Éremeső a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon

 

zd – 2014.08.09.

Aranyérmet szerzett női kajak négyesünk 500 méteren. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta hozta a tőlük megszokott hajrát, végig magabiztos evezéssel törtek az élre. A moszkvai kajak-kenu világbajnokságon az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel büszkélkedhet a magyar delegáció. Összefoglaló. 

 

Augusztus 5.-én indult el az első magyar képviselet a moszkvai kajak-kenu világbajnokságra. Első körben azok utaztak, akik ezer méteren álltak rajthoz, de a női ötszáz négyes tagjai is velük tartottak. Másnap indultak a többiek, akik 500, 200 és 5000 méteren álltak rajthoz a Krylatskoye-i pályán.

 

kkMTI
MTI

 

A szerdán induló versenyen, először a parakenusoké volt a főszerep, majd következtek a gyorsasági számok. Nem kellett sokat várnunk, ugyanis Suba Róbert megszerezte az első dobogós helyezést, bronzérmes lett a V1-A kategóriában. Róbert a Bajai Vízisport Klub büszkesége és felfedezettje a következőket nyilatkozta:

 

A rajtom végül jól sikerült, viszont a táv során a szél kétszer is kifordított, így kormányoznom kellett, ez pedig némi időveszteséggel járt. Szerintem ennek köszönhető, hogy az ukrán ellenfelem, akit az Európa-bajnokságon pár századdal megvertem, ezúttal két másodperccel gyorsabb volt nálam.  Először szerepeltem világbajnokságon, nagyon izgultam, hogy méltóképpen tudjam Magyarországot és szűkebb hazámat, a kiskőrösi régiót képviselni – úgy érzem, hogy ez sikerült.

 

A V1-LTA kategóriában is nagyon szép eredménnyel zártunk, ugyanis Geri Dániel megszerezte a negyedik helyet 200 méteren. Váczi Anitára is büszkék lehetünk, mivel sérülése miatti hosszas edzés kihagyás után, női kajak A kategóriában ötödik lett, ugyanúgy, mint a tavalyi világbajnokságon. Juhász Tamásnak nem volt könnyű dolga, nagyon erős mezőnyben indult, de így is a hetedig helyen ért célba, ami nagy eredménynek számít a férfi V1-TA kategóriában.

A csütörtöki nappal megkezdődtek az előfutamok, amiknek sikerességét bizonyította, hogy az összes magyar egység bejutott a döntőbe, kivéve Dombvári Bencét. A sikeres kezdés mellett, sajnos volt egy kis időjárási probléma, ami miatt a parakenu futamokat át kellett tenni másnapra.

 

Azt előre tudtuk, hogy a mi előfutamunk lesz a leggyengébb, ennek tudom be, hogy nem mi mentük a legjobb időt. Ami nagyon pozitív, hogy az első 250-es részidőnk pont olyan, mint a másik két előfutam győztesének, szóval addig nagyon gyorsak voltunk, utána pedig mi már nem nyomtuk.”- nyilatkozta Szabó Gabriella, miután megnyerték az előfutamot.

 

MTI Kovács Tamás pk
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A másnap rendkívüli örömmel indult a magyar csapat számára, ugyanis Rozbora András világbajnok lett a parakenu K-1 200 méterén A kategóriában. András három éve kajakozik és idén indult el először világversenyen, amit az Európa-bajnokságon megszerzett ezüst előzött meg.

 

Az utolsó tíz méteren láttam, hogy jön az angol ellenfelem, neki mindenképpen vissza akartam vágni, mert megvert az Európa-bajnokságon. Szerencsére egy hajszálnyival sikerült legyőznöm – mondta az eredményhirdetés után a magyar parakenu sport második olyan versenyzője, aki világbajnoki címet szerzett. – Életem legjobbját nyújtottam, boldog vagyok, hogy ez összejött, nagyon köszönöm az edzőmnek, Pruzsina Istvánnak a felkészítést.

