Kell külön lúgosítani? – a szervezetünk megoldja

 

zzs – 2014.08.12.

Ismerjük meg a lúgosítás pozitív és negatív oldalát, tájékozódjunk a sokszor ajánlott kúrák hátteréről. Cikkünkben utánanézünk a savasodás ellenszereként gyakran javasolt metódusnak.

 

Mi a pH?

Ez az érték egy vizes oldat savasságát vagy lúgosságát jelzi. A pH nullától hétig savas, a hetes pH semleges, héttől tizennégyig pedig lúgosnak számít. Az anyagcsere során a sejtekben különböző savak képződnek. A tüdő és a vesék a két legfontosabb szervünk, amik megakadályozzák, hogy ezek a savak túlsúlyba kerüljenek a szervezetben. A sav-bázis egyensúly fenntartásában a gyomor, az epe és a hasnyálmirigy is részt vesz, de segíti a folyamatot a bőr és a vizelet is.

 

gyumolcsokzoldsged
noinet.hu

 

Szükséges-e lúgosítani?

A jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint az egészséges szervezet maga oldja meg ezt a kérdéskört. Ez azt jelenti, hogy nem kell különösebb óvintézkedéseket tennünk, hogy az egészséges sav-bázis szintet tartani tudjuk. Azonban – mint minden másban – itt is nagyon fontos az arany középút megtalálása, tehát nem tesz jót, ha sok olyan ételt fogyasztunk, ami az elsavasodást segíti elő, de ennek a fordítottja is igaz.

Sajnos korunk egyik civilizációs velejárója az elsavasodás, mivel az emberek nagyon sok finomított gabonát, pasztőrözött tejet, hagyományos húst, finomított növényi olajokat, mesterséges édesítőszereket és finomított cukrot fogyasztanak. Ezek az élelmiszerek savképzők, károsíthatják a sejteket. A testünk folyamatosan az enyhén lúgos irány felé próbálja tolni az egyensúlyt. Ezért az az ideális, ha olyan táplálékok vannak túlsúlyban az étrendben, amik ezt elősegítik. Ha a megfelelő tápanyagok nem állnak rendelkezésre, akkor a szervezet ,,lehívja” máshonnan ezeket, például a csontokból. Az ideális étrend szerint nyolcvan százalékban lúgosító,  húsz százalékban pedig savképző élelmiszerek szerepelnének a palettán.

 

menshealth
menshealth

 

Lássunk néhányat, a legjobb lúgosítókból :

– Uborka

– Chia mag

– Füge

– Csírák

– Zöldbab

– Gyökérzöldségek (retek, sárgarépa, cékla, fehérrépa)

– Mandula

– Avokádó

– Keresztes virágú zöldségek (brokkoli, karfiol, káposzta)

– Friss kókuszdió

– A leveles zöldségek (kelkáposzta, spenót, mángold, petrezselyem, fűszernövények)

– Mazsola

– Citrom

– Cayenne bors

– Búzafű

– Dinnye (görögdinnye, sárgadinnye)

 

A lúgosító étrendről

Ez az étrend – mint minden más diéta – csak kúraszerűen, tehát időszakonként egészséges. A vizelet pH-ját elmozdítja a lúgos kémhatás irányába, ami azzal jár, hogy szervezetünk kevesebb kálciumtól szabadul meg, mint akkor, ha nem ezt az étrendet követjük. Ha sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, akkor csökkenhet a rizikója különböző krónikus betegségeknek, a magas vérnyomásnak és az agyvérzésnek. A lúgosító étrend eredményeként megemelkedik a növekedési hormon szintje, ami javíthatja a vérkeringést, segítheti a memóriát. Javulhat a D-vitamin felszívódása.

 

gorogdinnye
n24

 

Felmerülnek azonban kétségek is, hiszen vitathatatlan bizonyítékok nem állnak rendelkezésre a különböző lehetséges előnyökről. A komolyabb pH-érték eltolódás betegségekre is utalhat, nem lehet a lúgos-savas problémára fogni mindent. A vér pH-ja gyakori elmozdulásának hátterében vesebetegség is húzódhat, így fontos, hogy mindig mérlegeljünk, mielőtt lúgosító diétába kezdenénk. Cukorbetegség esetén nem javasolt, hiszen ilyenkor a vércukorszint folyamatosan ingadozhat, diéta esetén hamar leeshet. Nem szabad egyedül belevágni, előtte feltétlenül ki kell kérni orvos és dietetikus tanácsát is.

