Fantasztikus teljesítmény a vasárnap délelőtti döntőkön

 

zd-2014.08.10.

Csodálatosan zárta a délelőttöt a magyar delegáció, ugyanis négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet szereztek versenyzőink. Győzött a Kozák-Szabó és a Csipes-Lakatos páros 500 méteren, ezután K-2 200-on Kárász Anna és Vad Nikolett álhatott a dobogó legfelső fokára. Ezen kívül Lakatos Zsanett és Takács Tamara nyert, de Kozák Danutát sem tudták megverni  K-1 500 méteren.

 

Bravúrosan kezdődött a moszkvai világbajnokság utolsó napja. Szabados Krisztián versenyzői, Lakatos Zsanett és Takács Kincső meghúzta a második 250 métert és ennek köszönhetően megnyerték a C-2 500 méteres versenyt.

 

kajakenusport.hu
kajakenusport.hu

 

„Készültünk rá, hogy a fehéroroszok nagyon bekezdenek, de nem féltünk, mert tudtuk, hogy erős a finisünk. Nem nézelődtünk, azt hoztuk, amit tudtunk, és erre még a versenydrukk is rásegített” – magyarázta Takács Kincső.

 

„Hihetetlenül boldogak vagyunk, mert ez az első világbajnoki címünk. Nagyot hajtottunk a végén, nem is éreztük, hogy ekkora erő van bennünk” – tette hozzá Lakatos Zsanett, akire még a 200 egyes is várt a nap folyamán.

 

A sikertörténetet Kozák Danuta folytatta, a női K-1 500 méteres futamgyőzelmével. Elmondása szerint ez a rajt volt eddigi legjobbja a moszkvai pályán. Alig aludt, nagyon izgult, de hihetetlen higgadtsága győzelemhez vezetette.

 

10405613_691873224220286_5246816451209375315_n
fotó: Vekassy Bálint

 

Ezután következett a férfi K-1 500, ahol Dombvári Bence egy nagyon erős mezőnyben megszerezte az ezüstérmet. Bencét csak a dán Adam Van Koeverden előzte meg.

 

„Sajnálom, hogy nem jött össze az első hely, mert ebben a döntőben az is benne lehetett volna, mondom ezt úgy is, hogy a felkészülésem nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Óriási ellenfeleket győztem le ezen a napon, de a fő cél az ezer méter lett volna. És hát tudjuk, hogy az nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. Jövőre mindenképpen javítani fogok” – mondta Dombvári Bence.

 

10483085_691873380886937_8139474102276371811_n
Fotó: Vekassy Bálint

 

A következő ezüst medált pedig Dombi Rudolf és Boros Gergely nyakába akasztották, ugyanis parádés menet után két századdal lemaradva az aranyról megszerezték a K-2 500-on a második helyet.

 

A férfi futam után ismételten a magyar himnusz szólalt meg, női K-2 500-on Szabó Gabriella és Csipes Tamara legyőzték a már igen fáradtnak tűnő szerb  párost. A lányokhoz hasonlóan a román fiúk is kamikaze taktikát választottak a C-1 1000 méteres futamnál,  amit végig tudtak vinni sajnos. Büszkék lehetünk Vasbányai Henrikre és Mike Róbertre, hogy ilyen erős ellenfelek mellett a második helyen végeztek.

 

10592649_691873104220298_4855050011512083907_n
Fotó: Vekassy Bálint

 

A magyar csapat sikeres délelőtti sorozatát Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel zárta egy gyönyörű bronz éremmel.

 

„Három boldog négyes állt fel a dobogóra, mindannyian örültünk az éremnek, nagy fegyvertény, hogy már három éve folyamatosan ott tudunk lenni a döntőben. Ez egy megnyert bronzérem volt, és hiszem, hogy ha így együtt tudunk dolgozni, jövőre még fényesebb érmet hozhatunk” – mondta Pauman Dániel.
A délelőtti aranyesőhöz még egy érmet szerzett  Kárász Anna és Vad Nikolett, akik a fináléban megnyerték a 200 méteres futamot.

 

Büszkék lehetünk továbbá Khaut Kristóf C-1 500 méteren szerzett hatodik helyére,  Lantos Ádám és Nagy Péterre férfi kenu párosunkra az ötödik helyért, szintén az ötödik helyért Kozák Danutának, valamint kenu egyesben Lakatos Zsanettnek a hatodik helyért.

 

A magyar delegációnak nagyon nagy szívvel gratulálunk!

forrás:kajakkenusport.hu

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Éremeső a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon

Benedek Tibor kijelölte a Világkupa-csapatot

Ezüstérmes a magyar vízilabda válogatott

Egymás fülmozgására is reagálnak a lovak

 

2014.08.11.

