A lovak tekintetüket, különösen szemük irányát, fülük tartását is felhasználhatják arra, hogy más lovakkal kommunikáljanak – derült ki egy amerikai tanulmányból.
Az állatok figyelmét vizsgáló korábbi kutatások azokra a jelekre koncentráltak, amiket az emberek is használnak: a test, a fej tartásának irányára, a tekintetre. Senki nem lépett még ezeken túl – mondta Jennifer Wathan, a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, a brit Sussexi Egyetem kutatója.
kmzu.com
“Azt találtuk, hogy a lovaknál a fül helyzete is alapvető vizuális jel, amire a többi ló reagál. A lovaknak valójában mind a szem, mind a fül jellemzőit látniuk kell, mielőtt a másik ló fejének iránya alapján döntenének valamiről.
Wathan és kollégája, Karen McComb lefényképezték, milyen gesztusokkal adnak jelt a lovak arról, ha figyelnek valamire. A fotókat életnagyságú modellként használták a többi ló számára, amikor két takarmányos vödör közül ki kellett választani, hogy melyikből egyenek.
yorkshirepost
A fotózott modellek minden alkalommal ugyanarra a vödörre figyeltek, sosem a másikra. Voltak esetek, amikor a két kutató manipulálta a fotókat: levették róluk a fül és a szem közvetítette információt. Megfigyeléseik azt mutatták, hogy a lovak társaik fejének iránya után tájékozódtak, ha az élelmet keresték. Azonban ha maszk takarta el a fej egyes részeit – a fület és a szemet -, az megzavarta a társak figyelmének értelmezését.
A figyelem helyes értelmezése azon is múlt, melyik egyed mutatta az irányt, tehát az egyes lovak egyéni arcvonásai is fontosak lehetnek – írták a kutatók.
Megérkezett Spanyolországba a mai napon egy katonai gép fedélzetén az a hetvenöt éves misszionárius, aki Libériában fertőződött meg a halálos Ebola-vírussal . Az ottani egészségügyi minisztérium szerint hazaszállításuk minimális kockázatot jelent a közegészségügyre.
A beteg állapota stabil – közölték később egészségügyi illetékesek.
Miguel Pajares Martínt, az első megfertőződött és hazatelepített európait a fővároshoz közeli Torrejón de Ardoz katonai repülőteréről egy madridi kórház fertőző osztályára szállították. Afrikán kívül eddig csak az Egyesült Államokba szállítottak Ebola-betegeket.
rt.com
A Pajarest vivő gépen utazott egy másik spanyol állampolgárságú misszionárius, Juliana Bohi is, aki ugyanabban a libériai kórházban dolgozott, mint Miguel Pajares Martín – közölte később a tárca Twitter-oldalán. Az ő esetében azonban még nem igazolódott, hogy megfertőzte-e a vérzéses láz vírusa. Rafael Pérez-Santamarina, a madridi La Paz kórház igazgatója elmondta, hogy az érkezéskor elvégzett vizsgálatok alapján Pajares állapota stabil, Bohié pedig jó.
Francisco Javier Rodríguez, a madridi önkormányzat egészségügyi illetékese szerint egyiküknél sem tapasztaltak vérzést, ami a betegség előrehaladott stádiumának a jele lenne. Rodríguez közölte: Bohinál Madridban ismét elvégzik a szűrővizsgálatot, s amennyiben az negatív eredménnyel zárul, el is hagyhatja a kórházat. Spanyolországba szállításuk előtt a két misszionáriust – másokkal együtt – a monroviai Szent József kórházban helyezték el, amelynek az igazgatója szombaton halt meg az Ebola-vírus okozta fertőzésben – közölte az intézményt működtető, Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrend.
un.org
A spanyol egészségügy-minisztérium szerint hazaszállításuk minimális kockázatot jelent a közegészségügyre. Előzőleg egy civil szervezet szervezésében a járvány ellen küzdő két amerikai – egy orvos és egy misszionárius, egy férfi és egy nő – fertőződött meg a vírussal Libériában, őket már hazájukban, egy atlantai kórház speciális részlegén ápolják.