 

Ezután következtek az előfutamok, amiben szintén az élmezőnyben volt a magyar delegáció. Lakatos Zsanett és Takács Kincső gyönyörű időt ment a női C-2 500 méteren, amivel kvalifikálták magukat a vasárnapi döntőbe. Mint mindig, Kozák Danuta is kihozta magából a maximumot, megnyerte a K-1 500 méteres előfutamot.

 

MTI Kovács Tamáskd
MTI/Kovács Tamás

 

A csütörtöki „kudarc” után, Dombvári Bence simán tovább jutott az előfutamból Van Koeverden mögött. Az első világversenyén szereplő, tizenkilenc éves Khaut Kristóf is hozta a tőle elvártakat, másodikként csúszott be C-1 500 méteren. Kiválóan teljesítettek kajakpárosaink is ötszáz méteren, ugyanis közvetlenül a döntőbe kvalifikálták magukat, az első hely megszerzésével.

Meg lett a K-4-1000 méter előfutam győzelme is, így a magyarok minden olyan délelőtti számból közvetlenül a döntőbe jutottak, amiben lehetőségük volt.

Az eredményes délelőtt, eredményes délutánnal folytatódott, ugyanis az összes magyar egység A-döntőbe jutott 500 és 1000 méteren és meg lett az összes továbbjutás minden 200 méteres versenyszámban is.

 

MTI Vékássy Bálint
MTI/Vékássy Bálint

 

A mai napon pedig aranyérmet szerzett női kajak négyesünk 500 méteren. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta hozta a tőlük megszokott hajrát, végig magabiztos evezéssel törtek az élre.

 

Női kajak egyeseknél is éremesőnek örülhetünk:

Bronzérmesként zárt Medveczky Erika, Sarudi Alíz kettős K-2 1000 méteren, miután a dán és a fehérorosz egység leelőzte hajójukat.

A következő bronzérmet kenu kvartettünk, Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid szerezte meg, sajnos az arany most az oroszoké lett.

 

bronz
MTI/Kovács Tamás

 

A mai nap harmadik bronzérme pedig Vajda Attila nyakában díszelgett C-1 1000 méteren.

Lett két ötödik helyezés is: Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettős 500 méteren, Hufnágel Tibor és Kökény Roland pedig 1000 méteren lett ötödik. A féfi kajak egyes 1000 méteren Dombvári Bence nyolcadikként végzett.

A délutáni futamokban Vajda Attila megszerezte a hosszú távú döntő ezüstérmét, Csontos Csaba pedig a nyolcadik helyezést szerezte meg a K-1-es számban. Nem hagyta magát Csay renáta sem, nagy küzdelem és hajrá után megszerezte a harmadik helyet, ezzel a bronzéremmel a nyakában állhatott a dobogóra.

„Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb” – mondta Csay Renáta.

 

A vasárnapi zárónapon a tízen öt döntőből, tízen háromnál áll majd rajthoz magyar hajó! Már nagyon várjuk! Az eddigi eredményekhez szívből gratulál a Pop Up Cafe csapata!

 

Forrás: kajakkenusport.hu, nemzetisport.hu

 
[facebook_like_button]

A világ öt legnagyobb hullámvasútja

 

zzs – 2014.08.08.

Manapság már a mérnöki találékonyság az adrenalin-függők vágyainak kielégítésére olyan szuper építményeket kreál, amik kisebb felhőkarcoló-méretűek. A vidám- és élményparkok fő produkcióinak legjeit mutatjuk be alább. 

 

Steel Dragon 2000

Japánban található a világ ötödik legnagyobb hullámvasútja, amely egyben Ázsia legnagyobbja is. A komplexumot 2000-ben adták át, aminek egyik pontján 97 méter magasra repíti utasait. Ezzel a tulajdonságával a Steel Dragon jelenleg a legmagasabb száz méter alatti ilyen építmény. Ám a monstrum nem magassága miatt híres, hanem pályahossza miatt, ami pontosan 2479 méteres.