 

A konklúzió tehát, hogy az arany középút a leghelyesebb. Vagyis a lúgosító élelmiszerek és a savképző élelmiszerek is fontosak a szervezet számára. Egyiket sem lehet előnyben részesíteni a másik hátrányára, mert akkor különböző hiánybetegségek, komolyabb problémák is kialakulhatnak.

 

forrás: www.tudasfaja.com

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Gyuri bácsi, a bükki füvesember üzenete

Rendszertelenül étkezik a fiatalok többsége

A görcsös fejfájás lehetséges okai

Gyuri bácsi, a bükki füvesember üzenete

 

zzs – 2014.08.05.

A nyolcvanöt éves füvesember egész évben alkalmazható gyógynövény-használati rendszert alakított ki, amit állítása szerint “huszonvalahány éve” használ. Ahogy mondta, ezzel egy évre nagyon sokat teszünk a saját egészségük megóvása érdekében. Kipróbálandó. 

 

“Ezt a gyógynövény-használati rendszert huszonvalahány éve használom eredményesen. Ennek köszönhetően nyolcvanöt évesen is egészséges vagyok. Velem is előfordul, hogy nem tudom meginni a soron következő teát, de ebből nem lesz semmi baj. Kérem, gondolják meg és használják! Érdemes.”

 

ehow
ehow.com

 

“Ezzel egy évre nagyon sokat tesznek a saját egészségük megóvása érdekében. A téli hónapokra azért írtam mentateákat, mert a bennük lévő mentyl jó baktériumölő, és ezáltal segít a nátha megelőzésében. Az egészségmegőrző gyógynövénykúra egyes elemeit össze lehet cserélni, saját elhatározásunk szerint, kivétel ez alól a két csalánkúra és télen a mentatea. Ezeknél az időpont lényeges!

A fiataloknak tizennégy és harminc év között, elég ha a felét megcsinálják a kúrának, azaz két hét helyett csak egy hétig, négy hét helyett csak két hétig isszák a teát. Tizennégy év alatt nem javaslom az egészségmegőrző gyógynövénykúrát! “

 

EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR

 
 

01.02.-01.14. – Immunerősítésre, nyugtatónak

Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

01.15. – Baktériumok okozta fertőzések megelőzésére

Egy csésze valamilyen mentatea.

 

01.16.-01.30. – Női és férfi ivarszervek erősítésére, hólyagerősítésre

A nőknek tizennégy éves kor felett három naponként egy csésze cickafarkfű tea. A 2,5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál női és férfifüvet tegyenek. Ez alatt az idő alatt egy ülőfürdőt is javasolok.

Elkészítése: mint a 07.20-07.31-nél. Férfiaknál ötven éves kor után három naponként reggel egy csésze kisvirágú füzike tea. Tizennégy év felettiek is fogyaszthatják.

 

Herbs and spices
ftn.com

 

01.31. – Baktérium okozta fertőzés megelőzésére

Egy csésze fodor- vagy borsmenta tea.

 

02.01.-02.14. – Immunerősítésre, nyugtatásra, vértisztításra

Minden negyedik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva. A közbeeső napokon négy naponként egy csésze pásztortáska.

 

02.15. – Baktérium okozta fertőzés megelőzésére

Egy csésze valamelyik mentateából.

 

02.16.-02.28. – Máj- és epetisztításra

Három naponként egy csésze gyermekláncfűlevél- vagy gyökérből készült tea. A gyökérteát 2-3 percig főzni kell.

 

03.01.-02. – Bélkiürítésre

Előtte való este egy csésze erős hashajtó tea, abból a gyógynövényből, amelyik 07.01-jén bevált.

 

03.03. – 03.14. – Immunerősítésre

Három naponként reggel egy csésze kakukkfű vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

03.15. – Baktérium okozta fertőzés megelőzésére

Egy csésze mentatea valamilyen mentából.

 

infoallergy
infoallergy.com

 

03.16.-03.31. – Vese tisztítása

Nyírfalevélből igyanak meg három naponként egy csésze teát reggel.