Az egyes betegeknél a szem, száj és fül vérzésével is járó Ebola-vírus testnedvekkel való közvetlen érintkezés útján terjed. A járványnak eddig több mint 930 halottja van Nyugat-Afrikában.
Vannak kutyák, akiket nem lehet egyedül hagyni, mert a gazda távollétében hangosan ugatnak, nyüszítenek és erről nehéz leszokatni őket. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) munkatársai azt vizsgálták, lehet-e hatóanyag nélküli szerrel, vagyis placebóval változtatni ezen a viselkedésen, vagyis az úgynevezett szeparációs szorongáson.
A szeparációs szorongással küzdő kutyák sokszor a lakásban is kárt tesznek, amikor például megpróbálnak kijutni a zárt ajtón. A szorongás csökkentése és a nem kívánatos viselkedésről való leszoktatás nem könnyű feladat: hosszú ideig kell tanítani, tréningezni a kutyát a helyes viselkedésre kiképző segítségével, gyakran azonban gyógyszeres kezeléshez kell folyamodni – olvasható az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport közleményében.
petfinder
Közismert, hogy embereknél gyógyszerek helyett sok esetben működik a semmiféle hatóanyagot nem tartalmazó placebo adása is. Ehhez azonban szükséges, hogy az illető azt higgye, igazi készítményt kap. Például ha valakinek egy vitamintablettáról azt mondják, hogy fájdalomcsillapító és az illető ezt elhiszi, akkor a tabletta bevétele után is csökkenhet a fájdalma – magyarázta Sümegi Zsófia, az Applied Animal Behaviour Science folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője, az ELTE Etológia Tanszék PhD-hallgatója.
A placebokezelés nagy előnye, hogy nem juttatnak mesterséges vegyi anyagot a szervezetbe, mégis elérik a terápiás célt. “Módszerünk lényege az volt, hogy megtanítottuk a kutyáknak: egy adott kinézetű, ízű, illatú nyugtatónak, amit mindig ugyanolyan módon, ugyanott ad be ugyanaz az ember, van egy bizonyos hatása. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ezt követően a gyógyszerrel azonos tulajdonságú, azonos körülmények között beadott, de hatóanyagmentes placebo kiváltja-e ugyanazt a hatást, mint az igazi gyógyszer” – mondta el a kutató.
fanpup
Olyan gazdákat hívtak a tesztre, akik arról számoltak be, hogy kutyájuknál viselkedési problémákat figyeltek meg szeparációs helyzetekben. Az önkéntes résztvevők öt alkalommal látogattak el az ELTE Etológia Tanszékére.
A kutatók először azt mérték fel, hogyan viselkedik a kutya, ha rövid időre – hat percre – egyedül hagyják egy ismeretlen szobában. A következő három alkalommal a kutyák egy falat májkrémbe csomagolt enyhe nyugtatót kaptak a kísérlet vezetőjétől, aki a gyógyszerbeadás aktusának nyomatékosítására egy kis pumpából vizet permetezett a kutya pofájára és mancsára, majd még egy falat májkrémet adott neki.
Ezután a kutyák a gazdával együtt tartózkodtak hat percig a kísérleti helységben. “Ez a három alkalom szolgált arra, hogy a kutyák megtanulják összekötni a nyugtatós kezelést az azt követő nyugodt belső állapottal. Mivel ekkor végig velük volt a gazda, nem tanulhattak arról, hogy a kezelés hatására hogyan éreznének, viselkednének egyedül hagyva” – tette hozzá Gácsi Márta, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa.
tlb.com
Az utolsó alkalommal a kutyákat ismét egyedül hagyta a gazda, ugyanúgy, ahogy legelőször, de ezúttal előtte placebokezelést kaptak lényegében ugyanúgy, mint a korábbi három alkalommal, csak most vitamin helyettesítette a nyugtatót.
