Szellemi és testi megtisztulás I.

 

2014.07.07.

A jóga célja, hogy testünk és lelkünk szellemi energiáit felfrissítsük. „Csendesen” töltődünk a gyakorlatoktól, de leginkább önmagunktól a gyakorlatok által. Ez a különleges mozgásforma Indiában alakult ki, a hinduizmus és a buddhizmus tanai nyomán. A jóga mindenkinek jót tesz, minden korosztály művelheti és nagy hely sem kell hozzá! Mára már rengeteg fajtájával ismerkedhetünk meg és gyógyíthatjuk magunkat! Ebben az albumban csodálatos képeket láthattok Laura Sykoráról és kislányáról, illetve a most nagy népszerűségnek örvendő Antigravitációs Jógáról.

 

 

A jóga a tudatosság gyakorlása – a test, az elme és a lélek tudatosságának fejlesztése. Filozófiai keretbe ágyazott testgyakorlás. Az Antigravitációs Jóga (prati gurutva) program egyesíti magában a mozdulatokat és a filozófiát. Elsődleges filozófiai alapját a jelenlét képezi. Az adott pillanatot megélve megtalálni a „jelenlét” erejét, ez a jógázás elsődleges célja. 

 

 

A jelenben biztonságban vagyunk és eggyé válunk az univerzummal. Az antigravitációs függőágy ölelésében könnyebben visszatalálhatunk önmagunkhoz. Ekkor megtapasztalhatjuk, mit értenek a nagy jógik ’anandának’ – azaz felszabadult örömnek.

 

 

A mozgásprogram kidolgozása során Christopher Harrison számos összefüggésre lelt a test és a lélek között, amiket aztán a jelenleg az egész világon alkalmazott módszertanban és filozófiai keretben foglalt össze. Egészségvédelmi és közérzetjavító programjainak összefoglalóan az Antigravitációs® Jóga-technikák elnevezést adta. 

 

 

Mára a mozgásrendszer az első helyek egyikét foglalja el a testmozgás fontosságát hirdető programok között. Az újszerű gyakorlati kivitelezésnek és mozgástechnikának köszönhetően Harrison forradalmi újdonságot jelentő ötletei és kinetikus újításai máris egészségesebb és örömtelibb környezetet teremtettek a világ számos pontján.

 

 

Manapság a mind népszerűbb jóga eléri a fiatalabb korosztályokat is: jótékony hatásától a gyerekek hajlékonyabbak és erősebbek lesznek, szebb lesz a testtartásuk, jobban fognak aludni.

 

 

A jógában a gyerekek velük született ügyessége, mozgékonysága bajt is hozhat. Sokan annyira hajlékonyak, hogy nem veszik észre, ha valamelyik kitekert pozícióban túlfeszítik magukat, s ez akár izomsérüléssel, izomszakadással vagy húzódással is járhat, sőt akár ki is ugorhat a válluk vagy a csípőjük. 

 

 

További veszélyforrás, ha versengeni kezdenek a többiekkel, el akarják kápráztatni az oktatót, vagy haladóbbaknak való pozíciót próbálnak ki, amire még nincsenek felkészülve. De a szülő sok mindent tehet azért, hogy csemetéje biztonságosan jógázzon.

 

 

A képeken látható Laura Sykora és kislánya önfeledten jógáznak együtt, amiről az édesanya Instagram oldalára feltöltött tündéri képek tanúskodnak. Ez is alátámasztja, hogy megfelelő szülői támogatás és felügyelet mellett a gyerekek nem csak a jógát, a sportolás élményét és örömét is megtapasztalják, ami így egy egész életen át rögzülhet bennük.

 

 

Forrás: www.antigravityyoga.hu, Facebook, www.antigravityfitness.com

 
[facebook_like_button]

KLEININIGER LILLa csodálatos színvilága

2014.07.03.

 

Ma a fotó rovat is Kleininiger Lillával foglalkozik és bemutat pár igazán impozáns festményét.

Ha még nem olvastátok a Hét Beszélgetése című rovatunkat, itt az alkalom! Érdemes megismerni a művész alkotó tevékenységeit, eddigi pályáját!

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

208656_195736047134494_7347039_n

 

kismadar bal

 

kismadar jobb

 

kistehen01

 

kistehen02

 

kistehen03

 

vízililom

idegen

 

[facebook_like_button]

Gazdira Váró vizslák

2014.06.30.

 

Júniusban bemutatkozott a Magyar vizsla, a Drótszőrű Magyar vizsla és a Német vizsla is, mint fajta.