 

04.01. – Baktérium okozta fertőzés megelőzésére

Egy csésze mentatea valamilyen mentából.

 

04.02.-04.14. – Idegerősítésre, nyugtatásra

Az első héten minden második nap lefekvés előtt egy csésze orbáncfű- a második héten este egy csésze citromfű tea.

 

04.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

04.16.-04.30. – Tüdő és légutak tisztítására

Háromnaponként étkezés előtt egy csésze tea a 10.16-10.30-ra összeállított teakeverékből.

 

05.01.-05.30. – Tisztításra

Minden reggel étkezés előtt egy csésze csalánlevél tea. Ha nincs friss csalán, a száraz is jó. Akinek a gyomrát bántja a csalán – sav túltengése van – rövidebb ideig igya a teát. Neki négynaponként fehér árvacsalán-teát kell inni, az savcsökkentő, de többet ne igyanak belőle.

 

06.01.-06.14. – Immunerősítésre

Háromnaponként reggel egy csésze kakukkfű – vagy orbáncfű tea.

 

06.15. – Mirigyekre

Reggel egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.

 

06.16.-06.30. – Szív és vérnyomás, értisztítás

Háromnaponként egy csésze galagonya tea. Ezt a magas vagy normál vérnyomásra igyák. Akinek alacsony v ingadozó a vérnyomása, fagyöngy teát igyon. Elkészítési módja: 2,5 dl lágy vízbe egy teáskanál fehér fagyöngyöt (levél és szár) teszünk, tizenkét órát áztatjuk és leszűrjük.

 

bycf
bycf.com

 

07.01.-02. – Bélkiürítésre

Egy nap hashajtó kúra, este egy csésze bodzahajtás vagy gyújtoványfű vagy kutyabengekéreg, esetleg szenna. Ezek közül azt válasszák ki maguknak, amelyik teljes kiürítést csinál a beleikben.

 

07.03.-07.18. – Immunerősítésre

Háromnaponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű-tea reggel. Lehet válogatni is.

 

07.19. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

07.20.-07.31. – Női- és férfi ivarszervek erősítésére

A nőknek háromnaponként egy csésze cickafarkfű tea elfogyasztását fogyasztását javaslom. A 2.5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál füvet tegyenek. Ezt életkortól függetlenül csinálják, kivéve a tizennégy éven aluli leányokat. Ez alatt az idő alatt egy ülőfürdőt is javaslok cickafarkból. A fürdővízhez öt liter teát öntsenek. Egy liter teához egy evőkanál fű kell. A szívtájékot ne érje a víz. A férfiaknál az ötvenedik év körülieknek háromnaponként reggel egy csésze kisvirágúfüzike tea. Fiatalabbak is fogyaszthatják tizennégy év felett.

 

08.01.-08.14. – Immunerősítésre

Minden harmadik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

08.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

08.16.-08.31. – Máj- és epetisztításra

Ilyenkor virágzik az aranyvesszőfű. A friss növények hatékonyabbak, aki tud szedjen. Háromnaponként reggel étkezés előtt egy csésze tea.

 

09.01.-09.14. – Immunerőstésre

Háromnaponként reggel egy csésze orbáncfű vagy kakukkfű tea, esetleg váltogatva.

 

09.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges galaj vagy ragadósgalaj-tea.

 

09.16.-09.30. – Vese és húgyutak tisztítására

Mezei zsurlóból háromnaponként igyanak meg reggel egy csésze teát.

 

medicinebrook
medicinebrook.com

 

10.01.-10.14. – Idegerősítés, nyugtatás

Az első héten minden második nap egy csésze orbáncfű tea este lefekvés előtt. A második héten minden este egy csésze citromfű tea lefekvés előtt.

 

10.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

10.16.-10.30. – Tüdő és légutak tisztítására

Háromnaponként este étkezés előtt egy csésze az alábbi összetételben: egy rész lándzsás útifű, egy rész martilapu, egy rész tüdőfű, 1/2 rész ökörfarkkóró-virág.

 

11.01.-11.30. – Általános tisztításra

Minden reggel egy csésze csalánlevélből készült tea. A savtúltengésben szenvedők három naponként a csípős csalán helyett fehér árvacsalánból készítsék a teát.