A lovak tekintetüket, különösen szemük irányát, fülük tartását is felhasználhatják arra, hogy más lovakkal kommunikáljanak – derült ki egy amerikai tanulmányból.

 

Az állatok figyelmét vizsgáló korábbi kutatások azokra a jelekre koncentráltak, amiket az emberek is használnak: a test, a fej tartásának irányára, a tekintetre. Senki nem lépett még ezeken túl – mondta Jennifer Wathan, a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, a brit Sussexi Egyetem kutatója.

 

kmzu
kmzu.com

 

“Azt találtuk, hogy a lovaknál a fül helyzete is alapvető vizuális jel, amire a többi ló reagál. A lovaknak valójában mind a szem, mind a fül jellemzőit látniuk kell, mielőtt a másik ló fejének iránya alapján döntenének valamiről.

Wathan és kollégája, Karen McComb lefényképezték, milyen gesztusokkal adnak jelt a lovak arról, ha figyelnek valamire. A fotókat életnagyságú modellként használták a többi ló számára, amikor két takarmányos vödör közül ki kellett választani, hogy melyikből egyenek.

 

yorkshirepost
yorkshirepost

 

A fotózott modellek minden alkalommal ugyanarra a vödörre figyeltek, sosem a másikra. Voltak esetek, amikor a két kutató manipulálta a fotókat: levették róluk a fül és a szem közvetítette információt. Megfigyeléseik azt mutatták, hogy a lovak társaik fejének iránya után tájékozódtak, ha az élelmet keresték. Azonban ha maszk takarta el a fej egyes részeit – a fület és a szemet -, az megzavarta a társak figyelmének értelmezését.

A figyelem helyes értelmezése azon is múlt, melyik egyed mutatta az irányt, tehát az egyes lovak egyéni arcvonásai is fontosak lehetnek – írták a kutatók.

 

Forrás: MTI

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Minden porcikájában vadászkutya – bemutatkozik a tacskó

Hogyan lettem büszke boxergazdi I. 

Hogyan lettem büszke borxergazdi II. 

Egy-egy arany és bronz a váltókban – hat elsőséggel zártak a magyarok

 

2014.08.11.

A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így hat elsőséggel, öt második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt.

 

A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként “adta át a stafétabotot” az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándornak, majd a mindössze tizennyolc éves Nádas Bence következett, aki harmadikként váltotta a befejező embert, Hérics Dávidot. Utóbbi aztán óriásit hajrázott, s nagyszerű teljesítménnyel behozta a csapatot az első helyre.

 

kkváltó
MTI/Kovács Tamás

 

A fiatal együttesben Dudás a rangidős a maga 23 évével, Hérics 1993-as, Tótka 1994-es, Nádas pedig 1996-os születésű.
A kenusoknál egy bronz jutott a magyaroknak: a Lantos Ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán és Korisánszky Dávid alkotta együttes szinte végig a harmadik helyen haladt a nagy fölénnyel győztes oroszok, valamint az ukránok mögött, s végül felléphetett a dobogóra.

 

A női kajakosok – Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra és Tóth Dzsenifer – éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.

 

Forrás: MTI

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Éremeső a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon

Benedek Tibor kijelölte a Világkupa-csapatot

Ezüstérmes a magyar vízilabda válogatott

Habcsók, eper, tejszínhab – mi az? Eton mess, avagy a desszertek Hófehérkéje

 

2014.08.11.

Ma ismét külföldre kalandozunk és egy nagyon egyszerű angol desszertet készítünk. Habkönnyű édesség a fülledt napokra eperből, málnából vagy bármilyen gyümölcsből. Vigyázat: ha egyszer megkóstolod, nem bírod majd elengedni a kiskanalat. 

 

Az Eton mess onnan kapta a nevét, hogy a eredetileg Etonban szolgálták fel, a hallgatók éves Harrow elleni krikettmeccse után. Az alaprecept epret, habcsókot és tejszínt tartalmaz, de bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Én, mivel már az eperszezonon túlléptünk, most málnából és szederből készítettem, de ti választhattok mást is, amit szeretnétek. A végeredmény egy édes, krémes finomság lesz.

 

desszert1

 

Hozzávalók:

– 4 tojásfehérje

– 1 csipet 

– 25 dkg cukor (lehet kristály, vagy porcukor)

– 2 tk. étkezési keményítő

– 1 tk. ecet vagy citromlé

– 0,5 l habtejszín

– 50 dkg gyümölcs (én málnát és szedret használtam)

– porcukor a szóráshoz (elhagyható)

 

Elkészítés:

A habcsókokat már előző nap (vagy akár jó pár nappal előbb) el kell készíteni, hogy kiszáradhassanak. A tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sót, majd egy mixerrel elkezdjük habbá verni.