 

A hónap zárása képpen megismerkedhettek pár kutyussal személyesen is, akik szerető és FELELŐS gazdira várnak!
Ha van közöttük olyan, amelyikbe beleszerettetek, vegyétek fel a kapcsolatot a képek alatt található elérhetőségeken! Itt tudhattok meg több információt a kutyusokról!

 

1526345_543767799074638_2530345253653589160_n
LINCSI, email: info@vizslamentes.hu

 

info@vizslamentes.hu
CZIKK-CZAKK, email: info@vizslamentes.hu

 

FRIGYES, email: info@vizslamentes.hu
FRIGYES, email: info@vizslamentes.hu

 

GYROS, email: info@minimenhely.hu
GYROS, email: info@minimenhely.hu

 

KEFE, www.tappancstanya.hu
KEFE, www.tappancstanya.hu

 

MELANZS, email: info@vizslamentes.hu
MELANZS, email: info@vizslamentes.hu

 

BOZONT, email: info@vizslamentes.hu
BOZONT, email: info@vizslamentes.hu

 

GIZI, email: info@vizslamentes.hu
GIZI, email: info@vizslamentes.hu

 

10417020_561863060598445_7764941845997344235_n

 
[facebook_like_button]

Badacsonyi kirándulás Vol II.

 

2014.06.28.

Nehéz szavakat találni arra a hangulatra, ami a Balaton északi részén járva körüllengi az embert. Különleges energiák, szőlőrengeteg, finomabbnál finomabb borok és borkorcsolyák, csodálatos kilátás kényezteti az arrajárókat. Hangulatképeink a badacsonyi borvidékről – második rész (az elsőt itt nézhetitek végig)

 

 

A badacsonyi borvidék csaknem ezerhatszáz hektáron terül el, a vidéken pedig már a római korban is termesztettek szőlőt.

 

Az kiváló talaj alapanyaga bazalt alapon pannonanyag, pannonhomok és lösz. A Balaton közelsége miatt a déli lejtők a vízfelületről visszaverődő napfényt is élvezhetik, így nagyon kedvező mikroklíma alakult ki, ami természetes csemegebor készítésére ad lehetőséget.

 

 

A területen a legnagyobb mennyiségeben Olaszrizling terem, amit jó évjáratokban hosszabban érlelnek a tőkén és szemelt rizlingként hoznak forgalomba. Nagyobb termőterületen található meg a Szürkebarát, Tramini, Muscat Ottonel, Rajnai rizling, Chardonnay is.

 

 

A középkorban a borvidék ültetvényeinek nagy része egyházi tulajdonba került. A badacsonyi ürmös a 18–19. században a tokaji aszúhoz hasonló hírnévre tett szert.

 

 

Badacsonytomaj a Balaton északi partjának nyugati részén, a Badacsony lábánál található. A hegy valójában a település területén fekszik, amelyet ezen kívül a régi tomaji faluközpont és Badacsonyörs alkot, valamint a nagyrészt üdülőépületekből álló Badacsony településrész.

 

 

Területe már az ókorban is lakott volt, az ásatások felszínre hozták egy település maradványait. A rómaiak egész biztosan termesztettek itt szőlőt, a Badacsony oldalán akkoriban is számos ültetvény volt.

 

 

A Balaton közelsége és a festői táj azonban nem csak a borászokat és borkedvelőket, hanem a nyaralni vágyókat is vonzza.

 

 

A vidéken számos nevezetesség is helyet kapott: itt található például a Szegedy Róza-ház, Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedy Róza egykori lakhelye.

 

 

A balatoni személyhajózás 1846. szeptember 21-én indult meg. Ezen a napon bocsátották vízre az első gőzhajót, a Kisfaludyt.

 

 

A Balaton északi és déli partja között a híd szerepét tölti be a Szántódrév – Tihanyrév útvonalon közlekedő négy komp, ami a többi közt Badacsony és Fonyód között is szállítja a kirándulni vágyókat. Évente több százezer utas és jármű kel itt át.

[facebook_like_button]

Badacsonyi kirándulás Vol. I

 

    Nehéz szavakat találni arra a hangulatra, ami a Balaton északi részén járva körüllengi az embert. Különleges energiák, szőlőrengeteg, finomabbnál finomabb borok és borkorcsolyák, csodálatos kilátás kényezteti az arrajárókat. Hangulatképeink a badacsonyi borvidékről.

 

1

 

2

 

3

 

4

 

6

 

7

 

8

 

9

 

11

12

 
[facebook_like_button]