Ezúttal a kutyák nyugodtabban viselkedtek, mint legelőször, amikor semmilyen kezelést nem kaptak, kevesebbet ugattak, nyüszítettek és kevésbé próbáltak kijutni a zárt ajtón a gazda után. A placebokezelésnek tehát olyan hatása volt, mintha nyugtatót kaptak volna.
Természetesen ehhez a következtetéshez ki kellett zárni azt a magyarázatot, hogy a kutyák a vizsgálat végére egyszerűen hozzászoktak a helyzethez és ezért voltak nyugodtabbak, nem pedig azért, mert az emberekhez hasonlóan összekötötték a kezelést annak hatásával.
dogster.com
“Egy kontrollcsoportot is teszteltünk ezért, amikor a kutyák egyik alkalommal sem kaptak gyógyszert, illetve mindig placebót kaptak, így nem volt alkalmuk megtanulni, hogy a kezelésnek specifikus hatása van. Mivel náluk a placebónak a teszthelyzetben nem volt nyugtató hatása, a nyugtatóval kezelt csoport esetében elvethettük a megszokáson alapuló magyarázatot” – hangsúlyozta Sümegi Zsófia.
“Vizsgálatunkkal először sikerült kimutatni, hogy családi kutyáknál is kialakítható az embereknél már leírt placebohatás. Abban az esetben, ha a kutya néhány alkalommal valódi gyógyszeres kezelést kap, később az ugyanolyan módon beadott, ugyanolyan kinézetű, ízű, illatú placebo is hatékony lehet” – mondta Topál József, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének munkatársa.
“Talán nincs is olyan rokonunk, akit az elmúlt száz évben nem érintett volna a háború szörnyűsége. Ez egy olyan élmény, ami mindannyiunk életében jelen van, sokszor nem kimutatható emlékképekben. Nagyon fontos küldetésünk ezzel szembenézni” – Sólyom Anna mosolygós szemű, vidám lány, filozófus végzettséggel. Párnafilozófia címmel könyvet írt, nem csak a korosztályának, sokakat foglalkoztató kérdésekről. Olvasmányos stílusa miatt gyorsan sikeres lett, most is a legnépszerűbb kötetek polcán van a boltokban. Anna járja a világot, tanult Amerikában, élt Chilében, jelenleg Spanyolországban dolgozik. A Hét beszélgetése.
– Mivel foglalkozol Barcelonában?
– Business development–tel, ami tulajdonképpen üzletépítést jelent. Egy választási rendszerekkel foglalkozó privát cégnek dolgozom.
– Nem kifejezetten filozófus munkakör.
– Valóban, de gondolkozom más utakon is. Például szeretnék döntéshelyzetben lévő vezetőknek olyan képzéseket, tréningeket tartani, ahol új módszereket tanulhatnak arról, hogyan tudják az alkalmazottaikat motiválni, hogyan tudnak nekik minél ideálisabb, emberközpontú munkakörnyezetet biztosítani. A vezetők kilencven százalékban ugyanis nem tudnak az alkalmazottaikkal jól kommunikálni, mert bár többnyire jó eladási menedzserek, szoftverfejlesztők vagy marketingesek, embereket egészen más igazgatni. Más képességeket kell edzeni hozzá. Van egy képzés – vagyis egy módszer – aminek az a lényege, hogy szakértő trénerek cégvezetőket tanítanak tudatos hozzáállásra, valamint akár kettő-öt percben elvégezhető meditációra. Komoly neurológusok kutatják az Egyesült Államokban és máshol is, hogy a meditáció hogyan hat az érzelmi állapotra, az érzelmi intelligenciára, a stressz kezelésre, a teljesítményre. Ennek alapján kidolgoztak egy programot, ami kontrolcsoportokkal igazoltan, pozitív változást eredményez egy olyan munkaközösségben is, ahol az emberek nem szívlelik egymást vagy motiválatlanok. Én egy San Francisco-i képzésre jelentkeztem, ahol jelenleg várólistán vagyok.
Fotó: www.tedexdanubia.com
– Ezzel párhuzamosan egy különleges masszázsformát, a craniosacralis manuálterápiát is megtanultad nemrég Magyarországon. Hogyan függ ez ezzel össze?