 

Steel-Dragon-2000

 

 

Tower of Terror II

Ausztráliában, Gold Coast-on található a déli félteke legmagasabb hullámvasútja. 1997 januárjában nyitotta meg kapuit a Tower of Terror II, ami már nevével is rémisztő. Magassága 115 méter, nyitásakor két hónapig birtokolta a világ legmagasabbja címet. A hullámvasút végsebessége 161 kilométer/óra, egy pontján 4,5 G erő hat utasaira. Az út rövid, ám annál emlékezetesebb!

 

Tower-of-Terror-II

 

 

Superman: EscapefromKrypton

A kaliforniai Superman szerkezetileg hasonló az előző hullámvasúthoz, hiszen egy toronyból és egy rövid sík szakaszból áll. A különbség a két hullámvasút között a tizenegy méteres plusz magasság a Superman javára. Ez a vasút két pályából áll, végsebessége 161 kilométer/óra.

 

Superman-Escape-from-Krypton

 

 

Top ThrillDragster

A világ második legmagasabb hullámvasútja huszonötmillió amerikai dollárból épült 2003-ban Amerikában. A legmagasabb pontja 130 méter magas és a CedarPoint vidámpark büszkesége. Gyorsulási eredményei is lenyűgözőek: 190 kilométer/órás végsebességét négy másodperc alatt éri el.

 

Cedar Point Amusement Park in Ohio, USA-Top Thrill Dragster tourism destinations

 

 

KingdaKa

A világ legnagyobb hullámvasútja New Jersey-ben található a SixFlags Great Adventure vidámparkban. 139 méter magas és 2005 óta várja adrenalin-függő látogatóit. Végsebessége 206 kilométer/óra, amit 3,5 másodperc alatt ér el. 2010 novemberéig a KingdaKa volt a leggyorsabb hullámvasút a világon, de ezt leelőzte a Formula Rossa.

 

Kingda-Ka

 

 

Forrás, képek forrása: www.erdekesvilag.hu

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Vízimentőnek álltak a műsorvezetők

Bill Murray kölcsönzi a Dzsungel könyve Balu medvéjének hangját

A Fehér Istent nevezik Oscar-díjra

 

 

 

Vízimentőnek álltak a műsorvezetők

 

2014.08.08.

Egy napra vízimentőnek állt Marenec Fruzsi és Molnár Andi. A SportKlub két csinos műsorvezetője a nagy melegben a domonyvölgyi strandra látogatott, ahol Klausmann Viktor vezette be őket a felelősségteljes munka titkaiba, és mesélt a legkeményebb kihívásokról. Az izgalmas kaland után a lányok könnyű ebéddel, ízletes pisztrángfogással lepték meg a vízimentőket. És persze magukat is.

 

Forró nyári napon érkezett meg a SporKlub két műsorvezetője a domonyvölgyi strandra, hogy megnézzék, hogyan telnek a magyar „baywatch” fiúk mindennapjai a tó mellett. Fruzsit és Andit a nyaranként vízimentőként dolgozó Klausmann Viktor látta vendégül a parton. „Nem fizikailag, inkább idegileg fárasztó a munkánk, hiszen folyamatosan készenlétben kell állnunk. Szerencsére nálunk kevesen szorulnak segítségre a vízben, de semmi sem érhet bennünket meglepetésként” – magyarázta a lányoknak Viktor, aki Fruzsin mutatta be, hogyan kell kihúzni a bajba jutott embert.

 

mentők3

 

A mini „baywatch” kiképzés után Fruzsi és Andi könnyed ebéddel kedveskedett a mentőknek: a strandok egyik legkedveltebb fogása, pisztráng került a lányok keze közé.

 

 mentők4

 

„Tiszai lány vagyok, rajongok a halért, annak szinte minden változatáért. Ünnepekkor nem hiányozhat a családi asztalról a halászlé, de az utóbbi időben – a diétám miatt – hétköznapokon is sokkal több halat eszem. Emiatt is meglepett, amikor azt olvastam, hogy a magyarok kevés halat fogyasztanak” – mesélte Fruzsi, aki egyik kedvencével, pisztránggal lepte meg a fiúkat.  