 

12.01.-12.14. – Immunerősítésre

Első héten egy csésze kakukkfű mindennap. Második héten egy csésze orbáncfű tea mindennap reggeli előtt.

 

12.15. – Baktérium okozta fertőzés megelőzésére

Egy csésze menta tea, fodormentából vagy illatos macskamentából.

 

12.16.-12.31. – Szívműködésre, várnyomásra

Háromnaponként egy csésze galagonyatea. Ezt a magas vagy normál vérnyomásúak igyák. Akinek alacsony vagy ingadozó a vérnyomása, fagyöngyteát igyon. Elkészítése leírva 06.16-06.30-nál. Fagyöngy helyett pásztortáska-teát is lehet inni, ezt forrázni kell, mint a galagonyát. A pásztortáskát mindenki ihatja.

 

Ha tetszett a cikkünk, látogass el a Facebook oldalunkra is!

 

Forrás: www.biowellnatura.hu

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Rendszertelenül étkezik a fiatalok többsége

Ez a hét a szoptatás hete – összeszedtünk néhány hasznos információt

A görcsös fejfájás lehetséges okai

Ma van a szoptatás világnapja – összeszedtünk néhány hasznos információt

 

ja – 2014.08.01.

Tudtátok hogy ma van a szoptatás világnapja, augusztus első hete pedig az Egészségügyi Világszervezet rendelete szerint a szoptatás hete? Vajon miért tartja a WHO olyan fontosnak,  hogy népszerűsítse  a legszebb és legtermészetesebb táplálási módot? Összeszedtünk néhány fontos információt az anyatejes táplálásról, személyes tapasztalatokból is merítve.

 

Ismerjük az idealizált képet a szoptatásról: az Anya álmodozó tekintettel ül a földön a jurta előtt, az ölében csecsemő aki békésen eszik, a közelben játszó két éves is odaszalad néha egy-egy kortyra, sőt még a szomszéd kis fürtöshajúnak is jut, ha véletlenül arra téved. A valóság ennél sokkal árnyaltabb. A Földön minden harmadik baba kap csak anyatejet hat hónapos koráig, Magyarországon ötven százalék alatt van a féléves koráig kizárólagosan szoptatott gyermekek aránya. Örömteli újdonság azonban, hogy javuló tendenciát mutat az egyéves korukon túl is szoptatott gyermekek száma.

 

baba_szoptatas0
babaindex.hu

 

Az újszülött immunrendszerének támogatásában felbecsülhetetlen  értéke van a szülés utáni egy órában nyert néhány csepp tejnek, vagyis a colustrumnak. Meg kell jegyeznünk, hogy sajnos több kórházban nincs lehetőség a császármetszéssel szült anyukáknak arra, hogy a világrajövetel után azonnal, még a műtőben mellre tegyék kisbabájukat. Sokszor a kórházi gyakorlat alapján több óra is eltelik mire anya és gyermeke először, egy puszi erején túl is találkozik.

New-Born-Baby
webmaster

Az anyatej számos betegség ellen véd. A szoptatott csecsemő ellenállóbb lesz a fertőzésekkel szemben amíg a szoptatás tart, de jobb esélyekkel indul később a krónikus betegségek, a cukorbetegség, a daganatok és az elhízás elleni harcban is. Az édesanyát is védi a szoptatás, csökkenti a mell és petefészek daganat kockázatát, nem utolsósorban segít a terhesség alatt felszedett plusz kilóink elvesztésében is. A szoptatás ugyanis még a terhesség kihordásánál is nagyobb energiafelhasználással jár, amit mi megeszünk, azt eszi a kisbabánk is.

 

Erre érdemes is odafigyelni!

Szoptatás alatt törekedni kell az egészséges táplálkozásra, a megfelelő kalória bevitelre, a kalcium és magnézium pótlásra, vitaminok fogyasztására. Rengeteg ajánlás kering, hogy mit szabad és nem szabad enni szoptatás alatt. Hazánkban például előszeretettel száműzik a „K” betűs ételeket, valamint a hüvelyeseket  a szoptatós anyukák étrendjéből (például karfiol, káposzta, borsó, bab) megfosztva ezzel a kismamát rengeteg vitamin és rost fogyasztásának a lehetőségtől.

