Szivárognak a hírek a Clooney-Alamuddin esküvőről

 

2014.09.09.

Velencében házasodik az ötven felett is roppant sármos szívtipró, George Clooney. Az amerikai színész-rendező néhány héten belül mondja ki az igent menyasszonyával, Amal Alamuddin emberi jogi ügyvéddel.

 

George Clooney bejelentette, hogy a világ egyik legromantikusabb helyén, Velencében veszi feleségül menyasszonyát.

 

dailymail

 

Az amerikai színész-rendező néhány héten belül mondja ki az igent menyasszonyával, Amal Alamuddin emberi jogi ügyvéddel.
  Stan Rosenfield, a sztár szóvivője arról számolt be, hogy Clooney vasárnap egy sztároktól hemzsegő firenzei jótékonysági estélyen árulta el az esküvő helyszínét, a pontos dátumról azonban nem nyilatkozott.

Clooney-nak villája van az észak-olasz Comói-tó partján, és a velencei filmfesztiválok gyakori látogatójaként jól ismeri a történelmi paloták és romantikus lagúnák városát.
    Az ötvenhárom éves hollywoodi sztár és a bejrúti születésű, harminchat éves, brit állampolgárságú Alamuddin már a múlt hónapban, Angliában benyújtották a szükséges jogi nyilatkozatot, hogy külföldön, pontosabban Olaszországban kívánnak egybekelni. 
 A velencei városi tisztviselők a magánéletet tiszteletben tartó irányelveikre hivatkozva leszögezték, hogy nem adnak ki adatokat semmilyen küszöbön álló esküvőről.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Angelina Jolie természetesen gyönyörű volt! – Fotók

Emberekkel is tesztelték a világ legnagyobb csúszdáját

Betiltották Miley Cyrus “erkölcstelen” koncertjét

Idén ősszel megvadulunk – hódítanak az állatminták

 

2014.09.03.

Tigris, leopárd, ocelot és különböző hüllőminták lesznek a 2014-es őszi-téli szezon legnagyobb slágerei. Azonban nemcsak az alapanyagok készülnek ilyen mintával, hanem idén, meghökkentő módon a kötött ruhadarabokon is megjelennek a nagyalakos, stilizált állatfigurák, mint például a jegesmedve, macska, tigris. Színek tekintetében az izgalmas borvörös, az aranyló barna és a sötétebb zöld árnyalatok dominálnak majd az ősz beköszöntével, amiket egy-egy élénkebb kiegészítővel dobhatunk fel.

 

Bátran hordhatunk tigris, leopárd, ocelotmintás darabokat, ugyanis ez lesz az idei évszak egyik legnagyobb trendje. Mindezek mellett a legnevesebb divatházak tervezői a kötött felsőket is állatfigurákkal díszítik.

 

Basler 3

 

Akik ódzkodnak a merészebb motívumoktól, azok nyugodtan viselhetnek különböző stílusú blúzokat, mert ősszel ismét teret hódít ez a ruhadarab.  A selyemből, vagy selyem típusú anyagokból készült lágy esésű, normál vagy tunika hosszúságú franciás blúzok mellet egyre inkább divatba jönnek a férfi ingeket idéző pamut felsők is.

 

Basler 5

 

 „A blúzok mellett itt a szoknyák és ruhák ideje is. Az egyszerűnek tűnő, de nagyon is rafinált szabású darabok hódítanak, amelyeket számtalan variációban viselhetünk egész nap. Délelőtt kardigánnal vagy farmerdzsekivel, délután angol szabású klasszikus blézerrel vagy Chanel kiskabátkával, este pedig csipkeharisnyával és elegáns stólával dobhatjuk fel. Senki sem fog ráismerni, hogy ugyanazt a ruhát hordjuk, ezért sem hiányozhat Coco Chanel „kis fekete ruhája” egy női ruhatárból sem” – mondta Schaller Marianna divattanácsadó, a Marianna Boutique tulajdonosa, aki arra törekszik, hogy eleganciát csempésszen a hétköznapokba butikjának egyedi és exkluzív kínálatával.

 

Betty Barclay 2

 

A színpalettán ismét előtérbe kerül a szürke és a fekete, de elmaradhatatlan őszi színek lesznek az aranyló meleg barna és a bordó izgalmas árnyalatai is.

 

Betty Barclay

 

A férfiakról se feledkezzünk meg, náluk az ingek szabását tekintve a teljesen és az enyhén karcsúsított forma továbbra is nagyon divatos.