– Úgy, ahogy a tánc, a jóga, vagy bármilyen sport. Nagyon benne élünk a fejünkben és kizárólag gondolatban próbáljuk eldönteni hogyan menjünk tovább, hogyan működjünk. Elfelejtettünk érezni, nem vagyunk összekapcsolódva sem a testi érzetünkkel sem a lelkünkből eredő érzésekkel. Különböző sportok, manuálterápia, vagy masszázs alkalmazásával újra rátalálhatunk a stabilitásra. Ezek eredményesen csökkentik a fizikai stresszt, ami úgy raktározódik el a testünkben, hogy észre sem vesszük.
– Te használsz valamilyen technikát?
– Jógázom és egy mozgás meditációt gyakorolok, aminek 5 Ritmus (5 Rhythms) a neve. Ez egy szabad tánc, aminek a lényege, hogy engeded a testedet megmozdulni úgy, ahogy szeretne és ezt nem a fejedben döntöd el, inkább az ösztöneidre hagyatkozol. Amolyan belső utazás. Szoktam járni masszőrhöz is, mostanában shiatsu masszázsra, és nagyon szeretem. Itt a kezelés a sportmasszázsokkal ellentétben ruhában történik és kilazítja az egész testet. Emellett pedig sportolok is. Rájöttem, ha nem mozgok rendszeresen, előbb-utóbb beteg leszek. Ezért futok és úszom.
– Erről írsz a könyvedben is. Miről szól a Párnafilozófia?
– Arról hogyan lehetünk boldogabbak. Van benne jó sok filozófia – hiszen filozófus vagyok – de filmekről, táncról, ősökről és családról is írok.
– A saját tapasztalataidat osztod meg az olvasókkal?
– Részben igen. Már az egyetemen is az hozott lázba, hogyan lehet a filozófiát kidobni a piactérre, ahogy az ókori görögök tették. Mert mindenki filozofál, abban az értelemben, hogy reflektál az életében arra, amin változtatni kellene.
–Sokat foglalkozol a család szerepével az egyén életében. Hogyan befolyásolja a múlt a jelenünket?
– Nem különálló létezők vagyunk, hanem kapcsolatban állunk saját magunkon kívül a körülöttünk élőkkel is, legbensőségesebben a családunkkal. Ennek a családnak a története hatással van az életünkre. Talán nincs is olyan rokonunk, akit az elmúlt száz évben nem érintett volna a háború szörnyűsége. Ez egy olyan élmény, ami mindannyiunk életében jelen van, sokszor nem kimutatható emlékképekben. Nagyon fontos küldetésünk ezzel szembenézni, mert akkor megértjük a szüleinket, nagyszüleinket, hogy miért éltek úgy, ahogy. Rájövünk mi az a stressz, ami végighúzódik az egész családi történetünkben és amiről nem tudunk beszélgetni. Ha ez napvilágra kerül, akkor kimondhatóvá, eltüntethetővé válik és megteremtődik egy olyan új lehetőség, ami eddig még nem volt. Ez a változás új és jó dolgokat tud hozni és segít előre lépni, ha egy helyzetben megrekedünk.
– Legtöbbször azzal a családi régmúlttal kell szembenéznünk, aminek mi személyesen nem is voltunk részesei. Miért gondolod azt, hogy ez a boldogság felé vezető utunk egyik alapköve?