 

mentők2

 

„Otthon általában rozmaringgal és kockára vágott almával dobom fel az ételt, ám Andival most egy másik recept szerint, paprikás lisztbe forgatva, négysajtos, parajos krémmel készítettük el a vízi mentőknek. Én általában grillezett zöldséggel fogyasztom, így a nagy hőségben is könnyen emészthető, mennyei fogás!” – mondta el Marenec Fruzsi. A SportKlub műsorvezetőit tapasztalt grillmester segítette, ám egyedül is jól elboldogultak.

 

mentők7

 

Rajongok a tengeri halakért, de ha friss és jól van fűszerezve, a ponty vagy a harcsa gyakori vendég a konyhámban” – árulta el Molnár Andi, aki teljes magabiztossággal állt a grillsütő mögé.

 

mentők5

 

Klausmann Viktor és a többi életmentő jóllakva, mégsem telítetten foglalta el újra a kilátót, hogy szükség esetén azonnal közbelépjenek. A lányok már nem tartottak velük: az életmentés helyett megmaradnak a tévézésnél – no meg a halsütésnél.

 

[facebook_like_button]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Bill Murray kölcsönzi a hangját a Dzsungel könyve Balu medvéjének 

Michael Jackson birtokát elárverezik

Udvariasak, de túl sokat isznak a britek

Borterápia II. – a Gasztro Akrobata részeges szakosztálya

 

2014.08.08.

Aki szemfüles volt, már a múlt héten is olvashatta a Borterápia: A Gasztro Akrobata részeges szakosztálya című cikkünket és látta a benne ajánlott borokat. Reméljük ízlettek a borok és ezen a héten is velünk tartotok!

 

Azoknak, akik most csöppentek a Borterápiába, egy kis emlékeztető:

 

A gasztro akrobatika egy olyan sportág, ahol minden érzékszervünket alaposan át tudjuk mozgatni és nincs is kellemesebb annál, amikor az ízlelőbimbóinkban érezzük az izomlázat. Az ilyen sportok természetes velejárója, hogy a szervezetünknek nagy szüksége van az elvesztett folyadék pótlására. Természetesen nem mindegy, hogy mit iszunk, ezért úgy döntöttünk, segítünk nektek eligazodni a borok között, annak érdekében, hogy a gasztro akrobatikát egy új szinten művelhessétek.

Teljesen érthető módon szakemberekhez fordultunk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgálhassuk a sportág rajongóit. Így született meg a „Borterápia: A Gasztro Akrobata részeges szakosztálya” cikksorozat. A szakosztály szakmai színvonalát a Doblo Borbár és Popovits Dávid (amik tulajdonképpen egyet jelentenek) biztosítják.

 

bort1

 

Ezen a héten egy fehéret és egy vöröset kóstoltunk, ezeket ajánljuk nektek augusztus elejére.

 

Szőke Mihály: Paskomi chardonnay /2011/

 

Megjelenés: Tisztán látszik, hogy a bor nem zavaros, csodaszép, világos szalmaszínű hatást kelt a poharunkba töltve.  A hordós borokra jellemzően lomhán mozog a pohárban. Ha kissé megtekerjük a bort a poharunkban, annak falán lassan csordogál le, szakkifejezéssel: ablakos.

Illat: Az illata tiszta, egy kis füstösséget érzünk, ami utal a tölgyfahordóra, amiben elidőzött a bor. A chardonnay-ra jellemző intenzív vaj és méz illatát fedezhetjük fel, amikor orrunkat a pohárba dugjuk.

Íz: A bor testesnek mondható, ami a hordóban érlelés egyik következménye. Mivel a tölgyfa hordót kiégették, az ízében is érezni egy kis füstösséget. A bor kicsit alkoholos, ami álédesség érzetét kelti a szánkban. Picit savas jellegű, intenzív ízű bor.

Ez a bor egy egyszerű, de nagyszerű; alap chardonnay. Ár-érték arányban kivalló választás.

 

bort2

 

Gajdos Pincészet: Egri Bikavér /2009/

 

Megjelenés: A pohár üvegén megtapadt bor arra enged következtetni, hogy a borunk közepesen testes. Nagyon szép, mélysötét színű, ami annak a következménye, hogy sokáig hagyták a szőlőhéjon.