Sokkal szimpatikusabb ennél a „személyre szabott étrend”, mi szerint az anyuka tapasztalja meg, hogy kisbabája melyik étel fogyasztása után válik esetleg hasfájóssá. Ezeket valóban érdemes a szoptatás ideje alatt kerülni. A babák főleg az első néhány hónapban lehetnek érzékenyek édesanyjuk menüjére, ahogy telik az idő ebben is nő az anyuka szabadsága.

 

shutterstock_76947340
bfe.com

 

Igen fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel! Az igény napi három-öt liter között van, az időjárástól, fizikai igénybevételtől is függően. Általános jelenség, hogy az emberek nem isznak elegendő mennyiségű folyadékot  (felnőtt ember számára napi 2,5 -3 liter folyadék az ideális) ezen a szokáson szoptatósként, hirtelen valóban nehéz változtatni. Pedig a váratlanul csökkenő, kevés tejnek igen sokszor egyszerű oka a folyadékhiány, amit pótolva a tej mennyisége is azonnal növekedésnek indul.

 

A szoptatás nem fáj! Vagy mégis?

A legtöbb anyuka legalább egyszer átéli az élményt, hogy miközben kisbabáját próbálja táplálni, csillagokat lát a fájdalomtól. Ez sajnos sokszor gátja lehet a további próbálkozásoknak. Pedig a szoptatás valóban nem fáj, ha igen, akkor annak legtöbbször felfedezhető és gyorsan megszüntethető oka van. Leggyakoribb probléma a helytelen mellre tétel, a helyes technika elsajátítása igen rövid időn belül orvosolja a problémát. Másik gyakori kellemetlenség a tejcsatornák ideiglenes elzáródása miatt kialakuló mellgyulladás, a mell kemény, feszes, csomós lesz, igen fájdalmassá válik. Gyors, otthoni gyógymódja a folyamatos szoptatás.

Amennyiben a babának nincs elég ereje megnyitni a csatornákat, hasznos módszer lehet forró zuhany alatt a fájó mellet folyamatosan masszírozni, fejni, majd ha a tej megindul, újra a babát segítségül hívni, a  tejcsatornák teljes kiürítése érdekében.  Ha a mell piros lesz, láz lép fel, vagy a probléma egy napon belül nem oldódik, orvoshoz kell fordulni, mivel ilyenkor antibiotikumra is szükség lehet.

 

baby-bath
babyoye.com

 

Vajon eleget eszik a kisbabám? – gyötri még a tapasztaltabb anyukákat is időnként a kérdés. Első megközelítésben az a szabály, hogy egy babának százötven gramm anyatejet kell elfogyasztania testsúlykilogrammonként egy nap alatt. Persze ahány baba, annyi szokás, a többségük nem olvas tankönyvet. Fő iránymutató, hogy a kicsi megfelelő ütemben gyarapodjon, ennek nyomon követésében a védőnő, a háziorvos segítenek. Azonban biztonságot adhat a szülőknek, ha főleg az első hetekben, otthon tartott mérleggel nyomon követik mennyit eszik a baba egy-egy etetés alkalmával. Így megtanulják mikor sír éhség, mikor a mohó evés következtében fellépő hasfájás miatt a kicsi és biztonsággal elkerülhetik, hogy a gyermek éhezzen. Anya és babája gyorsan összecsiszolódik annyira, hogy megértsék egymás jelzéseit és a mérlegre már csak kérdéses esetekben legyen szükség.

 

Többször előfordul a szoptatás időszaka alatt, hogy az addig elegendő tej mennyisége lecsökken. Vagy a baba igényel hirtelen többet? A mennyiség legtöbbször a kicsi szükségleteinek megfelelően növelhető, elegendő folyadékpótlással illetve gyakori szoptatással, ami a tejtermelés fő serkentője. Ilyenkor érdemes kitartani a szoptatás mellett, ahányszor csak a baba a nap folyamán igényli, így néhány nap alatt helyreáll az egyensúly. Az aggódó anyukák ilyenkor kínálják meg a gyermeket kiegészítésként tápszerrel, ezt azonban  a baba saját belső ritmusára hallgatva sokszor el sem fogadja.