– Az élet ajándék. Akár akartuk, akar nem, ezt kaptuk a szüleinktől, akik pedig az ő szüleiktől kapták és ezért sokszor nagyon nehéz hálásnak lenni, főleg akkor, amikor úgy érezzük, még az ág is húz minket. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogyha bevállaljuk a családtagunk nehézségeit – sokszor öntudatlanul -, azt szeretetből tesszük és ez a szeretet a legnagyobb erőforrás családunk rendszerén belül és a saját életünkben is. Mondok erre egy példát. Amikor a nagypapa hazajött sok sok szenvedés, nélkülözés, borzalom után a háborúból, akkor már nem tudott érezni, mert nem maradt szíve, amivel érezzen. Nem maradt benne érzés. Ez egy tragédia. De élte tovább az életét, ahogy tudta és őt ezért el kell ismerni ebben az állapotában is. Lehet, hogy nem tudta megadni azt, amire szüksége volt akár a feleségének, akár a gyermekeinek, de azt megadta, amit tudott és ezáltal vált lehetségessé, hogy mi ma itt legyünk. Ez egy lélektől lélekig élő folyamat és ez az, amit mi is továbbviszünk. Nagyon sokszor úgy megyünk bele a kapcsolatainkba, hogy nem tudjuk, a másiktól mit akarunk, mit szabad tőle elvárnunk, sőt, fogalmunk nincs, hogy magunktól mit kell elvárnunk, és hogy ezek a megkövesedett családi harcok hogyan formálják a saját elképzeléseinket.
– Hogyan lehet a múltat ilyen formában megváltoztatni?
– Sok módszer van, amiről írok a könyvemben, többek között a családállítás, vagyis a Hellinger-féle családterápia. Hellinger katolikus szerzetes volt, aki sokat foglalkozott családokkal. Elmélete szerint a lélek szintjén törzsekben, lélekcsoportokban élünk, ez a család. Gyerekként ezt a mátrixot nagyon érezzük és sokszor a család által ránk tudattalanul kirótt szerepet próbáljuk beteljesíteni. A családállítás folyamatában a szereplők, mint egy színházban felállnak a színpadra és tulajdonképpen semmi mást nem csinálnak, mint igyekeznek megtalálni a helyüket. Itt is fontos figyelni arra, hogy mit érzünk fizikailag a testünkben és ezt kommunikálni kifelé. Valakinek nagyon jól használ ez, valakinek egyáltalán nem. Nekem sokat segített. Nem megváltoztatni a múltat, hanem felismerni, és megérteni.
– A mai fiatalokra sokszor jellemző önbizalomhiánynak is ez a gyökere?
– Az alacsony önértékelés szerintem Kelet-Közép-Európára – és más, hasonló történelemmel rendelkező régiókra – jellemző kulturális sajátosság. A posztszovjet államoknak jellemzője, hogy az emberek nem bíznak egymásban. Munkám során különböző választási rendszereket figyeltem meg. Angliában például úgy szavaznak, hogy nem kell semmilyen igazolványt bemutatni, mert nincs is személyi igazolvány. Bemegy az illető, és egyszerű bemondásra történő azonosítás után a szavazóhelyiségben ceruzával húzza be az x-et. Amikor ezt megláttam nagyon megdöbbentem. Ott egyszerűen eszükbe sem jut az embereknek, hogy mindezzel visszaélés történhet. Mi pedig elképesztő módon fel vagyunk készülve választási csalások garmadára.
– Ennek oka a történelmükben keresendő?
– Mi évtizedekig éltünk egy totalitárius rendszerben. Az a generáció, aki így élte le az életét, nem fog egyik percről a másikra megváltozni. Abban a rendszerben azt tanultuk meg, hogy nem szabad a másik emberben bízni, nem mondhatok akármit az utcán, de még a kávézóban sem. Kialakult egy olyan közeg, ami nem engedi meg a szabad önkifejezést, ahol csak bizonyos módokon lehet viselkednem ahhoz, hogy engem elfogadjanak. Pedig ez így nem természetes, hiszen nem vagyunk egyformák.
–A tőlünk nyugatabbra élő fiatalok felszabadultabbak?
– Voltam 2013-ban Floridában egy csapatépítő képzésen. Meghívtak egy motivációs előadót, borzalmas volt az előadása számomra, talán azért, mert én közép-európai vagyok. Megjegyzem az amerikaiak roppantul élvezték. Az előadó elmesélte, hogyan mutatta be hónapokkal azelőtt egy oroszországi képzésen a résztvevőknek az úgynevezett „standing ovation”-t, ami egy angol kifejezés, azt jelenti, hogy mindenki állva tapsol téged. Felhívott a színpadra egy fiatal lányt, aki persze még életében nem tapasztalt ilyesmit. Sok amerikai embernek valószínűleg teljesen máshogy csapódik le ez az élmény: ez a nő elkezdett sírni. Az ugyanis, hogy el tudd fogadni a standing ovation-t, csak azért mert az vagy, aki vagy, nos ez a mi kultúránkban nem működik. Nálunk nagyon komoly dolgokat kell letenned az asztalra azért, hogy elismerjenek. Nagyon nagy kulturális különbségek vannak, ezzel együtt persze a nyugaton felnőtt embereknek is megvannak a kihívásai.