 

Karl Lagerfeld

 

A viselés komfortérzetét az alapanyag rugalmassága fokozza, mint például a különleges eljárással készült Eterna ingek esetében, ahol az alapanyag száz százalék pamut, és mégis rugalmas a kelme.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

“Ennyi  lényeg, adni nagyon jó dolog” – bemutatkozik a Portéka Bolt

Ivanka és a jövő esőháza

Topmodell szerepben a hétköznapi hősök

Swingbe öltöztették Amy Winehouse-t – Szűcs Gabi interjú

 

2014.09.03.

Szűcs Gabit és zenekarát az igényes zenehallgatók jól ismerik, a Cotton Club Singers alapítójaként régóta a swing szerelmeseinek kedvence. Hazai és nemzetközi fesztiválok állandó szereplőjeként szólóban is évek óta meghatározó egyénisége a zenei életnek. Interjú. 

 

Tavaly év végén jelent meg első önálló albuma, a „Swinging Amy”, amiben arra vállalkozik, hogy a legendás brit soul énekesnő, Amy Winehouse legismertebb, legjobb dalait swing átiratban szólaltassa meg. Szeptember 7-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon koncertezik az izgalmas anyaggal, különleges meglepetésvendégekkel.

 

– Miért éppen Amy Winehouse?

Egyszerűen azért, mert őrült nagy rajongó vagyok. A dalainak, a hangjának egyaránt, és ez nem túl gyakran fordul elő velem. Nagyon közel érzem magamhoz a számait, az előadásmódját, az egész zenei világát, mindig mélyen megérint, ha hallgatom. A zenekarommal gyakran swingesítjük a kedvenc dalaimat, de ez az első alkalom, hogy programszerűen egy előadó, dalszerző köré építünk egy egész koncertet. Tavaly, a Zsidó Nyári Fesztivál felkérésére készítettük el az anyagot, amit nagy sikerrel mutattunk be. Az anyagból készült egy lemez is. Most a Budapesti Nyári Fesztivál meghívására a Városmajori Színpadon adjuk elő szeptember 7-én.

 

ccs3

 

– Milyenek az ismert slágerek ebben a swinges stílusban? Hogyan dolgoztátok fel a Rehab-et?

– Amikor az ötlet megszületett, volt egy kis izgalom bennem, hogy vajon „megadják-e” magukat ezek a dalok a swing, a jazz műfajának. Megkértem Kuzbelt Pétert, a szaxofonosomat, hogy tegyen próbát egy-két dallal, hangszerelje át a mi stílusunkban, és már az első dalnál hallatszott, hogy a dolog működik. Ami létrejött, az alapvetően könnyed, jazz és swing keveréke. A dalok új értelmet kaptak, így azoknak is nagyon tetszik, akik nem ismerik Amy Winehouse munkásságát, de a swinget imádják. A Rehab pedig az egyik legnehezebb feladat volt, mert azt a dalt mindenki ismeri a világon. Mi egy nagyon pörgős feldolgozást készítettünk belőle. Van olyan dal is, ami nálunk ballada lett, míg eredetiben egész más lüktetése van. Egyszóval igazi nagy feladat volt, és egyben nagyon izgalmas munka. Kuzbelt Péter zenei ötletei nélkül nem is ment volna.

 

– Mesélj egy kicsit a koncertről. Lesz sztárvendég?

– Nagyon várom ezt az estét, egyrészt azért, mert örülök neki, hogy ilyen fantasztikus helyszínen játszhatunk, másrészt azért, mert különleges sztárvendégeket hívtam. Idén ugyanis éppen 20 éve, hogy megalakult a Cotton Club Singers, ami életem egyik legmeghatározóbb része volt, és a mai napig elkísér engem. Így nagyon szép gondolatnak találtam, hogy ezen az estén 2-3 szám erejéig őket kérjem fel. Igent mondtak, úgyhogy csavartunk a dolgon még egyet, négyszólamú vokálban szólal meg a két legismertebb Amy dal, amolyan Cotton Club Singers-esen. Boldog vagyok, izgulok, örülök, hogy megint valami újat hozunk együtt létre, ennyi idő után. Kozma Orsi, László Boldizsár, Fehér Gábor és én együtt, ezen a koncerten, számomra egy igazi álom. 6 fős zenekarral igazán nagyszabásúnak ígérkezik. Mindamellett nagy hangsúlyt fektettünk a látványra is, kivetítővel és Vj-vel is dolgozunk, hogy vizuális élményt is nyújthassunk.

 

ccs1

 

– Milyen a munka a többiekkel? Könnyen újra egymásra tudtok hangolódni?

