilag is elismert, a hozzá kapcsolódó terápiás módszereket pedig már az ókorban alkalmazták: Egyiptomban, Kínában és Indiában is.

Alábbi listánkban összegyűjtöttük, melyik árnyalatnak milyen hatása lehet a hangulatunkra.

http://www.copilul.ro/

 

Színek és hatásaik:

 

Vörös: mozgósít, élénkít, dinamikusabbá és intenzívebbé tesz, erősíti az érzékeket. A pszichológusok szerint a vörös szín szenvedélyessé tesz és feszültséget kelt.

Kék: nyugtat, visszafog, összpontosít, csillapít, összegyűjti és átszervezi energiáinkat, nyugtatja a gyulladási folyamatokat, az elmének pedig derültséget és tisztánlátást ad. A pszichológusok véleménye szerint a kék színt kedvelő emberek szorgalmasak, dolgosak.

Sárga: erősíti, megnyitja energiáinkat, javítja a keringést, erősíti az idegeket. Növeli a koncentrációt, az optimizmust, a kreativitást és a motiváltságot, valamint jobb kedvre derít.

Zöld: kiegyensúlyoz, nyugtat és csillapít. Oldja a feszültséget és a fájdalomérzetet, valamint nyugodt derült hangulatot kelt bennünk. A zöld munkára sarkall, erősíti az önbizalmat és sikerre ösztönöz.

Narancs: helyreállítja az energiákat, élénkít, melegséget kelt, stimulál, fokozatosan tölt fel energiával, serkenti az emésztést, stimulálja az adrenalin-termelést, valamint jó kedvre derít.

Lila: inspirál, oldja a feszültséget, átalakítja az energiákat, segíti a mentális folyamatokat, csillapítja az idegi irritációt, csökkenti a fájdalmat. Erősíti az érzelmeket és a spirituális kommunikációt.

zzs

forrás: www.tudnodkell.info.hu

Szólj hozzá!