Amikor már felverődött,

 

desszert2

 

elkezdjük hozzáadagolni – kanalanként – a cukrot. Mindig várjuk meg, amíg a cukor elkeveredik, és utána adjuk hozzá a következőt. Mire az összes cukrot beletettük, kemény és fényes masszát kapunk.

 

desszert3

 

Hozzáadjuk az étkezési keményítőt és az ecetet (vagy a citromlevet) és egy spatulával óvatosan a tojásfehérjéhez keverjük. Ne ijedjünk meg, ha megkóstolva a masszát egy kis ecetes ízt érzünk, ez a kész habcsóknál már nem lesz érezhető.

Mivel a végeredményként megsülő habcsókokat úgyis összetörjük, így nem kell az esztétikára túl nagy hangsúlyt fektetnünk, csak arra figyeljünk, hogy nagyjából azonos nagyságú kupacokat halmozzunk a sütőpapírral fedett tepsinkre.

 

desszert4

 

Hagyjunk némi helyet neki, ne nőjenek sülés (vagy inkább száradás) közben össze. A sütőt 120ºC-ra előmelegítjük, és a habcsókokat betoljuk. Körülbelül egy órán át sütjük. Amikor halvány rózsaszínes árnyalatú lesz a színük, akkor jók.

 

desszert5

 

A sütőt kikapcsoljuk, és a habcsókokat hagyjuk kihűlni. Amikor ez megtörtént, egy zárt dobozban másnapra félretesszük.

Másnap előkerülnek a habcsókok, és jöhet a tördelés. Apró darabokra szecskázzuk őket és a hidegen felvert (és nem cukrozott) tejszínhabhoz keverjük. Amikor ez megvolt, a pohár aljára halmozunk egy réteget, majd gyümölcs következik, újabb krémréteg, majd a tetejére megint gyümölcs, és már meg is vagyunk! Akik még így sem találják elég édesnek, némi porcukorral megszórhatják a tetejét, de én kihagytam…

 

desszert6

 

Jó étvágyat!

 

Gasztro Akrobata Noémi

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Borterápia II. – a Gasztro Akrobata részeges szakosztálya

Mennyei kerek kalács

Az öt legjobb jeges kávékülönlegesség 

Éremeső a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon

 

zd – 2014.08.09.

Aranyérmet szerzett női kajak négyesünk 500 méteren. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta hozta a tőlük megszokott hajrát, végig magabiztos evezéssel törtek az élre. A moszkvai kajak-kenu világbajnokságon az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel büszkélkedhet a magyar delegáció. Összefoglaló. 

 

Augusztus 5.-én indult el az első magyar képviselet a moszkvai kajak-kenu világbajnokságra. Első körben azok utaztak, akik ezer méteren álltak rajthoz, de a női ötszáz négyes tagjai is velük tartottak. Másnap indultak a többiek, akik 500, 200 és 5000 méteren álltak rajthoz a Krylatskoye-i pályán.

 

kkMTI
MTI

 

A szerdán induló versenyen, először a parakenusoké volt a főszerep, majd következtek a gyorsasági számok. Nem kellett sokat várnunk, ugyanis Suba Róbert megszerezte az első dobogós helyezést, bronzérmes lett a V1-A kategóriában. Róbert a Bajai Vízisport Klub büszkesége és felfedezettje a következőket nyilatkozta:

 

A rajtom végül jól sikerült, viszont a táv során a szél kétszer is kifordított, így kormányoznom kellett, ez pedig némi időveszteséggel járt. Szerintem ennek köszönhető, hogy az ukrán ellenfelem, akit az Európa-bajnokságon pár századdal megvertem, ezúttal két másodperccel gyorsabb volt nálam.  Először szerepeltem világbajnokságon, nagyon izgultam, hogy méltóképpen tudjam Magyarországot és szűkebb hazámat, a kiskőrösi régiót képviselni – úgy érzem, hogy ez sikerült.

 

A V1-LTA kategóriában is nagyon szép eredménnyel zártunk, ugyanis Geri Dániel megszerezte a negyedik helyet 200 méteren. Váczi Anitára is büszkék lehetünk, mivel sérülése miatti hosszas edzés kihagyás után, női kajak A kategóriában ötödik lett, ugyanúgy, mint a tavalyi világbajnokságon. Juhász Tamásnak nem volt könnyű dolga, nagyon erős mezőnyben indult, de így is a hetedig helyen ért célba, ami nagy eredménynek számít a férfi V1-TA kategóriában.