– Nagyon érdekes, hogy mennyire könnyen és egyszerűen tudunk együtt dolgozni, mintha nem is telt volna el 6 év azóta, hogy elváltak az útjaink. Minden olyan, mint régen volt, ha együtt vagyunk. Egyrészt mindenki profi, felkészült, másrészt lazán, felszabadultan tudunk együtt lenni, sok nevetéssel és sztorizással. A vokális hangszerelést Fehér Gábor írta, pont úgy, mint annak idején. Nagyon jó maradt a kapcsolat, mi annyira szorosan voltunk együtt, hogy ez a testvéri érzés nem tud elmúlni. Irtó jó megint együtt dolgozni, szerintem a nézőknek is nagy élmény lesz ennyi idő után újra együtt látni bennünket.

 

– Nem gondoltál még arra, hogy mit szólna a dalokhoz Amy, ha élne?

– De, igen, többször is. Úgy érzem, ha lett volna egyáltalán módom arra, hogy elküldjem, tetszett volna neki.  A Gronau-i Jazzfesztiválra meghívást kaptunk tavasszal, és a német közönség nagyon szerette. Most úgy néz ki, egy angol menedzsment is érdeklődik, és kért pár lemezt tőlünk, hogy eljuttassa Amy kiadójának és édesapjának. Izgatottan várom, mit szólnak hozzá. Fájóan hiányzik a zenei palettáról egy ilyen tehetség, mint ő volt. Azt az űrt, amit hagyott, nem nagyon lehet pótolni, viszont mi, a magunk eszközeivel, tisztelegni szeretnénk előtte.

 

Forrás: Szabad Tér Színház

 
[facebook_like_button]

Michael Kelley – minden, ami építészet

 

2014.09.03.

Az alábbi galériában Michael Kelley munkáiból láthattok néhányat. A fotógráfus egy szerencsétlen balesetnek köszönhette első komoly megrendelését, ami után sorra jött a többi.

 

Michael beutazta Észak-Amerikát, majd nyugatra ment.

 

gal5

 

Nagyon szeretett snowboardozni, de sajnos a sok esés miatt tönkrementek az ízületei, de voltak törései és más egyéb egészségügyi problémái is.

 

gal6

 

Az egyik kórházi kezelést követően kapta meg első komoly megrendelését, miután egyik ismerősénél pihenhette ki a kezelés utáni éjszakát.

 

gal7

 

Ezalatt kiderült, hogy Michael imádja az épületeket és mindent, ami az építészettel egybevág.

 

gal8

 

Professzionális módon fotózza a monumentális épületeket, a modern és falusi házakat, de fantasztikusan jeleníti meg a belső terek minden szegletét is.

 

gal9

 

Érdemes szétnézni hivatalos weblapján a további alkotásokért!

 

gal10

 

gal12

 

gal13

 

gal14

 

gal15

 

gal18

 

gal20

 

gal4

 

Forrás: www.mpkelley.com

 

[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

Fürdőruha divat kezdetektől napjainkig

Elképesztő grafikák a világ minden tájáról

Időutazás – azok a kilencvenes évek

Angelina Jolie természetesen gyönyörű volt – fotó!

 

2014.09.02.

Kilenc együtt töltött év után végre összeházasodott Angelina Jolie és Brad Pitt, az első fotók pedig már kiszivárogtak az álom lagziról. 

 

A titkos esküvőt szombaton tartották egy francia faluban, Corrensben, ahol a hírek szerint a gyerekeik társaságában esküdött egymásnak örök hűséget az ötvenéves színész és a harminckilenc éves színésznő. Állítólag sem Brad Pitt testvérei, sem pedig a két sztár családtagjai nem kaptak meghívást a ceremóniára. És íme a fotó, lehet gyönyörködni:

 

esküvői
rcnews.com

 

A Versace divatház egyik tervezője, Luigi Massi fantáziáját és keze munkáját dicséri a lélegzetelállító alkotás, aminek készítéséből az egész Jolie-Pitt család kivette a részét.

A házaspár mindig hatalmas becsben tartotta családi életét, és különösen nagy gondot fordítottak gyermekeikre, szeretetteljes nevelésükre. Éppen ezért az esküvőn, sőt a menyasszonyi ruha készítésében is szerepet kapott mind a hat csemete. Ugyanis a 13 éves Maddox, a 10 éves Pax, a 9 éves Zahara, a 8 esztendős Shiloh és a 6 éves ikrek,Vivienne és Knox színes rajzai is megjelentek a hófehér ruhán.

 
Roppant fontos volt számunkra, hogy a nagy nap nyugodt, meghitt, intim és vidám legyen. Boldogok vagyunk, mert épp így sikerült. Különleges és szeretetteljes volt” – mondta Angelina Jolie és Brad Pitt a Hello magazinnak.

 
[facebook_like_button]
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

cs2

A szokásos favoritokat díjazták az idei Emmy-gálán is

Kívánságlufikat eregettek Zamárdiban

Családi életük is rámegy a japánoknak a netfüggőségre