– Ezért döntöttél úgy, hogy külföldön fogsz élni?
– Azért mentem el, mert megelégeltem azt, hogy itthon csak túlélek. Spanyolországban most azt tanulom, hogyan lehet a mindennapokban máshogyan létezni. Ott is hasonló problémák vannak, mint itthon, de az emberek kedvesebben állnak egymáshoz, nyitottabbak, mosolyogva rád köszönnek az utcán. Megengedőbbek. Adnak időt és lehetőséget arra, hogy élvezzed az életet.
– Tervezed, hogy hazajössz?
– Még nem. Még nem változtam annyit, hogy ezt a mentalitást teljesen magamévá tegyem és ezzel tudjak itthon élni.
–Miért lettél filozófus?
– Mert lusta voltam. Ez persze csak vicc. Mindig kerestem a választ arra, hogy mi dolgunk a világban, miért vagyunk itt és nem volt körülöttem senki, aki ezekre a kérdésekre meg tudott volna felelni. A filozófia benne van a mindennapokban és sokat segít a jelenlegi munkámban is. Adott egy olyan analitikus gondolkodást, amivel sokkal egyszerűbben meg tudom érteni az engem körülvevő világot. Az egyetemen is ezt éltük át: bármiből lehet filozófiát csinálni.
– Dolgoztál a szakmádban?
– Elkezdtem egy doktori képzést Chilében, amit nem fejeztem be. Egy évet voltam kinn aztán hazajöttem. Azóta más területen dolgozom.
– Mert nem találtál munkát?
– Miért, mit csinál egy filozófus?
– Ezt akartam megkérdezni…
– Az én álmom, hogy kastélyfilozófus legyek, aki ül és magyarázza a világot a körülötte lévőknek. Ami persze csak egy álom. Vannak filozófusok, akik könyvet írnak, vannak kutatók, akik az akadémiai életpályát választják és oktatnak és vannak pályaelhagyók, mint én is. De ahogy egy orvos is mindig orvos marad, egy filozófus is mindig filozófus lesz, bármit is csinál.
– Hányan jártatok az évfolyamba?
– Ötéves a képzés, harminc-negyvenen végeztünk. Rengeteget kellett olvasni és nem volt könnyű egy – egy olyan gondolatmenetet átvenni, megtanulni, amit nem éreztem a sajátomnak. Nehézséget jelentett az oktatásnak az a jellemzője is, hogy mindig azzal kezdtük mi volt a múlt, hogyan csinálták az ókori görögök. Tehát még mielőtt megtanulok gondolkodni, meg kell tanulnom más hogyan gondolkodott. Ezzel pedig vissza is kanyarodom az önértékelés kérdéséhez. Ugyanez történik gyerekkorban is. Gyermekként még mielőtt megtanulnám ki vagyok én, már meg kell tanulnom kivé kell lennem. Valószínűleg egészen más ember lennék magamtól, mint amit a körülöttem lévők tőlem szeretnének. Erre nagyon jó példa, hogy engem a nagymamám leszoktatott a balkezességről. Elvittek hozzá a szüleim két hétre, és mire értem jöttek már jobb kezes voltam. Azóta persze megtanultam újra írni a bal kezemmel.
– Fontos volt, hogy visszanyerd az eredeti állapotot?