Illat: Picit alkoholos, de mégis a lekváros illatok a dominánsak. Tisztán érződik az erdei gyümölcsök illata az orrunkban.

Íz: A pohárba kortyolva még tisztábban érezzük az erdei bogyós gyümölcsök ízét. A tölgyfa hordóban töltött két év alatt kissé oxidálódott a bor. Az északi borok jellemzőit viseli magán, így sav-dominánsnak mondható.

A bor különlegessége nem csak az, hogy biotermékről beszélhetünk, de az is, hogy már szerepelt az 50 legjobb magyar bor listáján is. Az Egri Bikavér pontos jogi szabályozása óta egyfajta minőségi jelző is a címkézés. A bor nagyon szép kerek, a kóstolók körében sikert aratott!

bort3

 

A felelősségteljes és minőségi borfogyasztás reményében búcsúzom. Ezen a héten csak kétféle borra futotta, de ígérem a jövő héten (kár)pótoljuk!

 

Üdv,

 

A részeges Gasztro Akrobata

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Borterápia  – a Gasztro Akrobata részeges szakosztálya

Mennyei kerek kalács

Az öt legjobb jeges kávékülönlegesség

Ebola – Először érkezett Ebola-beteg Európába

 

2014.08.07.

Megérkezett Spanyolországba a mai napon egy katonai gép fedélzetén az a hetvenöt éves misszionárius, aki Libériában fertőződött meg a halálos Ebola-vírussal . Az ottani egészségügyi minisztérium szerint hazaszállításuk minimális kockázatot jelent a közegészségügyre.

A beteg állapota stabil – közölték később egészségügyi illetékesek.
Miguel Pajares Martínt, az első megfertőződött és hazatelepített európait a fővároshoz közeli Torrejón de Ardoz katonai repülőteréről egy madridi kórház fertőző osztályára szállították. Afrikán kívül eddig csak az Egyesült Államokba szállítottak Ebola-betegeket.

 

ebola-virus-guinea-border.si
rt.com

 

A Pajarest vivő gépen utazott egy másik spanyol állampolgárságú misszionárius, Juliana Bohi is, aki ugyanabban a libériai kórházban dolgozott, mint Miguel Pajares Martín – közölte később a tárca Twitter-oldalán. Az ő esetében azonban még nem igazolódott, hogy megfertőzte-e a vérzéses láz vírusa. Rafael Pérez-Santamarina, a madridi La Paz kórház igazgatója elmondta, hogy az érkezéskor elvégzett vizsgálatok alapján Pajares állapota stabil, Bohié pedig jó.

Francisco Javier Rodríguez, a madridi önkormányzat egészségügyi illetékese szerint egyiküknél sem tapasztaltak vérzést, ami a betegség előrehaladott stádiumának a jele lenne. Rodríguez közölte: Bohinál Madridban ismét elvégzik a szűrővizsgálatot, s amennyiben az negatív eredménnyel zárul, el is hagyhatja a kórházat. Spanyolországba szállításuk előtt a két misszionáriust – másokkal együtt – a monroviai Szent József kórházban helyezték el, amelynek az igazgatója szombaton halt meg az Ebola-vírus okozta fertőzésben – közölte az intézményt működtető, Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrend.

 

09-05-who-ebola
un.org

 

A spanyol egészségügy-minisztérium szerint hazaszállításuk minimális kockázatot jelent a közegészségügyre. Előzőleg egy civil szervezet szervezésében a járvány ellen küzdő két amerikai – egy orvos és egy misszionárius, egy férfi és egy nő – fertőződött meg a vírussal Libériában, őket már hazájukban, egy atlantai kórház speciális részlegén ápolják.
Az egyes betegeknél a szem, száj és fül vérzésével is járó Ebola-vírus testnedvekkel való közvetlen érintkezés útján terjed. A járványnak eddig több mint 930 halottja van Nyugat-Afrikában.

 

Forrás: MTI/AFP

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Kutyáknál is kimutatható a placebo-hatás

Antidepresszánsként hatnak a számítógépes játékok

Újabb fantasztikus találmány: a mesterséges levél