A csütörtöki nappal megkezdődtek az előfutamok, amiknek sikerességét bizonyította, hogy az összes magyar egység bejutott a döntőbe, kivéve Dombvári Bencét. A sikeres kezdés mellett, sajnos volt egy kis időjárási probléma, ami miatt a parakenu futamokat át kellett tenni másnapra.

 

Azt előre tudtuk, hogy a mi előfutamunk lesz a leggyengébb, ennek tudom be, hogy nem mi mentük a legjobb időt. Ami nagyon pozitív, hogy az első 250-es részidőnk pont olyan, mint a másik két előfutam győztesének, szóval addig nagyon gyorsak voltunk, utána pedig mi már nem nyomtuk.”- nyilatkozta Szabó Gabriella, miután megnyerték az előfutamot.

 

MTI Kovács Tamás pk
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A másnap rendkívüli örömmel indult a magyar csapat számára, ugyanis Rozbora András világbajnok lett a parakenu K-1 200 méterén A kategóriában. András három éve kajakozik és idén indult el először világversenyen, amit az Európa-bajnokságon megszerzett ezüst előzött meg.

 

Az utolsó tíz méteren láttam, hogy jön az angol ellenfelem, neki mindenképpen vissza akartam vágni, mert megvert az Európa-bajnokságon. Szerencsére egy hajszálnyival sikerült legyőznöm – mondta az eredményhirdetés után a magyar parakenu sport második olyan versenyzője, aki világbajnoki címet szerzett. – Életem legjobbját nyújtottam, boldog vagyok, hogy ez összejött, nagyon köszönöm az edzőmnek, Pruzsina Istvánnak a felkészítést.

 

Ezután következtek az előfutamok, amiben szintén az élmezőnyben volt a magyar delegáció. Lakatos Zsanett és Takács Kincső gyönyörű időt ment a női C-2 500 méteren, amivel kvalifikálták magukat a vasárnapi döntőbe. Mint mindig, Kozák Danuta is kihozta magából a maximumot, megnyerte a K-1 500 méteres előfutamot.

 

MTI Kovács Tamáskd
MTI/Kovács Tamás

 

A csütörtöki „kudarc” után, Dombvári Bence simán tovább jutott az előfutamból Van Koeverden mögött. Az első világversenyén szereplő, tizenkilenc éves Khaut Kristóf is hozta a tőle elvártakat, másodikként csúszott be C-1 500 méteren. Kiválóan teljesítettek kajakpárosaink is ötszáz méteren, ugyanis közvetlenül a döntőbe kvalifikálták magukat, az első hely megszerzésével.

Meg lett a K-4-1000 méter előfutam győzelme is, így a magyarok minden olyan délelőtti számból közvetlenül a döntőbe jutottak, amiben lehetőségük volt.

Az eredményes délelőtt, eredményes délutánnal folytatódott, ugyanis az összes magyar egység A-döntőbe jutott 500 és 1000 méteren és meg lett az összes továbbjutás minden 200 méteres versenyszámban is.

 

MTI Vékássy Bálint
MTI/Vékássy Bálint

 

A mai napon pedig aranyérmet szerzett női kajak négyesünk 500 méteren. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta hozta a tőlük megszokott hajrát, végig magabiztos evezéssel törtek az élre.

 

Női kajak egyeseknél is éremesőnek örülhetünk:

Bronzérmesként zárt Medveczky Erika, Sarudi Alíz kettős K-2 1000 méteren, miután a dán és a fehérorosz egység leelőzte hajójukat.

A következő bronzérmet kenu kvartettünk, Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid szerezte meg, sajnos az arany most az oroszoké lett.

 

bronz
MTI/Kovács Tamás

 

A mai nap harmadik bronzérme pedig Vajda Attila nyakában díszelgett C-1 1000 méteren.

Lett két ötödik helyezés is: Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettős 500 méteren, Hufnágel Tibor és Kökény Roland pedig 1000 méteren lett ötödik. A féfi kajak egyes 1000 méteren Dombvári Bence nyolcadikként végzett.

A délutáni futamokban Vajda Attila megszerezte a hosszú távú döntő ezüstérmét, Csontos Csaba pedig a nyolcadik helyezést szerezte meg a K-1-es számban. Nem hagyta magát Csay renáta sem, nagy küzdelem és hajrá után megszerezte a harmadik helyet, ezzel a bronzéremmel a nyakában állhatott a dobogóra.

„Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb” – mondta Csay Renáta.

 

A vasárnapi zárónapon a tízen öt döntőből, tízen háromnál áll majd rajthoz magyar hajó! Már nagyon várjuk! Az eddigi eredményekhez szívből gratulál a Pop Up Cafe csapata!

 

Forrás: kajakkenusport.hu, nemzetisport.hu

 
[facebook_like_button]