– Igen, mert nem szeretem valamire helyből azt mondani, hogy ez rossz. Nagyon sokfélék vagyunk, nagyon sokféle motivációnk van és elképesztően nem értjük egymást, hogy ki, mit, miért csinál. Nem vagyunk őszinték saját magunkkal sem, szerepeket veszünk fel, csak azért, hogy szeressenek. Én abban hiszek, hogy mindennek van jó oldala. Nem lehet tudni például, hogy egy betegség, egy rossz dolog, ami megtörténik mire lesz jó nekem, mire fog megtanítani. Katasztrófa, amikor egy halálos betegség kiderül, de biztosan van a lélek szintjén egy olyan tanítása, amire ott és akkor szükségünk van.
– Ez filozófia vagy hit Istenben?
– Ez világnézet. Az istenhit nagyon tág fogalom. Valamilyen formában mindenkinek saját istene van, még az ateistáknak is. Én hiszek abban, hogy van a dolgoknak oka és célja.
– Mi az ok és mi a cél?
– Erről minumum öt embert kellene megkérdezni, egy buddhista szerzetest, egy iszlámhívőt, egy keresztényt, egy zsidót és a keleti filozófiák képviselőit. Ha őket leültetnénk egy asztalhoz, hogy békében beszélgessenek, akkor megtalálnánk az okot és a célt. A könyvemben sokat írok hitről és Istenről, de arra tudatosan vigyázok, hogy egyik vallást se emeljem a másik fölé, mert egyik ember sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Az pedig korunk tragédiája, hogy az emberek Isten nevében ölik egymást. Az „Isten” szó jelentése kizárja a rossz fogalmát. Ő az Abszolút, a Jó, a Végtelen, Isten a Szeretet. A Szeretet nevében ölni képtelenség. Az élet minden formában szent.
– Neked mi a célod?
– Az, hogy boldog legyek. Tizenévesen eldöntöttem, hogy meg akarok tanulni szeretni. Az életemmel pedig egy másik lehetőséget szeretnék mutatni a környezetemnek. Azt, hogy lehet békében is élni.
A szürkeállományt serkentő számítógépes játékok legalább ugyanolyan hatásosak az időskori depresszió ellen, mint a gyógyszerek – állítja egy új kutatás.Az eredmények szerint a speciális terápia ugyanolyan hatásos volt a depresszió ellen, mint az Escitalopram nevű gyógyszer, csakhogy tizenkettő helyett már négy hét után mérhető volt a hatása.
Amerikai és kínai kutatók olyan hatvan és nyolcvankilenc év közöttieket vizsgáltak, akiken nem segítettek az antidepresszánsok. Miután négy héten át olyan számítógépes játékokat játszottak, amik a szellemi erőnlétet növelték, az idős résztvevők felélénkültek.
telegraph
A speciális számítógépes programokat úgy fejlesztették ki, hogy teszteljék azt az elméletet, miszerint az öregedő agy intenzív gyakorlás révén regenerálódhat, visszanyerheti az elveszített tanulási és emlékezési funkcióit és javulhatnak döntési folyamatai – ezek pedig mind megakadályozhatják a depressziót.
Korábbi tanulmányok kiderítették, hogy az intellektuális képességek csorbulása csökkentheti az antidepresszánsok hatékonyságát. Amerikai és kínai kutatók négyhetes számítógépes vizsgálatában tizenegyen vettek részt. A szakértők tesztelték a program után a tesztalanyok intellektuális képességeinek és depressziójának változásait. Adataikat aztán összehasonlították egy harminchárom fős, olyan idős emberekből álló csoportéval, akiknek antidepresszánst adtak.
a-t.com
Az eredmények szerint a számítógépes terápia ugyanolyan hatásos volt a depresszió ellen, mint az Escitalopram nevű gyógyszer, de tizenkettő helyett már négy hét után – írják a kutatók a Nature Communications című szaklapban kedden megjelent tanulmányukban.
A résztvevők hetvenkét százalékánál egyenesen visszafejlődött a depresszió – fogalmazott Sarah Morimoto, a New York-i Geriátriai Pszichiátriai Intézet munkatársa. A tudósok ugyanakkor beismerik, hogy eredményeik további vizsgálatra szorulnak többek között a tesztcsoport kis létszáma miatt.