 

Örök harci téma fórumokon az igény szerinti, illetve az időhöz kötött szoptatás kérdése. Rengeteg érv és ellenérv sorakozik a két tábor mögött, érdemes az édesanyának a saját érzéseire, józan eszére, gyorsan gyűlő tapasztalatira hagyatkozni és a babája szokásaira figyelnie.
Szintén nagy vihart kavar a fórumozó kismamák körében a nyilvános szoptatás kérdése. Azt, hogy ki hogyan áll ehhez, befolyásolják a szokásai, a kultúrája, a múltja, a közeg amiben él. Talán a legemberségesebb tanács, ami a helyzetben való eligazodást segíti: ha szoptató anyukát látunk és ez nekünk esetleg furcsa, bámészkodás és kritizálás helyett vigyünk neki egy pohár vizet!

Az anyatej a legkielégítőbb és legolcsóbb táplálék kisbabánk számára, arról nem is beszélve milyen praktikus, hiszen mindig kéznél van. A szoptatás intim kötődés anya és gyermeke között, nemcsak a táplálásban, hanem a mindennapi életben, a baba megnyugtatásában is sokat segít.

Előfordulhat azonban, hogy ez a természetes folyamat akadályokba ütközik. A baba táplálásában támogatnak a védőnők, gyermekorvosok, szoptatási tanácsadók, melyek közül kiemelnénk a La Leche Ligát, honlapjukon és a gyakorlatban is sok segítséget nyújthatnak.

 

A cikkben szereplő információk tájékoztató jellegűek, nem pótolják a szakszerű tanácsadást!

 

Forrás: www.lll.hu

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Rendszertelenül étkezik a fiatalok többsége

A görcsös fejfájás lehetséges okai

Újabb dizájner drogokat listáztak

Rendszertelenül étkezik a fiatalok többsége

 

 2014.08.01.

A legtöbben otthon készített ételt fogyasztunk, nem túl változatos a táplálkozásunk, de szívesen kipróbálunk új recepteket – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.A magyar lakosság táplálkozás szokásait vizsgáló felmérés szerint a megkérdezettek nagy része a napi háromszori étkezést követi (ötvenhat százalék), a naponta ötszöri étkezők aránya huszonöt százalék és ez utóbbiak jelentős része nő. A válaszadók tizenkilenc százaléka ugyanakkor teljesen rendszertelenül étkezik, ezen belül is jellemzően a harmincöt év alattiak.

 

Déli főétkezés: inkább a nők viszik otthonról az ebédet

A válaszadók átlagosan negyvennégy százaléka érzi változatosnak étkezését és az életkor előrehaladtával nő azok aránya, akik ezt valóban így gondolják, míg leginkább a fiatalabb érzik a változatosság hiányát.

A jövedelem növekedésével párhuzamosan emelkedik az étkezésüket változatosnak tartók aránya, és hasonlóan vélekednek a naponta ötször étkezők is.

 

www.nacentralohio.com
www.nacentralohio.com

 

A felmérésben résztvevők három százaléka boltban vásárolt hideg ételt, nyolc rendelt ételt, hetvenhárom százalékuk pedig otthon készült meleg ételt fogyaszt ebédre. Azok körében, akik boltban vásárolt hideg ételt fogyasztanak vagy teljesen változó, hogy épp milyen formában étkeznek, az átlagosnál alacsonyabb az étkezésüket változatosnak gondolók aránya.

 

A nőkre inkább, a férfiakra kevésbé jellemző az otthon főzött étel főétkezésként való fogyasztása, a korral pedig nő azok aránya, akik főfogásként otthon készített ételt esznek. Nem meglepő adat, hogy a nagyvárosokban, megyeszékhelyen élők között a legmagasabb az ételt rendelők aránya.

www.buonissimo.org

 

Az idősebbek is nyitottak az új receptekre

A megkérdezettek egyötöde általában recept alapján, míg a többség saját kútfőből főz, de általában jellemző rájuk, hogy szívesen kipróbálnak új recepteket is.

 

Az életkor előrehaladtával csökken azok aránya, akik általában recept alapján és nő azoké, akik legtöbbször saját kútfőből főznek. Érdekesség, hogy a saját receptet követők körében az átlagosnál magasabb azok aránya, akik változatosnak is érzik étkezésüket.

A receptek keresése döntően az interneten zajlik és a netes keresgélés különösen a fiatalokra jellemző, de az idősebbek fele is szívesen böngész ilyen céllal a világhálón.

 

fwallpapers.com

 

A kutatásról

A kutatás online kérdőíves módszerrel 2014 februárjában zajlott, összesen ötszáznégy ember részvételével.

 

diagram

 

A válaszadók negyvenhét százaléka férfi, ötvenhárom százaléka nő volt, életkor alapján csaknem egyharmaduk legfeljebb harmincöt éves, harminchat százalékuk 36-55 év közötti lakos, míg harminchárom százalékuk ennél idősebb. A minta összetétele régió, településtípus alapján vegyes, életkor-nem alapján súlyozottan reprezentálja a felnőtt lakosságot.

 

Forrás: Webbeteg

 

[facebook_like_button]

 

MÉG TÖBB EGÉSZSÉG

cs2

A görcsös fejfájás lehetséges okai

Divat diéták

Mire jó a zöld tea?

Ebola – Tanácskozást tart a WHO és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet

 

2014.07.30.

Rendkívüli tanácskozást fog tartani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) az Ebola-vírus Nyugat-Afrikában megfigyelt terjedése miatt – közölték kedden Montrealban, a repülési szervezet székhelyén.

 

Az ASKY nevű pánafrikai légitársaság a nap folyamán bejelentette, hogy törli járatait a járvány sújtotta Libéria és Sierra Leone fővárosába, mert az egyik utasa behurcolta a vírust Nigériába. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet főtitkára szerint a történtek cselekvésre késztetik őket. “A járvány eddig nem érintette a polgári repülést, de most már aggódunk” – mondta Raymond Benjamin, hangsúlyozva, hogy gyorsan fognak cselekedni, és egyeztetni fognak az Egészségügyi Világszervezettel, hogy milyen ajánlásokat adjanak ki a járvány terjedésének megfékezésére.

 

afriport.hu
afriport.hu

 

Az ENSZ égisze alá tartozó két szervezet közötti tanácskozás helyét és idejét egyelőre nem jelölték meg. Ugyancsak Kanadában közölték, hogy karanténba került egy orvos, aki egy hónapig segédkezett a vírus elleni harcban Libériában. Azaria Marthyman szombaton tért haza, és bár egyelőre nem mutatkoznak rajta a hatvan-kilencven százalékban halálos betegség tünetei, karanténban tartják nyugat-kanadai otthonában.

A járványban meghalt már a kór első számú libériai és Sierra Leone-i orvosszakértője, két amerikai – akik közül az egyik szintén orvos – pedig megfertőződött Libériában.

Az Ebola-járvány miatt felfüggesztette tevékenységét kedden a libériai labdarúgó szövetség (LFA), hogy csökkenjen a betegség terjedésének veszélye az országban, ahol a WHO szerint az év eleje óta százhuszonkilencen vesztették életüket és kétszáznegyvenkilencen fertőződtek meg a vérzéses lázzal járó kórral. Az LFA azonnali hatállyal, az egész országra kiterjedően rendelte el a labdarúgással kapcsolatos minden esemény és tevékenység felfüggesztését.

 

Ebola-1
sustainableconvos.com

 

A Kongó folyó vidékén 1996-ban bukkant fel az Ebola-vírus és kipusztította a helyi gorillák illetve csimpánzok nagy részét, de emberi életeket is követelt. A vírus denevérekről került a majmokba, amiknek leölésével és elfogyasztásával az ember is megbetegedett. Az Ebola-vírus influenzához hasonló tünetekkel kezdődik, majd véres hasmenéssel és hányással folytatódik.

 

Néhány nap elteltével a betegek egy része vérezni kezd az orrán, a száján és a szemén át. Az Ebola folyóról elnevezett vírus a megbetegedések több mint ötven százalékában halálos, de ha az egészségügyi körülmények nagyon rosszak, a halálozási arány (vírustörzstől függően) elérheti a kilencven százalékot is. Gyógymódja nincs. A vírus a fertőzött személy vérével vagy székletével való közvetlen érintkezés útján terjed.

 

Forrás: MTI/AFP

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Újabb dizájner drogokat listáztak

Kínában szedi legtöbb áldozatát a hepatitisz

A görcsös fejfájás lehetséges okai

 

Címkék: ebola, járvány, who, vírus, karantén, popupcafe